VVV POZSONY típus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(MÁV IIIc szócikkből átirányítva)
VVV POZSONY típus
VVV POZSONY típus
MÁV IIIc. osztály
MÁV 359 sorozat
Pályaszám
VVV 10–17
MÁV 174–181
MÁV 2231–2238
MÁV 359,001–008
Általános adatok
GyártóLf. v. Sigl, Bécsújhely
Gyártásban1873
Selejtezés19231926
DarabszámVVV: 8
MÁV: 8 (VVV-től) db
Műszaki adatok
TengelyelrendezésC
Nyomtávolság1 435 mm
Hajtókerék-átmérő1 397 mm
Engedélyezett legnagyobb sebesség45 km/h
Ütközők közötti hossz13 846 mm
Hossz7 956 mm
Magasság4 498 mm
Szélesség2 720 mm
Csatolt kerekek tengelytávolsága3 506 mm
Teljes tengelytávolság3 506 mm
Üres tömeg27,85 t
Szolgálati tömeg31,15 t
Tapadási tömeg31,15 t
Legnagyobb tengelyterhelés
12,0 t
Fékek
Típusa[1]
Rögzítőfék[1]
Gőzvontatás
SzerkezetszámSigl: 3.
JellegC–n2
Szolgálati tömeg szerkocsival51,85
Tengelytávolság szerkocsival
9 864 mm
Hengerek
Száma2
Átmérője430 mm
Dugattyú lökethossza584 mm
Kazán hossztengely-magassága a sínkorona felett

1 873,5 mm
Gőznyomás8,0 bar
Tűzcsövek
Száma150 db
Belső/külső átmérője44,5 / 50 mm
Hossza4 110 mm
Rostélyfelület1,21 m²
Sugárzó fűtőfelület7,56 m²
Csőfűtőfelület96,84 m²
Hasznos gőztermelő képesség
3 237 kg/h
Gépezeti vonóerő36,395 kN
Tapadósúlyból számított vonóerő
48,9 kN
Vezérmű rendszereStephenson, nyitott
Szerkocsi
Típusad
SablonWikidataSegítség

A VVV POZSONY típusú, 10–17 pályaszámcsoportú szerkocsis tehervonati gőzmozdonyai mind eredetükben, mind szerkezetükben rendhagyónak számítottak a történelmi Magyarországon.

Története[szerkesztés]

A nyolc mozdonyt eredetileg az olasz Società per le strade ferrate romane (SFR) rendelte a Bécsújhelyi Mozdonygyártól. Az elkészült mozdonyokat azonban a gyár a politikai helyzet miatt nem tudta a megrendelőnek kiszállítani. Az elkészült mozdonyokat végül a Vágvölgyi vasút vásárolta meg még 1873-ban és az ugyanerre az évre gőzvontatásra átalakított PozsonyNagyszombat vonalán forgalomba állította. A mozdonyok nevet és (nem gyári számaik sorrendjében) pályaszámot is kaptak, az alábbiak szerint:

Pályaszám Név
10 POZSONY
11 BAZIN
12 NAGY-SZOMBAT
13 SOPRONY
14 TRENCSÉN
15 PÖSTYÉN
16 ZSOLNA
17 VÁG-ÚJHELY

Amint látható, a mozdonyok nem csak a vasútvonalon fekvő települések neveit kapták, hanem – akkoriban nem szokatlan módon – azon városokét is, ahova a vasúttársaság vonalat tervezett építeni. A Vágvölgyi vasút pénzügyi nehézségei miatt 1879-ben (ekkor még ideiglenesen) a magyar állam tulajdonába került. A mozdonyokat ekkor a MÁV a mozdonyokat eredeti pályaszámaik sorrendjében a 174–181 pályaszámokra számozták, míg a típust a IIIc. osztályként tartották nyilván. 1891-ben (tehát az Osztrák–Magyar Államvasút-Társasággal együtt, immár másodszor államosított Vágvölgyi Vasút állami kezelésbe vételének évében) az áttekinthetőbb nyilvántartás érdekében a MÁV az összes mozdonyát felhasználási területe és típusa szerint külön-külön, de típuson belül egységes pályaszámcsoportba sorolta át. Ekkor a IIIc. osztályú mozdonyok a 2231–2238 pályaszámokat kapták. A mozdonyok 1894-ben új hadijelet kaptak, mely lett.
A járművek részére 1911-ben a 359 sorozatjelet és a 359,001–008 pályaszámokat jelölték ki, azonban valószínű, hogy az új azonosítókat ténylegesen már csak a 359,001–007 pályaszámú mozdonyok viselték. Az ekkorra minden szempontból elavult típusból a MÁV egy példányt ugyanis ugyanebben az évben selejtezett.
1918. január 29-én már a teljes 359 sorozatot selejtezésre jelölték ki, azaz futójavításoknál magasabb szintű javításokat ettől az időponttól kezdve nem kaphattak, hanem a fővizsgára és főjavításra szoruló mozdonyokat javítatlanul leállították.
Az első világháború után két példány került az utódállamokhoz. A ČSD a vonalain maradt példányt a Járműfelosztó Bizottság külön engedélyével még a MÁV járműállományának az utódállamok közötti felosztásának véglegesítése előtt, 1923-ban selejtezte. Egy évre rá a CFR is törölte állományából a hozzá került mozdonyt. A maradék öt 359-est az erősen lecsökkent forgalom miatt a MÁV már szintén félreállítva tárolta és 19251926-ban mindet kiselejtezte.

Érdekessége a mozdonyoknak, hogy nemcsak belsőkeretes és belső vezérlésűek voltak, hanem könyökös tengellyel hajtottak.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Csak a szerkocsin: kézifék

Irodalom[szerkesztés]

  • Ledács-Kiss Dezső. Adatok a 100 éves magyar gőzmozdony történetéhez. A Vágvölgyi Vasút és mozdonyai., Vasúti és Közlekedési Közlöny, 62–64 és 75–77. o. (194.) 
  • Ungarische Lokomotiven und Triebwagen. Szerk. Mihály Kubinszky. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1975. ISBN 963-05-0125-2  
  • Lányi Ernő, Lovász István, Mohay László, Szontagh Gáspár és Villányi György.szerk.: Dr. Czére Béla és Dr. Vaszkó Ákos: Nagyvasúti vontatójárművek Magyarországon. Budapest: Közlekedési Múzeum (1985.). ISBN 963-552-161-8 
  • Helmut Griebl, Walter Herschmann, Erich Wohllebe. ČSD-Dampflokomotiven Teil 1-2. Internationales Archiv für Lokomotivgeschichte, Bd. 11.. Wien: Verlag Josef Otto Slezak (1969.) 
  • Radu Bellu. România – locomotive cu abur (1854 – 2003) (2003.) 

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a VVV 10–17 című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]