Ludvig Lorenz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ludvig Valentin Lorenz

Ludvig Valentin Lorenz (Helsingør, 1829. január 18.Frederiksberg, 1891. június 9.) dán matematikus és fizikus.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lorenz Helsingør-ben született. Általános iskoláit is itt végezte el. Tanulmányait a koppenhágai Műszaki Egyetemen folytatta. 1876-ban professzor lett a koppenhágai Katonai Akadémián. 1887-től kutatásait a Carlsberg Alapítvány támogatta.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Munkásságának gerincét az optika jelentette.

  • 1860–1861: a fény elasztikus elmélete,
  • 1862–1864: fenomenológikus hullám egyenlet
  • 1869: Lorenz-Lorentz fénytörés elmélet
  • 1890: Síkhullámok szórási elmélete[1]

Kidolgozott egy matematikai leírást, mely leírja az összefüggést a fénytörés és az átlátszó anyagok között.

A κ/σ arány értékét Ludvig Lorenz fedezte fel 1872-ben, mely része a Wiedemann–Franz törvénynek és ezért Wiedemann–Franz–Lorenz törvénynek is szokták hívni.

A fényterjedés matematikai leírásával is foglalkozott.

1869-ben Lorenz publikálta a törési index és a közeg sűrűsége közötti összefüggés matematikai leírását, melyet Hendrik Lorentz is felfedezett Lorenztől függetlenül, ezért ezt az összefüggést Lorentz–Lorenz egyenletnek hívják.

A fénnyel kapcsolatos elektromágneses elméleti munkásságának eredménye a Lorenz-féle mérték feltétel. Elméletéből levezette a fény sebességét.

1890-ben kidolgozta a fénytörés elméletét, amelyet dán nyelven publikált, majd 1898-ban francia nyelven is publikálta. Később, 1908-ban Gustav Mie tőle függtelenül szintén felfedezte az összefüggéseket, ezért azt Lorenz–Mie elméletnek szokták hívni.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]