Lucius Caecilius Metellus (i. e. 251)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Lucius Caecilius Metellus (Kr. e. 251) szócikkből átirányítva)
Lucius Caecilius Metellus
Születetti. e. 300 előtt[1]
ókori Róma
Elhunyti. e. 221[1]
nem ismert
Állampolgárságarómai
Gyermekei
Szüleinem ismert
Lucio Cecilio Metelo Denter
Foglalkozása
  • ókori római politikus
  • Ancient Roman military personnel
  • ókori római pap
Tisztsége
  • római szenátor (nem ismert – i. e. 221)
  • consul (i. e. 251 – i. e. 251)
  • Proconsul (i. e. 250 – i. e. 250)
  • pontifex (i. e. 250 – i. e. 243)
  • Magister equitum (i. e. 249 – i. e. 249, Aulo Atilio Calatino)
  • consul (i. e. 247 – i. e. 247)
  • pontifex maximus (i. e. 243 – i. e. 221)
  • decemvir agris dandis assignandis (i. e. 232 – i. e. 232)
  • dictator (i. e. 224 – i. e. 224)
KitüntetéseiTriumphus (i. e. 250)[2]
SablonWikidataSegítség

Lucius Caecilius Metellus (i. e. 290i. e. 221) római politikus, hadvezér, az előkelő, plebeius származású Caecilia gens Metellus-ágának első ismert képviselője.

Kr. e. 251-ben, az első pun háború idején consul volt Caius Furius Pacilusszal, és kollégájával együtt Szicília szigetén harcolt a punok legendás hadvezérének, HasdrubalnakHannibal apjának – csapatai ellen. A harci elefántok olyannyira elrettentették a római katonákat, hogy a két consul inkább kerülte az összecsapást. Végül Pacilus visszatért Itáliába a csapatok egy részével, Hasdrubal pedig úgy vélte, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Panormusnál megtámadta Metellus állásait, azonban katasztrofális vereséget szenvedett: hadainak zöme elpusztult, elefántjait pedig elfogták a rómaiak. Ez a győzelem alapozta meg a szigeten a rómaiak fölényét, és a háború végkimenetelében is döntő volt. Nem csoda, hogy Metellus triumphust tarthatott Rómában, amelyen a zsákmányolt elefántokat is felvonultatta. Később a Metellusok által vert pénzérmék jellegzetes motívuma lett a győzelemnek emléket állító elefánt.

Kr. e. 249-ben Aulus Atilius Calatinus dictator helyettese (magister equitum), Kr. e. 247-ben pedig ismét consul lett, ezúttal N. Fabius Buteo kollégájaként. Ezekben az években semmi említésre méltó esemény sem történt. Kr. e. 243-ban pontifex maximus lett, amely tisztséget huszonkét évvel később bekövetkezett haláláig viselte. Ilyen minőségében Kr. e. 241-ben megmentette a Palladiumot a lángoló Vesta-templomból, ám közben elvesztette szeme világát. Hősi tettéért szobrot emeltek neki a Capitoliumon, és a történelemben egyedülálló módon engedélyezték számára, hogy lóvonta fogaton mehessen a senatusi ülésekre.

Egyéb megtiszteltetések mellett i. e. 224-ben dictatorrá választották a népgyűlés levezetésére. Érdemeit Plinius által megőrzött halotti beszédéből ismerjük, amit fia, Quintus tartott a temetésén.

Források[szerkesztés]


Elődei:
Caius Aurelius Cotta
és
Publius Servilius Geminus
Consul
Kr. e. 251
collega:
Caius Furius Pacilus
SPQR
Utódai:
Caius Atilius Regulus
és
Lucius Manlius Vulso Longus


Elődei:
Caius Aurelius Cotta
és
Publius Servilius Geminus
Consul
Kr. e. 247
collega:
Numerius Fabius Buteo
SPQR
Utódai:
Manius Otacilius Crassus
és
Marcus Fabius Licinus
  1. a b Digital Prosopography of the Roman Republic (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. június 29.)
  2. Digital Prosopography of the Roman Republic (angol nyelven)