Louise Françoise de La Baume Le Blanc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Louise Françoise de la Vallière
Louise Françoise de la Baume Le Blanc, duchesse de La Vallière et de Vaujours.jpg
Louise de la Vallière
(Jean-Pierre Franque műve)
Születési neve Louise Françoise de La Baume Le Blanc
Született 1644. augusztus 6.
Tours  Francia Királyság
Elhunyt 1710. június 7. (65 évesen)
Párizs  Francia Királyság
Nemzetisége francia
Gyermekei ?
Szülei Françoise Le Provost,
Laurent de la Baume le Blanc de La Vallière
Foglalkozása udvarhölgy, királyi szerető

Louise Françoise de la Vallière, született Louise Françoise de La Baume Le Blanc, La Vallière és Vaujours úrhölgye, majd hercegnője (Tours, 1644. augusztus 6.Párizs, 1710. június 7.), francia nemesi kisasszony, majd udvarhölgy, XIV. Lajos francia király szeretője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

La Vallière kastély, Reugny

1644-ben született a Tours-ban. Édesapja, Laurent de la Baume le Blanc, később felvette a de La Vallière nevet, egy kisebb, Amboise közelében, Reugny-ben fekvő saját birtoka, a La Vallière uradalom neve után. Az apa, Laurent de la Vallière elhunyt 1651-ben. Az özvegyen maradt feleség, Françoise Le Provost, Louise Françoise édesanyja, hamarosan újra férjhez ment, és csatlakozott a Monsieurnek, Gaston orléans-i hercegnek (1608-1660), XIII. Lajos (1601–1643) öccsének udvartartásához a Loire-menti Blois-ban. (Gaston királyi herceg, mint XIII. Lajos király legidősebb öccse, 1638-ig a trón várományosa volt. Ebben az évben a királynak váratlanul fia született. A trónörökös, a későbbi XIV. Lajos király születése elütötte Gaston herceget az első helytől a trónöröklésre jogosultak sorában, ekkor költözött családjával Blois-ba.

Az ifjú Louise Françoise gondtalan gyermekéveket töltött a blois-i kastélyban, ahol együtt nevelkedett Gaston gyermekeivel, a herceg első házasságából való Grande Mademoiselle-lel, azaz Annával, Montpensier hercegnőjével (1627–1693) és mostohatestvéreivel. Az orléans-i herceg 1660-ban bekövetkezett halála után özvegye, Bourbon Margit lotaringiai hercegnő (Marguerite de Bourbon, duchesse de Lorraine) Párizsba, a Luxembourg Palotába költözött, a kíséretéhez tartozó 16 éves Louise Françoise-zal együtt.

A királyi udvarnál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Befolyásos rokonának, Mademe de Choisy-nak közbenjárására Louise Françoise de La Vallière 1661-ben átkerült a Madame-nak, azaz Angliai Henrietta Annának (Henriette d’Angleterre, 1644–1670), az orléans-i hercegnének kíséretébe. Henrietta Anna hercegnő a kivégzett I. Károly angol király leánya, Fülöp orléans-i hercegnek (1640–1701), XIV. Lajos francia király öccsének, a Monsieurnek első felesége volt. Henrietta 1661-ben igen szemrevaló ifiasszonyként csatlakozott az udvarhoz Fontainebleau-ban. Homoszexualitásra és pederasztiára hajló férje mellett hamarosan szoros családi barátságba keveredett sógorával, Lajossal, ami kisebb botrányt és románcról szóló pletykákat keltett az udvarnál.

A híreszteléseket elfojtandó, a korban szokásos „paraván” (paravent) stratégiát alkalmazták. Az udvartartásból kiválasztottak egy fiatal hölgyet, akinek király nyíltan udvarolhatott, hogy az udvar figyelme elterelődjék a XIV. Lajos és sógornője, a Madame között szövődő idillről. Louise Françoise de La Vallière 17 éves volt ekkor, és úgy tudták, titokban már kezdettől fogva szerelmes volt királyába. Őt választották ki a látszat-udvarlásra. Lajos azonban gyorsan rabja lett saját játékának, és Louise Françoise-t megtette saját első kegyencnőjének, alig két hónappal Fontainebleau-ba érkezése után.

A király kegyencnője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

E mindenki számára köztudott viszony, bármennyire diszkréten folytatták is, tiltakozást váltott kis az udvar erkölcsösebb tagjaiból és az egyházi emberekből, köztük Bossuet-ből, a híres hitszónokból. A király, aki mindaddig mélyen hívő ember volt, 1663-tól kezdve megtagadta a gyónást.

Nicolas Fouquet márki, a királyi tárnokmester (surintendant des finances) saját szövetségesévé akarta tenni Louise Françoise-t, mint a királyhoz közel álló személyt. Felajánlott neki 20 000 spanyol aranyat (pistole)-t, baráti ajándékként. A leány visszautasította, de a király tudomást szerzett az ajánlatról. Az ügy tovább fokozta a király gyanakvását Fouquet-val szemben, amely 1661-ben a tárnokmester bukásához vezetett.

1662 februárjában viharos jelenetre került sor, amikor Louise Françoise nem akarta elárulni királyi szeretőjének a Henrietta hercegné (a Madame) és Guiche grófja között szövődött házasságtörő viszonyt. A leány egy Chaillot-i kolostorba menekült, Lajos azonnal utánament. Louise Françoise ellenségei, köztük Olympe Mancini, Soissons grófnéja (Mazarin bíboros unokahúga) beárulta viszonyukat Mária Terézia királynénak (1638–1683). Louise Françoise-t azonnal eltávolították a Madame szolgálatából, és a Palais-Royal-ba költöztették. 1663 decemberében itt hozta világra első gyermekét, Charles-t, akit Colbert főminiszter bizalmi emberei vettek gondozásukba.

Louise de La Vallière, két gyermekével
(Peter Lely festménye)
Louise de La Vallière és gyermekei

Louise Françoise de La Vallière öt gyermeket szült a XIV. Lajostól , akik közül a két legfiatalabb érte el a felnőtt kort, őket a király később törvényesítette:

  • Charles (1663–1665), kisgyermekként meghalt,
  • Philippe (1665–1666), kisgyermekként meghalt,
  • Egy kislány, csecsemőként meghalt.
  • Marie Anne de Bourbon (1666–1739), Blois első kisasszonya, aki 1680-ban feleségül ment I. Louis Armand de Bourbon-Conti-hoz.
  • Louis de Bourbon (1667–1683), Vermandois grófja, aki 1683-ban elesett a harctéren Courtrai-nál, Flandriában.

Ausztriai Anna anyakirályné 1666 januárjában bekövetkezett halála után XIV. Lajos nyilvánosan kihirdette Louise Françoise de La Vallière kisasszonnyal való viszonyát. A fiatal kegyencnő nem örült ennek, ő jobban kedvelte a bizalmas együttlétek során megnyilvánuló gyengéd kapcsolatot, mint a királlyal való nyilvános viszonyból fakadó zajos és kellemetlen kötelezettségeket. A Napkirály zenét, fényt és pompát kedvelő természetével ez nehezen fért össze.

Ebben a helyzetben érkezett vissza az udvarhoz Françoise Athénaïs de Rochechouart de Mortemart, az ifjú szépasszony, immár Montespan márki feleségeként. XIV. Lajost lenyűgözte az asszony, akinek „szépségét a világ minden nagykövetének látnia kell”. A király a szeretőjévé kívánta tenni Madame de Montespan-t. Viszonyuk valószínűleg 1667-ben, a a flandriai hadjárat folyamán kezdődött, ez egyben a királyi kegy vissza nem térő elhalványulását jelentette Louise Françoise de La Vallière irányában.

A rendkívüli Françoise Athénaïs lett a hivatalos királyi kegyencnő. 1667 májusában a király hercegséget alkotott vaujours-i birtokaiból, és felajánlotta azt régi kegyencnőjének. Mindenki előtt világos volt, hogy ez az ajándék Louise Françoise végleges kegyvesztettségét jelenti.

Kegyvesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elkezdődött az az időszak, amikor a két kegyencnőnek egymás mellett kellett élnie a Tuileriák palotájában. XIV. Lajos maga mellett tartotta Louise Françoise-t, bár csak rövid látogatásokat tett nála, mielőtt Montespan márkinéhez sietett volna. Louise Françoise abban a hiú reményben élt, hogy visszahódíthatja királya szívét, akibe még ekkor is szerelmes volt. Emiatt eltűrt minden megaláztatást a csípős nyelvű és gonoszkodásra mindig hajlamos új kegyencnőtől. 1670-ben súlyos betegségbe esett, a halál leheletét érezte. Szerencsés gyógyulása után a vallás felé fordult. Írásai, a „Gondolatok Isten könyörületességéről”, megindítják az olvasót.

Egyházi emberek, Bourdaloue és Bossuet tanácsára elvonult az udvartól. 1671-ben a Saint Marie de Chaillot-ba költözött, de a király visszakényszerítette. Végül, 1674. április 19-én, utolsó beszélgetésük során a király megengedte, hogy elmenjen. A kármeliták párizsi Saint-Jacques negyedben lévő kolostorába (Grandes-Carmélites du faubourg Saint-Jacques) költözött. Távozása nagy port vert föl, különösen a nyilvános bocsánatkérések miatt, amelyeket Mária Terézia királynéhoz intézett. Röviddel ezután Louise Françoise belépett az apácarendbe, felvette a Louise de la Miséricorde nevet. A kolostorban a királyné, Bossuet és Madame de Montespan többször is meglátogatták.

1710-ben hunyt el, 36, hitbuzgóságban eltöltött év után. Annak a kolostornak temetőjében helyezték örök nyugovóra, ahol élt, távol a hercegi hitbizománytól, ahol semmi sem tanúsítja, hogy ő a világra jött.

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Saint-Simon herceg habozás nélkül „szentnek” minősítette őt, és ezt mondta róla: „Boldog az a király, akinek csak olyan kegyencnői vannak, mint Madame de la Vallière…”. Sainte-Beuve író úgy ítélte, hogy XIV. Lajos három leghíresebb szeretője közül Louise Françoise de La Vallière „kiemelkedően a legérdekesebb személyiség, és csak ő az, aki önmagában is érdekes személyiség”.

Alakja szépirodalomban, játékfilmekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jean-Christian Petifils: Louise de La Vallière, Perrin kiadó, Párizs, 2002.
  • Jean-Christian Petifils: XIV. Lajos, Perrin kiadó, Párizs, 2002.
  • Ève de Castro: Les Bâtards du Soleil (A Napkirály fattyai), France Loisirs kiadó, Párizs, 1988.
  • Simone Bertière: Les Femmes du Roi-Soleil (A Napkirály asszonyai), Fallois kiadó, 1998, ISBN 2-253-14712-5
  • Sandra Gulland: A Napkirály szeretője
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Louise Françoise de La Baume Le Blanc témájú médiaállományokat.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]