Louis Antoine de Bourbon–Condé

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Louis Antoine Henri de Bourbon–Condé,
Enghien hercege
Duc d'enghien.jpg
Louis Antoine de Bourbon–Condé,
Enghien 10. hercege
Született 1772. augusztus 2.
Flag of France.svg Chantilly
Elhunyt 1804. március 21. (31 évesen)
Flag of France.svg Vincennes
Nemzetisége francia
Beceneve VII. Lajos, Enghien 10. hercege
Signature of Louis Antoine Henri de Bourbon, Duke of Enghien in August 1785.png
Louis Antoine Henri de Bourbon–Condé,
Enghien hercege aláírása

Louis Antoine Henri de Bourbon–Condé (Chantilly, 1772. augusztus 2.Vincennes, 1804. március 21.), a Bourbon-ház Condé ágából származó francia „királyi vérből való” herceg (prince du sang), VII. Lajos néven Enghien 10. (egyben utolsó) hercege (duc d’Enghien), a francia forradalom és a napóleoni háborúk alatt Condé herceg emigráns royalista hadseregének (Armée des Émigrés) tisztje, több restaurációs kísérlet résztvevője. Bonaparte tábornok, mint Első Konzul 1804-ben összeesküvés gyanújával külföldről elraboltatta és kivégeztette.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása, ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blason d'Enghien-les-Bains.svg

Louis Antoine de Bourbon–Condé herceg a chantilly kastélyban született. Édesapja VI. Louis de Bourbon–Condé herceg volt (1756–1830), Condé utolsó hercege, V. Louis Joseph de Bourbon-Condé hercegnek (1736–1818) és Charlotte de Rohan–Soubise hercegnőnek (1737–1760) fia, akit gyakran Bourbon hercege (duc de Bourbon) néven említettek.

Édesanyja Louise Marie Thérèse Bathilde d’Orléans hercegnő (1750–1822) volt, Orléans-i Lajos Fülöp királyi hercegnek (1725–1785), Orléans hercegének és Louise Henriette de Bourbon–Conti hercegnőnek (1726–1759) leánya, „Philippe Égalité” herceg húga, Orléans-i Fülöp hercegnek, a „Régensnek” (1674–1723) unokája. Louis Antoine volt egyetlen gyermekük, a Condé hercegi ház utolsó sarja. Mint Condé címzetes hercegének elsőszülött fia, megkapta az Enghien hercege (duc d’Enghien) címet, a dél-németalföldi Hainaut tartományban fekvő Enghien (flamandul Edingen) földbirtok neve után.

Louis Antoine herceg gyermekéveit apja birtokain, főleg a Chantilly kastélyban töltötte. 1778-ban szülei egy álarcosbálon vettek részt, ahol apjának unokafivére, Károly Fülöp királyi herceg, Artois grófja, XVI. Lajos király öccse, a jövendő X. Károly király szemet vetett anyjára, Marie Therèse hercegnére. Az incidensből botrány kerekedett, Bourbon hercege elégtételt követelt és a Boulogne-i erdőben párbajt vívott Artois grófjával. Két évvel később, 1780-ban a szülők különváltak egymástól, mert Bourbon hercege nehezményezte, hogy felesége egy általa rendezett színdarabban kigúnyolta a Condé családot. Apja ezután több rangon aluli viszonyt folytatott. Egyik szeretőjétől, Marguerite Catherine Michelot kisasszonytól, a párizsi Opera énekesnőjétől két törvénytelen leánya született, Louis Antoine herceg féltestvérei:

  • Adélaïde Charlotte Louise (1780–1874), aki először 1803-ban Londonban Patrice Gabriel de Montessus-höz, Rully grófjához († 1831), majd 1833-ban Guy de Chaumont-hoz, Quitry grófjához, I. Napóleon császár korábbi kamarásához ment férjhez.
  • Louise Charlotte Aglaé (1782–1831).

A herceg kiváló nevelést kapott, tanítómestere a történész Millot abbé (1726–1785) volt, katonamesterségre Vinieux kapitány oktatta. Korán kiütközött rajta a Condé-házi hercegek hercegek harcos lelkülete. Katonai pályáját 16 éves korában, 1788-ban kezdte.

Harcban a forradalom ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Flag of Royalist France.svg

1789-ben, már néhány nappal a Bastille elfoglalása után a 17 éves Louis Antoine, Enghien hercege apjával és nagyapjával együtt elhagyta Franciaországot, még a forradalmi zavargások kitörése előtt. (Anyja, Louise Marie Thérèse Bathilde hercegnő és nagybátyja, Louis Philippe Joseph herceg súlyos családi veszekedéseket követően Franciaországban maradtak.)

Enghien hercege beállt a royalista Emigráns Hadseregbe (Armée des Émigrés), amit saját apai nagyapja, Louis-Joseph, Condé hercege szervezett a Rajnán túl azzal a céllal, hogy Franciaországba bevonulva megvédje a királyt és helyreállítsa az ancien régime-et. 1794-ben, a forradalmi háborúk kitörésekor Enghien hercege átvette a Francia Királyi Hadsereg (Armée Royale Française) parancsnokságát, és csatlakozott a Brunswick herceg parancsnoksága alatt Franciaország ellen vonuló osztrák–német szövetséges haderőhöz. 1794. február 2-án Enghien hercege megkapta a Szent Lajos-keresztet (Croix de Saint Louis) az emigráns Condé-hadseregben teljesített értékes szolgálataiért. Az inváziós kísérleteket azonban a forradalmi hadsereg visszaverte.

Katonai kudarcok sora után 1801-ben, a lunéville-i békeszerződés értelmében az emigráns hadseregeket fel kellett oszlatni. Enghien hercege 1803-ban a Badeni Őrgrófság területén, a francia határhoz közel fekvő Ettenheim városában telepedett le élettársával, Charlotte de Rohan–Rochefort hercegnővel (1767–1841), Rohan bíboros unokahúgával együtt. Louis Antoine feleségül akarta venni Charlotte hercegnőt, de nagyapja, Condé hercege erősen ellenezte unokájának házassági tervét annak ellenére, hogy a leány is igen jónevű hercegi házból származott.

Elrablása és kivégzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1803 októberében a párizsi titkosrendőrség újabb royalista összeesküvés nyomára jutott. A részvevők Napoléon Bonaparte tábornok, az Első Konzul életére törtek volna. A szervezkedést utóbb a „XII. évi összesküvésnek” („La Conspiration de l'An XII”) nevezték, a forradalmi naptárra utalva. A merényletet a néhány hónappal korábban Angliából illegálisan hazatért Cadoudal, a vendée-i „huhogók” („les chouans”) egyik vezére, és a Bourbonokhoz átpártolt Pichegru tábornok szervezték, de részt vett benne Moreau tábornok is. Valamennyiüket elfogták, vallomásaikból és a náluk talált papírokból kitűnt, hogy egy királyi vérből való herceg (prince de sang) érkezésére vártak, ezután léptek volna akcióba.

Bonaparte tábornok felismerte, hogy veszélyes királypárti szervezkedésre bukkantak, hasonlóan az áruló Dumouriez tábornok által külföldről szervezett korábbi akciókhoz. Talleyrand külügyminiszter azt sugalmazta [1] az Első Konzulnak, hogy a határ túloldalán, Ettenheimben várakozó Enghien herceg személye az összesküvés kulcsa. A royalisták demoralizálásának céljából javasolta a herceg elfogatását. Savary tábornok, a titkosrendőrség főnöke is Enghien hercegét gyanította a háttérben. A gyanú – és Talleyrand sugalmazása – alapján az Első Konzul elrendelte a herceg letartóztatását.

Az emberrablást Savary rendőrfőnök nyomban végre is hajttatta. Utasítására 1804. március 15-éről 16-ára virradó éjszakán Ordener tábornok vezetésével egy 1 065 francia dragonyosból álló különítmény átkelt a Rajnán, és behatolt a Badeni Őrgrófság területére, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jog előírásait. Ettenheimben rátörtek Enghien hercegre. Fogolyként áthurcolták az államhatáron. Strasbourg-ba vitték, innen 20-án átszállították a vincennes-i erődbe.

Megérkezése után azonnal főtisztek csoportja hallgatta ki. Az eredményekről az Első Konzult folyamatosan tájékoztatták. Az első kihallgatások után Bonaparte tábornok előtt világossá vált, hogy a herceg nem részese a Cadoudal–Pichegru összeesküvésnek. A vádat gyorsan megváltoztatták. Enghien hercegét immár azzal vádolták, hogy a forradalmi háborúkban fegyverrel harcolt Franciaország ellen, és új európai koalíciót igyekezett kovácsolni Bonaparte tábornok uralma ellen. Ezek a vádpontok közelebb álltak a valósághoz, mint az eredetiek. Nem volt azonban bizonyítható, hogy a herceg ténykedése valóban veszélyt jelentett-e Bonaparte tábornok életére. Bonaparte és Savary azonban nem tértek el szándékuktól, elrettentő példát akartak statuálni. (Megjegyzendő, hogy a vádlott közvetlenül kívánt az Első Konzulhoz fordulni, de Savary ezt mindvégig megakadályozta).

A herceget még aznap, március 20-án este hadbírósági tanács elé állították, ahol Pierre-Augustin Hulin tábornok elnökölt. A gyors tárgyalás puszta formasággá vált. A vádlottnak nem volt védője, tanúkat sem hallgattak meg. Bizonyítékok nélkül, puszta feltételezésre alapozva a herceget az állam biztonsága elleni összeesküvés („complot contre la sûreté de l’État”) vádjával halálra ítélték. március 21-ére virradó éjjel a tárgyalóteremből egyenesen a vincennes-i kastély árkába vezették, ahol a felsorakozott kivégzőosztag agyonlőtte.[2] Testét a kivégzés színhelyén előre megásott sírba vetették.

Az ügy politikai visszhangja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kivégzés nyomán, amelyhez szinte semmi értelmes politikai érdek nem kötődött, felháborodás hullámzott végig az európai királyi udvarokon. Franciaország szövetségesei is tiltakoztak. A francia királypártiak dühödten vádolták Bonapartét, hogy egy kézlegyintéssel megszabadult a nagy múltú francia királyi ház (Maison de France) utolsó leszármazottjától.

Antoine de Boulay gróf, Meurthe megye[3] küldötte nyilvánosan kijelentette: „Ez több, mint bűn: ez hiba.” [4] Ezt a „bon mot”-t korabeli fültanúk hallották és idézték, de mivel Boulay képviselő nevét a nagyközönség alig ismerte, találó mondását később gyakran Fouchénak, sőt magának Talleyrand-nak, az emberrablás értelmi szerzőjének tulajdonították.[5]

Nem sokkal később Pichegru tábornok öngyilkosságot követett el börtönében. 1804. június 25-én Cadoudalt, 11 társával együtt guillotine-nal lefejezték. Kivégzése előtt Cadoudal ezt mondta keserűen: „Királyt akartunk csinálni, császárt csináltunk!” [6] Valóban, a kivégzések után néhány hónappal, 1804. december 2-án Bonaparte tábornok I. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát. A stabilizálódó császári hatalom láttán számos királypárti csoport is – bármennyire is taszította őket Enghien herceg megsemmisítésének módja – sietve felsorakozott a franciák császára (Empereur des Français) mögé.

A király visszatér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bourbon-restauráció után Enghien hercegét a királyság mártírjai közé emelték. Földi maradványait 1816-ban XVIII. Lajos király kihantoltatta, és a vincennes-i kastély Sainte-Chapelle kápolnájában díszes márvány síremléket emeltetett számára (Lenoir műve). Enghien hercege máig itt nyugszik. Kivégzésének színhelyén, a Vincennes-i erdő felé néző (délkeleti) erődfal árkában, a Királyné Pavillonjának (Pavillon de la Reine) tövében emlékoszlopot emeltek, amely ma is megtalálható.

Chateaubriand szép emléksorokat írt Enghien herceg kivégzéséről Síron túli emlékiratok (Mémoires d'outre-tombe) c. művében. A herceg emlékét a francia királypártiak máig megőrizték, a vendée-i royalista felkeléseket vezető tábornokok emlékéhez hasonlóan. 2004-ben, halálának 200. évfordulóján a francia sajtóban és irodalmi közéletben méltatásokra és vitákra került sor.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. J. Tulard: Napoléon, 169. old.
  2. Jacques Bainville: Histoire de France, Chapitre XVII.
  3. Meurthe megye (Département de la Meurthe): régi francia megye, területét 1871. majd 1918. után a mai Moselle és Meurthe-et-Moselle megyék között osztották fel.
  4. „C'est pire qu'un crime. C'est une faute.”
  5. Lásd Flaubert: Dictionnaire des idées reçues (Közhelyszótár), a „hiba” címszó alatt (sur Wikisource)
  6. „Nous voulions faire un roi, nous avons fait un empereur!”

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Stefan Zweig: Fouché, Gondolat Kiadó, Budapest, 1968. (Er.: „Joseph Fouché. Bildnis eines politischen Menschen”, ford.: Szinnai Tivadar).
  • Alphonse de Beauchamp: Mémoires de Joseph Fouché, duc d‘Otrante (J.F. Otrantó hercegének emlékiratai), Párizs, 1992. ISBN 2-11-081106-4 (részben Fouché feljegyzésein alapuló mű).
  • Henri Welschinger: Le Duc d‘Enghien. L‘énlèvement d‘Ettenheim et l‘exécution de Vincennes (Enghien hercegének elrablása és kivégzése), Plon, Párizs, 1913.
  • Florence de Baudus: Le Sang du Prince (A herceg vére), Éditions du Rocher, 2002.
  • Antoine Jacques Claude Joseph de Boulay gróf (Meurthe megye követe): Les Dernières Années du duc d'Enghien 1801-1804 (Enghien herceg utolsó évei), Paris, 1886.

Szépirodalom, film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Enghien herceg históriáját Tolsztoj is beillesztette Háború és béke c. regényébe. Az első kötetben arisztokraták egy csoportja tárgyalja az esetet, közülük egyedül Pierre Bezuhov veszi védelmébe Napóleont, mondván: „A forradalom idején a Bourbonok elmenekültek, és kiszolgáltatták népüket az anarchiának; egyedül Napóleon volt képes megérteni és legyőzni a forradalmat, és mivel a közjó érdeke forgott kockán, nem riadhatott vissza egyetlen ember halála miatt.”
  • Pierre Cardinal francia filmrendező 1972-ben Les fossés de Vincennes (A vincennes-s vár árka) c. tévéfilmben dolgozta fel Enghien herceg életét és halálát. (Enghien: Jean-François Poron, Rohan hercegnő Fiona Lewis, Murat: Robert Etcheverry).
  • Jean-Claude Brisville: Hercegi vacsora („Le Souper”) c. drámája XVIII. Lajos király visszatérésének, 1815. július 6-a előestéjén játszódik, a történet Talleyrand és Fouché elképzelt (?) tárgyalásáról szól, a hatalom megtartásának módjáról. A drámából 1992-ben hasonló című francia film készült, rendezte Edouard Molinaro, főszereplők Claude Brasseur (Fouché) és Claude Rich (Talleyrand). A történetben vita zajlik Talleyrand-nak a kivégzésben játszott szerepéről.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Louis Antoine de Bourbon–Condé témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
(VI.) Louis de Bourbon
Enghien 9. hercege
Enghien hercege
17721804
Bourbon-ház, Condé-ág
Enghien hercegeinek címere
Következő uralkodó: