Loricifera

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Loricifera
Pliciloricus enigmatus
Pliciloricus enigmatus
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Alország: Valódi szövetes állatok (Eumetazoa)
Csoport: Kétoldali szimmetriájú állatok (Bilateria)
Főtörzs: Vedlő állatok (Ecdysozoa)
Törzs: Loricifera
Kristensen, 1983
Rend: Nanaloricida
Kristensen, 1983
Családok, nemek
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Loricifera témájú kategóriát.

A Loricifera (a latin lorica, páncél/mellvért + ferre, viselni szavakból) mikroszkopikus méretűtől kb. milliméteresig terjedő, tengerben élő, üledéklakó állatok törzse. 8-9 nemzetség 20-nál több faja ismert a törzsből.[1][2] A már leírt fajok mellett legalább 100 másik faj példányai már begyűjtésre kerültek, de még nem publikálták őket.[1] Méretük 100 µm-től kb. 1 mm-ig terjed.[3] Jellemző rájuk a héjszerű külső védőréteg, a lorica és élőhelyük, ami a tengeri üledék szemcséi közötti tér – a szemcsékhez rögzülnek. A törzset 1983-ban írta le Reinhardt Kristensen a franciaországi Roscoffban.[4] A valódi szövetes állatok legfrissebben felfedezett csoportjai közé tartoznak.[5] Igen erősen tapadnak az aljzathoz, ezért maradtak észrevétlenek olyan sokáig.[2] Az első példányt az 1970-es években gyűjtötték be, és 1983-ban került leírásra.[5] Minden földrajzi szélességen, a tenger minden mélységében, mindenféle üledéktípusokon megtalálhatók.[2]

A loriciferáknak van fejük, szájuk, emésztőrendszerük és loricájuk. A páncélszerű lorica egy külső védőréteg, ami kagylóhéj jellegű vagy körkörös redőkből álló lehet. Nincs keringési, sem endokrin rendszerük. A lárvák nagy része testüreg nélküli, a kifejlett példányok egy része áltestüreges, egy része testüreg nélküli marad.[5] Fejlődésmenetük általában közvetlen, bár léteznek ún. Higgins-lárvák, amik több szempontból eltérőek a felnőtt egyedekhez képest. A kifejlett példányoknak két ivara lehet. A Pliciloricidae család igen komplex életciklusában szerepet játszik a pedogenezis (amikor a lárvák képesek szaporodásra, így hatalmas egyedszámot érnek el) több fázisa, a szűznemzés különböző válfajaival.[1] Fosszilis jelenlétük nem ismeretes.

Legközelebbi rokonai a Kinorhyncha és a Priapulida, amivel együtt a Scalidophora csoportot alkotják. A három törzs közös tulajdonságai közé tartozik a kitintartalmú kültakaró, a 'scalid'-nak nevezett, tüskeszerű, valószínűleg mozgató és érző funkciót is ellátó gyűrűk a belső oldalon és a flosculi jelenléte.[4][5] A 'scalid'-ok száma általában 9, ebből az első 'clavoscalid' előre, a többi 'spinoscalid' hátrafelé néz.

Egy leíratlan, anoxiás körülmények között élő Spinoloricus-faj fénymikroszkópos képe (bengálvörös festékanyaggal színezve). A léptéket jelző szakasz hossza 50 μm.

Anoxikus környezetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Három Loricifera-fajt találtak a Földközi-tenger Atalante-medencéjének alján, több mint 3000 méteres mélységben. Ezek az első ismert többsejtű élőlények, melyek teljes életciklusukat oxigénmentes környezetben töltik. Azért képesek erre, mert mitokondriumok helyett hidrogenoszómákat (vagy hasonló sejtszervecskéket) használnak energiatermelésre.[6] [7]

Az újonnan talált állatok teljes életüket fény és oxigén jelenléte nélkül élik le, méretük milliméteresnél kisebb.[8] A Földközi-tenger alján lévő mély medencében találták őket, ahol a tengervíz csaknem teljesen telített sóoldat, ami sűrűsége miatt (> 1,2 g/cm³) nem keveredik a fölötte lévő vizekkel.[8] Ennek eredményeképpen a környezet teljesen oxigénmentes, és a szulfátredukáló baktériumok hiánya miatt 2,9 mM (millimol/liter) koncentrációban tartalmaz szulfidot.[8] A kedvezőtlen feltételek ellenére ebben az oxigénmentes, kénvegyületekben gazdag környezetben virágzik a mikroszkopikus élet, ahol a kemoszintetizáló prokarióták jelentik az első, az eukarióta, heterotróf élőlények a második szintet a táplálékláncban.[8]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Loricifera című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Ennek a szövegnek a forrásként használt angol nyelvű változata felhasznált CC-BY-2.0 licencű szövegeket a következő művekből:[8][9].

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Gad, G. 2005. Successive reduction of the last instar larva of Loricifera, as evidenced by two new species of Pliciloricus from the Great Meteor Seamount (Atlantic Ocean). Zoologischer Anzeiger. 243: 239–271.
  2. ^ a b c Ruppert, Edward E., Richard S. Fox, and Robert D. Barnes. Invertebrate Zoology. 7th ed. Toronto: Brooks/Cole — Thomson Learning, 2004. 776.
  3. Heiner, I. 2005. Preliminary account of the loriciferan fauna of the Faroe Bank (NE Atlantic). Biofar Proceedings 2005: 213–219.
  4. ^ a b Heiner, I., Kristensen, R.H. 2005. Two new species of the genus Pliciloricus (Loricifera, Pliciloricidae) from the Faroe Bank, North Atlantic. Zoologischer Anzeiger. 243: 121–138.
  5. ^ a b c d Kristensen, R.M. 2002. An Introduction to Loricifera, Cycliophora, and Micrognathozoa. Integrative and Comparative Biology. 42: 641–651.
  6. Fang, Janet (2010. június 4.). „Animals thrive without oxygen at sea bottom”. 'Nature', Kiadó: Nature Publishing Group. DOI:10.1038/464825b. Hozzáférés ideje: 2010. június 4.  
  7. Milius, Susan (2010. április 9.). „Multicelled animals may live oxygen-free”. 'Science News', Kiadó: Society for Science and the Public. Hozzáférés ideje: 2010. április 11.  
  8. ^ a b c d e Mentel M. & Martin W. (2010) "Anaerobic animals from an ancient, anoxic ecological niche". BMC Biology 2010, 8:32. doi:10.1186/1741-7007-8-32.
  9. Danovaro R., Dell'Anno A., Pusceddu A., Gambi C., Heiner I. & Kristensen R. M. (2010). "The first metazoa living in permanently anoxic conditions". BMC Biology 8: 30. doi:10.1186/1741-7007-8-30