Lorentz–Lorenz-egyenlet

A Lorentz–Lorenz-egyenlet, mely Clausius–Mossotti-egyenletként is ismert, egy anyag törésmutatója és polarizálhatósága közötti összefüggésre vonatkozik. A Lorentz–Lorenz-egyenlet legáltalánosabb formája:

${\frac {n^{2}-1}{n^{2}+2}}={\frac {4\pi }{3}}N\alpha ,$

ahol $n$ a törésmutató, $N$ a molekulák száma egységnyi térfogatban és $\alpha$ az átlagos polarizálhatóság

Ez az egyenlet csak bizonyos kristályszerkezetekre érvényes

Egy specializált formája a Lorentz–Lorenz-egyenletnek az $n$ törésmutatóra egy híg gáz esetén

$n\approx {\sqrt {1+{\frac {3Ap}{RT}}}}$

ahol $A$ a moláris törésképesség, $p$ a gáz nyomása, $R$ az egyetemes gázállandó és $T$ az abszolút hőmérséklet

Történet

A Lorentz–Lorenz-egyenletet Ludvig Lorenz dán matematikusról és Hendrik Lorentz holland fizikusról nevezték el. Lorenz 1869-ben publikálta a kutatási eredményét, míg tőle függetlenül Lorentz 1878-ban fedezte fel az összefüggést.

Irodalom

• Born, Max, and Wolf, Emil, Principles of Optics: Electromagnetic Theory of Propagation, Interference and Diffraction of Light (7th ed.), section 2.3.3, Cambridge University Press (1999) ISBN 0-521-64222-1

Kapcsolódó szócikkek

• törésmutató
• hullám