Longarone

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Longarone
(Longarón)
Longarone központja
Longarone központja
Közigazgatás
Ország Olaszország
RégióVeneto
MegyeBelluno (BL)
Rangcomune
KerületeiCastellavazzo, Codissago, Dogna, Faè, Fortogna, Igne, Olantreghe, Pirago-Muda Maè, Podenzoi, Provagna, Rivalta, Roggia, Soffranco[1]
PolgármesterRoberto Padrin (2014 óta)
Védőszentszeplőtelen fogantatás
Irányítószám32013
Körzethívószám0437
Forgalmi rendszámBL
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség5022 fő (2023. jan. 1.)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság473 m
Terület122.36[3] km²
IdőzónaCET (UTC+01:00)
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 16′, k. h. 12° 18′Koordináták: é. sz. 46° 16′, k. h. 12° 18′
Elhelyezkedése Belluno térképén
Elhelyezkedése Belluno térképén
Longarone
weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Longarone
témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Longarone (venét nyelven Longarón)[4][5] város (comune) Északkelet-Olaszországban, Veneto régióban, Belluno megyében, a Piave folyó partján, a Zoldo-völgy és a Vajont-völgy betorkollásánál. Lakóinak száma kb. 5400 fő (2013), elnevezésük olaszul: longaronesi.

Longaronét 1963. október 9-én éjszaka katasztrofális szökőár sújtotta, amelyet a város fölött, a Vajontra épített völgyzáró gátnál bekövetkezett földcsuszamlás és hegyomlás idézett elő. A szerencsétlenség a város épületállományát szinte teljesen lerombolta. Összesen 2500 ember veszítette életét, ebből 1500 longaronei lakos. Az elpusztult városrészek modernista stílusban épültek újjá.

Fekvése[szerkesztés]

Longarone helyzete (Belluno megyén belül, 2014-től
Longarone helyzete (Belluno megyén belül, 2014-től
Longarone és a Friuli-Alpok
Longarone és a Friuli-Alpok

Longarone a Piave folyó völgyében, a folyó felső szakaszán fekszik. Az észak-déli irányban haladó folyó nyugati (jobb) partján a Bellunói Dolomitok hegycsoportja emelkedik (ez a Dolomitok részét képezi). A keleti (bal) parton a Friuli-Dolomitok nevű hegylánc húzódik, amely azonban (nevével ellentétben) a Karni-Alpok déli szárnyát képezi. Friuli-Venezia Giulia és Veneto régiók határvonala a Piave keleti partját szegélyező hegylánc csúcsain húzódik, a Piave folyó mindkét partja már Veneto régióhoz tartozik, Longarone városával együtt.

Longaronénál két oldalvölgy torkollik a Piave völgyébe. A jobb parton, kelet felől ide érkezik a Zoldo-völgy, amely a Keleti-Dolomitokban, a Civetta és a Monte Pelmo között indul (a völgyben az SP251 megyei főútvonal halad). A jobb parton, nyugat felől a Karni-Alpokban eredő Vajont patak magasan fekvő völgye egy mély szurdokon át torkollik a Piave-völgybe, a várossal szemben. A völgyben az SR251 sz. regionális főútvonal halad a Pordenone megyei Maniago felé. A szurdokvölgyet 1957–1960 között egy 250 méter magas völgyzáró gáttal elzárták, felduzzasztva a Vajont vizét, elektromos áram termelése céljából. A vasbeton gáttest túlélte az 1963-as földcsuszamlást és szökőárt, ma is áll, a városból jól látható.

Longaronétól délre a Piave völgyének középső szakasza, Alpago és Valbelluna hegycsoportok következnek. Északon a szomszédos Ospitale már a Cadore vidékhez tartozik. Nyugaton a Maè patak, amely Soffranco városrésznél torkollik a Zoldo-völgybe. Keleten a Vajont-völgy, Erto e Casso községekkel, a Cellina-völgy kezdeténél.

Szomszéd községek: Belluno város; Erto e Casso (a keleti parton, Pordenone megyében); Forno di Zoldo, La Valle Agordina, Ospitale di Cadore, Ponte nelle Alpi, Sedico, Soverzene (Belluno megyében). A város védőszentje Szűz Mária, ünnepe december 8-a.

Longarone városába érkezik a 3. sz. Dolimiti magashegyi túraút (Alta via n. 3), a „Zergék útja” (Via dei Camosci), amely a dél-tiroli Niederdorf (Villabassa) községből indul.

A várost alkotó résztelepülések[szerkesztés]

Castellavazzo (a 2014-es egyesítésig külön város volt), Codissago, Dogna, Faè, Fortogna, Igne, Olantreghe, Pirago-Muda Maè, Podenzoi, Provagna, Rivalta, Roggia és Soffranco.

A Castellavazzo város egyesítése Longaronéval a település-egyesítésekről szóló, 2014. február 9-én kiadott új regionális törvény értelmében vált lehetővé. A döntést egy vélemény-nyilvánító (konzultatív) népszavazás előzte meg, ahol a szavazók 78,5%-a az egyesítést pártolta.[6]

Népessége[szerkesztés]

A népesség alakulása 2017 és 2023 között
Lakosok száma
5301
5254
5022
201720182023
Adatok: Wikidata

Történelme[szerkesztés]

A római időkben már lakott település volt. Fortogna, Pirago és Dogna városrészekben római sírokat tártak fel, Roggia városrészben római út maradványait azonosították.

A középkorban, 1250 végéig Longarone püspöki birtok volt, aztán a császárpárti ghibellinek pártjához tartozó, kegyetlenségéről hírhedt Ezzelino da Romano, Treviso grófja (1194–1259) szerezte meg. 1300-tól a Scaligeri, majd a Da Carrara, végül a Visconti-család birtoka lett. 1420 körül a Velencei Köztársaság szerezte meg a várost, történelme ettől kezdve a „Serenissima” sorsával fonódott egybe. 1623. június 7-én megszületett a Longarone–Igne–Pirago regola (önálló kormányzatú birtokos-közösség), amely 1712-től jogot kapott a fényességes („Magnifica”) jelző viselésére.

A napóleoni háborúk során, 1806-ban Longarone városi rangot kapott. 1815-ben a bécsi kongresszus a Lombard–Velencei Királysághoz csatolta, majd 1866-ban, a porosz–osztrák–olasz háború után az Olasz Királyság szerezte meg. Az első világháborúban, a caporettói offenzíva harcai során, 1917. november 9-én Longarone térségében komolyabb csatára került sor. A Maniago felől, a Vajont völgyében előrenyomuló osztrák–magyar és német csapatok letörték az olasz védelmet és kijutottak a Piave völgyébe. A hadműveletben részt vett Erwin Rommel is, fiatal hadnagyként.[7]

1959 decemberében a város megrendezte az első fagylalt-vásárt (Fiera del Gelato). A Kézműves Fagylaltkészítés Nemzetközi Vásárának (Mostra Internazionale del Gelato Artigianale, MIG) székhelye ma is Longaronéban van.

Az 1963-as szökőár-katasztrófa[szerkesztés]

A Vajont duzzasztógátja (2005)
Longarone a katasztrófa előtt és után

1963. október 9-én éjszaka 22 óra 39 perckor a Vajont patak völgyében, a nemrégen átadott völgyzárógát fölött megindult a hegyoldal. Erto e Casso községekkel szemben, a Toc-hegynek a felduzzasztott mesterséges tóba érő lejtője leszakadt, és 260 millió m³ föld és kőzet zúdult a tóba. A földcsuszamlás sebessége, utólagos mérnöki számítások szerint elérte a 108 km/h sebességet. A hegyomlás kiszorította medréből a tó vizét, amely a szemközti hegyoldalra felcsapva elmosta Erto e Casso községeket. A víztömeg zöme átbukott a völgyzárógát koronáján – megölve az itt figyelő geológus- és mérnökcsoportot, – majd 250 méter magasságból a szurdokvölgybe lezuhanva szökőárként robbant ki a Piave völgyébe, ahol 30-40 perc alatt elpusztította az alvó Longaronét, és az alacsonyan fekvő szomszéd községeket. A katasztrófában 2000 ember veszett oda, köztük 1500 longaronei lakos.[8] Maga a betongát sértetlen maradt, ma ipari műemlék, üzemen kívül áll.

A szerencsétlenséget követően nyomozás indult a Vajont-vízierőmű tervezői és kivitelezői ellen. Az erőmű üzemeltetői tudtak a hegyoldal rendellenes mozgásáról, de csak saját mérnöki intézkedésekkel próbálkoztak, a hatóságok értesítése nélkül. A kiemelt presztízsprojekt résztvevői befolyásos cégek voltak, a nyomozás politikai vádaskodássá fajult. A pert az Abruzzókban fekvő L’Aquila városának bíróságán tárgyalták, megállapították a SADE (Società Adriatica di Elettricità) vállalat részleges felelősségét. A projekt egyik mérnöke öngyilkosságot követett el, néhány vezető enyhe büntetéseket kapott. Az áldozatok felének ítéltek kártérítést, ennek összegét később jelentősen csökkentették.[9] Az eltussolást segítette, hogy hat héttel később, 1963. november 22-én bekövetkezett a Kennedy-gyilkosság, amely elvonta a világsajtó érdeklődését. A földcsuszamlás pontos geológiai mechanizmusáról, a katasztrófa előreláthatóságának mértékéről ma is viták zajlanak.

A Mazzolà-palota, ma a városi elöljáróság épülete. Az 1963-as szökőártól megkímélt, magasan fekvő régi házak egyike
Az új Szeplőtelen fogantatás templom. Tervezője Giovanni Michelucci

A katasztrófát követő példás összefogásért, a jól szervezett mentésért és helyreállításért a város közösségének a „Polgári Helytállásért” arany érdemérmét adományozták. 1964 után a város modernista stílusban épült újjá, sok épületet Le Corbusier követői terveztek. Évtizedekkel később új koncepció született, amely a hagyományos építési módban készült, egyszerű eszközökkel karbantartható, közepes méretű házak rekonstrukcióját irányozta elő, elsősorban a régi városközpontban, a via Roma környékén.

Testvérvárosi kapcsolatok[szerkesztés]

Emellett 2011 óta szoros baráti kapcsolatok épültek ki a következő olaszországi városok közösségeivel: L’Aquila, Tesero, Caerano San Marco, Tavarnelle Val di Pesa és Tempio Pausania, továbbá a horvátországi Kutenyával (Kutina).

Képgaléria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]