Lombardok háborúja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A lombardok háborúja (1228-1242) egy polgárháború volt a Jeruzsálemi Királyság és a Ciprusi Királyság területén a „lombardok” (más néven a császárpártiak), II. Frigyes császár támogatói, főleg Lombardiából, és a helyi arisztokrácia között, akiket eleinte az Ibelinek, később a Montfortok vezettek. A háború kirobbantó oka, az a provokáció volt, amit Frigyes gyakorolt, amikor régensként lépett a trónra, kiskorú fia, II. Konrád jeruzsálemi király helyett.

Frigyes Jeruzsálem királya lett, ezzel hatalmat gyakorolva Ciprus felett is, felesége, II. Izabella jogán annak 1228-ban bekövetkezett haláláig. Ebben az évben érkezett Frigyes, először Ciprusra, ahol összetűzésbe került a helyi nemesekkel, majd Jeruzsálembe ment, ahol 1229-ig tartózkodott, olyan fennhéjázó körülmények között, amelyek hamarosan egy császárellenes összeesküvést szültek. 1231-ben Frigyes Riccardo Filangierit nevezte ki marsalljának. A feladata az volt, hogy helyreállítsa a császár tekintélyét Ibelin János bejrúti úrral szemben, aki a régensséget gyakorolta Frigyes érkezéséig. János 1236-os halálakor a harcot fia, Barlisan, folytatta tovább. 1239-ben Montforti Fülöp szerezte meg a vezetést Jeruzsálem felett.

Az egyházi hierarchia miatt, és mert a Templomos Lovagrend a nemességet támogatta, a Német Lovagrend és az Ispotályos Lovagrend Filangieri oldalára állt. A régensi címe általánosan elismert volt, de konkrét hatalmát nagy mértékben behatárolták a Jeruzsálemi határozatok és a Nemesi Tanács. Központjai Türoszban voltak és élvezte V. Bohemond antiochiai herceg és Tripoli grófjainak hűségét. Ezen felül ő tartotta kezében a Szent Várost is, amit Frigyes visszafoglalt a szaracénoktól. Amíg az Ibelinek vezették az ellenzéket, addig Filangieri számíthatott azok ellenségeire is. Az itáliai városok szintén megoszlottak a két tábor között. Pisa támogatta Filangierit, Genova pedig az Ibelineket. Az Ibelinek birtokolták Bejrútot, Arsufot és Caesareat, valamint Akkont is. 1231-ben Akkon polgárai kommunát alapítottak az egyházi elöljáróikkal, hogy egyesítsék erőiket Filangieri ellen. 1232-ben Ibelin Jánost választották meg ezen szövetség vezetőjének.

Az első jelentős csata Casal Imbertnél zajlott 1232. májusában, ahol Filangieri legyőzte az Ibelineket. Júniusban azonban egy kisebb sereg megverte az Agridi csatában Cipruson, aminek a következtében hatalma nullára csökkent a szigeten, még az év folyamán. 1241-ben a nemesek felajánlották Akkon trónját Simon de Montfortnak, Leicester grófjának, Montfort Fülöp unokatestvérének, és házasság révén mind a Hohenstauf-ház, mind a Plantagenet-ház rokonának. Ő azonban sohasem fogadta el. 1242/43-ban Konrád deklarálta a hatalmát és június 5-én a Nemesi Tanács régensségét felváltotta Champagne-i Aliz ciprusi királyné, I. Hugó ciprusi király özvegyének és I. Izabella jeruzsálemi királynő lányának régenssége. Aliz azonnal megkezdte uralkodását, Konrádot mellőzve, aki eközben Itáliában tartózkodott, és visszafogta Filangierit. Hosszú ostrom után Türosz is elesett június 12-én. Az Ibelinek elfoglalták a citadellát Július 7/10-én, Aliz segítségével, akinek a seregei június 15-én érkeztek meg. Egyedül az Ibelinek voltak képesek megnyerni a háborút.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jackson, Peter (1986). „The End of Hohenstaufen Rule in Syria”. Historical Research, 59:139, pp. 20–36.
  • Jacoby, David (1986). „The Kingdom of Jerusalem and the Collapse of Hohenstaufen Power in the Levant”. Dumbarton Oaks Papers, 40:83–101.
  • Marshall, Christopher (1992). Warfare in the Latin East, 1192–1291. Cambridge: Cambridge University Press.
  • Tyerman, Christopher (2006). God's War: A New History of the Crusades. London: Pengiun Books.