Lola Montez

Lola Montez

Lola Montez (születési neve: Gilbert Eliza Rozanna) (Limerick, 1818. június 23. vagy Grange, Sligo megye 1821. február 17. – New York, 1861. január 17.) ír származású spanyol táncosnő, színésznő, kurtizán, I. Lajos bajor király szeretője.

Szülei, születésének állítólagos körülményei

Oliver Erzsébet és Gilbert Eduárd zászlós leánya. Azért nem biztos a lány születési dátuma, mivel állítólag Lola édesapja csak 1818 decemberében ismerkedett meg későbbi feleségével, Erzsébettel, házasságot pedig csak 1820. április 29-én kötöttek egymással. Az akkori pletykák szerint az esküvő idején Erzsébet már viselős volt Lolával.

Eliza korai évei, viselkedése, apja halála

Az ifjú pár a Roscommon megyei Boyle városában rendezkedett be és ott is éltek gyermekükkel egészen 1823 elejéig, amikor is Liverpoolba, onnan pedig Indiába utaztak az év március 14-én.

A kislányt útban India felé, 1823. február 16-án, a liverpool-i Szent Péter templomban keresztelték meg. Nem sokkal azután, hogy megérkeztek Indiába, Gilbert Eduárd meghalt kolerában, felesége pedig, aki akkor csupán 19 éves volt, egy év múlva újból férjhez ment, ezúttal is egy katonatiszthez, egy bizonyos Patrick Craigie főhadnagyhoz, aki azonnal atyai gondjaiba vette a kis Elizát, akiből hamar előbújt az elkényeztetett és vadóc gyermek, ami rendkívüli aggodalommal töltötte el mostohaapját.

Tanulmányai

Hogy némi fegyelmet tanuljon a lány, nevelőapja és édesanyja megegyeztek, hogy a lányt Angliába küldik tanulni és amíg ott jár iskolába, Craigie apjának házában kell majd laknia a skóciai Montrose városában, ám mialatt mostoha nagyapjával élt, ott is egyre jobban kezdett megmutatkozni a lány önfejű és szófogadatlan természete. Egy alkalommal például virágokat tűzött bele egy idős férfi parókájába egy szentmise alatt, egy másik csínytevése pedig állítólag az volt, hogy egyszer meztelenül szaladt végig az utcán.

Tíz évesen Elizának ismét költöznie kellett, ezúttal az angliai Sunderlandbe. Amikor mostohaapja nővére, Catherine Rae férjével együtt benntlakásos iskolát alapított Monkwearmouth városában, a kislány onnantól kezdve már abban az intézményben folytatta tanulmányait. A lány nyilvánvalóan nagy benyomást tett tanárára, Grant úrra, aki művészetet tanított neki az iskolában, és aki később csak úgy jellemezte Elizát, hogy ,, elegáns és kecses gyermek ". Grant azt is mondta tanítványáról, hogy ,,túlzott szépségű szemei és eredeti sötét bőre van, s valamiféle dölyfös könnyedség árad belőle". Ezenkívül azt is megjegyezte a tanító Elizával kapcsolatban, hogy emellett még ,, erőszakos és konok természetű is, valamint gyakori nála az is, hogy fájdalmat és aggodalmat okoz jólelkű nagynénjének." Eliza határozott és temperamentumos természete idővel a lány védjegyévé vált.

A kislány mindössze egy évet töltött Sunderland-ben, mikor nevelői Bath városába küldték őt, ahol modern műveltségre tehetett szert.

Ifjúkori szerelmi kalandjai, előadói karrierje kezdete

1837-ben, a 16 éves lány megszökött egy Thomas James nevű főhadnaggyal, akitől azonban öt év múlva, Calcuttában különvált, a fiatal nő ekkor vált hivatásos táncosnővé, Lola Montez néven, első londoni debütáló estjén (ami remekül sikerült) pedig mint „spanyol táncosnő” lett közismert 1843 júniusában. (Ezen az előadáson Lola, érdekes módon, úgy vált ismertté mint Mrs. James, ami később bizony sok bonyodalmat és botrányt hozott számára.) Ennek ellenére, híres emberként Lola mégsem érvényesülhetett Angliában, ezért úgy döntött, Közép-Európába utazik át szerencsét próbálni, ahol nem is annyira tánctehetsége, hanem inkább szépsége és heves természete tette őt híressé. Akkoriban megszokott volt, hogy jó néhány gazdag férfi kereste a nő társaságát, s virágcsokrokat is küldtek neki, akit már csak kurtizánként emlegettek. Lola futó kalandba keveredett egyszer még magával Liszt Ferenc zeneszerzővel is, aki ezek után összeismertette a csinos, fiatal lányt George Sand-del, s annak baráti körével.

Párizsi tartózkodása, szeretője halála

Miután a táncosnő fellépett már Európa legkülönbözőbb városaiban, Párizsban telepedett le, ahol azonban inkább a korabeli cseh irodalom iránt kezdett el erősen érdeklődni, s az ottani művészi-írói felsőbb körök is befogadták maguk közé Lolát. Itt mutatták be a lányt a híres, idősebb Alexandre Dumas-nak, a francia regényírónak is, aki, Lola elmondása szerint, kitartóan flörtölt is vele. 1845-ben, aktuális szeretője, az újságíró Alexandre Dujarier halála után a táncosnő elhagyta Párizst. (Dujarier állítólag egy párbaj során vesztette életét, bár a pletykák szerint nem Lola miatt akart valakin elégtételt venni a férfi.)

Müncheni évek, viszonya a királlyal, társadalmi felemelkedése

1846-ban a nő végül megérkezett Münchenbe, ahol végre értékelni tudták előadói tehetségét, ráadásul ott nem más ágyasa lett, mint I. Lajos bajor királyé (1786. augusztus 25-1868. február 29.), aki a későbbi Ferenc József osztrák császár édesanyjának, Zsófia Friderikának volt az egyik féltestvére, s aki már 1810. október 12. óta élt házasságban Terézia Sarolta Lujza szász-hildburghauseni német hercegnővel, akitől kilenc gyermeke született. Korabeli szóbeszédek szerint, abban az időben, mikor Lola és az uralkodó megismerkedtek, a férfi egyszer, egy nyilvánosan helyen megkérdezte a nőtől, hogyha valódi keblei vannak, akkor neki mégis mennyi ruhát kellene letépnie Lola testéről, hogy ezt be is bizonyíthassa. (Ezt a sztorit csak évtizedekkel Montez kisasszony halála után kezdték el terjeszteni, s valóságtartalma igencsak kétséges.)

A vonzó táncosnő igen gyorsan nagy befolyást nyert a király felett, ami Lola arrogáns viselkedése és hirtelen haragú természete miatt az uralkodó közvetlen környezetét is nagyon bosszantotta, nem csak a városi lakosságot. A korabeli dokumentumok egy része, melyek megemlítik Lola közszerepléseinek hatásait, mégis azt állítják, egy idő után minden remény meg lett volna arra, hogy az asszonyból egy napon vérbeli bajor polgár lehessen, s talán a nemesség tagjai is elfogadják majd őt. Mindezek ellenére, vagy inkább következményeként az őt imádó Lajos, saját születésnapján, 1847. augusztus 25-én megtette szeretőjét Lansfeld grófnőjévé, miáltal a nőnek tisztes életjáradék dukált. A grófnő több, mint egy évig jelentős politikai hatalmat gyakorolt a Bajor Királyság ügyeit illetően, továbbá erősen szimpatizálni kezdett az akkor divatos, aktuális, új eszmékkel, filozófiai irányzatokkal is, mint amilyen a liberalizmus volt, ám harcba szállt a konzervatív gondolkodásmódú emberekkel és a jezsuitákkal.

A forradalom kitörése, menekülés a Bajor Királyságból, Lajos lemondása a koronáról

1848-ban nem csupán Bécset, Budapestet, Párizst és Palermot érintette a forradalom és szabadságharc szele, hanem a Bajor Királyság is részt vett a történelmi események alakulásában, Lola pedig március 20-án kénytelen volt Svájcba szökni emiatt, karrierje és a királyi udvarban betöltött megtisztelő szerepköre véget ért, az akkor 61 esztendős Lajos pedig egyre hanyatló népszerűsége miatt inkább lemondott a trónról fia, a későbbi II. Miksa javára. Akkoriban úgy tűnt, hogy Lajos uralmának megdöntéséhez és a nép körében kialakult megbecsülése szétzúzásához nagyban hozzájárult a Montez asszonnyal folytatott intim viszonya is.

Száműzetésben külföldön, hirtelen férjhezmenetele

Lola a Svájcban töltött idő után, ahol hiába várta azt, hogy Lajos is csatlakozzon hozzá, tett egy kisebb kitérőt Franciaország felé, ám végül Londonban telepedett le 1848 végén, ahol megismerkedett egy George Trafford Heald nevű fiatal lovassági tiszttel, akihez viharos gyorsasággal hozzá is ment feleségül, s aki akkoriban még csak nemrég jutott hozzá egy kisebb örökséghez. Csakhogy az asszony még nem vált el hivatalosan Thomas Jamestől, márpedig akkoriban csak úgy házasodhatott meg újra az ember, ha előző férje vagy felesége akkorra már nem élt, különben a törvényszegő férj vagy feleség és annak új házastársa menekülni kényszerült volna országából, méghozzá bigámia vádjával. A Heald család egy ideig Franciaországban és Spanyolországban élt, Lola és férje viharos házassága pedig már két éven belül romokban hevert, s az asszony 1851-ben úgy döntött, új életet kezd az Amerikai Egyesült Államokban, ahol meglepően hamar sikeres karriert futott be, helyreállítva ezzel hírnevét az Újhazában. 1851-től 1853-ig mint táncosnő és színésznő lépett fel Észak-Amerika keleti partvidékén, Bajországi Lola művésznéven. 1853 májusában az asszony megérkezett San Francisco-ba, ahol még azév júliusában Patrick Hull felesége lett, aki egy helyi újságíró volt. Augusztusban a pár a Kalifornia állambeli Grass Valley-be költözött, ám a sebtében megkötött frigy sajnos rövid életűnek bizonyult, Lola viszont a városban maradt ezek után is, egy kis családi házban, még közel két évig.

Hatása az utókorra

Lola előadóművészi karrierje és életstílusa példaként szolgált többek között egy nála 26 évvel fiatalabb színésznő, művésznevén Lotta Crabtree számára is, kinek szakmai sikerei egészen 12 éves koráig nyúlnak vissza, amikor még a ,,Miss Lotta, San Francisco kedvence" fellépőnevet használta. (Lotta szülei pont Grass Valley-ben üzemeltettek egy kisebb panziót, melynek szomszédságában élt Lola is, akinek hamar megakadt a szeme a kislány tehetségén és lelkesedésén, hogy mihamarabb színpadra állhasson valahol. Bátorítani kezdte Lottát, eredeti nevén Lotta Mignon Crabtree-t, hogy ne adja fel az álmát egy ígéretes karrierről.)

Ausztráliai pályafutása

1855 júniusában Lola megérkezett Ausztráliába, ahol az aranyfejtőkben dolgozó bányászokat szórakoztatta műsorával az 1850-es évek ún. aranyláz korszakában, 1855. augusztus 16-án pedig Sydney-be ment szerencsét próbálni. A történész Michael Cannon azt állítja, 1855 szeptemberében Lola hatalmas port kavart fel Melbourne-ben, a Theatre Royal közönsége előtt, ún. póktáncával, mely még a kor elvárásai szerint is igen erotikus stílusúra sikeredett, amikor tánc közben olyan mozdulatokat tett, hogy állítólag mindenki láthatta, a nő nem viselt alsóneműt szoknyája alatt. (Ez a zaftos pletyka azóta sem nyert teljes bizonyítást.) Másnap már olyan kemény kritikával illették, melyben úgy jellemezték előadásmódját, hogy ,,a közerkölcsöt teljes mértékben romboló és felforgató." Lola provokatív műsora hatására azok a tiszteletreméltó és előkelő családok, akik előtte rendszeresen odajártak szórakozni, az idegen asszonyt elutasítva, kezdtek elmaradozni, mely komoly bevétel-kiesést eredményezett a színház számára. 1856 áprilisában, Castlemaine-ben a táncosnő ,,ismételten elragadó" volt a póktánc közben, melyet 400 aranyásó férfi előtt adott elő (beleértve a települési önkormányzat tagjait is, akik direkt a hölgy műsora miatt rekesztették be hamarabb hivatalos ülésüket, ám az előadás hivalkodó stílusa miatt a megrökönyödött közönség haragja rájuk is kiterjedt). Ballarat városában további közismertséget szerzett azáltal, hogy a helyi újságban, a Ballarat Times-ban egy igen éles hangú bírálat érte őt előadói stílusát illetően a szerkesztő, bizonyos Henry Seekamp részéről, akit bosszúból állítólag egy ostorral támadott meg a művésznő. Az ebből keletkezett pletyka ihlette meg Albert Denning-et, aki ,, Lola Montes Polka " néven zenét komponált a hírhedtté vált incidens megörökítésére, csakhogy a mű premierjére már 1855-ben sor került, a szerkesztővel történt vita pedig csak 1856 februárjában zajlott le. Lola 1856 május 22-én San Franciscoba érkezett.

Élete az USA-ban

Körutazást tett az országban, néhányszor még fel is lépett, valamint előadásokat tartott a bátorság erejéről, mely őt is vezette karrierje során. Élete vége felé New Yorkban telepedett le, s ott is halt meg. Utolsó napjait a kiszolgáltatott nők megmentésének szentelte. 1860. június 30-án váratlanul stroke-ot kapott, melynek következtében egy időre részben lebénult. December közepére már eléggé helyrejött ahhoz, hogy lassan araszolgatva ismét tudjon járni, ráadásul a zord, téli időjárás ellenére odakint kószált a hidegben, melynek következtében tüdőgyulladást kapott, ami jobban elhúzódott, mint kellett volna, s az asszony majdnem egy hónapig szenvedett tőle. Ezután már haldokolni kezdett, és pont egy hónappal a 42. születésnapja előtt elhunyt. A Green-Wood temetőben helyezték őt végső nyugalomra, New York Brooklyn negyedében. Sírkövén ez áll: ,, Gilbert Eliza kisasszony, elhunyt 1861. január 17-én " Az is olvasható rajta, hogy 42 esztendős volt, amikor meghalt.