Libériai bóbitásantilop

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Libériai bóbitásantilop
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Bóbitásantilop-formák (Cephalophinae)
Gray, 1871
Nem: Cephalophus
Faj: C. jentinki
Tudományos név
Cephalophus jentinki
Thomas, 1892
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Libériai bóbitásantilop témájú rendszertani információt.

A libériai bóbitásantilop (Cephalophus jentinki) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe és a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó faj. A libériai bóbitásantilopot a Sierra Leonei krio nyelven Gidi-Gidi-nek, mende nyelven Kaikulowulei-nek nevezik.

A fajt először 1884-ben ismerték el új fajként, bár egészen 1892-ig nem írták le.[1] A faj egy időre eltűnt, míg 1948-ban Libériában egy koponyát nem találtak. Az 1960-as évek óta rendszeresen megfigyelik élőhelyén. 1971-ben sikeresen szaporították a texasi Brownsville Gladys Porter Állatkertben.[1]

Előfordulása, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cephalophus jentinki a felső-guineai összefüggő erdős területek, Sierra Leone, Libéria és Elefántcsontpart állatfaja. Élőhelye elsősorban a primér erdők, de megtalálható a környező másodlagos erdőkben is.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A libériai bóbitásantilop a Cephalopus nem egyik legnagyobb méretű faja. Átlagos testsúlya 70 kg körüli – nagyjából tízszerese a bóbitásantilop-formák (Cephalophinae) legkisebb tagjáénak, a kék bóbitásantilopénak (Philantomba monticola). Testhossza kb. 135 cm, marmagassága 80 cm, farkának hossza 15 cm. A Cephalophus jentinki alkata a bóbitásantilopokéra jellemzően robusztus, lába viszonylag rövid. Ezt a nagy méretű, erős testfelépítésű bóbitásantilopot feltűnő színe miatt nehéz bármely más patással összetéveszteni. Az ázsiai tapírhoz (Tapirus indicus) hasonlóan, a libériai bóbitásantilop testének első fele sötét, hátsó fele világos színű, a színezet mind bőrének mind szőrének árnyalatára vonatkozik. Testének szőrzete nagyon rövid, finom. Feje, nyaka és torka sötét, fényes fekete vagy barnásfekete színű, melyet egy vékony fehér vagy világosszürke gallér határol. A gallér a lapockájától egészen mellső lábáig tart. Háta és fara őszes szürkésbarna. A más bóbitásantilop-formáknál megfigyelttől eltérően hátán nem fut végig csík. Mind a négy lába a gallérjához hasonló világos színű. Farka meglepően vékony, színe a hátsó testfeléhez hasonló őszes színű. Pofarajzolata az orr körüli részekre korlátozódik, itt az orrt és az ajkakat egy fehéres-szürke udvar veszi körül. Más bóbitásantilop-formáktól eltérően homlokán nincs bóbita vagy hosszabb szőr, szarvai közt sincsen vörösesbarna szőrzet. Koponyájának szerkezete a feketelábú bóbitásantilopéra (Cephalophus dorsalis) hasonlít. Mindkét ivarú egyednek van szarva. A szarvak viszonylag nagyok, a pofasíkban hátrafelé nyúlnak, egyenesek és simák, hegyük felé kissé lefelé hajlanak. A szarvak színe fekete, keresztmetszetük ovális. Hosszuk 15,5 – 17,5 cm közötti.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A libériai bóbitásantilopot – egyrészt élőhelyének nehéz megközelíthetősége miatt, másrészt rejtőzködő életmódja miatt – még keveset tanulmányozták. Élőhelye elsősorban gyümölcstermő fák és sűrű erdők területén található. Egy megfigyelő szerint (Newing [2001]) a faj egyedei soha nem találhatók másodlagos erdőkben, csak sűrű, zárt lombkoronájú erdőkben.

Az emberi beavatkozás következtében a faj megmaradó élőhelye töredezetté vált, az élőhely olyan területekre korlátozódik, melyek az ember számára elérhetetlenek. A kevés megfigyelés ellenére a nyomok arra utalnak, hogy a faj jórészt éjjeli életmódot folytat. A begyűjtött egyedek többségét éjszaka lőtték le,

Azokban az időszakokban, amikor kevesebb a gyümölcs, a libériai bóbitásantilop éjjelente elhagyja az erdő menedékét, behatol a másodlagos erdőkbe, bozótosokba, farmokra és ültetvényekre. Ez meglehetősen gyakran megesik Sierra Leonéban a májustól októberig tartó esős évszakban, ekkor a libériai bóbitásantilop a gazdák legnagyobb bánatára éjjelente leereszkedik a magasan fekvő erdőkből a parti ültetvényekre.

Egy fogságban tartott egyed a monroviai állatkertben a nappali órák 28%-ában volt aktív, míg az éjszakai óráknak 40%-ban. A libériai bóbitásantilop nappal faodvakban, kidőlt fák alatt vagy bizonyos fák támasztógyökerei között rejtőzködik.

Egyik kutató, Kingdon megfigyelte, hogy a libériai bóbitásantilop időnként párosan rejtőzködik; ez a viselkedés nem jellemző a többnyire magányos életmódot folytató bóbitásantilopokra. Megzavarása esetén nagy sebességgel ront ki rejtekhelyéről, de állóképesség hiányában általában nem jut messzire. A libériai bóbitásantilop egy helyben maradó állatfaj, és feltételezések szerint territoriális.

Táplálkozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fiatal fák hajtásai képezik elsődleges táplálékát, a leginkább fogyasztott fafajok a Hannoa klaineana és a Chlorophora regia. Ha alkalma nyílik rá, szívesen fogyaszt gyümölcsöket is, közöttük számos kemény héjú gyümölcsöt is. Az elfogyasztott gyümölcsök között megtalálhatók a kóladiók, a Ricinodendron gyümölcse, a Tieghemella (egy mahagóniféle) gyümölcse. A libériai bóbitásantilop behatol az ültetvényekre is, ahol pálmamagvakat, mangót és kakaóbabot is elfogyaszt. Megfigyelték, hogy patáikkal gyökereket is kifordítottak a földből. Bár tápanyagszükségletüket még nem ismerik, megfigyelték, hogy a faj egyedei felkeresik a tengerpartot, ahol a földről a sót nyalogatják.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vemhesség ideje nem ismert, de valószínűleg hasonló a sárgahátú bóbitásantilopéhoz (Cephalophus silvicultor). A faj fiatal egyedei a sárgahátú bóbitásantilopéra hasonlítanak, olyannyira, hogy egy esetben egy fogságba ejtett és felnevelt egyedről csak felnövése után derült ki, hogy az libériai bóbitásantilop. A fiatal borjak teljes teste sötétbarna, csak az ajkaik körül látható fehér mintázat. A kifejlett egyedek színét nagyjából egy éves korukra érik el. Egy fogságban tartott egyed a texasi Brownsville állatkertjében 21 éves koráig élt, más esetekben is megfigyelték, hogy fogságban 10-20 évig élnek.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A libériai bóbitásantilopot a Természetvédelmi Világszövetség a kritikusan veszélyeztetett fajok közt tartja nyilván. A faj megmaradása szempontjából a legnagyobb veszélyt elsősorban élőhelyének a fakitermelés miatti elvesztése jelenti. A vadon élő populáció számát 3500 egyedre becsülik, bár egy kutató (Wilson) 2001-ben kétségét fejezte ki, hogy több mint 2000 egyed élne még vadon.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Ellis, Richard. No Turning Back: The Life and Death of Animal Species. New York: Harper Perennial (2004. július 16.). ISBN 0-06-055804-0 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]