Li–2
| Li–2 | |
 |
|
| A HA-LIX lajstromjelű Li–2 Budaörsön | |
|
|
|
| Egyéb elnevezés | Teve |
| Funkció | szállító repülőgép |
| Gyártó | Cskalov Repülőgépgyár |
| Tervező | Douglas Aircraft Co. / Borisz Liszunov |
| Sorozatgyártás | 1939–1952 |
| Gyártási darabszám | több mint 6000 |
| Fő üzemeltetők | Szovjetunió (Aeroflot és a légierő), további 14 ország |
|
|
|
| Első felszállás | 1939 |
| Háromnézeti rajz | |
 |
|
| A Li–2 háromnézeti rajza | |
A Li–2 (NATO-kódja: Cab) az amerikai DC–3 szállító repülőgépnek a Szovjetunióban licenc alapján gyártott változata. Típusjelzése először PSZ–84 volt. A Moszkva melletti 34. sz. Állami Repülőgépgyár (GAZ–34) és az 1941-ig Himkiben, majd azt követően Taskentben működő 84. sz. Cskalov Repülőgépgyár (GAZ–84) gyártotta. A licenc-gyártást Borisz Liszunov szervezte meg. Első változatát négytollú légcsavarral felszerelt Svecov AS–62IR csillagmotor hajtotta, a későbbi példányok háromtollú légcsavarokat kaptak. A DC–3-tól eltérően a katonai szállító változaton a szárnyak alatt bombazár, a törzs felső részén, forgatható toronyban beépített géppuska kapott helyet. Magyarországon a Néphadseregben Teve néven állt szolgálatban.
Tartalomjegyzék |
Története [szerkesztés]
A Szovjetunió már 1935-ben szerzett be DC–2-es repülőgépet a polgári légiforgalom számára, majd a következő évben DC–3-asok beszerzését is tervezték. 1936. július 15-én azonban a Szovjetunió megkapta az Egyesült Államoktól a DC–3 gyártási jogát, így további amerikai gyártású repülőgépek vásárlására nem került sor.[1] 1936–1938 között Liszunov két évet töltött az Egyesült Államokban, a Douglas Aircraft Co.-nál, ahol a DC–3 összeszerelését tanulmányozta és a hazai gyártás előkészítésével foglalkozott. A DC–3-an alapuló módosított szovjet utasszállító változat a PSZ–84 (PSZ – passzazsirszkij szamoljot, utasszállító repülőgép, a 84-es szám a repülőgépgyár sorszámára utal) típusjelet kapta. 1942-ben a PSZ–84-t is áttervezték a katonai használat igényeinek megfelelően, az új gép pedig a Li–2 jelzést kapta.
A Hadiipari Népbiztosság Repülőgépipari Főcsoportfőnöksége 1937. január 10-ei 2-es számú parancsában intézkedett a típus sorozatgyártásáról. A vásárolt szerszámok és sablonok mellett jelentős segítséget adtak a gyártósorok beüzemeléséhez. A szovjet ipar számára szükséges honosítási munkák elvégzésére I.P.Tolsztih, I. P. Moszolov és V. Mjaszicsev kapott megbízást. A egyik leglényegesebb feladatot az amerikai szabványok szerinti méretezés és méretek metrikus rendszerbe történő átszámítása jelentette. Ezt a munkát Vlagyimir Mjasziscsev irányította. A másik feladat a Szovjetunióban gyártott M–62IR motor beépítése volt. Jelentős nehézségeket okozott a teljesen fémépítésű sárkányszerkezet modern gyártástechnológiájának bevezetése. Az esetleges hibák elkerülése érdekében semmilyen módosítást, vagy ésszerűsítést nem engedtek végrehajtani.
A DC-3 eredeti terveihez képest a szovjet változatnál több mint 1200 konstrukciós módosítást végeztek. A legjelentősebb módosítás a teherszállító változat volt. A katonai céloknak megfelelően a baloldalon egy felfele nyíló nagyméretű teherajtót építettek be. A sárkányszerkezet kissé nehezebb lett, mert az alkalmazott lemezek a metrikus rendszerre történt áttervezés miatt kissé vastagabbak voltak, mint az amerikai lemezek.[2] A motorok elé elforgatható zsalukat építettek be, mert a gépek alapvetően hidegebb éghajlati körülmények között üzemeltek. A gép nehezebb volt és gyengébb motorok hajtották, így a repülési tulajdonságai elmaradtak az eredeti amerikai repülőgépétől.
Alkalmazása [szerkesztés]
A PSZ–84 repülőgépeket 1939-től gyártották sorozatban, az Aeroflot elsősorban utasszállításra használta. A Szovjetunió elleni német támadás idején, 1941-ben számos PSZ–84-t vettek katonai használatba, amelyekre 7,62 mm-es SKASZ géppuskát, vagy 12,7 mm-es UBK nehézgéppuskát szereltek fel. A repülőgépet katonai szállítási feladatokra, partizánok ellátására, bombázásra és sebesültszállításra használták, 1942-től Li–2 típusjelzéssel.
Az erősebben felfegyverzett Li–2VP (VP – /szamoljot/ Vojennovo priminyenyija - katonai alkalmazású) 4 db 250 kg bombát is szállíthatott, az orr-részét áttervezték, és további önvédelmi fegyverzetet építettek be.
A típusból több mint 6000 db-ot gyártottak. A második világháború után a kelet- és közép európai szocialista országok, valamint Kína is nagy mennyiségben használta az 1960-as évek végéig.
Az Aeroflot, CAAK, CSA, a TABSO, a JUSTA, a LOT, a Malév és a TAROM utasszállító repülőgépként a polgári légiforgalomban alkalmazta.
Katonai célokra a Szovjetunión kívül Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Kína, Magyarország, Észak-Korea, Vietnam, Lengyelország és Románia alkalmazta.
Magyarországon napjainkban 5 példánya található. Ezek közül egy gép (HA-LIX) üzemképes állapotban van, három kiállítási tárgy, 1 darabnak pedig csak az orr része van meg. A repülőgép kiállított példányai a ferihegyi repülőskanzenben (HA-LIQ),[3] a szolnoki repülőmúzeumban (egykori HA-LIS, 301-es oldalszámmal) és Bócsán (egykori HA-LIP) találhatók.
A HA-LIX [szerkesztés]
A világ egyetlen üzemképes Li–2-ese[4] a Goldtimer Alapítvány tulajdonában lévő és a budaörsi repülőtéren állomásozó gép. Ezt a példányt 1949-ben építették a taskenti 84. sz. repülőgépgyárban 18433209 gyártási számmal. Még abban az évben Magyarországra került, ahol a Magyar Néphadsereg állította szolgálatba. 1958-ban polgári légialkalmassági bizonyítványt kapott, és több társával együtt a Malévhez került. 1964-ben visszakerült Magyar Néphadsereghez, és ott szállítási feladatokat látott el. Ejtőernyős ugrás céljára is gyakran használták. Az 1974-es selejtezését követően a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskola gyűjteményéhez (ma: Magyar Repüléstörténeti Múzeum) került.
A Goldtimer Alapítvány 1997-ben átszállította a gépet Szolnokról a Budaörsi repülőtérre, ahol felújították.[5] Az újra üzemképes állapotba hozott, az eredeti HA-LIX lajstromjelet kapott gép 2001. szeptember 21-én emelkedett először a levegőbe Budaörsön, majd 2002 áprilisában megkapta a légialkalmassági bizonyítványát. A repülőgép azóta a légibemutatók rendszeres vendége és a sétarepülni vágyók rendelkezésére is áll. A gép 2008-ban korabeli Malév-festést kapott.[6]
Típusváltozatok [szerkesztés]
- PSZ–84 – eredeti utasszállító licenc-változat, 14–28 utas szállítására alkalmas,
- Li–2 – katonai szállító repülőgép, 1942. szeptember 17-étől használták,
- Li–2D – ejtőernyősök szállítására kialakított deszant-változat (1942),
- Li–2VP – Felfegyverzett változat (1942),
- Li–2V – Magassági változat. 1955-ben az Oleg Antonov vezetése alatt álló kijevi OKB–153 tervezőirodában alakították ki a TK–19 turbófeltöltővel és V–516–P2F típusú négytollú légcsavarral felszerelt, nagy magasságú üzemeltetésre tervezett típusváltozatot. A 8000 m szolgálati csúcsmagasságot elérő gépből kb. egy tucatnyit gyártott a Kijevi Repülőgépgyár. Közülük négyet a szovjet antarktiszi expedíciók használtak, a többit az Aeroflot üzemeltette a belföldi légiközlekedésben, a magashegyi repülőtereken. Egyes példányait atmoszféra-kutatásokra is alkalmazták.
- Li–3 – Jugoszláv változat, amelyet a DC–3-n is alkalmazott Pratt & Whitney R–1830 motorral szereltek fel,
- Li–2T – Nagyméretű teherajtóval ellátott változat.
- Li–2SZH – Mezőgazdasági változat. 1948-ban végezték az első kísérleteket a típussal a mezőgazdaságban történő alkalmazással kapcsolatban. Nyolc darab mezőgazdasági változatú gép készült, amelyeket 1948–1955 között használtak. A gépek törzsében 1550 kg vegyszer szállítására alkalmas tartályokat helyeztek el. A feltöltést a törzs tetején kialakított nyíláson keresztül végezték. A vegyszerszóró berendezést a szárnyak kilépőéleinél helyezték el, amelyek szórókapacitása 20 kg/s volt. A gép számára viszonylag hosszú kifutópályára volt szükség, és az üzemeltetése is drágább volt, mint a mezőgazdasági feladatokra alkalmasabb, időközben megjelent típus, az An–2, ezért a típusváltozat fejlesztését és további gyártását beszüntették.
- PSZ–84–T – Aknamentesítő változat. 1943-ban a Szovjet Haditengerészet igényei alapján kezdték el kifejleszteni a nagyméretű, tórusz alakú elektromágnessel felszerelendő változatot.[7] A tervek szerint a szárnyak és a törzs alá rögzített elektromágnes által keltett erős mágneses tér indította volna be az indukciós tengeri aknákat. A terv végül nem valósult meg. A második világháború után ismét elővették a terveket, Kuznyecov tengernagy 1945. június 8-án két aknamentesítő repülőgép kialakítására adott utasítást. A terv további sorsa nem ismert, valószínűleg egyetlen példány sem készült el.
Műszaki adatai (Li–2) [szerkesztés]
Tömeg- és méretadatok [szerkesztés]
- Fesztáv: 28,81 m
- Hossz: 19,65 m
- Szárnyfelület: 97,1 m²
- Magasság: 5,17 m
- Üres tömeg: 7750 kg
- Felszállótömeg: 10 700 kg
- Legnagyobb felszállótömeg: 11 280 kg
- Hasznos teher: 5–6 fő személyzet és 14–21 fő utas
Motorok [szerkesztés]
- Motor típusa: Svecov AS–62IR csillagmotor
- Motorok száma: 2 db
- Motorteljesítmény: 2 × 736 kW (1000 LE)
- Légcsavar: VISZ–21 típusú, háromtollú
Repülési adatok [szerkesztés]
- Gazdaságos utazósebesség: 245 km/h
- Maximális sebesség: 300 km/h
- Utazómagasság: 5600 m
- Hatótávolság: 2500 km
- Emelkedőképesség: 4 m/s
Fegyverzet [szerkesztés]
- 3 db 7,62 mm-es SKASZ géppuska
- 1 db 12,7 mm-es UBK géppuska
- Max. 2000 kg bombaterhelés
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ A második világháború alatt, a kölcsönbérleti szerződés keretében a Szovjetunió 707 db C–47-t kapott az Egyesült Államoktól.
- ↑ A szovjet ipar a DC–3-ason használt lemezvastagságban nem gyártott gyártott dural lemezt, ezért az eredeti mérethez legközelebb eső, de nagyobb vastagságú szabványos dural lemezeket kellett használni.
- ↑ A HA-LIQ lajtromjelű gép honlapja
- ↑ A másik repülőképes példány Oroszországban 2004-ben lezuhant.
- ↑ Az elszállított gép pótlására egy korábban a pécsi vidámparkban kiállított Li–2-t kapott a szolnoki repülőmúzeum.
- ↑ A Malév büszke hagyományaira, Malev.hu, 2008. augusztus 7.
- ↑ Németországban a második világháború alatt a Junkers Ju 52-vel folytak hasonló kísérletek.
Források [szerkesztés]
- Лисунов Ли–2 – Az Ugolok nyeba (Airwar.ru) cikke (oroszul)
- Zsombok Tímás György: Li–2 „Teve”, Aviatika füzetek 1., Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1984
- Magyar Repüléstörténeti Társaság, Aero História Típusismertető, Liszunov Li–2. Összeállította: Mészáros András és Zsaludek Endre. Korrekt nyomda Budapest, 2001
