Li–2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Li–2
Li-2 HA-LIX 01.jpg
A HA-LIX lajstromjelű Li–2 Budaörsön

Egyéb elnevezés Teve
Funkció szállító repülőgép
Gyártó Cskalov Repülőgépgyár
Tervező Douglas Aircraft Co. / Borisz Liszunov
Sorozatgyártás 1939–1952
Gyártási darabszám több mint 6000
Fő üzemeltetők Szovjetunió (Aeroflot és a légierő), további 14 ország

Első felszállás 1939
Háromnézeti rajz
Liszunov Li-2.svg
A Li–2 háromnézeti rajza

A Li–2 (NATO-kódja: Cab) az amerikai DC–3 szállító repülőgépnek a Szovjetunióban licenc alapján gyártott változata. Típusjelzése először PSZ–84 volt. A Moszkva melletti 34. sz. Állami Repülőgépgyár (GAZ–34) és az 1941-ig Himkiben, majd azt követően Taskentben működő 84. sz. Cskalov Repülőgépgyár (GAZ–84) gyártotta. A licenc-gyártást Borisz Liszunov szervezte meg. Első változatát négytollú légcsavarral felszerelt Svecov AS–62IR csillagmotor hajtotta, a későbbi példányok háromtollú légcsavarokat kaptak. A DC–3-tól eltérően a katonai szállító változaton a szárnyak alatt bombazár, a törzs felső részén, forgatható toronyban beépített géppuska kapott helyet. Magyarországon a Néphadseregben Teve néven állt szolgálatban.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szovjetunió már 1935-ben szerzett be DC–2-es repülőgépet a polgári légiforgalom számára, majd a következő évben DC–3-asok beszerzését is tervezték. 1936. július 15-én azonban a Szovjetunió megkapta az Egyesült Államoktól a DC–3 gyártási jogát, így további amerikai gyártású repülőgépek vásárlására nem került sor.[1] 19361938 között Liszunov két évet töltött az Egyesült Államokban, a Douglas Aircraft Co.-nál, ahol a DC–3 összeszerelését tanulmányozta és a hazai gyártás előkészítésével foglalkozott. A DC–3-an alapuló módosított szovjet utasszállító változat a PSZ–84 (PSZ – passzazsirszkij szamoljot, utasszállító repülőgép, a 84-es szám a repülőgépgyár sorszámára utal) típusjelet kapta. 1942-ben a PSZ–84-t is áttervezték a katonai használat igényeinek megfelelően, az új gép pedig a Li–2 jelzést kapta.

A Hadiipari Népbiztosság Repülőgépipari Főcsoportfőnöksége 1937. január 10-ei 2-es számú parancsában intézkedett a típus sorozatgyártásáról. A vásárolt szerszámok és sablonok mellett jelentős segítséget adtak a gyártósorok beüzemeléséhez. A szovjet ipar számára szükséges honosítási munkák elvégzésére I.P.Tolsztih, I. P. Moszolov és V. Mjaszicsev kapott megbízást. A egyik leglényegesebb feladatot az amerikai szabványok szerinti méretezés és méretek metrikus rendszerbe történő átszámítása jelentette. Ezt a munkát Vlagyimir Mjasziscsev irányította. A másik feladat a Szovjetunióban gyártott M–62IR motor beépítése volt. Jelentős nehézségeket okozott a teljesen fémépítésű sárkányszerkezet modern gyártástechnológiájának bevezetése. Az esetleges hibák elkerülése érdekében semmilyen módosítást, vagy ésszerűsítést nem engedtek végrehajtani.

A DC-3 eredeti terveihez képest a szovjet változatnál több mint 1200 konstrukciós módosítást végeztek. A legjelentősebb módosítás a teherszállító változat volt. A katonai céloknak megfelelően a baloldalon egy felfele nyíló nagyméretű teherajtót építettek be. A sárkányszerkezet kissé nehezebb lett, mert az alkalmazott lemezek a metrikus rendszerre történt áttervezés miatt kissé vastagabbak voltak, mint az amerikai lemezek.[2] A motorok elé elforgatható zsalukat építettek be, mert a gépek alapvetően hidegebb éghajlati körülmények között üzemeltek. A gép nehezebb volt és gyengébb motorok hajtották, így a repülési tulajdonságai elmaradtak az eredeti amerikai repülőgépétől.

Alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Malév egykori, HA-LIQ lajstromjelű Li–2-ese a ferihegyi Repülőgép Emlékparkban

A PSZ–84 repülőgépeket 1939-től gyártották sorozatban, az Aeroflot elsősorban utasszállításra használta. A Szovjetunió elleni német támadás idején, 1941-ben számos PSZ–84-t vettek katonai használatba, amelyekre 7,62 mm-es SKASZ géppuskát, vagy 12,7 mm-es UBK nehézgéppuskát szereltek fel. A repülőgépet katonai szállítási feladatokra, partizánok ellátására, bombázásra és sebesültszállításra használták, 1942-től Li–2 típusjelzéssel.

Az erősebben felfegyverzett Li–2VP (VP – /szamoljot/ Vojennovo priminyenyija - katonai alkalmazású) 4 db 250 kg bombát is szállíthatott, az orr-részét áttervezték, és további önvédelmi fegyverzetet építettek be.

A típusból több mint 6000 db-ot gyártottak. A második világháború után a kelet- és közép európai szocialista országok, valamint Kína is nagy mennyiségben használta az 1960-as évek végéig.

Az Aeroflot, CAAK, CSA, a TABSO, a JUSTA, a LOT, a Malév és a TAROM utasszállító repülőgépként a polgári légiforgalomban alkalmazta.

Katonai célokra a Szovjetunión kívül Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Kína, Magyarország, Észak-Korea, Vietnam, Lengyelország és Románia alkalmazta.

Magyarországon napjainkban 5 példánya található. Ezek közül egy gép (HA-LIX) üzemképes állapotban van, három kiállítási tárgy, 1 darabnak pedig csak az orr része van meg. A repülőgép kiállított példányai a ferihegyi repülőskanzenben (HA-LIQ),[3] a szolnoki repülőmúzeumban (egykori HA-LIS, 301-es oldalszámmal) és Bócsán (egykori HA-LIP) találhatók.

A HA-LIX[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A HA-LIX Esztergom felett, 2011. június 25.

A világ egyetlen üzemképes Li–2-ese[4] a Goldtimer Alapítvány tulajdonában lévő és a budaörsi repülőtéren állomásozó gép. Ezt a példányt 1949-ben építették a taskenti 84. sz. repülőgépgyárban 18433209 gyártási számmal. Még abban az évben Magyarországra került, ahol a Magyar Néphadsereg állította szolgálatba. 1958-ban polgári légialkalmassági bizonyítványt kapott, és több társával együtt a Malévhez került. 1964-ben visszakerült Magyar Néphadsereghez, és ott szállítási feladatokat látott el. Ejtőernyős ugrás céljára is gyakran használták. Az 1974-es selejtezését követően a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskola gyűjteményéhez (ma: Magyar Repüléstörténeti Múzeum) került.

A Goldtimer Alapítvány 1997-ben átszállította a gépet Szolnokról a Budaörsi repülőtérre, ahol felújították.[5] Az újra üzemképes állapotba hozott, az eredeti HA-LIX lajstromjelet kapott gép 2001. szeptember 21-én emelkedett először a levegőbe Budaörsön, majd 2002 áprilisában megkapta a légialkalmassági bizonyítványát. A repülőgép azóta a légibemutatók rendszeres vendége és a sétarepülni vágyók rendelkezésére is áll. A gép 2008-ban korabeli Malév-festést kapott.[6]

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • PSZ–84 – eredeti utasszállító licenc-változat, 14–28 utas szállítására alkalmas,
  • Li–2 – katonai szállító repülőgép, 1942. szeptember 17-étől használták,
  • Li–2D – ejtőernyősök szállítására kialakított deszant-változat (1942),
  • Li–2VP – Felfegyverzett változat (1942),
  • Li–2V – Magassági változat. 1955-ben az Oleg Antonov vezetése alatt álló kijevi OKB–153 tervezőirodában alakították ki a TK–19 turbófeltöltővel és V–516–P2F típusú négytollú légcsavarral felszerelt, nagy magasságú üzemeltetésre tervezett típusváltozatot. A 8000 m szolgálati csúcsmagasságot elérő gépből kb. egy tucatnyit gyártott a Kijevi Repülőgépgyár. Közülük négyet a szovjet antarktiszi expedíciók használtak, a többit az Aeroflot üzemeltette a belföldi légiközlekedésben, a magashegyi repülőtereken. Egyes példányait atmoszféra-kutatásokra is alkalmazták.
  • Li–3 – Jugoszláv változat, amelyet a DC–3-n is alkalmazott Pratt & Whitney R–1830 motorral szereltek fel,
  • Li–2T – Nagyméretű teherajtóval ellátott változat.
  • Li–2SZH – Mezőgazdasági változat. 1948-ban végezték az első kísérleteket a típussal a mezőgazdaságban történő alkalmazással kapcsolatban. Nyolc darab mezőgazdasági változatú gép készült, amelyeket 1948–1955 között használtak. A gépek törzsében 1550 kg vegyszer szállítására alkalmas tartályokat helyeztek el. A feltöltést a törzs tetején kialakított nyíláson keresztül végezték. A vegyszerszóró berendezést a szárnyak kilépőéleinél helyezték el, amelyek szórókapacitása 20 kg/s volt. A gép számára viszonylag hosszú kifutópályára volt szükség, és az üzemeltetése is drágább volt, mint a mezőgazdasági feladatokra alkalmasabb, időközben megjelent típus, az An–2, ezért a típusváltozat fejlesztését és további gyártását beszüntették.
  • PSZ–84–T – Aknamentesítő változat. 1943-ban a Szovjet Haditengerészet igényei alapján kezdték el kifejleszteni a nagyméretű, tórusz alakú elektromágnessel felszerelendő változatot.[7] A tervek szerint a szárnyak és a törzs alá rögzített elektromágnes által keltett erős mágneses tér indította volna be az indukciós tengeri aknákat. A terv végül nem valósult meg. A második világháború után ismét elővették a terveket, Kuznyecov tengernagy 1945. június 8-án két aknamentesítő repülőgép kialakítására adott utasítást. A terv további sorsa nem ismert, valószínűleg egyetlen példány sem készült el.

Műszaki adatai (Li–2)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Li–2 Svecov AS–62IR motorja

Tömeg- és méretadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fesztáv: 28,81 m
  • Hossz: 19,65 m
  • Szárnyfelület: 97,1 m²
  • Magasság: 5,17 m
  • Üres tömeg: 7750 kg
  • Felszállótömeg: 10 700 kg
  • Legnagyobb felszállótömeg: 11 280 kg
  • Hasznos teher: 5–6 fő személyzet és 14–21 fő utas

Motorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Motor típusa: Svecov AS–62IR csillagmotor
  • Motorok száma: 2 db
  • Motorteljesítmény: 2 × 736 kW (1000 LE)
  • Légcsavar: VISZ–21 típusú, háromtollú

Repülési adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gazdaságos utazósebesség: 245 km/h
  • Maximális sebesség: 300 km/h
  • Utazómagasság: 5600 m
  • Hatótávolság: 2500 km
  • Emelkedőképesség: 4 m/s

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 3 db 7,62 mm-es SKASZ géppuska
  • 1 db 12,7 mm-es UBK géppuska
  • Max. 2000 kg bombaterhelés

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A második világháború alatt, a kölcsönbérleti szerződés keretében a Szovjetunió 707 db C–47-t kapott az Egyesült Államoktól.
  2. A szovjet ipar a DC–3-ason használt lemezvastagságban nem gyártott gyártott dural lemezt, ezért az eredeti mérethez legközelebb eső, de nagyobb vastagságú szabványos dural lemezeket kellett használni.
  3. A HA-LIQ lajtromjelű gép honlapja
  4. A másik repülőképes példány Oroszországban 2004-ben lezuhant.
  5. Az elszállított gép pótlására egy korábban a pécsi vidámparkban kiállított Li–2-t kapott a szolnoki repülőmúzeum.
  6. A Malév büszke hagyományaira, Malev.hu, 2008. augusztus 7.
  7. Németországban a második világháború alatt a Junkers Ju 52-vel folytak hasonló kísérletek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Li–2 témájú médiaállományokat.