Leopoldo Galtieri

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Leopoldo Galtieri
Argentína elnöke
De facto
Hivatali idő
1981. december 22.1982. június 18.
Előd Roberto Viola
Utód Alfredo Saint Jean

Született 1926. július 15.
Argentína Buenos Aires tartomány, Caseros
Elhunyt 2003. január 12. (76 évesen)
Buenos Aires

Házastársa Lucía Noemí Gentile
Foglalkozás katona
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Leopoldo Galtieri témájú médiaállományokat.

Leopoldo Fortunato Galtieri Castelli (Buenos Aires tartomány, Caseros, 1926. július 15.Buenos Aires, 2003. január 12.) argentin tábornok, diktátor.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Galtieri 1926. július 15-én született Argentínában a Buenos Aires környéki agglomerációban lévő Caseros városban. Családja szegény olasz bevándorló munkáscsalád volt. Nagyapja Genovából míg nagyanyja Calabriából származott.[1] Az Argentin Katonai Akadémia építőmérnöki szakára jelentkezett. Az iskola befejezését követően katonatisztként a műszaki szolgálathoz került.

Felemelkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több mint huszonöt évi szolgálat után 1975-ben ő lett a műszaki csapatok parancsnoka. Ez időben kezdődőtt a „piszkos háború” („Guerra Sucia”) amit a marxista baloldal ellen folytattak. Ő lelkes támogatója volt a katonai hatalomátvételnek és a Nemzeti Újjáépítés Folyamatának (Proceso de Reorganización Nacional). A katonai pályán közben tovább emelkedett, hiszen 1977-ben vezérőrnagy lett, majd 1980-ban altábornagyi rendfokozatban őt nevezték ki argentin főparancsnoknak. A „Guerra Sucia” 1976-ban katonai puccsal kezdődött Isabel Perón elmozdításával. A katonai hatalomátvételt Roberto Viola vezette és ekkor leszámolásként 9-30 000 ezer embert tüntetettek el. Az ellenzékhez tartozókat üldözték és ez a rezsim nem riadt vissza a tömeges kivégzésektől sem. Az ország gazdasága a katonai hatalomátvétel előtt romokban hevert és a katonai junta csak rövid időre tudott konszolidációt hozni, majd összességében még rosszabb helyzetet alakított ki.

Galtieri 1981-ben hivatalos úton az Amerikai Egyesült Államokban járt, és a Reagan adminisztráció meleg fogadtatásában részesült, mint a kommunizmus elleni harc egyik dél-amerikai oszlopa. Majd ugyanez év decemberében elég erősnek érezte magát, hogy véget vessen az addigra tovább gyűrűző belső válságnak és elmozdította a helyéről Roberto Violát. Az utóbb napvilágra látott nyilatkozatok szerint pár év konszolidálódás után át kívánta adni a hatalmat egy polgári kormánynak, de a folyamatok más irányt vettek.

Bukása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyre népszerűtlenebb katonai rezsim megmentése érdekében, elterelő hadműveletbe kezdett azzal, hogy katonai erővel megszállta az angol fennhatóságú, de évszázadok óta vita tárgyát képező, Falkland-szigeteket, ez volt az úgynevezett Falkland-szigeteki háború. Ezzel a belső feszültséget egy hazafias szellemű mederbe próbálta terelni, de azt nem vette figyelembe, hogy az akkori angol kormányfő Margaret Thatchernek a Vasladynek (az egyetlen „férfinak” a kormányban) esze ágában sem volt alkudozni a szigetek hovatartozását illetően. Ráadásul a nemzetközi közvélemény is az angolok mellett állt ki. Az angol inváziós hadsereg visszafoglalta a szigeteket és Galtieri megbukott.

Visszavonultan élt 18 hónapig majd a demokratikusan megválasztott Raul Alfonsin ideje alatt 1985-ben a haditörvényszék „helytelenül kivitelezett” háború miatt börtönbüntetésre ítélte. Büntetését egy teniszpályás uszodás kaszárnyában töltötte, de Carlos Menem elnöksége alatt amnesztiával 1989-ben kiszabadult. Később 2002-ben házi őrizetbe vették egy még 1970-ben történt ügy miatt, ahol több polgári személy köztük külföldiek is eltűntek. Ekkor már az egészségi állapota gyenge volt és 76 éves korában, hasnyálmirigyrákban és keringési zavarok következtében elhunyt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Oriana Fallaci, Cambio 1982 június 16, "Si, señora periodista, desciendo de italianos. Mis abuelos eran italianos. Mi abuelo de Génova y mi abuela de Calabria. Vinieron aquí con las oleadas de inmigrantes que se produjeron al comienzo de siglo. Eran obreros pobres, pronto hicieron fortuna." ("Yes, madam reporter, I'm descended from Italians. My grandparents were Italian. My grandfather came from Genoa and my grandmother Calabria. They came here with the waves of immigration that occurred at the beginning of the century. They were poor workers, soon made a fortune.") "Igen riporter asszony, olasz bevándorlóktól származom. Nagyszüleim olaszok voltak. Nagyapám Genovából érkezett és a nagyanyám calabriai volt. Ők a század elejei bevándorlási hullámmal érkeztek. Szegény munkások voltak, akik hamarosan vagyont szereztek."

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]