Leonardo Leo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Leonardo Leo
Leonardo Leo.jpg
Életrajzi adatok
Születési név Lionardo oronzo Salvatore de Leo
Született San Vito dei Normanni,
1694. augusztus 5.
Elhunyt Nápoly,
1744. október 31. (50 évesen)
Pályafutás
Műfajok opera
Tevékenység zeneszerző

Leonardo Leo (San Vito dei Normanni, 1694. augusztus 5.Nápoly, 1744. október 31.) eredeti nevén Lionardo oronzo Salvatore de Leo olasz barokk zeneszerző.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leonardo Leo 1694-ben San Vito degli Schiavoniban született (mai nevén San Vito dei Normanni). A tartomány akkoriban a Nápolyi Királyság része volt. Zenei tanulmányait 1703-ban kezdte a nápolyi Conservatorio della Pieta dei Turchini falai között. Francesco Provenzale és Nicola Fago tanítványa volt. Felétételezhetőn vett órákat Alessandro Scarlattitól is, de az ős stílusa nem gyakorolt nagyobb hatást későbbi művészetére. Első ismert kompozíciója 1712-ből származik L'infedelta abbattuta címmel. A darabban egy szent életét dolgozta fel.

1714-ben már egy operával állt elő az udvari színház számára Pisistrato címmel, amit a korabeli kritika igen nagyra értékelt. Ezután több pozicíiót is elnyer a királyi kápolnában, a komponálást pedig tovább folytatta és közben a nápolyi konzevatórium tanára is lett. 1722-ben több komikus jelenetett komponált Francesco Gasparini Bajazett című vígoperájába, majd a következő évben egy saját opera buffával állt elő La’mpeca scoperta címmel. A darab nápolyi nyelvjárásban íródott.

1739-ben mutatták be leghíresebb komikus operáját Amor vuol sofferenze címen, de legnagyobb sikert a La Finta Frascatana című darabbal érte el. Leo mintegy 30 operát komponált, és nemcsak a vígopera, hanem az opera seria műfajában is figyelemreméltó darabokat alktotott. Ezek a művek a korabeli nápolyi opera jellegzetességeit viselik magukon. A szerző sajátossága az áriák ellenpontos kidolgozása és a gondos szólamtechnika. Az opera seriákat esetenként komikus elemekkel tarkítja és bevezeti bennük a kórus hazsnálatát is. Az intermezzók és a zenés komédiák viszont az opera seria hatását tükrözik. Az operák nyitányai a klasszicizmus szimfonizmusának előfutárai.

Operái mellett több oratóriumot is írt. Legkevesebb 6 mű minden kétséget kizáróan az ő keze munkája, a többi darab szerősége vitatott. Az említett hat darab nápolyi és bolognai előadásokra készült, és sajnos csak három darab zenéje maradt fent. Oratóriumaiban Alessandro Scarlatti oratórium hagyományait foyltatja. Ezenkívül jelentős egyházzenei kompozíciókat is az utókorra hagyott. 1739-ben jelent meg Miserere concertato a due cori című gyűjteménye, amely 50 zsoltár megzenésítést tartalmazott, két négyszólamú kórusra és basso continuora. A kórus részek szabadon kezelt recitaciokkal váltakoznak. A darabok modernizált Palestrina techikája példa értékű a XVIII. századi nápolyi egyházi zeneszerzők számára. A gyűjtemény nagyon népszerű volt és Palestrina mellett ezt tekintették a régi olasz egyházzenei modelljénak.

1744-ben, negyvennyolc éves korában halt meg Nápolyban, tekintélyes életművet hagyva maga után.

Operái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sofonisba 1719
  2. Cajo Gracco 1720
  3. Bajazette 1722]
  4. Tamerlano 1722
  5. Timocrate 1723
  6. Zenobia in Palmira 1725
  7. Astianatte 1725
  8. La somiglianza 1726
  9. L'Orismene, overo dagli sdegni gli amori 1726
  10. Ciro riconosciuto 1727
  11. Argene 1728
  12. La zingara 1731
  13. Intermezzi per l'Argene 1731
  14. Catone 1732
  15. Amore dà senno 1733
  16. Emira (con intermezzi di Ignazio Prota 1735
  17. La clemenza di Tito 1735
  18. Onore vince amore 1736
  19. La simpatia del sangue 1737
  20. Siface 1737
  21. Festa teatrale 1739
  22. La contesa dell'Amore e della virtù 1740
  23. Alessandro 1741
  24. Demoofonte 1741
  25. Andromaca 1742
  26. Vologeso 1744
  27. La finta Frascatana 1744
  28. Amor vuol sofferenza
  29. Artaserse
  30. Lucio Papirio
  31. Arianna e Teseo
  32. L'Olimpiade
  33. Evergete
  34. Il matrimonio anascoso
  35. L'Alidoro
  36. Alessandro nell'Indie
  37. Il Medo
  38. Nitocri, regina di egitto
  39. Il Pisistrato 1714
  40. Il trionfo di Camillo
  41. Le nozze di Psiche
  42. Achille in Sciro
  43. La’mpeca scoperta 1723

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I. A 2. századtól 1800-ig, Springer, Bp., 1996, 352., 362., 385. o.
  • A francia wikipédia megfelelő szócikke