Leo Tindemans

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Leo Tindemans
Leo Tindemans (2006).jpg
Leo Tindemans 2006-ban
Belgium 44. miniszterelnöke
Hivatali idő
1974. április 25.1978. október 20.
Előd Edmond Leburton
Utód Paul Vanden Boeynants

Született 1922. április 16.
Zwijndrecht
Párt CD&V

Leonard Clemence "Leo" Tindemans (Zwijndrecht, 1922. április 16. – ) belga politikus és államférfi, Belgium miniszterelnöke volt 1974 és 1978 között. 1979 után az Európai Parlament képviselője volt, majd 1994-1995-ben a róla elnevezett Tindemans-csoport elnöke.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tindemans az Antwerpenhez közeli Burcht faluban született, a második világháború alatt kereskedelmi ismereteket tanult Antwerpenben, majd a háború után a genti egyetemen közgazdasági tanulmányokat folytatott. Kereskedelmi, közgazdasági és politikatudományi diplomákat szerzett. Már a belga parlament tagja volt, amikor további diplomát szerzett a Leuveni Katolikus Egyetemen és az egyetem emeritus professzora lett. Utóda, Paul Vanden Boeynants azt mondta róla: "Leo túl sokat tanult politikus létére" és megjósolta, hogy sosem fog ötezer szavazatnál többet szerezni.

Politikai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1961 - 1989 : a belga parlament alsóházának képviselője
  • 1965 - 1973 : Edegem belga település polgármestere
  • 1968 - 1972 : holland közösségi kapcsolatokért felelős miniszter
  • 1972 - 1973 : mezőgazdasági miniszter
  • 1973 - 1974 : miniszterelnök-helyettes
  • 1973 - 1974 : költségvetési miniszter
  • 1974 - 1978 : miniszterelnök
  • 1976 - 1985 : az Európai Parlamentben az EPP-ED frakció vezetője
  • 1979 - 1981 : a flamand CVP párt elnöke
  • 1981 - 1989 : külügyminiszter
  • 1994 - 1995 : a róla elnevezett Tindemans-csoport elnöke, amelyek az európai intézmények jövőjéről szóló jelentés elkészítésére kértek fel, beleértve az EU kibővítését a közép- és kelet-európai jelentkezőkkel.

A Tindemans-kormány összetétele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tindemans I.[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miniszteri tiszt Név Párt
Miniszterelnök Leo Tindemans CVP
Miniszterelnö-helyettes és
honvédelmi miniszter
Paul Vanden Boeynants PSC
Pénzügyminiszter Willy De Clercq PVV
Külügy- és nemzetközi
együttműködésért felelős miniszter
Renaat Van Elslande CVP
Közegészségügyi és családügyi miniszter Jos De Saeger CVP
Szociális miniszter Placide De Paepe CVP
Igazságügyminiszter Herman Vanderpoorten PVV
Külkereskedelmi miniszter Michel Toussaint PLP
Kereskedelmi miniszter Charles Hanin PSC
Foglalkoztatás-, munka és vallon-ügyi miniszter Alfred Califice PSC
Mezőgazdasági miniszter Albert Lavens CVP
Francia kulturális miniszter Jean-Pierre Grafé PSC
Szállítmányozási és távközlési miniszter Jos Chabert CVP
Középosztályért felelős miniszter Louis Olivier PLP
Nemzeti oktatási miniszter (francia) Antoine Humblet PSC
Közmunkaügyi miniszter Jean Defraigne PLP
Gazdasági miniszter André Oleffe PSC
Holland kulturális és flamandügyi miniszter Rika De Backer CVP
Nemzeti oktatási miniszter (flamand) Herman De Croo PVV

Tindemans II.[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1977. június 3-én lépett hivatalba az átszervezett kormány, amelyben helyet kaptak az FDF (Front démocratique des francophones) és a flamand nacionalista Volksunie politikusai is.

Miniszteri tiszt Név Párt
Miniszterelnök Leo Tindemans CVP
Miniszterelnök-helyettes és
közigazgatási miniszter
Léon Hurez PS
Miniszterelnök-helyettes és
honvédelmi miniszter
Paul Vanden Boeynants PSC
Igazságügyminiszter Renaat Van Elslande CVP
Külügyminiszter Henri Simonet PS
Társadalombiztosítási miniszter, szociális államtitkár Alfred Califice PSC
Közlekedési miniszter Jos Chabert CVP
Nemzeti oktatási miniszter (holland) Jef Ramaekers BSP
Mezőgazdasági és középosztályért felelős miniszter Antoine Humblet PSC
Holland kulturális és flamandügyi miniszter Rika De Backer CVP
Nemzeti oktatási miniszter (francia) Joseph Michel PSC
Közegészségügyi és környezetvédelmi miniszter Luc Dhoore CVP
Pénzügyminiszter Gaston Geens CVP
Külkereskedelmi miniszter Hektor De Bruyne VU
Nemzetközi együttműködésért felelős miniszter Lucien Outers FDF
Távközlési és a brüsszeli régióért felelős miniszter Léon Defosset FDF
Nyugdíjügyi miniszter Jos Wijninckx BSP
Foglalkoztatás és munkaügyi miniszter Guy Spitaels PS
Belügyminiszter Henri Boel BSP
Tudományos kutatásért felelős miniszter Rik Vandekerckhove VU
Francia kulturális miniszter Jean-Maurice Dehousse PS
Közmunka- és vallonügyi miniszter Guy Mathot PS
Gazdasági miniszter Willy Claes BSP

Tindemans szerepe az európai integrációban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1974-es párizsi csúcstalálkozón (1974. december 9-10.) az EK vezetői felkérték Tindemans-t, aki akkor belga miniszterelnök volt, hogy szakértők bevonásával készítsen egy jelentést az európai integráció jövőjéről, az "Európai Unió" értelmezéséről. Az EU-9 ezzel jelezte a politikai szándékot az integrációs folyamat újraindítására, amelyet az olajárrobbanás által kiváltott gazdasági válság majdnem teljesen szétzilált. Tindemans, aki régóta az európai integráció hive volt, nemcsak az EGK intézményeivel, hanem több száz, a politika, gazdaság, kereskedelem, szakszervezetek és értelmiségiek közül kiválasztott személlyel konzultált.

A Tindemans-csoport 1975-ben készült el jelentésével, amelyet 1975. december 29-én hoztak nyilvánosságra és amelyben az egységesebb és integráltabb Európa megvalósítását szorgalmazták. Bár nyiltan nem fogalmazta meg, hogy egy új alapító szerződést írjanak alá a tagállamok, a Tindemans-jelentés mindenesetre javasolta a meglévő intézmények konszolidációját és új, közös politikák kidolgozását. A jelentés szorgalmazta még az Európai Bizottság szerepének és hatáskörének bővítését, és ezért javasolta, hogy a bizottság elnökét az Európai Tanács nevezze ki és a Parlament hagyja jóvá. Emellett javasolta, hogy az Európai Parlament képviselőit közvetlen választásokon válasszák meg (akkor még a nemzeti parlamentek delegálták a képviselőket).[1]

Ebben a jelentésben fogalmazták meg először a "kétsebességes Európa" elvét. Mivel a kilenc akkori tagállamból nem mindegyik tudta vagy akarta egyformán teljesíteni az integrációból adódó kötelezettségeket, Tindemans javasolta, hogy teremtsék meg a lehetőséget arra, hogy egyes országok szabadon előrehaladhassanak az integrációval, anélkül, hogy a lemaradók ebben megakadályozzák ezeket. Előbbieknek viszont segítséget kell nyújtani, hogy lehetőségük legyen a felzárkózásra (amennyiben erre hajlandóságot mutatnak). Ezzel az elvvel sokan nem értettek egyet, mivel körülményessé tette volna a közösségi vívmányok alkalmazását, a külkapcsolatokat, a költségvetés elfogadását. Ugyanakkor bizonyos államok attól tartottak, hogy az előrehaladottabban jobb elbírálásban, több előnyben részesülnek. Az elvet ekkor végül elvetették, de az integráció folyamatában később visszatért, erre példa az euró bevezetése és a schengeni egyezmény létrehozása is.[2]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Leo Tindemans című holland Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Leo Tindemans témájú médiaállományokat.