Lengyeltóti

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lengyeltóti
Lenygeltóti1.jpg
Kék-tó Üdülőfalu
Lengyeltóti címere
Lengyeltóti címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Dél-Dunántúl
Megye Somogy
Járás Fonyódi
Kistérség Lengyeltóti
Jogállás város
Polgármester Zsombok Lajos József[1]
Irányítószám 8693
Körzethívószám 85
Testvértelepülései
Népesség
Teljes népesség 3082 fő (2014. jan 1.)[2]
Népsűrűség 83,27 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 39,57 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Lengyeltóti (Magyarország)
Lengyeltóti
Lengyeltóti
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 40′ 01″, k. h. 17° 38′ 26″Koordináták: é. sz. 46° 40′ 01″, k. h. 17° 38′ 26″
Lengyeltóti (Somogy megye)
Lengyeltóti
Lengyeltóti
Pozíció Somogy megye térképén

Lengyeltóti város Somogy megyében, a Fonyódi járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fonyódtól 11 km-re délkeletre fekszik, a Somogyvár felé vivő országúton. A Balaton déli partjától az ősi vármegyeközpontba, Somogyvárra, majd azon túl, a Délvidékre vezető hadi út mentén, kisebb magaslaton keletkezett település.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tóti, a régi magyar szóhasználatban a délszlávokra is vonatkozó népnév volt. Ez valószínűleg arra utal, hogy az Árpád-korban a déli szomszédunkban élő szlavónokkal – tótokkal – telepítették be a községet.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevét 1116-ban említette először oklevél, később 1331-ben Thoty alakban fordult elő.

A település a középkorban mindvégig a neves Tóti Lengyel család ősi fészke és birtoka volt, innen kapta később a település is mai Lengyeltóti nevét.

A Tóti Lengyel családról a 13. századból, IV. Béla király korából maradt fenn az első adat; Móricz de Tóti nevét már 1249-ben említette egy oklevél. A 14. században pedig már Szigliget is a birtokaik közé tartozott.

A falu 1660-ban is a Szigligeti várhoz tartozott, mely ugyancsak e család birtokában volt.

Egy 1703 körüli összeírás Zankó Miklós és Boldizsár birtokának írta. 1715-ben 20 háztartást írtak itt össze.

1726-ban is a Lengyel családé volt, majd a 19. század első felében a Lengyel család örökösei lettek birtokosai. Közülük báró Fechtignek itt híres gazdasága és ménese volt. Később, részben vétel, részben örökség útján, az Inkey családra szállt és az Inkey családé maradt egészen 1860-ig, ekkor csere útján a Zichy családé lett, az 1900-as évek elején is gróf Zichy Bélának volt itt a legnagyobb birtoka és két kastélya.

A településen levő régebbi emeletes kastélyt a Horváth család építtette a 17. század vége körül, amely később, a 20. század eleje körül a járásbíróság épülete lett.

Az újabb kastélyt a Lengyel család a 19. század elején építtette, barokk stílusban. A kastélyt Később az Inkey család átalakíttatta és megnagyobbította. E kastélyban a 20. század elejének adatai szerint közel 5000 kötetes könyvtár, családi képtár és nagyon gazdag és értékes vadásztrófeák is voltak.

Az itteni római katolikus templomot gróf Zichy Nepomuk János 1882-ben megnagyobbíttatta.

Az 1900-as évek elején itt a járási hivatalokon kívül Kaszinó, nőegylet, iparoskör, hitelszövetkezet, a boglári takarékpénztár fiókintézete és Tukora Károly és Tráknyák Ferencnek gőzmalma is működött.

Ide tartoztak Rágnicza-major, Tóti-major, Ludas-puszta, Zsigmond-major és Pusztaberény is.


A községhez tartoztak még egykor Fehérbézseny és Feketebézseny is. E két puszta helyén feküdt a középkorban Besenyő falu, Pusztaszentgyörgy helyén pedig Szent-György falu, Mamocs-puszta pedig a középkorban falu volt, valamint Mohácsi-szőlő és Nagytatárvár is ide tartozott.

Besenyő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Besenyő már az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is szerepelt Besenen néven.

1409-ben Gordovai Fancs János hagyatékához tartozó birtokok között szerepelt. 1424-ben ennek fiai, János, Imre, Bertalan és László, osztoztak meg Besenyő-Szent-Györgyön, majd 1455-ben új adományt is nyertek rá.

1733-ban már csak puszta és Lengyel Miklós özvegyéé. E család után pedig a Kiss családra szállt. 1856-ban aztán Inkey József örökölte.

Szent-György[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pusztaszentgyörgy helyén feküdt egykor Szent-György falu, amely már ugyancsak szerepelt az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is.

1409-ben ez is Gordovai Fancs János hagyatékához tartozott. Templomát 1424-ben említették. Az 1660. évi dézsmaváltságjegyzék Csobánc várához tartozónak írta.

Mamocs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mamocs-puszta a középkorban ugyancsak falu volt. Ez is előfordult az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben, tehát ekkor már egyháza is volt.

Mohácsi-szőlő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mohácsi-szőlő 1703 körül Zankó Miklós és Boldizsár birtoka volt, majd 1733-ban pedig Lengyel Miklós özvegyének birtoka.

Nagytatárvár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagytatárvár a hagyomány szerint török váracs volt.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • római katolikus plébániatemploma - különleges műemlékünk. Még az 1990-es években sem tudtak az eklektikus stílusban 1882-ben épült templom belsejében rejtőzködő Árpád-kori templomról. 1989-ben renoválásba fogott az egyházközség és ennek során derült ki az, hogy egy sokkal régebbi templom maradványai alkotják a templom déli részét. A régészeti feltárás és a műemléki helyreállítás nyomán egy 12. századi templommal gazdagodtunk. A templom alaprajzán nyugati toronypárt és hármas szentélyfejezetet figyelhetünk meg. A templom az építészeti jegyek alapján az 1100-as években épült. Mivel az 1333 táján keletkezett pápai tizedjegyzékek nem említik a helység nevét, ezért feltételezik, hogy a templom valamely szerzetesrendünk egyháza lehetett.


Híres szülöttei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kultúra, sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az évenként megrendezett Somogyi Tavaszi Fesztivál részeként Lengyeltóti is kulturális fesztivált szervez, melynek színvonalát a helyi kulturális egyesületek, műkedvelők bemutatkozásán túl országosan ismert fellépők is emelik.

A Lengyeltótiért–Somogyért Egyesület 2000 májusában alakult és 2000. november 14-étől működik mint bejegyzett szervezet. A negyven-ötven fővel tevékenykedő egyesület az önkormányzattal és a helyi civilszervezetekkel együttműködve szervezte meg a „Gondozott, Virágos Porta” mozgalmat. Emellett megszervezték a vándor horgászversenyt, s kiveszik részüket a Tóti Napok megrendezésében is. A Nyugdíjasok Lengyeltóti Egyesülete hasonló aktivitással vesz részt a városi rendezvényeken, fellépnek énekkarukkal, s faültetési-tereprendezési munkákban is kiveszik a részüket.

A Lengyeltóti Városi Sportegyesület három szakosztállyal működik. Asztalitenisz-csapatuk 1982 óta az NB III. osztályban versenyez, a szakosztály vezetője Benkő Árpád. A sakkszakosztály a megyei I. osztályban szerepel váltakozó sikerrel, Ilosvay István vezetésével. A helyi labdarúgó-szakosztály felnőtt-, ifi- és serdülőcsapattal egyaránt részt vesz a megyei bajnokságban.

Keresztes László karnagy a helyi zeneiskola jelenlegi és volt növendékeiből alapította meg 1998 októberében a Lengyeltóti Brass Band zenekart. A klasszikus fúvószenekari darabokat, filmzenét, slágereket és jazzt előadó zenekar 2001 óta rendszeresen fellép Lengyeltóti és környéke különböző rendezvényein, valamint nemzetközi találkozókon mutatkozott be Szlovákiában, Lengyelországban, Ausztriában, Németországban és Erdélyben. 2000 áprilisában a Budapesten megrendezett Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Jazz Fesztiválon második helyezést ért el, s ugyanazon év júliusában a Magyar Fúvószenei Szövetség arany minősítéssel díjazta az együttest show kategóriában, illetve a Zeneiskolai Zenekarok IV. Országos Versenyén harmadik díjat kapott big band kategóriában.

Testvértelepülései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képtár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lengyeltóti települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2012. január 13.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]