Lengyel–szovjet háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

(Lengyel-szovjet háború szócikkből átirányítva)
 Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát.
Részletek a cikk vitalapján.
Lengyel–szovjet háború

Lengyel védelmi állás Miłosna közelében (1920 augusztusa)
Dátum: 1919–1921
Helyszín: Közép és Kelet-Európa
Eredmény: Rigai béke[1]
Harcoló felek
Orosz SZSZSZK
Ukrán SZSZK		 második Lengyel Köztársaság
Ukrán Népköztársaság
Parancsnokok
Lev Trockij
Mihail Tuhacsevszki
Alekszandr Jegonov
Szemjon Bugyonnij		 Józef Piłsudski
Edward Rydz-Śmigły
Szimon Petljura
Haderő
1919 elején 50.000[2], 1920 végén már majdnem 800.000[3] 1919 elején 50.000[4], 1920 augusztusában 738.000[5]
Veszteségek
Ismeretlen, 80.000[6] börtönben 47.571[7]-et megöltek,
96.250-[8]
113.518 sebesült,[7]
51.351 bebörtönzött[7]

A lengyel–szovjet háború Szovjet-Oroszország és Szovjet-Ukrajna, valamint a Második Lengyel Köztársaság és az Ukrán Népköztársaság, négy újonnan született állam között zajlott az I. világháború utáni Európában. A háború egy egyre terebélyesedő konfliktus végeredménye lett. Lengyelország, amely a felosztásokat követően visszanyerte államiságát, meg akarta védeni azokat a területeket, amelyeket tőle egyszer már elvettek, a szovjetek célja pedig az Orosz Birodalom által ellenőrzött területek megtartása volt, melyek felett a nagy háború alatt elvesztették a rendelkezésüket. Mind a két oldal saját magát tekinti győztesnek.[1]: a lengyelek azt állítják, sikeresen megvédték államukat, míg a szovjetek a lengyelek 1920-as keleti támadásának visszaverése miatt tekintik magukat a győztesnek.

A versailles-i békeszerződés nem rendezte a Lengyelország és Oroszország közötti határokat, és ennek megállapítását több, a háborút követő esemény hátráltatta. Ezek közé tartozik az 1917-es orosz forradalom, az orosz, a német és az osztrák birodalom szétesése, az orosz polgárháború, a központi hatalmak kivonulása a keleti frontról, valamint Ukrajna és Belaruszia függetlenedési igénye. Lengyelország államfője, Józef Piłsudski elérkezettnek látta az időt, hogy a keleti határokat, amennyire csak tudja, kitolja, hogy ezt követően meg tudja alkotni a lengyel vezetés alatt álló országot, a Międzymorzét. Ez Közép- és Kelet-Európa nagy részét egybeolvasztotta volna, s így megakadályozta volna mind a német, mind az orosz imperializmus feléledését. Lenin Lengyelországban látta a hidat, ami összeköttetést biztosít más kommunista mozgalmakhoz, amelyek segítségével el tudja terjeszteni Európában a kommunista forradalmakat.

1919-re már a lengyel hadsereg ellenőrizte Nyugat-Ukrajna nagy részét, miután megnyerte a lengyel–ukrán háborút; a Nyugatukrajnai Népköztársaság sikertelenül próbált meg egy független államot létrehozni, mert erre a területre mind az ukránok, mind a lengyelek igényt tartottak. Ezalatt Ororszországban az ott folyó polgárháborúban a bolsevikok elkezdték átvenni az irányítást, és elkezdtek nyugatra terjeszkedni, az igényelt területeki irányába. 1919 végére világos frontvonal kezdett kirajzolódni. A két fél közötti határon nyílt harc indult, miután Piłsudski 1920. áprilisában betört Ukrajnába. Itt egy hevenyészve öszeállt, mégis ütőképes csapattal találta magát szemben, amely hirtelen rajtaütött. Ekkor a szovjet csapatok a lengyel erőket egészen a fővárosig, Varsóig visszaszorították. Ezalatt erősödtek a nyugati félelmek, hogy a szovjet csapatok elérik a német határt, és veszélyeztetik a nyugati hatalmak érdekeit. A nyár közepén Varsó eleste már biztosnak látszott, de augusztus közepén a lengyel erők váratlan győzelmet arattak a varsói csatában. Mikor keleten a lengyelek erői mellé állt a hadiszerencse, a szovjetek kérték, hogy kössenek békét, és a háború 1920 októberében tűzszünettel ért véget. Hivatalos békeszerződést 1921. március 18-án írtak alá Rigában, a rigai békét, amely a vitatott területeket elosztotta Lengyelország és Szovjet-Oroszország között. A háború nagymértékben meghatározta a két világháború közti lengyel–szovjet határt.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Nevek és dátumok

A háborút számos néven emlegetik. Talán a lengyel-szovjet háború a legelterjedtebb, azonban ez félrevezető, mert a Szovjetunió csak 1922 decemberében jött létre. Ebben a háborúban a másik fél Szovjet-Oroszország volt. Az alternatív elnevezések közé tartozik az orosz-lengyel [vagy lengyel-orosz] háború 1919-20/21, hogy megkülönböztessék a régebbi háborúktól,[9]. Hívták még lengyel-bolsevik háborúnak is.[10] Ez a második megnevezés (vagy csak egyszerűen az, hogy bolsevik háború (lengyelül Wojna bolszewicka)) sokkal népszerűbb a lengyel forrásokban. Néhány lengyel forrás 1920-as háborúnak nevezi.[11]

A másik vitatott kérdés a háború kezdetének és végének dátuma. Például az Encyclopedia Britannica az 1919-1920-as dátummal kezdi cikkét, de később a következőket mondja: Bár már voltak összetűzések a két ország között 1919-ben, a háború akkor kezdődött, amikor a lengyel államfő, Józef Piłsudski az ukrán nacionalisták vezetőjével, Szimon Petljurával szövetkezett (1920. április 21.) és egyesített erővel próbálták meg lerohanni Ukrajnát, s május 7-én el akarták foglalni Kijevet[9] míg a lengyel Internetowa encyklopedia PWN[10] több történészhez, pédául Norman Davieshez[12] hasonlóan - egyértelműen 1919-et tekintik a háború kirobbanásának éveként. A befejezés éve is kétséges. Vagy 1920, vagy 1921. Ez a bonyolultság onnét ered, hogy a tűzszünetet már 1920-ban megkötötték, a háborút hivatalosan lezáró szerződést csak 1921-ben írták alá.

Míg az 1919-es eseményeket le lehet írni egy kiterjedt konfliktusként, 1920-ra már mindkét fél érzékelte, hogy egy rendes háborúba keveredett[12]. Az 1919-es összetűzések szoros kapcsolatban álltak az egy évvel később kirobbant háborúval[12]. Az 1920-as történések az 1919-es események logikus következményei, melyeket nem lehetett előre látni[12].

[szerkesztés] Előzmények

Lengyelország 1795-ös felosztása, A színezett területek a lengyel-litván unió területét mutatja, közvetlenül a felosztást megelőzően. A kék területet Prussia, a zöldet Ausztria és Magyarország, a cián szinűt pedig az Orosz Birodalom kapta.
Lengyelország 1795-ös felosztása, A színezett területek a lengyel-litván unió területét mutatja, közvetlenül a felosztást megelőzően. A kék területet Prussia, a zöldet Ausztria és Magyarország, a cián szinűt pedig az Orosz Birodalom kapta.
1919. március: Lengyelország újászületése
1919. március: Lengyelország újászületése

Az első világháború következtében drámaian megváltozott Közép- és Kelet-Európa térképe.[13]. Németország terve, miszerint egy bábállamot hoz létre,[14] ugyanúgy nem valósult meg, mit Oroszországéé, aki a birodalom bukása után forradalmoba és polgárháborúba süllyed[15]. Sok nemzet látott ekkor lehetőséget a függetlenedésre, de nem voltak eléggé felkészültek a lehetőségre.[13]. Oroszország úgy tekintett ezekre a területekre, mint rebellis orosz provinciákra, amelyek veszélyesek az ország biztonságára[16], de képtelen volt időben reagélni.[15]

Az 1918-as nagy-lengyelországi felkelés sikerét követően az 1795-ös három részre osztás után ismét elnyerte önálló államiságát. 123 évvel ezelőtt három szomszédos birodalom felosztotta egymás között. Az ország Második Lengyel Köztársaság néven született újjá, s határait kicsit kibővítette.

Lengyelország nem volt egyedül az új államok lehgetőségeivel a velük szembesülő problémákkal. Valójában minden új ország határvitákba és összetűzésekbe keveredett. Románia Erdély miatt Magyarországgal, Jugoszlávia Fiume miatt Olaszországgal, Lengyelország Cieszyn miatt Csehszlovákiával, a németekkel Poznan miatt, az ukránokkal Kelet-Galícia miatt, az ukránok, lettek, litvánok, észtek egymással és az oroszokkal, akik szintén megosztottak voltak[17]. A terjedő kommunizmus miatt, ami a müncheni, berlini, budapesti és prešovi kommunista felkelésekben öltött testet, Winston Churchill a következőt mondta: „Az óriások háborúja befejeződött, a törpéké elkezdődött.”"[18] A lengyel-szovjet háborún kívül az összes többi határvillongás rövid élető volt.

A lengyel-szovjet háború inkább a sors mintsem a tervezettség eredményeként lett olyan, amilyen. Sem Szovjet-Oroszprszág, sem az újonnan alapítot Második Lengyel Köztársaság nem akart ilyen hosszú ideig elnyúló külföldivel vívott háborúba[12][19]. Lengyelország, melynek területén keresztól húzódott az első világháború frontvonala, politikailag instabil volt. Épp csak megnyerte a Nyugatukrán Nemzeti Köztársaság ellen vívott harcát, és máris konfliktusba került Németországgal (sziléziai felkelések) és Csehszlovákiával (lengyel csehszlovák határviták). Azonban a nyugatiak figyelmét leköötötte a forradalmi Oroszországban folyó eseménysor, s azon gondolkodtak, hogy közbe kell-e nekik avatkozniuk. Mikor 1919 februárjában az első összecsapások után még majdnem egy évnek el kellett telnie, hogy mindkét fél belássa: egy éles háború résztvevői[12].

Lengyelország vezetője Józef Piłsudski
Lengyelország vezetője Józef Piłsudski
A szovjetek vezetője, Vlagyimir Ilijics Lenin.
A szovjetek vezetője, Vlagyimir Ilijics Lenin.

1919 elején Oroszország új kommunista kormányának vezetőjét, Vlagyimir Iljics Lenint felbátorította a Vörös Hadsereg polgárháborús győzelme a fehér oroszok és nyugati szövetségeseik felett, és nagyobb optimzmussal kezdte szemlélni a forradalmo jövőjét. A bolsevikok a proletárdiktatúra szükségességét hangsúlyozták, és egy világméretű kommunista társadalom szülkségessége mellett érveltek. Titkolt céljuk az orosz és a német forradalom összekapcsolása[16] és egyéb nyugati kommunista szervezetek támogatása volt. Ennek érdekében Lengyelország volt az a híd, amit a Vörös Hadseregnek át kellett mennie, hogy ezt megvalósítsa[20][16]. Lenin célja az volt, hogy Breszt-Litovszki békével átengedett területek feletti ellenörzést visszaszerezze, beszivárogjon a határokon, Lengyelországhoz hasonlóan ott is szovjet kormányt állítson fel, és elérje Németországot, ahol elképzelései szerint szocialista forradalom tör ki.[16]. 1919 nyarának végére a szovjetek megpróbálták átvenni a hatalmat Ukrajna nagy része felett, és a kormányt Kijevből ők akaárták irányítani. 1919 elején szintén létrehozták a Litván-Belarusz Köztársaságot. Ez a kormány nagyon népszerűtlen volt, amit a terrorizmusnak valamint az ételek és egyéb javak a hadsereg számára való összegyűjtése miatt[16]. Erre csak a kijevi offenzíva visszaverése után került sor, bár néhány szovjet vezető a háborút a forradalom nyugatra történő terjesztésének egyik nagy lehetőségét látta[16][21]. Valójában a bolsevikok a következőt állították:


De a mi és az önök ellenségei csak becsapják önöket, mikor azt állítják, hogy a szovjet kormány Lengyelországban a Vörös Hadsereg embereinek segítségével a kommunizmust próbálja meg meggyökereztetni. A kommunizmus csak ott jöhet léte, ahol a dolgozó nép túlnyomó többsége meg van győződve arról, hogy ezt saját erejéből létre tudja hozni. Csak akkor lehet szilárd; csak ebben az eetben tud a kommunizmus mér gyökereket ereszteni az országban. Oroszország kommunistái csak azért vannak ott, hogy táplálják ezt a meggyőződést, a saját építő jellegű munkájukat; nem azért lettek odavezényelve, hogy erőszakkal elterjeszzék a kommunizmust.”[22]

A lengyel-szovjet háború megindulása előtt a lengyel politikusokat nagyon befolyásolta az akkori államfő, (Naczelnik państwa), Józef Pilsudski[23] meg akarta dönteni az orosz vezetést[24], és egy lengyel vezetésű államot akart felállítani[25][26][27][28][29] a független[29], más birodalmaktól elszakadt területekből, mint Litvánia, Ukrajna és más közép-kelet-európai országok.[30] Az új föderáció neve Międzymorze Föderáció lett volna. Ennek az újonnan létehozandó uniónak az lett volna a legfővv célja, hogy ellensúlyt biztosítson a bármilyen potenciális gyarmatosítási lépéssel szemben, melyet Németország és Oroszország rézéről lehetett számítani. Pilsudski a következőkkel érvelt: „Föggetlen Ukrajna nélkül nem lehet független Lengyelország”, de sokkal jobban érdekelte az, hogy Ukrajnát csatolják el Oroszországtól, semmint az ukránok jóléte.[31][32]. Nem habozott fegyveres erőket bevetni hogy kiterjessze Lengyelország területeit Galícia és Volhinia felé kiterjeszteni, s így megsemmisíteni a az ukrán önrendelkezési törekvéseket a Nyugati-Bugtól északra fekvő területeken, ahol jelentős számú lengyel kisebbség lakott[16], leginjkább a Lvivhez hasonló városokban, Lengyelország jövőjéről szólva Pilsudski a következőket mondta: „Minden, amit nyugaton nyerhetünk, az antanton múli. Azon,, hogy mekkora nyomást gyakorol Németországra. Míg keletren vannak kinyíló és bezáródó ajtók, és minden azon múlik ki és milyen erővel próbálja meg kinyitni[33].” A lengyel keleti terjeszkedési terv az ő haderejükkel több mint megvalósíthatónak tűnt. Azonban Lengyekországnak nem állt érdeekében a nyugatiakkal közösen beavatkozni az orosz polgárháborúba[16], sem az, hogy magát Oroszországot elfoglalja[34].

[szerkesztés] Hadműveletek

Szoviet propaganda poszter. A szöveg: így műlik el a földbírtokos ideálja."
Szoviet propaganda poszter. A szöveg: így műlik el a földbírtokos ideálja."

[szerkesztés] 1919

[szerkesztés] Káosz Kelet-Európában

1918-ban a német hadserreg Max Hoffmann vezetésével elkezdet nyugati irányba visszavonulni. A központi hatalmak (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Török Birodalom, Bulgária) által elhagyott területeken konfliktus tört ki a németek által alapított, a maguk erejéből fejlődött helyi kormányzatok és a bolsevikok között, akik be akarták kebelezni ezeket a területeket Szovjet-Oroszországba[16]. Ennek eredményeképpen majdnem egész Kelet-Európát a káosz jellemezte[13][18].

1918. november 18-án a szovjet legfelsőbb katonai vezetés utasította a Vörös Hadsereg nyugati részlegét, hogy a német csapatok ober-osti kivonulását Követően kezdjék meg a nyugati hadműveleteket. A fő cél az volt, hogy amekkora területet csak lehet, védjenek meg a helyi erőforrásokkal.

1919 elején a legyel-orosz háború mondhatni véletlenül tört ki, mindenféle, a felelős kormányok által adott utasítás nélkül[12], amikor egy önszerveződő lengyel alakulat Vilniusban a Litván-Belarusz SzSzK-ban megütközött a bolsevik hadseregge, s mindketten a saját kormányuk területét próbálták védeni. Végeredményként a sokkal szervezettebb szovjet seregek leverték az ellenállókat, és nyugat felé szorították őket vissza. 1919. január 5-én a Vörös Hadsereg majdnem teljesen zavartalanul elérte Minszket, és véget vetett a rövid életű Belarusz Népköztársaság történelmének. Ugyannekkor egyre több és több lengyel önvédelmi egység bukkant fel Belarusziában és Litvániában (többek között a Litván és Belarusz Önvédemi Erő)[35], és a bolsevistaellenes helyi csoortokkal közösen több helyi csatározást harcoltak ki. Az újonnan alakult lengyel hadsereg elkezdte keletre küldeni első egységeit, hogy segítsék az önvédelmi erőket, míg Oroszország saját csapatait nyugatra küldte.

1919 tavaszán a szovjetek besorozással 2.200.000 főre növelték a Vörös Hadsereg állományát[36]. Egy részüket nyugatra küldték, de egy részük belföldön harcolt a fehér mozgalom ellen. A nyugati hadseregnek februárban csak 46.000 tagja volt[2]. Ugyanekkor a teljes lengyel hadsereg létszáma 110.000 fő volt, majd áprilisban 170.000, amiből 80.000 volt hadra fogható. 1919 szeptemberében a lengyelek létszáma 540000 volt, amiből 230.000 a szovjet fronton harcolt[37][38].

Február 14-ére a lengyel hadsereg, mely kelet felé haladt, megerősítette állásait Kobryn, Pruhany és a Zalewianka valamint a Nyeman vonalánál. Február 14. körül Mostynál az első szervezett lengyel csoportok összetalálkoztak a felszerelt Vörös Hadsereggel, ahol a bolsevik egységek lövés nélkül győztek[10]. Lassan elkezdett kialakulni egy frontvonal Litvániától Belaruszián át Ukrajnáig.

[szerkesztés] Referencia

  1. ^ a b A győzelem kérdésében nincs teljes megegyezés. Az orosz és a lengyel történészek egyaránt saját hazájukat tekintik győztesnek. A nem érintett országok szakértői a háború végét lengyel győzelemnek vagy eldöntetlennek tekintik. Leninnek a Bolsevik Párt 9. Kongresszusához írt levele 1920. szeptember 20-án a következőt írta a háború kimeneteléről: „Egy szóval: gigantikus, soha nem látott ütközet” (ld: The Unknown Lenin, ed. Richard Pipes, Yale University Press, ISBN 0-300-06919-7 Document 59, Google Print, p. 106).
  2. ^ a b Davies, Norman, White Eagle, Red Star: the Polish-Soviet War, 1919–20, Pimlico, 2003, ISBN 0-7126-0694-7. (Első kiadás: New York, St. Martin's Press, inc., 1972.) 39. oldal
  3. ^ Davies, White Eagle..., Lengyel kiadás, p.142–143
  4. ^ Davies, Norman, White Eagle, Red Star: the Polish-Soviet War, 1919–20, Pimlico, 2003, ISBN 0-7126-0694-7. (Első kiadás: New York, St. Martin's Press, inc., 1972.) 41. oldal
  5. ^ Davies, White Eagle..., Lengyel kiadás, 162- és 202. oldal
  6. ^ POLISH-RUSSIAN FINDINGS ON THE SITUATION OF RED ARMY SOLDIERS IN POLISH CAPTIVITY (1919–1922). Hivatalos lengyel kormányzati feljegyzés Rezmar, Karpus and Matvejev 2004-es könyve alapján.
  7. ^ a b c (lengyelül) Karpus, Zbigniew, Alexandrowicz Stanisław, Waldemar Rezmer, Zwycięzcy za drutami. Jeńcy polscy w niewoli (1919–1922). Dokumenty i materiały (Victors Behind Barbed Wire: Polish Prisoners of War, 1919–1922: Documents and materials), Toruń, Wydawnictwo Uniwersytetu Mikołaja Kopernika w Toruniu, 1995, ISBN 83-231-0627-4.
  8. ^ (lengyelül) Bohdan Urbankowski, Józef Piłsudski: marzyciel i strateg, (Józef Piłsudski: Álmodozó és stratéga), Tom pierwszy, Wydawnictwo ALFA, Varsó, 1997, ISBN 8370019145, p. 453–453>
  9. ^ a b Lásd például: orosz-lengyel háború az [[Encyclopædia Britannica]|Encyclopædia Britannicában]
    Orosz-lengyel háború (1919–20), katonai összecsapás Lengyelország és Szovjet-Oroszország között, amely meg akarta szerezni Ukrajnát. (...) Bár már voltak összetűzések a két ország között 1919-ben, a háború akkor kezdődött, amikor a lengyel államfő, Józef Piłsudski az ukrán nacionalisták vezetőjével, Szimon Petlurával (1920. április 21.) és egyesített erővel próbálták meg lerohanni Ukrajnát, s május 7-én el akarták foglalni Kijevet
  10. ^ a b c (lengyelül) Wojna polsko-bolszewicka. Bejegyzés az Internetowa encyklopedia PWN-ben.
  11. ^ Például: 1) Cisek, Janusz, Sąsiedzi wobec wojny 1920 roku. Wybór dokumentów. (A szomszédok hozzáállása az 1920-as háborúhoz. Dokumentumgyűjtemény. ), Lengyel Kulturális Alapítvány 1990, London, ISBN 0-85065-212-X 2) Janusz Szczepanski, Wojna 1920 roku na Mazowszu i Podlasiu (War of 1920 in Mazowsze and Podlasie), Wyższa Szkoła Humanistyczna, 1995, ISBN 83-86643-30-7, 3 ) Władysław Sikorski, Nad Wisłą i Wkrą. Studium do polsko - radzieckiej wojny 1920 roku, (A Visztulánál és a Wkránál: hozzájárulás az 1920-as lengyel-szovjet háború tanulmányozásához), 1928; legutóbbi kiadás, Warsaw, Agencja Omnipress, 1991, ISBN 83-85028-15-3
  12. ^ a b c d e f g Davies, Norman, White Eagle, Red Star: the Polish-Soviet War, 1919–20, Pimlico, 2003, ISBN 0-7126-0694-7. (First edition: New York, St. Martin's Press, inc., 1972.) 22. oldal
  13. ^ a b c Thomas Grant Fraser, Seamus Dunn, Habsburg Ottó, Europe and Ethnicity: the First World War and contemporary ethnic conflict, Routledge, 1996, ISBN 0-415-11995-2, Google Print, p.2
  14. ^ Geoffrey Jukes, Peter Simkins, Michael Hickey, The First World War, Osprey Publishing, 2002, 184176342X, Google Print, p.84, p.85
  15. ^ a b Erik Goldstein, Wars and Peace Treaties, Routledge, 1992, ISBN 0-415-07822-9, Google Print, p.51
  16. ^ a b c d e f g h i THE REBIRTH OF POLAND. University of Kansas, Anna M. Cienciala előadásvázlatai, 2004.
  17. ^ Davies, Norman, White Eagle, Red Star: the Polish-Soviet War, 1919–20, Pimlico, 2003, ISBN 0-7126-0694-7. (Első kiadás: New York, St. Martin's Press, inc., 1972.) 21. oldal
  18. ^ a b Adrian Hyde-Price, Germany and European Order, Manchester University Press, 2001, ISBN 0-7190-5428-1 Google Print, p.75
  19. ^ Norman Davies, God's Playground. 2. kötet: 1795 to the Present. Columbia University Press, 2005 [1982]. ISBN 0-231-12819-3. Google Print, p.292
  20. ^ Davies, Norman, White Eagle, Red Star: the Polish-Soviet War, 1919–20, Pimlico, 2003, ISBN 0-7126-0694-7. (Első kiadás: New York, St. Martin's Press, inc., 1972.) 29. oldal
  21. ^ Ronald Grigor Suny, The Soviet Experiment: Russia, the USSR, and the Successor States, Oxford University Press, ISBN 0-19-508105-6, Google Print, p.106
  22. ^ EH Carr, The Bolshevik Revolution, volume 3, p.165, London
  23. ^ Józef Pilsudski, lengyel forradalmár és államférfi, az 1918 novemberében alapított lengyel állam első államvezetője (állmfője). (Józef Piłsudski az Encyclopedia Britannicában)
    1918 oovemberében [Piłsudski] visszatért Varsóba, átvette a lengyel hadsereg feletti irányítást, és saját vezetésével kikiáltot egy lengyel köztársaságot. (Piłsudski, Joseph a Columbia Encyclopediában)
  24. ^ Timothy Snyder, Covert Polish missions across the Soviet Ukrainian border, 1928–1933 (p.55, p.56, p.57, p.58, p.59, in Cofini, Silvia Salvatici (a cura di), Rubbettino, 2005).
    Timothy Snyder, Sketches from a Secret War: A Polish Artist's Mission to Liberate Soviet Ukraine, Yale University Press, 2005, ISBN 0-300-10670-X, (p.41, p.42, p.43)
  25. ^ "[Pilsudski] azt remélte, hogy a már nem létező Lengyel-Litván Unió területeit beolvasztja Lengyelországba, s így egy többnemzetiségű, lengyel vezetésű föderációt hoz létre."
    Aviel Roshwald, "Ethnic Nationalism and the Fall of Empires: Central Europe, the Middle East and Russia, 1914–1923", p. 37, Routledge (UK), 2001, ISBN 0-415-17893-2
  26. ^ "Bár a lengyel elnök és társai talán békét akartak, más lengyel vezetők más véleményen voltak. Josef Pilsudski, a lengyel hadsereg megalapítója és vezére, leginkább az utóbbiakkal értett egyet. Pilsudski nemcsak azt remélte, nemsokára egy lengyelé nemzeti államot hoz létre, hanem a népek egy nagyobb föderációját a lengyelek vezetése alatt, amely helyettesítené Oroszországot, mint Kelet-Európa legerősebb hatalmát. Litvánia, Fehéroroszország és Ukrajna ennek mind részese lett volna. Terve egy sokkal kisebb Oroszországot eredményezett volna, egy terv, mely kiárt volna bármilyen, a győzelem előtt kötött megállapodást."
    Richard K Debo, Survival and Consolidation: The Foreign Policy of Soviet Russia, 1918–192, Google Print, p. 59, McGill-Queen's Press, 1992, ISBN 0-7735-0828-7.
  27. ^ "Pilsudski programja egy lengyel központú föderációja az újonnan függetlenedett államoknak; ez ellentétben állt mind Oroszország, mind Németország élrdekleivel, és újáébresztett egy régi, XIX. századi romantikus képzelgést a Fiatal Lengyelországról.
    James H. Billington, Fire in the Minds of Men, p. 432, Transaction Publishers, ISBN 0-7658-0471-9
  28. ^ "Pilsudski álma az volt, hogy a Németország és ÍOroszország között lakóü összes népet egy hatalmas föderációban foggja össze, melyben méreténél fogva Lengyelország játszaná a vezető szerepet, míg Dmowski egy olyan nagy Lengyelországot akart látni, melyben a többi szláv nép asszimililódikMiędzymorze Federation" of independent<ref></ref>."
    Andrzej Paczkowski, The Spring Will Be Ours: Poland and the Poles from Occupation to Freedom, p. 10, Penn State Press, 2003, ISBN 0-271-02308-2
  29. ^ a b David Parker, The Tragedy of Great Power Politics, W. W. Norton & Company, 2001, ISBN 0-393-02025-8, Google Print, p.194
  30. ^ Zbigniew Brzezinski a Wacław Jędrzejewicz’s “Pilsudski A Life For Poland”hoz írt bevezetőjében a következőket írta: Pilsudski elképzelése Lengyelországról soha nem volt figyelembe véve. Terve egy olyan lengyel állam megalkotása volt, mely megvédhető egy esetleges orosz inváziótól, de nem sikerült megalakítania azt a többnemzetiségű szövetséget amely elsősorban a társadalmi igazságosságon és a nemzetiségi toleranciáán nyugodott volna, ahogy azt fiatal korában elképzelte. El lehet azon gondolkodni, milyen hatásos voltaz emléke a lengyel nacionalizmus idején.... Idézve: this website
  31. ^ "Az újonnan megalakult Lengyelországot sokkal inkább érdekelte határainak keleti és délkeleti bővítése, (a tengerek között), mint az, hogy segítsen egy olyan új ukrán államnak, melynek vezetője a de facto diktátorPetlura. ("A Belated Idealist." Zerkalo Nedeli (Mirror Weekly), May 22–28, 2004. Available online in Russian and in Ukrainian.)
    Piłsudski állítólag a következőt mondta: "A lengyel függetlenség után foglalkozunk majd Lengyelország méretével". (ibid)
  32. ^ Egy hónappal Pilsudski halála előtt a következőket mondta segítségének: "Életem értelmetlen. Nem sikerült léétrehozni az Oroszországtól fügetlen Ukrajnát."
    <(oroszul)(ukránul) Oleksa Pidlutskyi, Postati XX stolittia, (A XX. század statisztikája), Kiev, 2004, ISBN 966-8290-01-1, Sablon:LCCN. Chapter "Józef Piłsudski: The Chief who Created Himself a State" reprinted in Zerkalo Nedeli (the Mirror Weekly), Kiev, February 3–9, 2001, in Russian and in Ukrainian.
  33. ^ MacMillan, Margaret, Paris 1919 : Six Months That Changed the World, Random House Trade Paperbacks, 2003, ISBN 0-375-76052-0, p.212"
  34. ^ JOSEPH PILSUDSKI. Interjú Dymitr Merejkowskyvel, 1921. Oroszból Harriet E Kennedy fordította B.A. London & Edinburgh, Sampson Low, Marston & Co Ltd 1921. Piłsudski azt mondta: “Lengyelországnak nincs mit tennie a régi ÍOroszország visszaállításának ügyében. Akármi más mint az 0 akár a bolsevizmus”. Quoted from this site.
  35. ^ Łukowski, Grzegorz és Rafał E. Stolarski, Walka o Wilno. Z dziejów Samoobrony Litwy i Białorusi, 1918–1919 (Harc Wilnóért. A Litván és Belarusz Önvédő Erő történetéből, 1918–1919), Adiutor, 1994, ISBN 83-900085-0-5
  36. ^ (angolul) Orlando Figes The Red Army and Mass Mobilization during the Russian Civil War 1918–1920 Past and Present 129. szám 168-211. oldal
  37. ^ (lengyelül) Andrzej Bartnik: Bitwa niemeńska 29 VIII - 18 X 1920: dokumenty operacyjne 1998 Marek Tarczyński RYTM Varsó
  38. ^ Davies, Norman, White Eagle, Red Star: the Polish-Soviet War, 1919–20, Pimlico, 2003, ISBN 0-7126-0694-7. (Első kiadás: New York, St. Martin's Press, inc., 1972.) 83. oldal
Ez a Lengyelország történelméről szóló lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Lengyel%E2%80%93szovjet_h%C3%A1bor%C3%BA”
Személyes eszközök