Lengyel–litván–lovagrendi háború (1409–11)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1409-11-es lengyel-litván-lovagrendi háború
A Német Lovagrend háborúi
Von Bensa- A grünwaldi csata (1869).jpg
Alexander Ritter von Bensa: A grünwaldi (tannenbergi) csata (1869).
Dátum 1409. augusztus 1.1411. február 1.
Helyszín Szamogitia, Nyugat-Litvánia, Gdańsk (Danzig) és Malbork (Marienburg) vidékén, Észak-Lengyelországban, valamint Kujáviában
Eredmény Lengyelország-Litvánia döntő, visszafordíthatatlan vereséget mér a teuton lovagokra
Casus belli Szamogitia litván tartományt a lovagrend 1404-ben elfoglalta és 1408-ban a terület felkelt a hódítók ellen
Területváltozások Litvánia visszanyeri Szamogitiát, Lengyelország pedig Dobrzyńt és vidékét
Harcoló felek
Herb Rzeczypospolitej Obojga Narodow.svg Lengyelország-Litvánia
Coat of arms of Moldavia.svg Moldva
Coat of Arms of Veliky Novgorod.png Novgorod
Teutonic order COA drawing.png Teuton Lovagrend
Blason France moderne.svg Francia Királyság
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Német-római Birodalom
Armoiries Hongrie ancien.svg Magyar Királyság
Parancsnokok
Herb Jagiellonów.PNG II. (Jagelló) Ulászló lengyel király
COA of Gediminaičiai dynasty Lithuania.svg Nagy Witold litván nagyfejedelem
Simon Lingwen címere.jpg Simon Lingwen litván-novgorodi herceg
Icone Moldavie.gif Sándor moldvai fejedelem
Jalal ad-Din
Ulrich von Jungingen címere.gif Ulrich von Jungingen teuton nagymester
Wallenrode címer.gif Friedrich von Wallenrode porosz marsall
Heinrich von Plauen címere.jpg Heinrich von Plauen komtur, a Marienburg parancsnoka
Wg kuechmeister.gif Michael Küchmeister von Sternberg tanácsos
Boucicaut címer.png Jean Le Maingre
Coat of arms Grand Duchy of Luxembourg.png I. (Luxemburgi) Zsigmond magyar király és német-római császár
Stiborci Stibor
Haderő
Teljes haderő:
kb. 50 000 fő
köztük novgorodi, fehérorosz, szmolenszki és ukrán ezredek, cseh zsoldosok, szerbek (?)
Moldva hozzájárulása:
900 gyalog, 25 lovas
Tatár csapatok:
kb. 2000 lovas
Teljes haderő:
kb. 45 000 fő
köztük angol zsoldos íjászok és poroszok
A Német-római Birodalom hozzájárulása:
német zsoldosok és lovagok (a hadbalépéskor a magyar és a német haderő létszáma nem ismert)
Franciaország hozzájárulása:
kb. 150 lovag
A Magyar Királyság és a Német-római Birodalom csak 1411-ben lépett hadba Lengyelország ellen
A Német Lovagrend és Lengyelország háborúi
1309 · 1326–30 · 1331–32 · 1401–04 · 1409–11 · 1414 · 1422 · 1431–32 · Huszita háborúk · 1435 · Tizenhárom éves háború · 1519–21

Az 1409–11-es lengyel–litván–lovagrendi háborút a lengyelek nagy háborúnak nevezik (lengyelül: Wielka wojna), melyben kemény harcban leverték a 14. század eleje óta őket fenyegető Német Lovagrendet. A kereszteslovagok a tengermelléki területek birtoklásával önálló államot épített ki 1226 és 1290 között a történeti Poroszországban és Ó-Livóniában (ma Lettország és Észtország) területe. A csata döntő ütközete a késő középkor egyik legnagyobb szárazföldi nyílt csatája, a mára fogalommá vált grünwaldi csata, ahol a lovagok hadát teljesen megsemmisítették (nem ez volt az első megsemmisítő vereségük, de ilyen nagy létszámú rendi sereget eddig sehol sem zúztak porrá a háborúi során).

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Német Lovagrend a 14. században már agresszív expanziót folytatott keresztény országok ellen, s 1309-től 1343-ig több ízben megtámadta Lengyelországot. A lovagok egyre-egyre nagyobb és nagyobb területeket akartak szerezni, hogy az őket támogató Hanza-szövetség nyersanyag és gabona szerzésre irányuló igényeit kielégítsék. Litvániát is több ízben megpróbálta meghódítani, s az orosz területek felé terjeszkedni. E három ország, ami akkoriban egymással is szöges ellentétben állt és nem utolsó sorban a tatár hódítók ellen is harcolnia kellett, egyelőre teljesen képtelen volt összefogni egymással. A lengyelek ugyan szövetséget kötöttek már a 14. században a litvánokkal, de az egyelőre még nem vezetett eredményre. 1370-ben viszont megkötötték a magyar-lengyel perszonáluniót, s az Anjou-házból való I. Lajos magyar király kapta meg a lengyel trónt. Magyarország-Lengyelország legyőzhette volna együtt a német lovagokat, de erre nem került sor.

Lajos halála után Hedvigre (Jadwiga) ruházta Lengyelországot. 1385-ben Algirdas litván fejedelem fiát Jogailát választotta a férjéül, aki katolizált és keresztségben az Ulászló nevet kapta és II. (Jagelló) Ulászló néven lengyel király lett. A krewói unió a Lengyel-litván állam létrejöttét is jelentette, de komoly gondokat is örökölt a Litván Nagyfejedelemségtől. Az egyik, noha Litvánia hivatalosan keresztény állam volt (előbb ortodox, majd katolikus) de nem tudta a litvánok körében elterjeszteni teljesen a katolicizmust, sőt még az ortodox vallást sem. A régi pogány kultuszok még szívósan éltek a 16. századig, egészen a reformáció koráig. Másik ok, hogy a Litván birodalom lakossága döntő többségében keleti szláv (ukrán, fehérorosz és orosz) nemzetiségű a 14. századi terjeszkedések ezen területek rovására és a tatárok ellen folytatott expanzió eredményeként. Ezeket a népeket meg sem próbálták a nyugati keresztény hitre téríteni. Litvánia belső viszályoktól is szenvedett, nemcsak a soknemzetisége miatt, hanem a hatalmi villongások okán.

A litván fejedelem ekkoriban Witold volt, Jagelló Ulászló unokaöccse, akinek a hatalmát korlátozni kívánta, míg Litvániában a maga központi hatalmát akarta erősíteni, s az ország feletti teljes hatalmat megszerezni. Witold ebbe nem nyugodott bele és többször fegyveresen összecsapott vele, míg ekeltről a tatárok támadtak. Witold összefogott a Német Lovagrenddel aki igyekezett megosztani a Lengyel–litván uniót, s a litván fejedelmet a lengyel király elleni harcában gyakran fegyverrel támogatta.

A Német Lovagrend amúgy 1385 óta már elég nehéz helyzetben volt, hisz a sokkal nagyobb területű, egységesedő Lengyelország-Litvániával kevés eséllyel vehette fel a harcot. Egyrész azért, mert korábban a Német-római Birodalomból segítségükre jövő keresztesekkel állandó háborúkat tudott folytatni, s meghódítani a kelet-balti területeket. Keresztesekkel harcoltak katolikus lengyelek ellen. A 15. századtól már aligha hívhatott segítségül kereszteslovagokat, ezért egyre többször alkalmazott német zsoldosokat, amihez szükséges pénzt egyfelelől az adókból teremtette elő, mely elégedetlenséget szült az országán belül. Ekkor azonban még hatalma teljében volt, erős gazdasággal, amely még tompította az elégedetlenséget. Lengyelországnak – amely 1309 óta el volt zárva a Balti-tengertől –, nagyon is szálka volt a szemében a lovagrend. Eddigi terjeszkedését még nagy nehezen visszafogta, de kisebb területeket (mint Dobrzyńt) elvesztett.

Végül a lovagok szembefordultak Witolddal és az ő, valamint Ulászló közös ellenségét Švitrigailát támogatták. Az ellenük folytatott háborúban Lengyelország-Litvánia elvesztette Szamogitia litván tartományt (1404). A lengyelek és a litvánok ekkor már ténylegesen is összefogtak.

A Német Lovagrend szövetségesei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Witold egyelőre két évig még Švitrigaila ellen harcolt, s 1408-ban kezdhették meg a közös hadjárat intézését. Luxemburgi Zsigmond magyar–német uralkodó, akinek családját már régen segítette a Német Lovagrend, jelentős támogatást adott a teutonoknak, s brandenburgi birtokai egyrészét is megvételre kínálta fel, amikor pénz szűkében volt. A lovagrendi nagymester Ulrich von Jungingen tőle várta a legnagyobb segítséget a lengyelek és litvánok ellen, akivel már érlelődött az összecsapás.

A háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1408-ban Witold rávette a szamogétokat a lázadásra, s azok fel is keltek a teuton lovagok ellen. Zsigmond szövetségre lépett a lovagokkal, kitiltott minden lengyelt Magyarországról és Németországból, szigorúan megtiltotta akár a cseheknek, akár a magyaroknak, hogy segítsék a lengyeleket. Ennek ellenére rengeteg magyar és cseh (utóbbiak részéről Jan Žižka) szolgált a lengyel király seregében.

von Jungingen maga mögött érezvén Zsigmond támogatását 1409. augusztus 1-jén hadat üzent Lengyelország-Litvániának. A német lovagok benyomultak Kujawyba, míg a litvánok Szamogitiába. A következő évben a lengyelek visszavágtak és június 24-én elfoglalták Bromberget (ma Bydgoszcz, Lengyelország). Ugyanebben az évben a nagymester három határmenti várat romboltatott le. Ez az útvonal szabad volt így a rendi székhely Marienburg felé, miközben a lengyelek Danzig ellen folytattak a támadásokat. Witold Hrodna mellett összevonta csapatait, majd egyesült Ulászlóval és június 30-án benyomult porosz területekre, azzal a céllal, hogy elfoglalja Marienburg. A szövetségeseknek nem kellett tartaniuk támadástól a Német-római Birodalom részéről, mert Zsigmondot lekötötte a Velencei Köztársaság elleni háború.

A lovagrendi sereg erőit Rhein (Ryn), Memel (Klaipėda), Schwetz (Świecie), Lötzen (Giżycko) és Ragnit (Neman) területéről vonta össze és vonult a benyomuló lengyel-litván haderő ellen, amit erősítettek orosz, ukrán, fehérorosz, román, tatár és cseh nemzetiségű katonák igen nagy létszámban, míg a németek támogatására a birodalomból lovagok és zsoldosok jöttek.

A szövetséges erők néhány kisebb-nagyobb csatározás után Grünwald (Grunwald) községnél találták szembe magukat a nagymester vezette főerőkkel.

A grünwaldi csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1410. július 15-én a lovagrendi sereg és az egyesült lengyel–litván hadsereg összecsapott Grünwaldnál. A lovagok balszárnyukat ért litván támadást visszaverték és fokozatosan szorították vissza a Witold vezette litván és orosz csapatokat, míg Ulászló a másik szárnyon a németeket szorongatta vissza. Witold erőit szétverték, így a német balszárny visszatérthetett a csatába és a lengyelek hátába került. Witold ellenben összeszedte magát és hátbatámadta a német balszárnyat, amit lengyelekkel közösen megsemmisítettek. A két fél ellentámadásba lendült és bekerítette a teljes teuton sereget, majd megsemmisítette. Bár vitatkoznak még ma is veszteségeket illetően, vannak akik szerint a teuton lovagok 22-28 ezer embert vesztettek (ez eredeti állományuk több mint kétharmada lenne), míg a lengyelek vesztesége sem lehet csekély (állítólag 20 ezer fő).
A lényeg a lényeg, hogy a vereség katasztrofális volt a lovagrendre nézve. Azért, mert nagyfokú katonai erejéből állt hatalma, amivel Poroszországot és Livóniát a hatalma alatt tartotta. A városok nagy önállósággal rendelkeztek, de a lovagrend potenciális hadereje egyensúlyt tartott velük szemben. A vereség a Hanzára is negatív hatással volt.

A háború további eseményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Danzig városa elismerte urának Ulászlót a győzelem után. A lengyelek a következő több mint egy hónapban Máriavár ostromával foglalkoztak, de lovagok visszaverték őket. Ellenben Crone mellett, az ősszel a rend még egy vereséget szenvedett a lengyelektől számbeli fölényük ellenére.

1411. február 1-jén az első thorni béke lezárta a Nagy Háborút. Ebben a lovagok lemondtak Dobrzyńról és vidékéről II. (Jagelló) Ulászló, Szamogitiáról Witold javára, Danzig pedig megmaradhatott a rend kezében. Katonai erejük azonban megtört, s politikai és gazdasági pozíciójuk is gyors hanyatlásnak indult.

Ulászló nemsokkal ezután legyőzte Zsigmondot Bártfánál, aki a rend segítségére sietett.

A lovagrend további vereségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szamogitia visszaszerzésére és a lengyelekkel szembeni revánsra 1414-ben és 1422-ben még két két támadást intézett. Mindkét esetben súlyos vereséget szenvedett ellenségeitől és a melmoi békében végleg lemondott Szamogitiára támasztott igényéről. Mikor a lengyel-litván unió ideiglenesen megszűnt a lovagok szövetkeztek korábbi támogatottjukkal, Švitrigailával, hogy elégtételt vegyenek II. (Jagelló) Ulászlón. A lengyel királlyal két háborút vívtak (1431-32, 1435), s 1433-ban a lengyelek és cseh táboriták közös hadjárata söpört végig országukon. Mindhárom esetben leverték őket.

A Német Lovagrend bukása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országban a gazdasági hanyatlás, az elrontott reformok súlyos következményei és az adóemelések komoly lázongáshoz vezettek a városok és porosz-német nemesség részéről. 1440-ben megelégelve a lovagok uralmát megalakították a Porosz Szövetséget, amely szövetkezett Lengyelországgal. A lengyelek 1454-ben kirobbantották a Tizenhárom éves háborút, amely a lovagrend végét jelentette. 1466-ra a rend nemcsak porosz területei felét, hanem önállósága jelentős részét is elvesztette.

A háború ütközetei: Bromberg, Gilgenburg, Kurzętnik, Grünwald, Máriavár, Rehden, Crone, Soldau, Tuchel, Golub

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]