Laurentio de Campeggio

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
De Campeggio portréja a 18. századból.

Laurentio De Campeggio olaszul Lorenzo Campeggio latinul Laurentius Campeggius (Milánó, 1471, 1472, vagy 1474. november 7.Róma, 1539. július 25.) itáliai bíboros, diplomata. Testvére Tommaso De Campeggio is egyházi pályára lépett és szintén látott el diplomáciai feladatokat.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eleinte világi életet élt és családja volt, hanem amikor felesége meghalt, bánatában a papi pályát választotta. 1499-ben még jogtanár volt a Bolognai Egyetemen, ahol 1500-ban doktorátust szerzett. Pápai nunciusként I. Miksa német-római császárt próbálta lebeszélni, hogy a pisai zsinathoz csatlakozzék, konkurenciát teremtve ezzel a pápának. Ugyanebből a célból Milánóba ment II. Francesco Sforza herceghez. 1514-től 1517-ig újból a császárnál teljesített diplomáciai szolgálatot. A pápától megkapta a feltrei püspökséget, de arról lemondott Tommaso javára 1520-ban. 1523-tól 1526-ig Bologna, 1524-ben Salisbury, 1530-tól 32-ig Huesca, 1533-től 37-ig Parenzo, 1534-től 1536-ig az észak-olasz Candia püspöke, ill. adminisztrátora volt
A török elleni nagy szövetség létrehozásán fáradozott, amelyhez a pápa Angliát is csatlakoztatni kívánta. Campeggio VIII. Henriknél 1518-19-ben volt ezért követségben. Közben a bíboros foglalkozott a reformálás gondolatával, 1520-ban a Signatura justitiae tagja lett és 1522-ben egy szakvéleményt állított össze VI. Adorjánnak.
1524-ben legátus volt a nürnbergi birodalmi gyűlésen, ahol nem tudta megakadályozni, hogy nemzeti zsinat kerüljön összehívásra, de egy reformösszejövetelt kieszközölt Regensburgban a délnémet fejedelmek és püspökök részére.
1525-ig Magyarországon is volt VII. Kelemen pápa megbízásából, ahol igyekezett megszüntetni a belső viszályokat, mivel az ország hadban állt a törökökkel. Közreműködött a Német Lovagrend ügyében is, mivel annak nagymestere áttért az evangélikus vallásra és jogot formált a rend észak-lengyelországi birtokaira.

Megpróbálta ugyancsak eredménytelenül Henrik angol királyt eltéríteni attól a szándékától 1528-ban, hogy elválljon Aragóniai Katalin nevű spanyol feleségétől, de 1529-re kudarcot vallott a próbálkozása és a canterbury érsek semmisé nyilvánította a házasságot, ami az anglikán egyház kialakulását vonta maga után.
Az 1530-as augsburgi gyűlésen V. Károly német-római császár segítségével próbálta egy táborba vonni részben az Oszmán Birodalom ellen a katolikusokat és protestánsokat, de nem tudta meggátolni a szakadást. Ekkor már súlyos beteg volt, de elvállalta a vicenzai zsinaton való részvételt, végül a zsinatot nem tartották meg.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]