Nagy Hadronütköztető

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Large Hadron Collider szócikkből átirányítva)
Az LHC dipólmágnese, jól látható a két nyalábcső helye
A CMS detektor beszerelése

A Nagy hadronütköztető (LHC: Large Hadron Collider) a CERN 2008-ban átadott részecskegyorsítója és ütköztetőgyűrűje, amely a 2000-ben leállított LEP 27 km kerületű alagútját használja fel. Több előgyorsító fokozat után ebben a gyorsítóban fognak végleges 7 TeV‑es energiájukra gyorsulni a protonok (illetve időszakonként ólomionok) mindkét körüljárási irányban. Ezután a protonnyalábok több órán keresztül keringenek majd egymással szemben, és a gyorsító kerületén található detektorok közepén az egymással szemben keringő protonnyalábok pályáját úgy módosítják majd, hogy ott proton–proton ütközések fognak történni. A sikeres nyalábtesztek után.[1][2] 2008. szeptember 10-én kezdte meg a működését[3] Az ütköző részecskék energiáját az elindítás után fokozatosan növelik, s amikor eléri a végleges, 7 TeV energiát, ez lesz a legnagyobb energiájú gyorsító.

A kísérlet kutatási céljai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Higgs bozon egyik várható keletkezési módjának Feynman-gráfja. Itt két kvark kibocsát egy W‑ vagy Z‑bozont, amelyek semleges Higgst hoznak létre.
A CMS szimulált eseménye, talán ilyennek fogjuk „látni” a Higgs-bozont. Az LHC-ben jóval több nyom lesz az egyes eseményeknél, mint annak idején a LEP-nél. Ott ugyanis leptonokat ütköztettünk, itt pedig kvarkokból álló hadronokat fogunk.

Működése során nagyjából 80 állam 7000 fizikusa fog hozzáférni az LHC-hez. A fizikusok azt remélik, hogy közelebb jutnak a következő kérdések megválaszolásához az LHC kísérleteivel:

A gyorsító elhelyezkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyorsító egy 27 km kerületű kör alakú föld alatti alagútban helyezkedik el, a felület domborzati viszonyaitól függően 50-150 méter mélyen.[4] A korábbi nagy elektron–pozitron ütköztetőgyűrű (LEP) alagútját hasznosítja újra. A 3 méter átmérőjű alagút négy helyen keresztezi a svájcifrancia határt; hosszának legnagyobb része francia területen fekszik. Az ütköztető maga ugyan a föld alatt helyezedik el – mivel így csökkenthetők a területbérleti díjak és a mérést zavaró kozmikus sugárzás –, több felszíni épület is van, amelyek olyan kiegészítő berendezéseket tartalmaznak, mint a kompresszorok, a ventillátorok, a vezérlő elektronika és a hűtőtelep.

A gyorsító főbb jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyorsító egy szinkrotron, mely kör alakú pályán gyorsítja fel a részecskéket a fénysebesség közelébe. A részecskék a kerület mentén több csomagban keringenek, a gyorsító ezeket a részecskecsomagokat több óráig keringeti mindkét irányban két olyan csőben, amelyben nagy vákuum van. Az ilyen gyorsítót – amelyben hosszú ideig keringenek a részecskék – nevezzük tárológyűrűnek (storage ring). A gyorsító kerületén négy nagy detektor található, azok középpontjában a részecskenyalábok pályáját keresztezik, lehetővé téve a részecskék ütközését. Kétféle ütközést hoznak létre: egyikben protont ütköztetnek protonnal, protononként 7 TeV energiával (azaz az ütközés során 14 TeV energia szabadul fel), másikban ólomatommagot ólomatommaggal 1312 TeV energiával. A felgyorsított protonoknak akkora mozgási energiájuk lesz, mint egy repülő szúnyogé, csak sokkalta kisebb tömegen. A teljes kerület mentén – folytonos nyaláb helyett – 2835 protoncsomag fog keringeni mindkét irányban, egyenként nagyjából 1011 darab protonnal, és teljes üzemben 25 ns-onként fogják egymást keresztezni a nyalábok: ilyenkor várható ütközés.

Az LHC egyedülálló mérnöki kihívást jelentett egyedülálló biztonsági előírásokkal. Üzemelése alatt a mágnesekben tárolt összes energia 10 GJ, a nyalábok összenergiája pedig 725 MJ. A nyalábenergia jellemzésére álljon itt két adat. Ha nyalábnak csak egy egész kicsi része a falnak ütközne, akkor megszűnne a szupravezetés a mágnesekben, tehát a nyalábvezető mágnesek szabályozásának nagyon fontos szerepe van. Amikor pedig pár órai keringés után a nyalábot kivezetik a gyorsítóból, annak energiája egész jelentős robbanással ér fel.

A proton energiájának és sebességének összefüggése.[5] A táblázatban jól látható, hogy a feszültséglökések hatására elsősorban az energia növekszik, a sebesség GeV felett már alig, fénysebességhez közelít.

Energia Sebesség mint a fénysebesség törtrésze
1eV 0,00005
1 MeV 0,046
1 GeV 0,876
1 TeV 0,99999956
7 TeV 0,999999991 (LHC)

Az LHC mint ionütköztető[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az LHC fizikai programja főként a proton–proton ütközéseken alapul. Rövidebb időre azonban – tipikusan évente egy hónapban – nehézion-ütközések is szerepelnek a programban. Bár könnyebb elemekkel is dolgoznak majd, az alapterv az ólomionokkal (Pb) dolgozik.[6] Ez lehetővé teszi majd a jelenleg a relativisztikus nehézion ütköztetőnél (Relativistic Heavy Ion Collider, RHIC, BNL) folyamatban lévő program továbbfejlesztését.

Detektorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az LHC CMS detektorának építése

A részecskegyorsító kerületén 4 nagy részecskedetektor helyezkedik el. Két nagyobb általános célú detektor a CMS és az ATLAS. A másik kettő, az LHCb és az ALICE kisebb és speciálisabb feladatot lát el. Magyarország legnagyobb létszámmal a CMS kísérletben vesz részt, de az ALICE-ban, az ATLAS-ban valamint az LHCb-ben is vesznek részt magyarok. (A magyar részvételről egyelőre a CERN szócikkben olvashatunk. A magyar Wikipédiában a legrészletesebb leírás az ATLAS-kísérletről, több hasznos ábra a CMS szócikkben található.)

Számítástechnikai háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Évente körülbelül 10-15 petabyte adat tárolására lesz szükség: ezek azok az adatok, amelyeket az LHC detektorok programja „érdekesnek talál”. Várhatóan átlagosan minden tízbilliomodik (1013) érdekes eseményben fog Higgs-részecske keletkezni.

A nagy mennyiségű adat tárolására és feldolgozására a CERN fejleszti a Grid saját változatát, amely LCG (LHC Computing Grid) névre hallgat, és az adatok több helyen történő tárolását és elemzését szolgálja. A Központi Fizikai Kutató Intézete (KFKI RMKI) 2002 óta rajta van az LCG‑n. A Grid tulajdonképpen egy csomó összekapcsolt számítógép, melyeknek a processzoridejét a Grid rendszer közel optimálisan használja ki, ezzel sokkal gyorsabb számítást téve lehetővé, mint ha a gépek külön-külön dolgoznának.

Aggodalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az LHC használatának ellenzői azzal érvelnek, hogy bizonyos elméletek szerint a meginduló kísérletek során kisméretű fekete lyuk keletkezhet, amely azután elnyeli az egész Földet. A bizonytalanság világméretű félelmet keltett (Indiában például egy időben százszorosára nőtt a templomok látogatóinak száma).[7] Az Emberi Jogok Európai Bírósága nem állíttatta le az LHC-t, mert fenntartotta a lehetőséget a veszélytelenség bizonyítására. A részecskefizikusok többsége szerint azonban csak olyan kicsi fekete lyukak jönnek majd létre, amelyek azonnal „elpárolognak”.

2008. szeptember 15-én kiderült, hogy a berendezés számítástechnikai rendszere kívülről feltörhető, ezért a működését leállították.[8]

Meghibásodások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2008. szeptember 18-án a hűtőrendszer meghibásodott és emiatt leállították az LHC-t.[9] Egy 30 tonnás elem kicserélése után másnap újraindították a 6,4 milliárd euróba került berendezést,[10] de az egy nap alatt újra meghibásodott, és ezért két hónapra ismét leállították.[11] Majd az újraindítást 2009 márciusára várták, majd 2009 júliusára [12][13][14][15]

Első eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világ legerősebb ütköztetője végül is működésbe kezdett.[16] Az ütköztető 2009 utolsó hónapjaiban nagy lépésekkel haladt előre.[17] Az első sugárnyaláb november 20-án járta körül az ütköztető teljes pályáját, előbb lassan, de gyorsan felgyorsult, délután 13:03-ra már 100 000 fordulatot tett meg, 13:07-kor 10 millió fordulatot. A második, ellenirányú sugárnyaláb 14:12-kor indult és 14:52-re érte el első fordulatát, de 15:27-re már 100 000 fordulatot tett meg. Az első ütköztetést 23-án dél felé figyelték meg a négy detektorban. November 24-én 540 GeV energiára, majd 29-én rekord 1180 GeV energiára gyorsították fel a részecskenyalábok protonjait. November 30-ra mindkét protonnyaláb protonjai elérték az 1,18 TeV energiát, december 14-én pedig 2,36 TeV energiával 50 000 ütköztetést figyeltek meg.[18]

A friss történések a CERN blogjában magyarul is nyomon követhetőek.[19]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. LHC synchronization test successful, 2008. augusztus 11. (Hozzáférés: 2008. szeptember 6.)
  2. Final LHC Synchronization Test a Success, 2008. augusztus 25. (Hozzáférés: 2008. szeptember 6.)
  3. CERN announces start-up date for LHC, 2008. augusztus 7. (Hozzáférés: 2008. szeptember 6.)
  4. Symmetry magazine, April 2005
  5. The Energy and Speed of Particles
  6. Ions for LHC
  7. The CERN black hole – YouTube-videó; Pánikot okozott Indiában az LHC beindítása – Index, 2008. szeptember 10.
  8. Megtámadták a részecskegyorsító rendszerét – Index-cikk, 2008. szeptember 15.
  9. Leállították a részecskegyorsítót – Index-cikk, 2008. szeptember 18.
  10. Újraindították a részecskegyorsítót – Index-cikk, 2008. szeptember 19.
  11. Két hónapra leáll a nagy hadronütköztető – Index-cikk, 2008. szeptember 20.
  12. Large Hadron Collider to remain shut until middle of next year. Times Online, 2008. november 17. (Hozzáférés: 2008. november 18.)
  13. Tom Espiner: A longer delay for the Large Hadron Collider. CNET news, 2008. november 30
  14. LHC to restart in 2009. CERN Press Office, 2008. december 5. (Hozzáférés: 2008. december 8.)
  15. Éledezik a nagy hadronütköztető – új fizikát kaphatunk karácsonyra – Origo, 2009. július 3.
  16. The Bulletin. CERN, 2009. december 14. (Hozzáférés: 2010. január 17.)
  17. http://twitter.com/cern/
  18. Megvoltak az első ütközések az LHC-ben
  19. A CERN blogja - magyarul is: http://cernblog.wordpress.com/

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy Hadronütköztető témájú médiaállományokat.