Lakhelyelhagyási tilalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A lakhelyelhagyási tilalom a tartózkodási hely és a lakóhely szabad megválasztásához való jogot korlátozó kényszerintézkedés, amit a büntetőeljárás eredményessége érdekében a terhelttel szemben kizárólag a bíróság jogosult elrendelni. A lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló a meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a tartózkodási helyét, illetőleg a lakóhelyét nem változtathatja meg.[1][2]

Hatályos magyar szabályozása a 1998. évi XIX. törvény VIII. fejezet III. címében található.

Elrendelésének feltételei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lakhelyelhagyási tilalom akkor rendelhető el, ha az előzetes letartóztatás elrendelésének feltételei fennállnak, azonban ezeken felül teljesül, hogy

  • a bűncselekmény jellegére vagy
  • a terhelt személyi és családi körülményeire (különösen az egészségi állapotára, idős életkorára) vagy
  • a terheltnek az eljárás során tanúsított magatartására

tekintettel az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok így is elérhetők.[3]

Elrendelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bíróság a határozatában előírhatja, hogy a terhelt meghatározott időközönként jelentkezzen a rendőrségen és a lakóhelyelhagyási tilalom célját biztosító egyéb korlátozásokat is előírhat.[4]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fantoly Zsanett, Gácsi Anett Erzsébet: Eljárási büntetőjog - Statikus rész, Iurisperitus Bt, Szeged, 2013, ISBN 978-615-5411-03-8

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Eljárási büntetőjog - Statikus rész, 272. o., 285. o.
  2. 1998. évi XIX. tv. 137. § (1) bekezdés
  3. Eljárási büntetőjog - Statikus rész, 285. o.
  4. Eljárási büntetőjog - Statikus rész, 286. o.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]