Lőrinc György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lőrinc György
Született 1917. március 17.
Nagyvárad
Elhunyt 1996. július 21. (79 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása táncos,
balettmester,
koreográfus,
balettigazgató

Lőrinc György (Nagyvárad, 1917. március 17.Budapest, 1996. július 21.) magyar táncos, balettmester, koreográfus, balettigazgató.

Pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koreográfus, táncos[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hét éves korától táncolt nagyváradi mulatókban, alkalmi pódiumokon. Tizenöt évesen Budapestre került, ahol Szentpál Olga és Rabinovszky Máriusz tanítványa volt, illetve a Szentpál mozgásművész tánccsoport tagja. 1933-tól 1942-ig rendszeresen sikerrel lépett fel saját szóló koreográfiáival, többnyire önálló esteken Nagyváradon, Budapesten és Párizsban. 1936-ban Kurt Jooss iskolájában tanult az angliai Dartington Hall-ban, 1937-ben a Gyagilev balett egyik utódtársulatánál, a Colonel de Basil vezette együttesnél volt tag Londonban. 1941-es térdműtétje után már nem magának, hanem a Szentpál csoportnak készítette táncait, de ő koreografálta a Major Tamás rendezte, legendás Karnyóné táncbetéteit is (1942). (Major az előadást „életünk legjobb előadásának, legnagyobb sikerének” nevezte, aminek egyik titka az volt, hogy „Lőrinc Gyuri valami csodálatos pantomimet csinált” hozzá.[1] Emellett tánctanítással foglakozott a Szentpál iskolában.

1942-től 1944-ig munkaszolgálatos volt, majd 1948-ig hadifogoly a Szovjetunióban. 1948–49-ben a Szegedi Nemzeti Színház balettegyüttesét vezette; az itt bemutatott A csodálatos mandarin koreográfiája (1949) a Bartók mű első olyan hazai adaptációja volt, mely hűséges maradt az eredeti Lengyel Menyhért forgatókönyvhöz.[2] (Az öreg gavallért maga táncolta, ez volt utolsó fellépése.)

Balettpedagógus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szegedi társulat központilag elrendelt feloszlatása (1949) után a táncpedagógia felé fordult; az ő elképzelései alapján jött létre az Állami Balett Intézet (ma: Magyar Táncművészeti Főiskola) 1950-ben, és 1961-ig ő volt az első igazgatója is. Az Intézet vezetésébe bevonta Nádasi Ferencet, felhasználva a Nádasi-iskola pedagógiai örökségét, ötvözve azt a szovjet Vaganova-módszerrel. Tanítványa volt például Dózsa Imre, Forgách József, Fodor Antal, Szőnyi Nóra, Krámer György, Kiss János. Az 1979-ben végzett, feleségével közösen tanított évfolyamból alakult meg a Győri Balett.[3]

Balettigazgató[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1961 és 1977 között az Operaház balettegyüttesének igazgatója volt. A hagyományok ápolása mellett hangsúlyt fektetett a modern magyar és külföldi koreográfiák bemutatására.[4] „Kitágította az alkotói stílusok és műfajok horizontját. Az ő érdeme, hogy az 1960-as londoni premier után viszonylag gyorsan kerülhetett sor az angol nemzeti balett nagy klasszikusa, Sir Frederick Ashton egyik „alapműve”, A rosszul őrzött lány budapesti bemutatójára (1971), s hamarosan a Béjart-estre (1973), amely … akkoriban egyenesen kultúrtörténeti jelentőségre tett szert.”[5] Az ő korszakában „az Operaház balettegyüttese addigi történetének látványos fénykorát érte el. ... az elsődlegesen karakterstílusú balettegyüttesből fokozatosan klasszikus, neoklasszikus és modern felkészültségű, széles, korszerű repertoárral rendelkező társulat fejlődött ki. Az eredmények elválaszthatatlanul fonódtak össze Lőrinc György koncepciózus vezetésével.”[6] Együttműködésükről Seregi László koreográfus azt írta: „Az összes balettem keletkezésének nemcsak szemtanúja, hanem alkotó „konzultánsa” is volt. … Lakásán számtalan éjjelbe nyúló beszélgetésen, Zsuzsa asszony keserű teája mellett alakultak a művek. Spartacus, Bartókok, Sylvia, Cédrus, Rómeó. Az én szívem mellett az övé is dobogott. Mentorom lett.”[7]

Felesége, Merényi Zsuzsa balettmester, a Vaganova-féle balettmetodikai módszer hazai meghonosítója. Lánya, Lőrinc Katalin táncos, koreográfus, táncpedagógus.

Emlékére alapította a Magyar Táncművészeti Főiskola a Lőrinc György-díjat, melyet táncpedagógusok kapnak. Nevét őrzi a Nemzeti Táncszínház Lőrinc György-bérlete.

Koreográfiái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Táncbetétek színházi előadásokhoz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak. (1942, Városi Színház, rendezte Major Tamás)
  • Moliere: Tolakodók/Kotnyelesek. (1942, Városi Színház, rendezte Major Tamás. A bemutató elmaradt.)
  • William Shakespeare: Szentivánéji álom. (1948, Nemzeti Színház, rendezte Major Tamás)

Könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Balettművészet felé… (Bp. 1960)
  • Methodik des klassischen Tanzes (szerkesztő, Berlin, első kiadás: 1964).
  • Budapesti Balett (Körtvélyes Gézával közösen, Bp. 1971)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Koltai Tamás: Major Tamás. A Mester monológja. Bp. 1986
  2. Lőrinc Katalin: Lőrinc György mandarinjáról. Zene, zene, tánc. 2005/6
  3. „A sors megadta azt a szerencsét nekünk, hogy Lőrinc György és Merényi Zsuzsa növendékei lehettünk. A szellemi töltetet, az indíttatást, tőlük kaptuk” – nyilatkozta Kiss János. In. Bombicz Barbara: Táncba zárt lélek. Huszonöt év a Győri Balett ölelésében. Hazánk Kiadó. Győr. 2004. 47. old
  4. Körtvélyes Géza: Balett az Operaházban 1919 és 1984 között. In: A színpadi tánc története Magyarországon. Szerk.: Dienes Gedeon, Fuchs Lívia. Bp. 1989
  5. Magyarország a XX. században – Kaán Zsuzsa: Táncművészet
  6. Pannon enciklopédia : A magyarság kézikönyve. Főszerk. Halmos Ferenc. Budapest: Pannon. 1993. ISBN 963-7866-69-8
  7. [1]
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lőrinc György témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lőrinc László: Ég és föld között. Lőrinc György első harminc éve (1917-1948). Orkesztika alapítvány, Bp. 2005
  • Pór Anna: Új csillag Arrabona egén. Színház, 1979. december