Lézerradar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lidar technológiát alkalmazó robot, ami a környezetében lévő tárgyak feltérképezésére alkalmas és az akadályokat ki tudja kerülni
A kibocsátott és a visszaérkező impulzusok, ha a tárgy mozgásban van

A lézerradar (vagy LIDAR - az angol Light Detection And Ranging kifejezésből alkotott mozaikszó) egy optikai távérzékelő technológia, amivel elsődlegesen a céltárgy távolságát lehet meghatározni, jellemzően lézerfény-impulzusok kibocsátásával.

Alkalmazási területe igen szerteágazó: térképészet, régészet, földrajz, geológia, geomorfológia, földrengéstudomány, erdőgazdálkodás, meteorológia, rendőrségi sebességmérés és légkörfizika.

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy lézeres adóból és optikai érzékelőből áll (amihez elektronikus jelfeldolgozó egység kapcsolódik). A lézer és az érzékelő pontosan azonos irányba néz.

A lézerradar ultraibolya, látható, vagy közeli infravörös fényt alkalmaz, hogy megvilágítsa a céltárgyat. Az alkalmazott fény hullámhossza 10 mikrométertől a 250 nanométerig terjed a céltárgytól függően. Egyébiránt működése megegyezik a radar elvével: a távolodó tárgyról késve érkeznek vissza az impulzusok a Doppler-effektusnak megfelelően, de mivel az itt használt hullámhossz kisebb, ezért a berendezés is kisebb méretű.

A légkör csillapító hatása miatt hatótávolsága korlátozott, jóval kisebb, mint a radaré (max. néhányszor 10 km-re tehető).

Mozgó tárgy sebességének meghatározása:

v = \left(\frac{T1}{T2} - 1\right) \cdot\frac{c}{n}

v = a céltárgy sebessége, (m/s)
T = periódusidő, (s)
c = fénysebesség vákuumban (299 792 485 m/s)
n = fénytörési index

Használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eljárás nem-fémes tárgyak, kémiai összetevők, aeroszol, felhők alakja, mozgása, sőt egyetlen molekula vizsgálatára is alkalmas.

A lidar technológiát a NASA kulcsfontosságúnak tartja az automata és emberes leszálláshoz más égitesteken.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Amzajerdian, Farzin; Pierrottet, Diego F.; Petway, Larry B.; Hines, Glenn D.; Roback, Vincent E.: Lidar Systems for Precision Navigation and Safe Landing on Planetary Bodies. Langel Research Center. NASA. (Hozzáférés: 2011. május 24.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Glenn D. Considine (főszerk.): Van Nostrand's Scientific Encyclopedia, 2008, John Wiley & Sons, Inc., ISBN 978-0-471-74338-5, p. 3022