Légideszant Csapatok (Oroszország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Légideszant Csapatok
Большая эмблема Воздушно-десантных войск России.png
Az orosz Légideszant Csapatok jelvénye

Dátum 1930-as évek - napjainkig
Ország  Szovjetunió (1930–1991)
 Oroszország (1991-napjainkig)
Típus Ejtőernyős Erő
Feladat Könnyű gyalogság
Ejtőernyős gyalogság
Légi szállítású gyalogság
Rendfenntartás
Méret 35 000 ejtőernyős
Parancsnokok
Jelenlegi parancsnok Vlagyimir Samanov
Híres parancsnokok Vaszilij Margelov
Anatolij Lebegy
Georgij Spak
Kultúra és történelem
Becenév Szárnyas Gyalogság, Kék Sapkások
Mottó "Никто, кроме нас!" (Senki, csak mi!)
Háborús részvétel
Haszan-tavi csata,
Halhin-goli csata,
második világháború,
hegyi-karabahi háború,
a Szovjetunió afganisztáni háborúja,
első csecsen háború,
második csecsen háború,
orosz–grúz háború
Évfordulók augusztus 2.

A Légideszant Csapatok, rövidítve VDV (oroszul: ВДВВоздушно-десантные войска, magyar átírásban: Vozdusno-gyeszantnije vojszka) Orosz Fegyveres Erők egyik fegyverneme. A légi szállítású, gyors reagálású légideszant egységek fő feladata a mélységi műveletek végrehajtása. A harmincas évek első felében a szovjet hadvezetés a világon elsőként ismerte fel az ejtőernyő harcászati jelentőségét. 1935-ben a Kijev mellett – külföldi katonai megfigyelők jelenlétében – végrehajtott komplex hadgyakorlaton európai és amerikai főtisztek döbbenten figyelték, amint Sztálin kézmozdulatára a fejük fölött dübörgő szállítógépekből 1200 katona ugrik ki, és másodperceken belül fehér selyemgubók borították be az ukrán eget.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szovjet ejtőernyősök egy TB–3-as gépből ugranak

A Vörös Hadsereg politikai okokból történt lefejezése ellenére 1939 tavaszán már három bevethető ejtőernyős dandár állt a szovjet hadvezetés rendelkezésére. Az éles megmérettetés sem váratott sokáig magára: ugyanezen év novemberében a finnországi hadjárat során az emberiség történelmének első tömeges katonai ejtőernyős-bevetése megtörténik. Az akció nem járt hatalmas sikerrel, s talán ennek is tulajdonítható, hogy a nemsokára világháborúvá terebélyesedő Nagy Honvédő Háborúnak aposztrofált kataklizmában szovjet részről az ejtőernyős deszant-csapatokat szinte kizárólag gyalogságként (igaz, elit egységekhez méltó feladatokkal megbízva) küldték harcba. Ez nem akadályozta meg a szovjeteket (és későbbi szövetségeseiket) abban, hogy közös kiképzéseken gyakorolják a deszant-harcászat elemeit. (A franciák már 1935-ben küldtek egy három tisztből álló csoportot a Szovjetunióba, akik később a francia katonai ejtőernyőzés úttörői és első kiképzői lettek.)

A Szovjetunióban mindig is komoly hangsúlyt fektettek a deszantos utánpótlásra; ennek egyik jele volt a hihetetlenül népszerű, s az állam (azaz a párt) által finanszírozott repülős és ejtőernyős klubok fenntartása, amelyekben fiatalok tíz- és százezrei sajátították el már tizenévesen a repülés és az ugrások alapfortélyait. Erre szükség is volt, hiszen 1941 nyarán a Vörös Hadsereg többek közt tíz hadtestnyi deszantossal várta Hitler seregeit.

A szovjet ejtőernyős erőket a háború nagy részében gyalogságként használták, és nem pedig légi szállítású gyalogságként. Csak néhányszor ugrottak, a Barbarossa hadművelet első napjaiban.

A második világháború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ötvenes évek – a Vörös Hadsereg megváltozott, a Nyugattal szembeni offenzív szembenállást valló katonai doktrínájával együtt – meghozták a katonai ejtőernyőzés reneszánszát. A deszant-alakulatok lassacskán a Munkács és Vlagyivosztok közötti, kicsinek nem mondható földdarabon is kivívták maguknak a "hadsereg krémje" jelzőt. Ezt 1956-ban itt minálunk is bizonyították, hiszen a 7. és a 31. Légi szállítású Gárdahadosztály ejtőernyősei is kivették részüket a forradalom vérbefojtásából.

Az igazi, komoly vizsgára azonban várni kellett, mígnem elérkezett 1968, s vele a prágai tavasz, majd az azt követő nyár: augusztus 20-ról 21-re virradóra a 103. Légi szállítású Gárdahadosztály válogatott emberei, a katonai hírszerzés, a GRU kommandóival karöltve 13 perc alatt elfoglalják a csehszlovák főváros repülőterét, majd az ejtőernyősök ASZU–85-ös önjáró lövegei meg sem állnak a prágai Pártközpont előtti térig.

1973 októberének elején a 103. Légi szállítású Gárdahadosztály mintegy ötezer embere "nulladik fokozatú" harckészültségben van: bármely pillanatban megjöhet a parancs, hogy az arab oldalon beszálljanak abba a háborúba, mely a Közel-Keleten kibontakozóban volt. A beavatkozás szerencsére elmaradt.

1970-ben hadrendbe állítják a BMD-ket, ezeket a könnyű páncélozott járműveket, amelyeket mintha az ejtőernyősöknek találtak volna ki. Ezeknek az afrikai klímára átalakított változataival sikerül 1977-ben az etiópiai vendégszereplésen lévő VDV-alakulatoknak Afrika szarvából egészen az ogadeni sivatagig visszavonulásra kényszeríteniük a szomáliai csapatokat (Fidel Castro csapatainak segítségével).

Két évvel később Afganisztán. Ezúttal a 105. Légi szállítású Gárdahadosztálynak adatik meg a lehetőség kipróbálni, milyenek is a valódi utcai harcok: Kabul minden épületéért meg kell küzdeniük, s ha hinni lehet a túlélőknek: az ejtőernyősök nem kényeztették el a velük szemben álló fegyvereseket.

A Szovjetunió felbomlása után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szovjetunió felbomlása után csak négy hadosztály maradt fenn:

  • 7. Légi Rohamozó Őrhadosztály (Novorosszijszkban állomásozik)
  • 76. Légi Rohamozó Őrhadosztály (Pszkovban állomásozik)
  • 98. Ejtőernyős Őrhadosztály (Ivanovóban állomásozik)
  • 106. Ejtőernyős Őrhadosztály (Tulában állomásozik)
A Szovjetunió felbomlása utáni ejtőernyős felvarró.

Független dandárok/ezredek:

  • 45. Szpecnaz Őrezred (Kubinkában állomásozik)
  • 56. Légi Rohamozó Őrdandár (Kamisinben állomásozik)
  • 31. Ejtőernyős Őrdandár (Uljanovszkban állomásozik)
  • 11. Ejtőernyős Dandár (Ulan-Udéban állomásozik)
  • 83. Ejtőernyős Dandár (Usszurijszkban állomásozik)
  • 242. számú Kiképző Központ Omszkban
  • 1182. Tüzérségi Őrezred
  • 38. Hírszerző Ezred

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lőfegyverek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • AK–74M gépkarabély
  • AKSZ–74 gépkarabély
  • AKSZ–74U gépkarabély
  • RPK–74 golyószóró
  • Pecsenyeg géppuska
  • SZVD mesterlövészpuska
  • SZVU az SZVD bullpup-felépítésű változata

Rakétafegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • GP–25 gránátvető
  • GP–30 gránátvető
  • AGSZ–17 Plamja 30 mm-es automata gránátvető
  • RPO–A Smel rakétavető
  • RÚG–7D páncéltörő rakétavető
  • 2B14 Podnosz 82 mm-es aknavető
  • 9K38 Igla légelhárító rakétavető
  • 9K111 Fagot páncéltörőrakéta-rendszer
  • 9K115 Metyisz páncéltörőrakéta-rendszer
Szovjet ejtőernyősök egy BMD-1-essel Afganisztánban.

Páncélozott járművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • BMD–1 (1969 óta)
  • BMD–2 (1985 óta)
  • BMD–3 (1990 óta)
  • BTR–D
  • BTR–MD
  • SPM—2 GAZ—233036 Tyigr

Légi szállítású dzsipek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tüzérség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Russian Airborne Troops című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • | A szovjet/orosz ejtőernyős
  • Austin, Greg, & Muraviev, Alexey D., Red Star East: The Armed Forces of Russia in Asia, Allen & Unwin, Sydney, 2000
  • Bonn, Keith E.(ed.), Slaughterhouse: The handbook of the Eastern Front, Aberjona Press, Bedford, PA, 2005
  • Feskov,, V.I.; K.A. Kalashnikov, V.I. Golikov. (2004). The Soviet Army in the Years of the 'Cold War' (1945–1991).
  • Glantz, David, The Soviet Airborne Experience, Research Survey No. 4, Combat Studies Institute, November 1984.
  • Isby, David C., Weapons and tactics of the Soviet Army, Jane's Publishing Company, London 1988
  • Schofield, Carey, The Russian Elite: Inside Spetsnaz and the Airborne Forces, Stackpole/Greenhill, 1993
  • Simpkin, Richard, Red Armour: An examination of the Soviet Mobile Force Concept, Brassey's Defence Publishers, London, 1984
  • Staskov, Lt. Gen. N.V., 1943 Dnepr Airborne Operation: Lessons and Conclusions, Military Thought, Vol. 12, No.4, 2003 (Oroszul)