Lázár Vilmos (ezredes)
| Lázár Vilmos | |
 |
|
| Lázár Vilmos | |
| Rendfokozata | ezredes |
| Egysége | 9. hadtest |
Szkárosi Lázár Vilmos (Nagybecskerek, 1817. október 24. – Arad, 1849. október 6.) honvéd ezredes,[1] az aradi vértanúk egyike.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Örmény származású magyar nemesi családban született. Katonai szolgálatát 1834-ben kezdte a 34. gyalogezredben. Ferdinánd császár 1. huszárezredében hadnagyi kinevezést nyert, de ő 1844-ben elhagyta a katonai pályát, és feleségével, báró Revitzky Máriával visszavonult zempléni birtokára gazdálkodni. 1847-től a vasúttársaság főpénztárnoka volt.
Az 1848-as események hatására belépett a magyar seregbe. Október 19-én a győri 39. honvédzászlóaljban főhadnagyi rangot kapott, november 13-ától az első utászzászlóalj századosa lett. Részt vett az utászkar szervezésében, majd 1849 januárjában Perczel Mór hadtestében teljesített szolgálatot. Február 1-jétől, őrnagyi rangban Répásy Mihály tábornok segédtisztje volt. Tábornoka képviseletében jelen volt a március 3-ai tiszafüredi gyűlésen, ahol Görgei kikényszerítette Dembiński lemondását.
Április 5-én kinevezték egy zemplénben állomásozó dandár parancsnokának, feladata a megye Galíciai határának biztosítása volt. A hónap végén dandárjával a Kassán szerveződő felső-magyarországi hadtesthez osztották be, június közepétől a hadtest egyik hadosztályának parancsnoka lett. Részt vett a Duklai-hágón át június 17-e és 19-e között betört cári fősereg elleni utóvédharcokban. Július 16-án alezredessé léptették elő. Kiválóan szerepelt a szabadságharc utolsó csatáiban. Augusztus 12-én Bem tábornok ezredessé léptette elő és megbízta a felső-magyarországi hadtest maradványaiból alakított IX. hadtest parancsnokságával. Csatát vesztett seregével Lugos irányába vonult. Karánsebesnél elvált Dessewffy Arisztidtól, s Hátszeg felé vette az irányt, azonban augusztus 19-én hadteste mintegy 4600 főnyi maradványával kénytelen volt a császári csapatok előtt letenni a fegyvert.
[szerkesztés] Arad
Noha csak ezredesi rangot viselt, mint önálló hadtestvezénylőt a szabadságharc tábornokaival együtt állították az aradi hadbíróság elé. Mivel a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. Az aradi vértanúk között őt végezték ki elsőként.
Csontjait csak 1913-ban találták meg az aradi vár sáncában. Most az emlékoszlop kriptájában nyugszik.
Felesége az 1844-ben megözvegyült báró Reviczky Mária volt, akinek első férjétől dévaványai Halasy Józseftől (1784-1844) három gyermeke született: Béla (1833-1899), Magdalaine, Székely Imréné (1834-1899), és Szerencs (1839-?). Özvegye 1873-ban hunyt el Pesten, 62 éves korában, mikor vejét Székely Imrét látogatta meg.[2]
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Hermann Róbert. „Az 1849-1850. évi kivégzések”. Aetas 2000 (1-2).
- ↑ Vasárnapi Újság 1873. január 12-ei szám
[szerkesztés] Források
- Magyar életrajzi lexikon
- Lázár Vilmos 1849-i honvédezredes aradi fogságában kivégeztetése előtt írt emlékiratai (Sátoraljaújhely, 1899)
- Kempelen Béla: Magyaor nemes családok
- Katona Tamás (szerk.). Az aradi vértanúk. Budapest: Európa. ISBN 963-07-3048-0 (1983). Hozzáférés ideje: 2009. október 5.
