Lázár Andor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lázár Andor emléktáblája

Lázár Andor (Pápa, 1882. március 8.Leányfalu, 1971. június 12.) magyar politikus, a Gömbös-kormány és a Darányi-kormány igazságügy-minisztere.

Pápán született református, nemesi származású családban. A Pápai Református Kollégiumban tanult, majd Budapesten szerzett jogi diplomát 1903-ban. Tanulmányútjai során bejárta Európa legtöbb országát, megfordult az Egyesült Államokban és Kanadában is. 1906-tól gyakorló ügyvédként tevékenykedett, és hamarosan már főváros előkelő és tekintélyes ügyvédjei közé tartozott. Pénzügyi és közgazdasági tanulmányokat folytatva értékes szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Gazdaságpolitikai tanulmányok, Ausztria pénzügyei a XIX. század elején, Az osztrák devalváció illetve a Német és lengyel devalváció című könyvein kívül több tanulmánya jelent meg.

Jelentős szerepe volt a Magyar Állami Pénzjegynyomda megalapításában és a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája létrehozásában. Egyik alapítója volt az Országos Protestáns Patronázs Egyesületnek, amelynek vezetésében is részt vett. Közéleti munkásságának és érdemeinek elismeréséül Horthy Miklós kormányzó 1928-ban kormányfőtanácsossá nevezte ki. Politikai pályája az 1930-as évek elején kezdődött, ekkoriban Gömbös Gyula baráti köréhez tartozott. 1931. május 30. és augusztus 24. között a honvédelmi minisztérium államtitkári posztját töltötte be, a Keresztény, Kisgazda, Földműves és Polgári Párt színeiben 19311935-ben Szentes, 1935 és 1939 között pedig a Nemzeti Egység Pártja színeiben Debrecen országgyűlési képviselője volt.

1932. október 1-jétől a Gömbös-kormány igazságügy-miniszterévé nevezték ki, azonban Gömbös fajvédő nézetei helyett a konzervatív eszméket támogatta, akárcsak Horthy, így Gömbös halála után még két évig, 1938. március 8-áig maradhatott a helyén. Utódja a március 9-én hivatalba lépő Mikecz Ödön lett. Az 1939-re a radikalizálódó Imrédy miniszterelnökkel szembefordulva kivonult a politikai életből, 1950-ig ügyvédi munkáját folytatta.

A háború utáni légkörben nem kezdhetett új politikai karriert: 1946-ban a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka lett, amiről 1948-ban kommunista nyomásra lemondott. Mivel minisztersége alatt történt a Rákosi-per, Rákosi úgy gondolta, hogy ő áll letartóztatása és elítélése mögött. Kihallgatása során ugyan tisztázódott, hogy nem volt szerepe benne, de továbbra is ellenségnek számított: 1951-ben mint a Horthy-rendszer politikusát kitelepítették az Alföldre, és csak Nagy Imre 1953-as kormányalakítását követően szabadult. Ezután Leányfalun telepedett le, ahol visszavonulva élt 1971-ben bekövetkezett haláláig.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]