Kőhalmi Béla

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kőhalmi Béla
Született1884. október 11.
Budapest
Elhunyt1970. január 10. (85 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásakönyvtáros,
bibliográfus,
egyetemi oktató
Kitüntetései
SírhelyeFarkasréti temető (20/2-1-391)[1][2]
Sablon • Wikidata • Segítség

Kőhalmi Béla (Budapest, 1884. október 11. – Budapest, 1970. január 10.) Kossuth-díjas könyvtáros, bibliográfus.

Életútja és munkássága[szerkesztés]

Pályafutása 1919-ig[szerkesztés]

Fővárosi adótisztviselő fia volt. Miután ötévesen elárvult, tizenkét évig a főváros árvaházában nevelkedett. 1902-ben a Városháza napidíjas tisztviselője lett. Ekkoriban írt tárcanovellái a Magyarországban láttak napvilágot. 1906-tól a Budapesti Naplóban publikált. Ennek köszönhette megismerkedését Jászi Oszkárral, aki bevezette a Társadalomtudományi Társaság és folyóirata, a Huszadik Század szerzőinek körébe. A lapban könyvpolitikai, kultúrpolitikai és könyvészeti cikkeket közölt.

A budapesti tudományegyetemen jogot hallgatott, majd 1910-ben könyvtárosi szakvizsgát tett. Ekkor Szabó Ervin vette maga mellé a Fővárosi Könyvtárba, ahol 1910 és 1919 között a betűrendes és a szakkatalógussal kapcsolatos munkákat, az első fiókkönyvtár megszervezését, majd a központi könyvtár újjászervezését irányította. Szabó Ervin jóvoltából nyugati tanulmányútra mehetett. Emellett 1913-tól 1919-ig a Könyvtári Szemle című folyóiratot szerkesztette, amely munkaszervezési kérdésekkel éppúgy foglalkozott, mint a fontosabb nyomdák tipográfiai újításaival. Kőhalmi a pályája elején még hiányzó kurrens nemzeti bibliográfia ügyének egyik szószólója volt. 1914-től 1919-ig Pikler Blankával együtt szerkesztette a Magyar Könyvészet című kiadványt.

A Tanácsköztársaság idején a könyvtárügy országos politikai megbízottja, Dienes László helyettese volt, és betöltötte az Országos Könyvtárügyi és Bibliográfiai Intézet helyettes vezetői posztját is. Részt vett a gyári munkáskönyvtárak, az egyetemi könyvtárostanfolyamok, a központi könyvelosztás és -beszerzés megszervezésében, a fővárosi könyvtár első budai fiókjának és az Országos Könyvtárügyi és Bibliográfiai Intézetnek a létrehozásában. Folyóiratot adott ki A Tanácsköztársaság Könyvtárügye címmel.

Emigrációja[szerkesztés]

1919 ősze és 1920 márciusa között vizsgálati fogságban tartották. Szabadulása után Bécsbe emigrált. Itt a Panoráma című lap szerkesztőjeként, a Bécsi Magyar Kiadó lektoraként, a Világosság, a Bécsi Magyar Újság és a Die Bühne munkatársaként működött.

1934 és 1970 között[szerkesztés]

„Minden magyar könyvtáros – ha megérdemli ezt a nevezetet – adósa és tanítványa Kőhalmi Bélának: ki ebben, ki amabban, ki nagyobb, ki kisebb mértékben, de valamennyien.”

Mátrai László Kőhalmi Béláról 1970-ben[3]

1934-ben tért vissza; egy ideig rendőri felügyelet alatt állt. Ekkortól kezdve rendszeresen publikált a polgári radikálisok lapjában, a Századunkban. 1935 és 1944 között a Révai nagy lexikona szerkesztőségi munkatársa és a Rádióújság szerkesztője volt. 1945-től 1950-ig – ismét Dienes László mellett – a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatóhelyetteseként és szerzeményezési vezetőjeként tevékenykedett. 1948 és 1962-es nyugdíjazása között az ELTE könyvtártudományi tanszékén oktatott könyvtártant és bibliográfiai ismereteket előbb meghívott előadóként, majd egyetemi tanárként. 1951-ben életművéért elnyerte az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot.

1950 és 1952 között az Országos Könyvtári Központ, 1952-től 1956-ig az Országos Széchényi Könyvtár szaktanácsadója volt. Közreműködött az egykori egyházi könyvtárak mentésének, katalogizálásának és raktárazásának megszervezésében. Tanfolyamokat szervezett az újonnan könyvtári pályára kerültek számára. A retrospektív bibliográfia munkálatainak egyik elindítója volt. Szerkesztette a Könyvtártudományi Szemlét, a Könyvtártudományi Beszámoló című referálólapot és A Szovjetunió és a népi demokráciák könyvtárügye című sorozatot, 1958-tól haláláig a Magyar Könyvszemlét.

Élete utolsó éveiben is sokat publikált. Foglalkozott a könyvtári tájékoztatás gépesítésének és az információs rendszerek kialakulásának a problémáival. A tudományos tájékoztatás fejlődése hazánkban. 1945–1965 című munkájában áttekintette a hazai bibliográfiai tevékenység második világháború utáni történetét.

Társasági tagságai, kitüntetései[szerkesztés]

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtártudományi Főbizottságának alapítása, 1954 óta elnöke volt. Részt vett az Országos Könyvtárügyi Tanács elnökségének munkájában is. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete díszelnökévé választotta.

1954-ben és 1955-ben Munka Érdeméremmel jutalmazták. 1956-ban megkapta a Kossuth-díj harmadik fokozatát „a könyvtártudomány fejlesztése terén kifejtett kiemelkedő munkásságáért”. 1969-ben a Munka Érdemrend arany fokozatában és az Akadémiai Díj első fokozatában részesült.

Főbb művei[szerkesztés]

Önálló kötetek[szerkesztés]

  • Szindikalizmus és leninizmus (Budapest, 1919)
  • Hajmáskér (Gábor Andor előszavával; Bécs, 1920)
  • Községi könyvtárpolitika (Budapest, 1947)
  • A Szovjetunió könyvtárügye (Budapest, 1951)
  • A Szovjetunió könyvtárügyének kronológiája (Budapest, 1952)
  • Bibliográfia I–II. (Budapest, 1953)
  • Könyvtártudományunk feladatai (Budapest, 1955)
  • A Magyar Tanácsköztársaság könyvtárügye (Budapest, 1959)
  • Szabó Ervin, a könyvtáros (Budapest, 1959)
  • A tudományos tájékoztatás fejlődése hazánkban. 1945–1965 (Budapest, 1967)

Szerkesztett kötetek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kőhalmi_Béla&oldid=27021728”