Kvantumöngyilkosság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kvantumöngyilkosság és kvantumhalhatatlanság egy kvantummechanikai gondolatkísérlet, amit Hans Moravec vetett fel 1987-ben, és tőle függetlenül Bruno Marchal 1988-ban, majd Max Tegmark dolgozott ki 1998-ban.[1] A kvantumöngyilkosság a Schrödinger macskája gondolatkísérlet egy olyan változatával próbál különbséget tenni a kvantummechanika koppenhágai és sokvilág-interpretációja között, amelyben a macska szerepét a kísérletező tölti be.

A gondolatkísérlet egyik lehetséges metafizikai értelmezése a kvantumhalhatatlanság, miszerint (ha a sokvilág-interpretáció az igazi) a tudatos lények halhatatlanok.

Keith Lynch emlékeztet arra, hogy Hugh Everett nagy örömét lelte a paradoxonokban, például a "váratlan akasztás"-ban. Everett nem említette a kvantumöngyilkosságot vagy a kvantumhalhatatlanságot az írásaiban, de a munkájának a célja a kvantummechanika paradoxonainak megoldása volt. Lynch azt mondta: "Everett szilárdan hitte, hogy az ő sokvilág-elmélete halhatatlanságot biztosít számára. Úgy érvelt, hogy a tudata biztosan azokat az elágazásokat követi amelyek nem a halálba vezető ösvényre visznek". Tegmark viszont azt magyarázza, hogy a gondolatkísérletektől eltérően az élet- és halál-helyzetek általában nem bináris kvantumesemények sorozatán múlnak.

Kvantumöngyilkossági gondolatkísérlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ellentétben a Schrödinger macskája gondolatkísérlettel, mely mérges gázt és egy, a radioaktív bomlás által a beindítására alkalmas szerkezetet használt. Ez a változat magába foglal egy életet kioltó készüléket és egy olyan eszközt, ami megméri a protonok spinjét. Tíz másodpercenként egy újabb proton perdületét mérik meg. A kvantumbittől függően a fegyver vagy működik és megöli a kísérletezőt, vagy hallhatóan kattan egyet és a kísérletező tovább él.

Az elméletek csak a kísérletező szempontjából eltérőek; az előrejelzéseik egyébként azonosak.

A kísérlet első iterációjának túlélési valószínűsége 50%, mindkét értelmezés szerint. A második ciklus indításakor, amennyiben a koppenhágai értelmezés igaz, a hullámfüggvény már összeomlott, így ha a kísérletező már halott, 0% az esélye a túlélésre. Ha viszont a sokvilág-értelmezés igaz, az élő kísérletező szuperpozíciója szükségképpen létezik, függetlenül attól, hogy mennyi az ismétlések száma, vagy milyen valószínűtlen az eredmény. A kísérletező nem tapasztalhatja meg a halott állapotot (hacsak nem számolunk a "halál utáni élet" lehetőségével), így az egyetlen lehetséges tapasztalat minden ciklus túlélése.

Max Tegmark munkája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A "szubjektív halhatatlanság"-ról felmerült kérdésekre Max Tegmark néhány rövid megjegyzésben válaszolt: elfogadta azt az érvet, hogy amennyiben a túlélési kimenetel minden életveszélyes eseménynél lehetséges, akkor a "mindenki halhatatlan" elvet kellene követni. Ebben az érvelésben az a hiba, állapítja meg Tegmark, hogy a haldoklás ritkán bináris esemény; ez egy progresszív folyamat. A kvantumöngyilkossági gondolatkísérlet a kísérlet idejére megpróbálja elkülöníteni az összes lehetséges kimenetelt. Az elkülönítés késlelteti a dekoherenciát oly módon, ahogyan a szuperpozíció szubjektív tapasztalata szemléltethető. Csak egy ilyen elvont kvantumforgatókönyv keretein belül van olyan, hogy egy megfigyelő azt veszi észre, hogy a valóság fittyet hány az esélyekre. Egy másik lehetőség az, hogy bár a megfigyelő nem hal meg, ennek ellenére továbbra is az öregedés hatásaitól szenved, eszünkbe juttatva Tithónosz legendáját.

A fantasztikum világában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sci-fi szerzők mind a kvantumöngyilkosság, mind a kvantumhalhatatlanság témáit felhasználták. Az alapötlet szerint az a személy, aki az egyik világban meghal, túlélhet egy másik világban, vagy párhuzamos univerzumban.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Quantum suicide and immortality című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]