Kurzív kínai írás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kurzív írás
Treatise On Calligraphy.jpg
Szun Kuo-ting 孫過庭 (646–691) kurzív írásos kalligráfiája a Tang-korból.
Típus logografikus
Nyelvek kínai
Időszak A Keleti Han-kortól napjainkig
Irány hagyományosan:fentről lefele, jobbról balra
Átírási segédlet
cao-su
Kínai átírás
Hagyományos kínai 草書
Egyszerűsített kínai 草书
Mandarin pinjin cǎoshū
Wade–Giles Ts'ao3-shu1

A kurzív írás (vagy más néven: fogalmazóírás vagy „fű-írás”) a kínai írás kézírásos, artisztikus változata, amely a Keleti Han-korban jelent meg, de például a kalligráfia máig kedvelt írásformája, nem csak Kínában, hanem Kelet-Ázsia több országában is.

Elnevezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kurzív írás kínai elnevezésében (cao-su 草書) szereplő cao 草 írásjegy jelentése ebben a helyzetben: 'kapkodó', 'elnagyolt', 'vázlatos'; a su 書 szó jelentése pedig 'írás'. A kifejezés az írásmód formajegyeire utal, hiszen a hagyományosan szabályosnak tekintett írástól, a kaj-sutól, elnagyolt, artisztikus vonalvezetésével, egyéni ízlés szerint kialakított arányaival leginkább ez különbözik.

Mivel a cao 草 elsődleges jelentése az, hogy 'fű', tévesen olykor „fű-írásnak” is nevezik.[1]. Ez a félreértés nem csupán magyar keletű, az angol hivatkozásokban is gyakorta előfordul a „Grass script” vagy „Grass style” fordítás.[2] Egy másik gyakori magyarított elnevezése a „fogalmazó írás”.[3]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már a Han-korban kialakult az akkor hivatalosnak számító kancellár írás könnyedebb, kevésbé szabályos kézírásos változata.[m 1] Ez a formát ekkor caolünek 草率, vagyis „elnagyolt-kapkodónak” nevezték. Chang 章 császár (i. sz. 57-88) igen kedvelte a hivatalos kancellár írás ezen változatát és maga is előszeretettel írt ezzel a stílussal. Az ő kézírása nyomán nevezték el a Csan caonak 章草, vagy a „Csan-féle elnagyolt” írásnak. Chang császár kurzív kézírásában az írásjegyek még nem kapcsolódnak össze, és az olvashatóság tekintetében sem különbözik drasztikusan a félkurzív írástól.

A szabályos kaj-su megjelenését követően a kurzív írás is szabadabbá vált, formajegyeiben erőteljesebben elszakadt a félkurzív írástól. Az elnevezése ekkortól csin-cao „modern elnagyolt” írás, illetve hsziao-cao 小草, vagyis „kis elnagyolt” írás lett. A kurzív írás ezen változatának már név szerint ismert mesterei is voltak, akiket máig a legjelentősebb kínai kalligráfusok között tartanak számon. Ilyen volt például Vang Hszi-cse 王羲之 (303–361) vagy Vang Hszien-cse 王献之 (344–386).[4]

A írás művészetté formálódásával a kurzív írás jelentős formai átalakuláson ment keresztül. A Tang-dinasztia idején már általánosan használt kalligráfiai stílusnak számított, s olykor az „őrült elnagyolt” (tu-cao 狂草) stílusként hivatkoztak rá.

A kínai írás koreai és japán átvételével a kínai írásstílusok és a kalligráfiai gyakorlata is átkerült Koreába és Japánban. A kurzív írás koreaiul choseo 초서 néven vált ismertté, míg japánul szósotai そうしょたい (草書体) néven a zen piktúra és kalligráfia jellegzetes és legfontosabb stílusává vált.

Formajegyei, használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kurzív írás a kínai írásnak már olyan gyors vonalvezetésű, elnagyolt változata, amely a korábban kialakított szabályok közül első ránézésre szinte semmit nem tart be. Valójában a kurzív írásnak is megvannak a maga a sajátos szabályai. Jellegzetessége, hogy igen gyakran több írásjegyet is összekapcsol, az egyes írásjegyek egymáshoz viszonyított arányait, nagyságát pedig eltúlozza - kihangsúlyozza vagy épp elsorvasztja azokat. Nyilvánvaló, hogy nem általános használatra készült, hanem az egyéni stílus megjelenítésének kiváló és művészi eszköze. Nem csak olvasása kíván magas fokú szakmai tapasztalatot, hanem írásának igaza mestere is kevés akad. Épp ezért egy-egy kalligráfus mester sajátos, jellemző stílusát időről-időre mindig előszeretettel követték, utánozták.[5]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A szakirodalom a félkurzív és kurzív írás kapcsán is hangsúlyozza annak kézírásos voltát. Ennek kapcsán azonban megjegyzendő, hogy a könyvnyomtatás Szung-kori megjelenéséig és elterjedéséig valójában valamennyi kínai írásfajta, stílus „kézírásos” volt. A kancellár írást vagy a kaj-sut ugyanúgy ecsettel és tussal írták, mint a félkurzív vagy kurzív írást. Ez utóbbi kettő esetében inkább a „kézírásossabb” kifejezés lenne a helyénvaló, ami arra utal, hogy a korábbi írásformák, kínosan precíz és lassú „kirajzolásának” folyamatát a gyorsabb, dinamikusabb, a folyamatos folyóírás váltotta fel ezeknek a stílusoknak a bevezetésével.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gáncs 2009 84. o.
  2. Kwo 1981 45-50. o.
  3. Miklós 1962 84. o.
  4. Kwo 1981 49. o.
  5. Gáncs 2009 84. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Blunden-Elvin 1995: C. Blunden - M. Elvin. A kínai világ atlasza. Budapest, Helikon 1995. ISBN 963 208 348 2
  • Ferenczy 2003: Ferenczy Mária (szerk.). A Tíz Bambusz csarnoka. Könyv- és nyomdászattörténeti kiállítás a Kínai Nemzeti Könyvtár kincseiből. [Kiállítási katalógus] Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, 2003.
  • Gáncs 2009: Gáncs Nikolasz. Shodó. Az ecset útja. Budapest: [Magánkiadás], 2009. ISBN 978-963-06-8524-5
  • Kwo 1981: Kwo Da-Wei. Chinese Brushwork in Calligraphy and Painting. Its History Aesthetics and Techniques. New York, Dover Publications, 1981. ISBN 0-486-26481-5
  • Miklós 1973: Miklós Pál. A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest: Corvina Kiadó, 1973.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]