Kozma László (villamosmérnök)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kozma László
Született 1902. november 28.
Miskolc
Elhunyt 1983. november 9. (80 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása villamosmérnök,
egyetemi oktató

Kozma László (Miskolc, 1902. november 28.Budapest, 1983. november 9.) Kossuth-díjas villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Munkássága kiemelkedő jelentőségű a távközléstechnika automatizálása, elméleti és gyakorlati kérdéseinek tisztázása terén, emellett nevéhez fűződik az első magyarországi digitális számítógép, a MESZ–1 megtervezése és üzembe állítása (1957).

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Középiskoláit Szolnokon végezte el, ezt követően a budapesti József Műegyetemre jelentkezett, de zsidó származása miatt és a numerus clausus rendelkezése értelmében felvételét elutasították. 1921-ben az újpesti Egyesült Izzónál helyezkedett el villanyszerelőként. Munkahelye anyagi támogatásával 1925-től a brnói német műegyetemen végzett egyetemi tanulmányokat, villamosmérnöki oklevelét is itt szerezte meg 1930-ban. Még ugyanebben az évben az American Telephone and Telegraph Company antwerpeni mérnöki irodájában kapott állást, később a telefontársaság kutatólaboratóriumának fejlesztőmérnöke lett. A Belgiumot megszálló német csapatok és a nyomukban berendezkedő náci hatóságok nyomására 1942-ben állásából elbocsátották.

1942-ben visszatért Magyarországra, s az Egyesült Izzó rádiócső-mérési osztályának műszerészeként helyezkedett el. 1944-ben előbb munkaszolgálatra hívták be, majd Mauthausenbe deportálták. Megromlott egészségi állapottal tért haza 1945 augusztusában. A budapesti Standard Villamossági Rt. telefonmérnöki osztályán kapott főmérnöki munkát, feladata az országos telefonberendezések tervezési munkálatainak irányítása volt. 1948-ban a gyár műszaki igazgatójává nevezték ki, egyidejűleg a budapesti Állami Műszaki Főiskola tanára lett. 1949-ben átvette a Budapesti Műszaki Egyetem vezetékes híradás-technikai tanszékének vezetését, de az év végén a Standardban folyó szabotázs- és kémtevékenységet „leleplező” Standard-ügy kapcsán, koholt vádak alapján letartóztatták. 1950-ben tizenöt éves börtönbüntetésre ítélték, s 1952-től a budapesti gyűjtőfogházban rabokból létrehozott mérnöki iroda tagja volt. 1954-ben amnesztiával szabadult, de teljes körű rehabilitációjára csak 1989-ben – posztumusz – került sor. 1955-től 1972-es nyugdíjazásáig ismét a Budapesti Műszaki Egyetemen tanított, 1960 és 1963 között a villamosmérnöki kar dékáni tisztét is betöltötte.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsősorban a távbeszélő-hálózati kapcsolástechnika automatizálásának kérdéseivel foglalkozott. Belgiumban töltött évei során harminchét, telefonberendezésekkel, áramkörökkel és számítógépekkel kapcsolatos szabadalom szerzője vagy társszerzője volt, emellett közreműködött a belgiumi, hollandiai, svájci és olaszországi automatikus telefonközpontok és távbeszélő-hálózatok tervezésében. A második világháborút követően mérnökként részt vett a magyarországi telefonhálózat újjáépítésében, majd a hálózat fejlesztésére, forgalmi méretezésére és a crossbartechnika bevezetésére vonatkozó több mérnöki tervet és javaslatot dolgozott ki.

Már az 1930-as években tervezett decimális kalkulátorberendezést, voltaképpen jelfogós elektromechanikus számítógépet, az 1950-es évektől aztán a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával foglalkozhatott számítógépek tervezésével. Werner János és Frajka Béla segítségével 1957-ben Magyarországon elsőként állított üzembe programvezérelt (de az utasításokat nem tároló), bináris digitális számítógépet, amelynek a MESZ–1 (Műegyetemi Számítógép–1) nevet adta. Ez a három szekrényben elhelyezett, mintegy 600–800 wattos fogyasztású automata kétezer elektromágneses jelfogóból épült fel, s a bebillentyűzött adatok feldolgozását egy lyukkártyán tárolt program végezte el, majd az eredményt egy írógépből átalakított, elektromosan vezérelt billentyűzet írta ki. A MESZ–1 egyetemi oktatáson kívüli használatára már nem került sor, mert 1959-ben Magyarországon is megjelent az első elektroncsöves számítógép. 1964-ben azonban Kozma a MESZ–1 továbbfejlesztésével elkészítette az első magyarországi nyelvstatisztikai automatát, amely lyukszalagos adatbevitel útján nyolcvan különböző statisztikai feladat egyidejű megoldására volt alkalmas.

Oktatásszervezői munkássága szintén kiemelkedő volt, dékánként korszerűsítette a villamosmérnöki képzés tantervét, s szervezőmunkájának köszönhetően létesült a Budapest Műszaki Egyetemen az elektronikai technológiai szak. Frajka Bélával közösen írt távközléstechnikai jegyzete az 1960-as–1970-es évek mérnökképzésének meghatározó alapvetése volt.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyar Tudományos Akadémia 1961-ben levelező, 1976-ban rendes tagjai sorába emelte, előbb a híradás-technikai, majd a távközlési bizottság munkáját elnökölte. Tagja volt a Híradás-technikai Tudományos Egyesületnek, valamint a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsnak is.

Tudományos érdemei elismeréseként 1948-ban Kossuth-díjjal, 1960-ban Puskás Tivadar-díjjal tüntették ki, 1963-ban a Munka Érdemrend aranyfokozatát vehette át.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A távbeszélő technika elemei. Budapest, Standard, 1950, 155 p.
  • The new digital computer of the Polytechnical University, Budapest. in: Periodica Polytechnica 1959. 321–343.
  • Híradástechnika. Budapest, Terra, 1964, 512 p. (Barta Istvánnal)
  • Távbeszélőtechnika. Budapest, Tankönyvkiadó, 1965, 400 p. (Frajka Bélával)
  • Távbeszélőtechnika: Átviteltechnikai mérnökök számára. Budapest, Tankönyvkiadó, 1965, 188 p.
  • Távbeszélő technika I–II. Budapest, Tankönyvkiadó, 1966–1967, 366 + 184 p. (Frajka Bélával)
  • Egy Kossuth-díjas börtönévei. Budapest, Új Mandátum, 2001, 222 p.

Felhasznált forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Géher Károly: Kozma László. in: Magyar Tudomány XXIX. 1984. 4. sz.