Kozma Imre
Kozma Imre (Győrzámoly, 1940. június 4. – ) római katolikus pap, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fiatalkora
1941-ben egy vonatbaleset során elvesztette édesapját, ezután édesanyja és nagyanyja nevelték. 1954-ben felvették a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba, ahol 1958-ban érettségizett. Ezután az esztergomi papi szemináriumon tanult teológiát. 1963-ban szentelték pappá.
[szerkesztés] Egyházi tevékenysége
Pappá szentelése után tát-dorogi káplán lett, majd 1966 és 1968 között a Zugligeti Szent Család Plébánián teljesített szolgálatot. 1968-ban a budapesti Alkantarai Szent Péter templom (Ferenciek tere) lelkésze lett, ahol 1977-ig volt szolgálatban. Ezután visszatért Zugligetbe, ahol létrehozta az ifjúsági és családpasztorációt, valamint első jótékonysági akcióit is itt szervezte meg.
[szerkesztés] A Magyar Máltai Szeretetszolgálat
1987-ben Csilla von Boeselager bárónő felkereste Kozma atyát a zugligeti plébánián, ahol eldöntötték, hogy felelevenítik a Szuverén Máltai Lovagrend értékrendjét megtestesítő és a szegényeket szolgáló szervezetet. Mivel Magyarországon még nem volt lehetőség a szabad egyesülés jogának gyakorlására, ezért 1988-ban von Boeselager bárónő megalapította Németországban a szolgálatot Ungarischer Malteser Caritas-Dienst néven. 1989-ben már lehetőség volt erre, ezért február 10-én megalakult Kozma atya vezetésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Ugyanekkor a Szuverén Máltai Lovagrend tagja is lett.
Első komolyabb akciója a szolgálatnak még ugyanebben az évben volt, amikor ötvenezer NDK-beli menekült átmeneti elszállásolást és élelmezést kapott a plébánia kertjében. Decemberben, a romániai forradalom idején sikerült huszonkét teherautónyi segélyt összegyűjtenie és elszállítattnia Erdélybe. A 90-es években zajlott délszláv háború idején sikerült a vukovári szerb parancsnoknál elérnie, hogy a városban rekedt idős embereket, ill. nőket és gyerekeket Magyarországra evakuálhassa. A szolgálat azóta kiterjedt országos hálózattal rendelkezik és az ország egyik legnagyobb segélyszervezetének számít.
[szerkesztés] Az Irgalmas Rendben
1997-ben belépett a Betegápoló Irgalmas Rendbe, majd 1999-ben rendi fogadalmat tett, később a budapesti rendház főnöke és rendi megbízott lett. Megszervezte a rend budapesti visszatelepítését, 2000-ben visszakapták a fővárosi, ill. váci kórházukat. A császárfürdői Szent István király kápolnaigazgatóságának igazgatójává nevezték ki. Több társadalmi szervezet tiszteletbeli tagja.
[szerkesztés] Díjai, elismerései
- Máltai Nagykereszt (1989)
- Apostoli protonotárius (1992)
- Széchenyi István-díj (1992)
- Címzetes apát (1993)
- Kisebbségekért díj (1995)
- az Év Embere Európában (Reader's Digest, 1996)
- Szuverén Máltai Lovagrend Nagykeresztje (1999)
- Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2003)
- Magyar Örökség Díj (2003)
- Prima Primissima díj (2005)
- Budapest díszpolgára (2007)
- Húszéves a Köztársaság Díj (2009)[1]
- Francia Becsületrend (2010)[2]
- Győrzámoly díszpolgára (2010)
- Giesswein Sándor-díj (2011)[3]
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Húszéves a Köztársaság-díj Göncznek, Fergének, Kornainak és másoknak - Népszabadság Online, 2009. október 23.
- ↑ Kozma atya becsületrendet kapott – Index, 2010. január 27.
- ↑ Magyar Kurír, 2011.11.07
[szerkesztés] Források
- MTI Ki Kicsoda 2006, Magyar Távirati Iroda, Budapest, 2005, 973. old.
- Életrajz Kozma atya honlapján
- Magyar katolikus lexikon
- A Magyar Máltai Szeretetszolgálat története

