Koszovó függetlenségét elismerő országok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Koszovó függetlenségét elismerő országok listája szócikkből átirányítva)

Ez a lista azoknak az államoknak vagy szervezeteknek a felsorolása, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét, illetve amelyek elutasítják az új ország elismerését.

Az Európai Unió (EU) 2008. február 18-án tudomásul vette, de nem ismerte el Koszovó függetlenségének kikiáltását. Egyidejűleg a tagországokra bízta, miként járnak el az ügyben.[1] Az EU többsége az új állam elismerését támogatja, öt tagország (Spanyolország, Ciprus, Görögország, Románia és Szlovákia) azonban nem ismeri el a függetlenséget, mert saját országuk nemzetiségi politikájában nem akarnak kisebbségeik számára hivatkozásként szolgáló precedenst teremteni.[2]

Szerbia[3] és Oroszország törvénytelennek nevezte a függetlenség kikiáltását.[4]

Az ENSZ Közgyűlése a Nemzetközi bírósághoz fordult az ügyben.

2014. augusztus 13-ig 110 állam ismerte el Koszovót független államnak (és 71 lépett diplomáciai kapcsolatba vele). Ebből 108 ország ENSZ tagállam is egyben (a nem ENSZ tagállam országok közül csak Tajvan és a Máltai lovagrend ismerte el a függetlenséget), ami a szervezet 193 tagjának 56%-a.

Az Európai Unió 28 tagállamából 23 ismeri el a függetlenséget (82%), a NATO 28 tagállamából 24 (86%), míg az Iszlám Konferencia Szervezetének 57 tagállamából 34 (60%).

Ebben a cikkben csak azok az államok szerepelnek, melyek hivatalos közlemény útján tudatták, hogy elismerik a függetlenség tényét. Amikor Koszovó 2009 júniusában csatlakozni kívánt a Nemzetközi Valutaalaphoz, akkor a titkos szavazás során 108 támogató szavazatot kapott.

Több olyan állam – például az Orosz Föderáció, a Kínai Népköztársaság, Románia, Szlovákia vagy Görögország –, melyek nem ismerik el hivatalosan a függetlenséget, bizonyos fokú diplomáciai kapcsolatban áll Koszovóval. Hasonlóképp, mint a részlegesen elismert Kínai Köztársaság, nem nagykövetségeket, hanem csak érdekképviseleti irodákat működtetnek Koszovóban, melyek azonban de facto nagykövetségként működnek.

Mindmáig egyetlen állam sem vonta vissza az elismerést – mely egyébként sem igazán lehetséges jogilag – szemben több nemzetközileg el nem ismert állammal, mint például a Kínai Köztársaság vagy Nyugat-Szahara esetében. A koszovói kormányzat nem igyekszik semmilyen formájú diplomáciai kapcsolatot kialakítani ezekkel az államokkal – a tajvani elismerést sem viszonozták – mivel ezzel állást foglalva maga ellen fordíthatna bizonyos államokat és az ország vezetésének legfőbb céljai között van a széles körű nemzetközi elismertség és az ENSZ tagság.

Államok reakciói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

██ Koszovó

██ Államok, amelyek formálisan is elismerték Koszovó függetlenségét.

██ Államok, melyek Koszovó függetlenségének elismerésére készülnek.

██ Államok, amelyek még nem döntöttek, vagy ellentmondásos, homályos az álláspontjuk.

██ Államok, melyek nem értenek egyet az unilaterális lépéssel, vagy további tárgyalásokat szorgalmaznak.

██ Államok, melyek nem ismerik el Koszovó függetlenségét.

██ Államok, melyek pozíciójáról nincs információ.

██ Koszovó

██ Államok, amelyek formálisan is elismerték Koszovó függetlenségét.

██ Államok, amelyek nem ismerték el Koszovó függetlenségét.

Koszovó diplomáciai kapcsolatai

██ Elismerés és diplomáciai kapcsolat

██ Csak elismerés

██ Nem hivatalosan elismert kapcsolat Koszovóval

██ Államok, amelyek nem ismerték el Koszovó függetlenségét.


A függetlenséget elismerő államok (110)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ENSZ-tagállam országok (109)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állam Koszovó elismerésének dátuma A diplomácia kapcsolatok felvételének dátuma A diplomáciai kapcsolat állapota Koszovóban A diplomáciai kapcsolat állapota az adott országban Megjegyzések
1.  Afganisztán 2008. 02.18.[5][6] 2013. 06.17.[7][8] Akkreditált nagykövetség (Szófia) Az első elismerő állam.
OIC Az OIC tagja.
2.  Costa Rica 2008. 02.18.[9] 2013. 09.23.[10][11] Helyi idő szerint (UTC-6) az első elismerő állam február 17-én.
ENSZ A függetlenség kikiáltásakor az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja.
3.  Albánia 2008. 02.18.[12][13][14] 2008. 02.18.[15][16][17] Nagykövetség Nagykövetség OIC Az OIC tagja.
NATO A NATO tagja.
4.  Franciaország 2008. 02.18.[18][19][20] 2008. 02.18. Nagykövetség Nagykövetség ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
5.  Szenegál 2008. 02.18.[21][22] 2014. 02.15.[23] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
6.  Törökország 2008. 02.18.[24] 2008. 02.18. Nagykövetség Nagykövetség OIC Az OIC tagja.
NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagjelöltje.
7.  Egyesült Királyság 2008. 02.18.[20][25][26][27] 2008. 02.18. Nagykövetség
(2008. március 5-e óta)[28]
Nagykövetség
(2008. október 1-je óta)
ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
NATO A NATO tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
8.  Amerikai Egyesült Államok 2008. 02.18.[29] 2008. 02.18. Nagykövetség Nagykövetség ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
NATO A NATO tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
9.  Ausztrália 2008. 02.19.[30] 2008. 05.21.[31][32] Akkreditál nagykövetség (Bécs)[33] Nagykövetség (2013. február 15-e óta)[34] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
10.  Németország 2008. 02.20.[35][36] 2008. 02.27. Nagykövetség Nagykövetség
(2008. február 27-e óta)[37]]
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
11.  Lettország 2008. 02.20.[38] 2008. 06.11.[39] Akkreditált nagykövetség (Ljubljana) Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
12.  Észtország 2008. 02.21.[40] 2008. 04.24.[41] Akkreditált nagykövetség (Brüsszel) Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
13.  Olaszország 2008. 02.21.[42] 2008. 05.15.[43] Nagykövetség Nagykövetség ENSZ A függetlenség kikiáltásakor az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
14.  Dánia 2008. 02.21.[44] 2008. 03.06.[45] Érdekképviseleti iroda
Akkreditált nagykövetség
(Berlin, 2013. február 9-e óta)[46]
Akkreditált nagykövetség
(Bécs, 2008. március 6-a óta)
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
15.  Luxemburg 2008. 02.21.[47] 2011. 06.16.[48] Nagykövetség Akkreditált nagykövetség
(Brüsszel, 2011. június 16-a óta)
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
16.  Peru 2008. 02.22.[49]
17.  Belgium 2008. 02.25.[50][51] 2008. 04.10.[52] Érdekképviseleti iroda Nagykövetség ENSZ A függetlenség kikiáltásakor az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
18.  Lengyelország 2008. 02.26.[53][54] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
19.  Svájc 2008. 02.27.[55] 2008. 03.28. Nagykövetség Nagykövetség
(2008. március 28-a óta)[56]
20.  Ausztria 2008. 02.27.[57][58][59] 2008. 03.20. Nagykövetség Nagykövetség
(2008. március 20-a óta)[60][61]
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
21.  Írország 2008. 02.29.[62][63] 2008. 11.11. Akkreditált nagykövetség
(Budapest, 2011. május 20-a óta)[64]
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
22.  Svédország 2008. 03.04.[65] 2008. 03.28. Nagykövetség
(2009. december 15-e óta)
Nagykövetség Európai Unió Az Európai Unió tagja.
23.  Hollandia 2008. 03.04.[66] 2008. 06.27. Nagykövetség Nagykövetség
(2008. június 27-e óta)[67]
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
24.  Izland 2008. 03.05.[68] 2012. 05.15.[69] Európai Unió Az Európai Unió tagjelöltje.
NATO A NATO tagja.
25.  Szlovénia 2008. 03.05.[70] 2008. 05.15. Nagykövetség Nagykövetség
(2008. május 15-e óta)[71]
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
Az első exjugoszláv ország, mely Koszovót elismerte.[72]
26.  Finnország 2008. 03.07.[73][74] 2009. 02.02. Nagykövetség Európai Unió Az Európai Unió tagja.
27.  Japán 2008. 03.18.[75][76] 2009. 02.25.[77][78] Érdekképviseleti iroda
Akkreditált nagykövetség (Bécs)
Nagykövetség
28.  Kanada 2008. 03.18.[79] 2009. 04.07. Akkreditált nagykövetség (Zágráb) Nagykövetség nyitását tervezik[80] A Nemzetközösség tagja.
NATO A NATO tagja.
29.  Monaco 2008. 03.19.[81] 2008. 03.19.[82] Franciaország nagykövetsége
akkreditálva van a monacói ügyek
képviseletére is
Akkreditált nagykövetség (Párizs)
30.  Magyarország 2008. 03.19.[83][84] 2008. 06.27.[85] Nagykövetség Nagykövetség[86] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
31.  Horvátország 2008. 03.19.[87] 2008. 06.30.[88] Nagykövetség Nagykövetség ENSZ A függetlenség kikiáltásakor az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja.
NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
32.  Bulgária 2008. 03.20.[89][90][90] 2008. 05.27. Nagykövetség Nagykövetség Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
33.  Liechtenstein 2008. 03.28.[91] 2012. 12.13.[92][93]
34.  Norvégia 2008. 03.28.[94] 2008. 10.25. Nagykövetség NATO A NATO tagja.
35.  Dél-Korea 2008. 03.28.[95]
36.  Marshall-szigetek 2008. 04.17.[96] 2013. 10.27.[97] Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
37.  Nauru 2008. 04.23.[98] 2008. 04.23.[99] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
38.  Burkina Faso 2008. 04.24.[100] 2012. 12.06.[101] ENSZ A függetlenség kikiáltásakor az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
39.  Litvánia 2008. 05.06.[102] 2008. 09.01.[103] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
40.  San Marino 2008. 05.12.[104][105] 2012. 05.03.[106]
41.  Csehország 2008. 05.21.[107] 2008. 06.16.[108] Nagykövetség Nagykövetség
(2008. július 16-a óta)[109][110]
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
42.  Libéria 2008. 05.30.[111] Az Afrikai Unió tagja.
43  Sierra Leone 2008. 06.13.[112][113] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
44.  Kolumbia 2008. 08.06.[114][115]
45.  Belize 2008. 08.07.[116][117] A Nemzetközösség tagja.
CARICOM A Karib-tengeri Közösség tagja.
46.  Málta 2008. 08.22.[118][119] 2011. 09.22.[120] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
47.  Szamoa 2008. 09.15.[121] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
48.  Portugália 2008. 10.07.[122] 2011. 11.14.[123] Akkreditált nagykövetség (Szófia) Akkreditált nagykövetség (Párizs)[124] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
49.  Montenegró 2008. 10.09.[125] 2010. 01.15.[126] Nagykövetség (2013. július 30-a óta)[127] Európai Unió Az Európai Unió tagjelöltje.
50.  Macedónia 2008. 10.09.[128][129] 2009. 10.18.[130] Nagykövetség Nagykövetség
(2009. november 12-e óta)[131]
Európai Unió Az Európai Unió tagjelöltje.
51.  Egyesült Arab Emírségek 2008. 10.14.[132][133] 2010. 03.17.[134] Akkreditált nagykövetség (Ankara)
(2010. április 27-e óta)[135]
OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
52.  Malajzia 2008. 10.30.[136][137][138][139] 2011. 03.08.[140][141] Akkreditált nagykövetség (Róma) Akkreditált nagykövetség (Róma) OIC Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
53.  Mikronézia 2008. 12.05.[142][143][144] 2013. 09.19.[145] Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
54.  Panama 2009. 01.16.[146] 2013. 08.27.[147][148] Nagykövetség
55.  Maldív-szigetek 2009. 02.16.[149] 2009. 04.16.[150] OIC Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
56.  Palau 2009. 03.06.[151] Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
57.  Gambia 2009. 04.07.[152] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
58.  Szaúd-Arábia 2009. 04.09.[153] 2009. 08.07.[154][155] Akkreditált nagykövetség (Tirana) Nagykövetség OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
59.  Comore-szigetek 2009. 05.14.[156] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
60.  Bahrein 2009. 05.19.[157] 2014. 03.13.[158] OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
61.  Jordánia 2009. 07.07.[159] 2013. 06.05.[160] Akkreditált nagykövetség (Ankara) OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
62.  Dominikai Köztársaság 2009. 07.10.[161][162]
63.  Új-Zéland 2009. 11.09.[163] 2009. 11.09.[164] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
64.  Malawi 2009. 12.14.[165] 2010. 06.17.[166] Az Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
65.  Mauritánia 2010. 01.12.[167][168] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
66.  Szváziföld 2010. 04.12.[169] Az Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
67.  Vanuatu 2010. 04.28.[170] 2010. 09.22.[171] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
68.  Dzsibuti 2010. 05.08.[172] 2013. 03.22.[173] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
69.  Szomália 2010. 05.19.[174] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
70.  Honduras 2010. 09.03.[175] 2010. 12.02.[176]
71.  Kiribati 2010. 10.21.[177][178] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
72.  Tuvalu 2010. 11.18.[179] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
73.  Katar 2011. 01.04.[180] 2011. 01.07.[181] OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
74.  Bissau-Guinea 2011. 01.10.[182] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
75.  Omán 2011. 02.04.[183] 2011. 02.04.[183] OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
76.  Andorra 2011. 06.08.[184] 2011. 09.14.[185]
77.  Közép-afrikai Köztársaság 2011. 07.22.[186] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC megfigyelő státuszú tagja.
78.  Guinea 2011. 08.12.[187][188] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
79.  Niger 2011. 08.16.[187] 2013. 01.25.[189] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
80.  Benin 2011. 08.18.[190] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
81.  Saint Lucia 2011. 08.19.[191] A Nemzetközösség tagja.
CARICOM A Karib-tengeri Közösség tagja.
82.  Gabon 2011. 09.09.[192][193][194] 2014. 03.05.[195] ENSZ Az állam elismerésekor az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja (A függetlenség kikiáltásakor nem).
OIC Az OIC tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
83.  Elefántcsontpart 2011. 09.21.[196][197] OIC Az OIC tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
84.  Kuvait 2011. 10.11.[198] 2013. 01.16.[199] Akkreditált nagykövetség (Tirana) OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
85.  Ghána 2012. 01.23.[200] 2012. 10.04.[201][202] Az Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
86.  Haiti 2012. 02.10.[203],[204] CARICOM A Karib-tengeri Közösség tagja.
87.  São Tomé és Príncipe 2012. 03.13.[205][206] Az Afrikai Unió tagja.
88.  Brunei 2012. 04.25.[207] OIC Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
89.  Csád 2012. 06.01.[208] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
90.  Kelet-Timor 2012. 09.20.[209][210] Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum megfigyelő státuszú tagja.
91.  Pápua Új-Guinea 2012. 10.03.[211][212] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
92.  Burundi 2012. 10.16.[213][214] Az Afrikai Unió tagja.
93.  Fidzsi-szigetek 2012. 11.19.[215][216][217] 2013. 02.13.[218] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
94.  Saint Kitts és Nevis 2012. 11.28.[219][220] A Nemzetközösség tagja.
CARICOM A Karib-tengeri Közösség tagja.
95.  Dominikai Közösség 2012. 12.11.[221] 2012. 12.11.[222] A Nemzetközösség tagja.
CARICOM A Karib-tengeri Közösség tagja.
96.  Pakisztán 2012. 12.24.[223] 2013. 01.27.[224][225] Akkreditált nagykövetség (Ankara) A Nemzetközösség tagja.
OIC Az OIC tagja.
97.  Guyana 2013. 03.16.[226] 2013. 06.13.[227] OIC Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
CARICOM A Karib-tengeri Közösség tagja.
98.  Tanzánia 2013. 05.29.[228][229][230] 2014. 04.03.[231] A Nemzetközösség tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
99.  Jemen 2013. 06.11.[232][233][234] OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
100.  Egyiptom 2013. 06.26.[235][236] OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
101.  El Salvador 2013. 06.29.[237][238][239] 2014. 10.17. [240]
102.  Thaiföld 2013. 09.24.[241][242] 2013. 11.22.[243][244] OIC Az OIC megfigyelő státuszú tagja.
103.  Grenada 2013. 09.25.[245] 2013. 09.25.[246][247] A Nemzetközösség tagja.
CARICOM A Karib-tengeri Közösség tagja.
104.  Líbia 2013. 09.25.[248][249] 2014. 05.14.[250] OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
105.  Tonga 2014. 01.17.[251][252][253] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.
106.  Lesotho 2014. 02.11.[254][255][256] A Nemzetközösség tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
107.  Togo 2014. 07.02.[257] 2014. 07.21. [258] Az Afrikai Unió tagja.
OIC Az OIC tagja.
108.  Salamon-szigetek 2014. 08.13. [259] [260] A Nemzetközösség tagja.
Csendes-óceáni Fórum A Csendes-óceáni Fórum tagja.
Csendes-óceáni Közösség A Csendes-óceáni Közösség tagja.

A függetlenséget elismerő, csak részlegesen elismert államok (2)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állam Koszovó elismerésének dátuma A diplomácia kapcsolatok felvételének dátuma A diplomáciai kapcsolat állapota Koszovóban A diplomáciai kapcsolat állapota az adott országban Megjegyzések
1.  Tajvan 2008. 02.18.[261][262] 23 állam által elismert ország. Kína tiltakozott a tajvani bejelentés miatt.[2]
A függetlenség elismerését az Egyesült Királyságot követően jelentették be.
2.  Máltai lovagrend 2009.[263] 104 állam által elismert és további 6 állammal diplomáciai kapcsolatban álló, vitatott államiságú nemzetközi jogalany, mely az ENSZ-ben állandó megfigyelői státusszal rendelkezik.[264][265]

Az egyoldalú függetlenséget elutasító országok (39)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állam Megjegyzések
 Algéria[266] OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
 Angola Az Afrikai Unió tagja.
 Argentína[267]
 Azerbajdzsán[268] OIC Az OIC tagja.
 Bolívia[269]
 Bosznia-Hercegovina[270][271][272] OIC Az OIC megfigyelő státuszú tagja.
 Brazília[273] Arab Liga Az Arab Liga megfigyelő státuszú tagja.
 Ciprus[274] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
 Dél-afrikai Köztársaság[275] ENSZ A függetlenség kikiáltásakor az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
 Ecuador
 Fehéroroszország[276][277][278][279]
 Grúzia[2][280][281]
 Görögország[282][283][284] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
 India[285] Arab Liga Az Arab Liga megfigyelő státuszú tagja.
A Nemzetközösség tagja.
 Indonézia[286] OIC Az OIC tagja.
 Irán[2] OIC Az OIC tagja.
 Kazahsztán[287] OIC Az OIC tagja.
 Kína[288][289] ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
 Kirgizisztán[290][291] OIC Az OIC tagja.
 Kongói Demokratikus Köztársaság Az Afrikai Unió tagja.
 Kuba[292]
 Laosz[293]
 Marokkó OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
 Moldova[294]
 Namíbia Az Afrikai Unió tagja.
 Románia[295][296] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
 Oroszország[274] ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
OIC Az OIC megfigyelő státuszú tagja.
 Spanyolország[2] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
 Srí Lanka[297] A Nemzetközösség tagja.
 Szerbia[2][274] Koszovót saját szuverén területe részének tekinti.
 Szlovákia[2][274] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
NATO A NATO tagja.
 Szudán[2] OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
 Szíria OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
 Tádzsikisztán[298] OIC Az OIC tagja.
 Tunézia OIC Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
Az Afrikai Unió tagja.
 Ukrajna[299]
 Uruguay[300]
 Venezuela[301] Arab Liga Az Arab Liga megfigyelő státuszú tagja.
 Vietnam[302] ENSZ A függetlenség kikiáltásakor az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja.

Néhány Koszovót el nem ismerő állam álláspontja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állam Megjegyzések
 Banglades Vizsgálja a helyzetet, kivár. A kormányszóvivő elmondása szerint "a koszovói emberek sorsa közel áll a bangladesiek szívéhez, bízunk hát abban, hogy a békefenntartók megőrzik a térség stabilitását."[303]
A Nemzetközösség tagja.
 Izrael Nem azonnal. Izrael nem fogja azonnal elismerni Koszovót.[304]
 Örményország Nem azonnal, de a miniszterelnök függetlenség-pártinak tűnik. A Miniszterelnök egy a Reutersnek adott interjúban azt mondta, hogy Örményország nem fogja azonnal elismerni Hegyi-Karabah-ot, utalva Örményország helyzetére, miszerint nem fogja Koszovót sem azonnal elismerni. Mindazonáltal kijelentette "Koszovó elismerése üdvözlendő lehet".[305]
 Szingapúr Megfontolja. Szingapúr még vizsgálja Koszovó egyoldalú függetlenségének kikiáltását. A Külügyminisztérium szóvivője szerint a függetlenség kikiáltása "vitatható lépés, amely számos, igen komplex következménnyel jár világszerte".[306]
A Nemzetközösség tagja.
 Vatikán Reméli, hogy a szemben álló felek óvatosak lesznek. A Vatikán felszólította Szerbiát és Koszovót, hogy a kialakult helyzetben "felelősen és visszafogottan" viselkedjenek, és kijelentette, hogy XVI. Benedek pápa imádkozni fog értük ebben „a történelmi pillanatban”.[307] A Vatikán korábban kijelentette, hogy egy esetleges függetlenségi nyilatkozat esetén "kiemelt figyelemmel" fogja követni az eseményeket, döntésénél figyelembe veszi a nemzetközi közösség álláspontját.[308]

Államok, melyek álláspontja semleges, vagy nem még nem döntöttek egyik oldal mellett sem (42)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Nem ENSZ-tagállam országok melyek nem ismerték el Koszovó függetlenségét (10)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetközi szervezetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szervezet Megjegyzés
ENSZ ENSZ Nem ismeri el. Oroszország február 17-én összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését, de a Tanács tagjai, nem keltvén különösebb meglepetést (a tagországok álláspontja jelentősen eltér a kérdésben), nem tudtak egyhangú álláspontot kialakítani. Oroszország február 18-ára új ülést hívott össze.[309] A Biztonsági Tanács több álladó vétójogú tagja is törvénytelennek nyilvánította a függetlenség kikiáltását, így az ENSZ várhatóan a jövőben sem fogja elismerni a független Koszovót. Az ENSZ küldöttgyűlése a nemzetközi bíróságtól kért állásfoglalást az egyoldalú aktus jogszerűségének tárgyában.[310]

Az ENSZ 193 tagjából 108 ismerte el eddig Koszovót független államnak. Az ENSZ 3 megfigyelő státuszú tagja közül csak a Máltai lovagrend ismerte el eddig a függetlenséget.

EU EU

██ EU tagállamok, amelyek nem ismerték el Koszovó függetlenségét.

██ EU tagállamok, melyek elismerték Koszovó függetlenségét

Nem ismeri el, a tagállamok maguk dönthetik el, hogy elismerik-e a független Koszovót. Az Európai Unió (EU) február 18-án hivatalos közleményben tudatta, hogy Koszovó lépését 'tudomásul veszi', de a függetlenség hivatalos elismerése az egyes tagállamok belügye marad.[311] Az Unió tartja fenn Koszovóban az „Európai Unió Jogállamiság Missziója Koszovóban (EULEX)” missziót, egy különmegbízott valamint 2000 rendőr és igazságszolgáltatási szakértő részvételével.[312][313] 2012. március 29-én az Európai Parlament elfogadott egy közös nyilatkozatot, melyben felszólította azt az öt Európai Uniós tagállamot, amelyek még nem ismerték el a függetlenséget, hogy tegyék ezt meg.[314]

Az Európai Unió 28 tagállamából 23 ismerte el eddig Koszovót független államnak, továbbá az 5 hivatalos tagjelölt állam közül is csak Szerbia nem.

NATO NATO Nem ismerte el. A NATO továbbra is működteti a KFOR missziót, fenntartja, hogy annak mandátuma továbbra is érvényes az ENSZ BT 1244. határozata alapján.[315]

A NATO annak ellenére, hogy nem ismerte el Koszovót 28 tagállamából eddig 24 elismerte Koszovó függetlenségét.

ASEAN Nem ismeri el, a tagállamok maguk döntikhetik el, hogy elismerik-e a független Koszovót.

A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének 10 tagja közül eddig csak Thaiföld, Malajzia és Brunei ismerte el Koszovót független államnak. A tagállamok zöme a függetlenséget ellenzők közé tartozik. A két megfigyelő státuszú állam Pápua Új-Guinea és Kelet-Timor elismerte a függetlenséget.

Flag of OIC.svg OIC Függetlenség-párti. Az Iszlám Konferencia Szervezete főtitkára, Ekmeleddin Ihsanoglu kijelentette: „A koszovói nép hosszú és elkötelezett harc eredményeképpen végre kikiáltotta függetlenségét. Osztozunk e hatalmas eredmény fölött érzett örömükben, és kifejezzük szolidaritásunkat és támogatásunkat ott élő testvéreink részére. Az Umma sok sikert kíván az előttük álló nehéz feladathoz, egy erős és virágzó állam kiépítéséhez”.[316] Minden tagállam csatlakozott a nyilatkozathoz, de az OIC tagállamaira bízza, hogy elismerik-e Koszovó függetlenségét.[317] 2012 június 16-án Hashim Thaçi, koszovói miniszterelnök és találkozott a szervezet vezetőjével. Ekmeleddin Ihsanoglu kijelentette, hogy a szervezet kezdeményezni fogja Koszovó teljes jogú tagként való felvételét és hogy az OIC már 1996-ban támogatta Koszovó lakóinak függetlenséghez való jogát. Hozzátette, hogy a függetlenség kikiáltása óta eltelt négy év során Koszovó bebizonyította, hogy képes önálló államként létezni, melyet az is bizonyít, hogy 91 ENSZ tagállam mára elismerte a függetlenséget, és ebből 30 állam az Iszlám Konferencia Szervezetének tagállama. Szerinte hosszabb távon nem kétséges az ENSZ tagság megszerzése sem.[318]

A szervezet 2013 február 9.-ei kairói találkozóján az Iszlám Konferencia Szervezetének vezetése felszólította azon tagországait, melyek még nem ismerték el Koszovó függetlenségét, hogy tegyék azt meg a közeljövőben.[319] Az Iszlám Konferencia Szervezetének 57 tagállamából eddig 34 ismerte le Koszovót független államnak.

CARICOM Karib-tengeri Közösség A Karib-tengeri Közösség által 2011. augusztus 19-én kiadott közlemény szerint valamennyi tagállamuk hamarosan el fogja ismerni Koszovó függetlenségét.[320]

Eddig csak 8 tagállam ismerte el Koszovó függetlenségét a szervezet 15 tagja közül.

Afrikai Unió Nem ismeri el. Az Afrikai Unió nem alakított ki egységes álláspontot az elismerés kérdésében, az egyes tagállamok maguk döntenek a kapcsolatfelvétel mellett.


Az Afrikai Unió 54 tagállamából eddig 26 ismerte le Koszovót független államnak.

World Bank Logo.png Világbank A Világbank 2009. június 29-én teljes jogú tagként felvette Koszovót tagjai közé.[321]
IMF A Nemzetközi Valutaalap 2008. július 25-én elismerte Koszovót Szerbiától független államnak[322] és 2009. június 29-én teljes jogú tagként felvette a szervezetbe.[323][324]

Egyéb szervezetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szervezet Megjegyzés
Olympic rings with transparent rims.svg Nemzetközi Olimpiai Bizottság ENSZ-tagságra vár. A NOB nemzetközi kapcsolatok bizottsága elnöke 2008. február 17-én bejelentette, hogy szervezete el fogja ismerni Koszovót.[325] A NOB szóvivője másnap pontosította, hogy mi a feltétele Koszovó függetlensége elismerésének: az ENSZ elismerése nélkül a Bizottság sem ismeri el függetlennek.[326] Koszovó 2003-ban alakította meg saját, eddig el nem ismert olimpiai bizottságát.[327]
Szerb ortodox egyház Függetlenség-ellenes. A Glas Javnosti – szerb hetilap – részére tett nyilatkozatában Koszovó püspöke így nyilatkozott: „Koszovó szerb volt és szerb is marad!” Hozzátette, hogy a függetlenségi nyilatkozat után ideiglenes megszállás marad az országban, majd javasolta, hogy „Szerbia Oroszországtól és másoktól vásároljon fegyvereket, és kérje fel Oroszországot, hogy küldjön önkénteseket a szerbiai katonai jelenlét megalapozására”.[328][329]

Szerbia diplomáciai reakciója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerbia kormánya minden olyan országból konzultációra visszahívja nagykövetét, amely elismeri Koszovó függetlenségét, ahogy az USA-ból,[330] Ausztráliából,[331] Franciaországból és Törökországból.[332] Mindazonáltal, 2008 júliusában az EU tagállamaiba akkreditált nagyköveteinek visszaküldéséről döntött.[333] A Bosznia-Hercegovina részét képező Boszniai Szerb Köztársaság szintén elutasítja a függetlenséget.

Szerbia törvényes úton kívánt eljárni az ügy felülvizsgálata érdekében, ezért a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságot kérte fel döntőbírónak 2008 végén, amely beadványt a koszovói külügyminisztérium is támogatott. A szerb fél saját és mások területi éppségének megvédése hivatkozott, míg Koszovó a nemzetek önrendelkezési jogával és a 90-es években történt etnikai tisztogatásokkal érvelt, de mindketten kiemelték a nemzetközi jogi alapelveket. Fontos hozzátenni, hogy nem peres eljárás volt mindez, hanem jogi tanácsadás, így a döntés sem emelkedik jogerőre. A bíróság 2010. július 22-én hozott döntést. Szerbia álláspontja az, hogy az egyoldalú koszovói deklaráció a függetlenségre törvénytelen, sérti a nemzetközi jogot, de mindenekelőtt Szerbia területi intergitását. A bíróság ezzel szemben kijelentette, hogy a cselekedett nem volt törvénybe ütköző. A testületet vezető japán Hiszashi Ovada úgy nyilatkozott a nemzetközi jogban nem áll olyan tiltás, mely a nemzetközi jogra vonatkozna. Viszont a tizennégy testületi tagból, négyen nem támogatták a döntést, egy tag pedig tartózkodott, s Ovada bíró is a négy ellenszavazó között volt.[334] Vuk Jeremić szerb külügyminiszter úgy értékelte, hogy Hága feljogosítást adott más államok kisebbségeinek, hogy egyoldalúan kikiáltsák függetlenségüket. Némi alapja van ennek az elképzelésnek, mert például a koszovói függetlenséget elutasító Spanyolországnak is vannak kisebbségei között máig aktívan működő szeparatista csoportjai. Egyeseket csak megerősített elhatározásukban Koszovó példája. A két legnagyobb ellenző, Oroszország és Kína sem változtatott álláspontján. Jeremić nyilatkozta, hogy Szerbia törekszik a béke megőrzésére, de nem ismerik el akkor sem Koszovót. Oroszország sem változtatott az álláspontján, de vélhetően még egyes ingadozó államok a hágai döntés után elismerik Koszovót. Ovada szerint ha összesen száz állam megteszi az elismerést, akkor Koszovó effektíven is önálló országgá válhat.[335] A döntést követően még néhány tartozkodó állam elismerte Koszovót.

A kérdésben számos kompromisszumos javaslat merült fel, mint például az ország északi, legnagyobbrészt szerbek lakta csücskét az anyaország visszakapná és a belső területen fekvő szerb etnikai tömbök széleskörű autonómiát kapnának, vagy pedig a koszovói szerb területet Belgrád a még Szerbiához tartozó Preševo völgyért adná át, ahol szintén sok albán él, bár nem kizárólagos többségben.

Az Európai Unió üdvözölte a bíróság Koszovóval kapcsolatos döntését, míg számos elemző sem ítéli kiegyensúlyozottnak a döntést, mert ezzel Hága tényleg úgy tett, mintha jogi, vagy nemzetközi alapot adna más önállósulni vágyó kisebbségeknek. Boris Tadić szerb elnök is kijelentette, hogy ezzel több régió fog megrendülni Európában. Tadić ugyanakkor Jeremićhez hasonlóan hozzáfűzte, hogy politikai eszközökkel kíván küzdeni tovább a koszovói függetlenség ellen. Szerinte egyértelmű, hogy a bíróság kizárólag a függetlenségi nyilatkozatot vizsgálja, s nem a függetlenséghez való jog megítéléséről döntött, s az ügyet így szeptemberben összeülő ENSZ közgyűlésnek engedte át.

Jeremić kijelentette, hogy nem engednek semmiféle provokációnak, amellyel esetleg a szerb állampolgárokat akarják felültetni. Ban Ki Mun főtitkár is nyilatkozatában arra szólította fel az országokat, hogy akadályozzanak meg mindenféle provokációt, amely a hágai bíróság véleményének kihirdetésével összefüggésben hangzana el.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Vucheva, Elitsa: EU fudges Kosovo independence recognition. EU Observer, 2008. február 18. (Hozzáférés: 2008. február 19.)
  2. ^ a b c d e f g h Kosovo's proclaimed independence provokes mixed responses from international community”, Xinhua, 2008. február 17. (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  3. Serbia recalls ambassador to US over Kosovo recognition. Kyiv Post, 2008. február 19. (Hozzáférés: 2008. február 19.) „He [Serbian Prime Minister Vojislav Kostunica] added Kosovo's independence declaration was "unilateral, illegal and immoral, carried out under the protection of the brutal force of the United States and NATO".”
  4. Serbia files criminal charges against Kosovo leaders. ABC News, 2008. február 18. (Hozzáférés: 2008. február 20.) „Serbia's police have filed criminal charges against Kosovo Albanian leaders for… "[committing] a serious criminal act against the constitutional order and security of Serbia"”
  5. The Statement of Islamic Republic of Afghanistan on the Recognition of Independence of Kosovo. Ministry of Foreign Affairs Afganistan, 2008. február 18
  6. Afghanistan recognises Kosovo's independence”, MSNBC, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) 
  7. Presidentja Jahjaga priti ambasadorin e Afganistanit, Siaullah Mahmud (albán nyelven). Zyra e Presidentit të Kosovës, 2013. június 17. (Hozzáférés: 2013. június 17.)
  8. Ministri Hoxhaj priti ambasadorin jorezident të Afganistanit në Kosovë (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. június 17. (Hozzáférés: 2013. június 17.)
  9. Costa Rica se pronuncia por la independencia de Kósovo (spanyol nyelven) (DOC). Ministerio de Relaciones Exteriores y Culto, 2008. február 17. [2008. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 18.)
  10. Kosova vendos marrëdhëniet diplomatike me Kostarikën (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. szeptember 23. (Hozzáférés: 2013. szeptember 23.)
  11. Costa Rica y la República de Kósovo establecen relaciones diplomáticas. (spanyol nyelven). Ministerio de Relaciones Exteriores de la República de Costa Rica, 2013. szeptember 23. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
  12. Statement of Prime Minister of Albania Mr. Sali Berisha on Recognition of Independence of Kosova. Republic of Albania Council of Ministers, 2008. február 18
  13. Albania: US, EU states first to recognise Kosovo”, Balkan Insight, 2008. február 17. (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  14. Albania recognises independent Kosovo”, Reuters, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) 
  15. Statement of Prime Minister of Albania Mr. Sali Berisha on Recognition of Independence of Kosova. Republic of Albania Council of Ministers, 2008. február 18
  16. Perfaqësite Diplomatike Shqiptare Jashtë Vendit. Mfa.gov.al. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  17. Ministria e Punëve të Jashtme. Ks-gov.net. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  18. France Recognises Kosovo”, BalkanInsight.com, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) 
  19. Hamilton, Douglas. „EU powers recognise Kosovo independence”, Yahoo!, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) 
  20. ^ a b Castle, Stephen. „Kosovo is Recognised by U.S., France and Britain”, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) (angol nyelvű) 
  21. Senegal - Kosovo, Dakar reconnaît le nouvel Etat (francia nyelven). Agence de Presse Sénégalaise, 2008. február 19. (Hozzáférés: 2008. február 19.)
  22. Senegal recognises Kosovo's independence: ministry (francia nyelven). haaba.com, 2008. február 19. (Hozzáférés: 2008. február 19.)
  23. Minister Hoxhaj in Senegal, coordination of Kosovo`s recognition campaign in Africa (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. február 15. (Hozzáférés: 2014. február 15.)
  24. Statement of H.E. Mr. Ali Babacan, Minister of Foreign Affairs of the Republic of Turkey, Regarding the Recognition of Kosovo by Turkey. Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Turkey, 2008. február 18. (Hozzáférés: 2008. február 18.)
  25. Britain, France recognise Kosovo”, Associated Press, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) (angol nyelvű) 
  26. UK to recognise independent Kosovo - PM. United Kingdom Prime Minister's Office, 10 Downing Street, 2008. február 18. (Hozzáférés: 2008. május 9.)
  27. Nicholas Kulish and C. J. Chivers. „Kosovo Is Recognized but Rebuked by Others”, The New York Times, 2008. február 19. (Hozzáférés ideje: 2008. május 9.) 
  28. British Embassy in Pristina, Kosovo. Foreign and Commonwealth Office. (Hozzáférés: 2008. május 9.)
  29. U.S. Recognizes Kosovo as Independent State (angol nyelven). U.S. Department of State, 2008. február 18. [2008. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 18.)
  30. Australia Recognizes the Republic of Kosovo (angol nyelven). Australia Department of Foreign Affairs and Trade, 2008. február 19. (Hozzáférés: 2008. február 19.)
  31. Australia Recognises the Republic of Kosovo. Australia Department of Foreign Affairs and Trade, 2008. február 19. (Hozzáférés: 2008. február 19.)
  32. Kosovo Country Brief. Australian Government – Department of Foreign Affairs and Trade, 2008. október 3. (Hozzáférés: 2009. március 28.)
  33. Australia's International Relations. Australian Embassy and Permanent Mission to the United Nations, Austria, Bosnia and Herzegovina, Kosovo, Slovakia, and Slovenia. (Hozzáférés: 2009. március 28.)
  34. Flamuri i Kosovës shpaloset në Canberra (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. február 15. (Hozzáférés: 2013. február 17.)
  35. Deutschland erkennt Kosovo an (német nyelven). Frankfurter Allgemeine, 2008. február 20. (Hozzáférés: 2008. február 20.)
  36. Bundesregierung beschließt Anerkennung des Kosovo (német nyelven). tagesschau.de, 2008. február 20. [2013. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 20.)
  37. Deutsche Botschaft Pristina (német nyelven). (Hozzáférés: 2012. október 16.)
  38. Announcement by Minister of Foreign Affairs of Republic of Latvia on recognition of Kosovo's independence. Ministry of Foreign Affairs of Republic of Latvia, 2008. február 20. (Hozzáférés: 2008. február 20.)
  39. Latvia establishes diplomatic relations with Kosovo. Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Latvia. (Hozzáférés: 2008. július 11.)
  40. Estonia recognises Republic of Kosovo. Estonian Ministry of Foreign Affairs, 2008. február 21. (Hozzáférés: 2008. február 21.)
  41. Estonia Enters into Diplomatic Relations with Republic of Kosovo | Välisministeerium. Vm.ee, 2008. április 24. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  42. "L'Italia riconosce il Kosovo" (olasz nyelven), 2008. február 21. (Hozzáférés: 2008. február 21.)
  43. Italy appoints Ambassador to Kosovo. New Kosova Report, 2008. május 15. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  44. Denmark recognises Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of Denmark, 2008. február 21. (Hozzáférés: 2008. február 21.)
  45. Danmarks forbindelser med Kosovo - Danmarks ambassade Østrig. Ambwien.um.dk. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  46. Skender Xhakaliu, non-resident ambassador to the Kingdom of Denmark (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. február 9. (Hozzáférés: 2013. február 11.)
  47. Le Luxembourg reconnaît formellement le Kosovo (francia nyelven). Le Gouvernement du Grande-Duché de Luxembourg, 2008. február 21. (Hozzáférés: 2008. február 21.)
  48. Ilir Dugolli, non-resident Ambassador in Luxemburg. Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. június 16. (Hozzáférés: 2010. június 16.)
  49. Perú decide reconocer independencia de Kósovoe (spanyol nyelven). Peruvian Ministry of External Relations, 2008. február 22. [2012. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 22.)
  50. Serbia withdraws its ambassadors from Belgium, Peru. Focus News Information Agency, 2008. február 25. (Hozzáférés: 2008. február 25.)
  51. Koninklijk besluit betreffende de erkenning van de Republiek Kosovo (holland és francia nyelven). Kosovo Thanks You, 2008. február 18. (Hozzáférés: 2008. február 18.)
  52. byElena Koinova: Kosovo prepares to open embassies in Washington, Brussels - Bulgaria abroad. The Sofia Echo, 2010. február 26. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  53. Rząd uznał niepodległość Kosowa (lengyel nyelven). TVN24 Agency, 2008. február 26. (Hozzáférés: 2008. február 26.)
  54. Government has recognised the independence of Kosovo, The Chancellery of the Prime Minister of the Republic of Poland, 2008-02-26
  55. Bundesrat anerkennt Kosovo (német nyelven). Tages-Anzeiger, 2008. február 27. (Hozzáférés: 2008. február 27.)
  56. Switzerland set to open embassy in Kosovo. Swissinfo, 2008. március 28
  57. Austrian government recognises Kosovo's independence. EUbusiness.com, 2008. (Hozzáférés: 2008. február 22.)
  58. Österreich erkennt das Kosovo an (német nyelven). Der Standard, 2008. február 27. (Hozzáférés: 2008. február 27.)
  59. Austria moves forward with recognition of Kosovo (angol nyelven). Monsters & Critics, 2008. február 27. (Hozzáférés: 2008. február 27.)
  60. Austria establishes diplomatic relations with Kosova (angol nyelven). KosovaLive, 2008. március 20. (Hozzáférés: 2008. március 20.)
  61. Austria establishes diplomatic relations with Kosova (angol nyelven). KosovaLive. (Hozzáférés: 2012. október 15.)
  62. Írország elismerte Koszovót (magyar nyelven). MNO, 2008. február 29. (Hozzáférés: 2008. február 29.)
  63. Minister for Foreign Affairs Dermot Ahern TD Announces Ireland’s recognition of the Republic of Kosovo (angol nyelven). Department of Foreign Affairs, 2008. február 29. (Hozzáférés: 2008. február 29.)
  64. Minister Hoxhaj welcomes the Irish Ambassador Deady (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. május 22. (Hozzáférés: 2012. május 22.)
  65. Sweden recognises the Republic of Kosovo. Swedish Ministry for Foreign Affairs, 2008. március 4. (Hozzáférés: 2008. március 4.)
  66. The Netherlands recognises Kosovo (angol nyelven). Government of the Netherlands. (Hozzáférés: 2008. március 4.)
  67. "The Netherlands opens embassy in Kosovo" (angol nyelven). Dutch Ministry of Foreign Affairs, 2008. július 27. [2009. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 30.)
  68. Íslensk stjórnvöld viðurkenna formlega sjálfstæði Kósóvó (izlandi nyelven). Iceland Foreign ministry, 2008. március 5. [2008. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 5.)
  69. Ambassador Peci presents the credentials to the President of the Republic of Iceland (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. május 16. (Hozzáférés: 2012. május 16.)
  70. Slovenia Recognizes Kosovo. Slovenian Press Agency, 2008. március 5. (Hozzáférés: 2008. március 5.)
  71. "Republic of Slovenia opens Embassy in Kosovo" (albán nyelven). president-ksgov.net, 2008. május 15. (Hozzáférés: 2008. május 16.)
  72. A Szlovén Nemzeti Párt, amely horvát-ellenes éa Szerbia-barát hevesen ellenzi Szlovéniában a tartomány függetlenségét.
  73. Suomi tunnusti Kosovon tasavallan (finn nyelven). Ministry for Foreign Affairs of Finnland. (Hozzáférés: 2008. március 7.)
  74. Finland recognises Kosovo. NewsRoom Finland. Ministry for Foreign Affairs of Finland, 2008. március 7. (Hozzáférés: 2008. március 7.)
  75. Japan recognises Kosovo. TurkishPress.com, 2008. március 17. (Hozzáférés: 2008. március 18.)
  76. Statement by Foreign Minister Masahiko Koumura on the Recognition of the Republic of Kosovo. Ministry of Foreign Affairs of Japan, 2008. március 18. (Hozzáférés: 2008. március 18.)
  77. Japan and Kosovo strengthen diplomatic ties. New Kosova Report, 2009. június 23. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  78. Japan-Kosovo Relations (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of Japan. (Hozzáférés: 2012. október 16.)
  79. "Canada joins international recognition of Kosovo". Canadian Foreign Ministry, 2008. március 18. (Hozzáférés: 2008. március 18.)
  80. Hoxhaj paralajmëron hapjen e ambasadës në Kanada”, Telegrafi (Albanian), 2014. március 22. (Hozzáférés ideje: 2014. március 25.) 
  81. Principata e Monakos njohu Republikën e Kosovës (albán nyelven). (Hozzáférés: 2012. június 4.)
  82. Relacione diplomatike me Monakon me anë të Fracnës. President of Kosovo, 2008. március 19. (Hozzáférés: 2008. március 19.)
  83. Magyarország elismerte a független Koszovót. Origo, 2008. március 18. (Hozzáférés: 2008. március 18.)
  84. Magyarország elismerte Koszovót. index.hu, 2008. március 19. (Hozzáférés: 2008. március 19.)
  85. http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/Pristina/en/mainpage.htm
  86. Magyarország nagykövetség, Pristina, Koszovó (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2012. október 15.)
  87. Croatia will recognise Kosovo independence. New Kosova Report, 2008. február 18. (Hozzáférés: 2008. február 18.)
  88. Croatia establishes embassy to Kosovo, seated in Pristina. Mvpei.hr. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  89. Sofia Officially Recognizes Pristina Sovereignty. novinite.com, 2008. március 20. (Hozzáférés: 2008. március 20.)
  90. ^ a b Sergei Stanishev: Bulgarian Government’s decision to recognize the independence of Kosovo is fully complied with the country’s national interests and our commitment to the future of the region, Council of Ministers of the Republic of Bulgaria, 2008-03-20
  91. Liechtenstein anerkennt den Kosovo. Liechtenstein government, 2008. március 28. (Hozzáférés: 2008. március 28.)
  92. Kosova and Liechtenstein to establish diplomatic relations (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. június 28. (Hozzáférés: 2012. december 14.)
  93. Naim Malaj, ambasador jo rezident në Principatën e Lihtenshtajnit (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. december 13. (Hozzáférés: 2012. december 14.)
  94. Norway recognises Kosovo as an independent state, 2008. március 28. (Hozzáférés: 2008. március 28.)
  95. Recognition of the Republic of Kosovo. Ministry of Foreign Affairs and Trade of the Republic of Korea, 2008. március 28. (Hozzáférés: 2008. március 28.)
  96. Republic of the Marshall Islands has recognized Kosovo" (angol nyelven). New Kosova Report, 2008. április 17. (Hozzáférés: 2008. április 17.)
  97. Republika e Kosovës vendos marrëdhëniet diplomatike me Republikën e Ishujve Marshall (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. október 27. (Hozzáférés: 2013. október 27.)
  98. Republic of Nauru Recognised the Republic of Kosovo (angol nyelven). kosovapress.com, 2008. április 22. (Hozzáférés: 2008. április 23.)
  99. Republika e Naurusë Njohi Republikën e Kosovës (albán nyelven). President of the Republic of Kosovo, 2008. április 23. (Hozzáférés: 2009. március 28.)
  100. B92 News: Burkina Faso, Nauru recognize Kosovo (angol nyelven). B92 News. (Hozzáférés: 2008. április 24.)
  101. Republika e Kosovës dhe Republika e Burkina Faso nënshkruan Protokollin për vendosje të marrëdhënieve diplomatike (albán nyelven), 2012. december 6. (Hozzáférés: 2012. december 12.)
  102. Seimas nutarė pripažinti Kosovo Respublikos nepriklausomybę (Seimas recognizes Republic of Kosovo's independence) (Litván nyelven). Parliament (Seimas) official proceedings, 2008. május 6. (Hozzáférés: 2008. május 6.)
  103. Lietuvos Respublikos užsienio reikalų ministerija - straipsniai:LITHUANIA ESTABLISHES DIPLOMATIC RELATIONS WITH THE REPUBLIC OF KOSOVO. Urm.lt. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  104. Congresso di Stato: San Marino riconosce il Kosovo (Olasz nyelven). Radio Televisione della Repubblica di San Marino. San Marino RTV, 2008. május 6. (Hozzáférés: 2008. május 12.)
  105. Delibera n. 8 del 12/05/2008 - Riconoscimento della Repubblica del Kosovo da parte della Re-pubblica di San Marino”, Secretary of State for Internal Affairs of the Republic of San Marino (Hozzáférés ideje: 2008. május 12.) (Olasz nyelvű) 
  106. Stabilimento delle relazioni diplomatiche con la Repubblica del Kosovo, Grand and General Council, 2012-02-16
  107. The Czech Republic has recognized independence of Kosovo (Angol nyelven). Csehország Külügyminisztériuma, 2008. május 21. (Hozzáférés: 2008. május 23.)
  108. Agjencia e Pavarur e Lajmeve- Kosova Press - LATEST NEWS. Kosova Press, 2008. július 16. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  109. Česko otevřelo své velvyslanectví v Kosovu”, iDNES.cz, 2008. július 16. (Hozzáférés ideje: 2008. július 16.) (Cseh nyelvű) 
  110. Czech Republic opens its embassy to Pristina”, Kosovapress, 2008. július 16. (Hozzáférés ideje: 2008. július 16.) 
  111. Liberia Recognizes Kosovo. liberianobserver.com. (Hozzáférés: 2012. június 4.)
  112. „SIERRA LEONE RECOGNIZED KOSOVA” (Sierra Leone elismerte Koszovót)] (Angol nyelven). kosovapress.com, 2008. június 13. (Hozzáférés: 2008. június 14.)
  113. Sierra Leone Recognized Kosovo (Sierra Leone elismerte Koszovót) (Angol nyelven). kosovothanksyou.com, 2008. június 13. (Hozzáférés: 2008. június 14.)
  114. EL MINISTERIO DE RELACIONES EXTERIORES DE COLOMBIA DECLARA QUE RECONOCE A LA REPUBLICA DE KOSOVO (Spanyol nyelven). Ministry of Foreign Affairs, Colombia, 2008. augusztus 6. [2008. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
  115. Colombia reconoció formalmente la República de Kosovo (spanyol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Colombia, 2008. augusztus 4. (Hozzáférés: 2008. augusztus 4.)
  116. Belize njeh pavarësinë e Kosovës (Albanian nyelven). President of the Republic of Kosovo, 2008. augusztus 7. (Hozzáférés: 2008. augusztus 7.)
  117. Belize officially recognizes Kosovo independence. New Kosova Report, 2008. augusztus 7. (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)
  118. Malta recognises independence of Kosovo (Angol nyelven)
  119. MALTA RECOGNIZES KOSOVO AS AN INDEPENDENT STATE (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of Malta, 2008. augusztus 22. (Hozzáférés: 2008. augusztus 22.)
  120. Establish diplomatic relations between the Republic of Kosovo and the Republic of Malta. (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. szeptember 22. (Hozzáférés: 2011. szeptember 22.)
  121. Samoa recognizes indepedent Kosovo (angol nyelven). newkosovareport.com, 2008. szeptember 15. (Hozzáférés: 2008. szeptember 15.)
  122. Portugal recognises Kosovo (angol nyelven). b92.net, 2008. október 8. (Hozzáférés: 2008. október 8.)
  123. Çmohet mbështetja e Portugalisë (albán nyelven). Telegrafi, 2011. november 14. (Hozzáférés: 2011. november 14.)
  124. Muhamedin Kullashi, Non-Resident Ambassador to Portugal. Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. szeptember 20. (Hozzáférés: 2012. október 15.)
  125. Montenegro recognizes Kosovo's independence (angol nyelven). International Herald Tribune, 2008. október 9. [2008. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 9.)
  126. News - Region - Montenegro, Kosovo in diplomatic ties. B92, 2010. január 15. (Hozzáférés: 2010. január 15.)
  127. Montenegro opens embassy in Kosovo (angol nyelven). Ministry of foreign affairs of the Republik of Kosovo, 2013. július 30. (Hozzáférés: 2013. szeptember 2.)
  128. Macedonia recognizes Kosovo. MIA.com.mk. Macedonian Information Agency, 2008. október 9. (Hozzáférés: 2008. október 9.)
  129. Montenegro, Macedonia recognize Kosovo - Summary. (Hozzáférés: 2012. június 4.)
  130. Kosovo and FYR of Macedonia establish diplomatic relations. New Kosova Report, 2009. október 18. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  131. Maqedonia hapë ambasadën në Prishtinë (albán nyelven). Telegrafi.com, 2009. november 11. (Hozzáférés: 2009. november 12.)
  132. UAE recognises Kosovo (angol nyelven). Emirates News Agency, 2008. október 14. (Hozzáférés: 2008. október 14.)
  133. UAE recognises Kosovo (angol nyelven). IC Publications, 2008. október 14. (Hozzáférés: 2008. október 14.)
  134. Ambassador of the United Arab Emirates presents his letters of credential to Minister Hyseni (angol nyelven). Ministry of Foreign Affaires of the Republic of Kosovo, 2010. április 21. (Hozzáférés: 2010. április 27.)
  135. "Ambasadori i Emiratave të Bashkuara Arabe i dorëzon kopjen e letrave kredenciale Ministrit Hyseni " (albán nyelven). mfa-ks.net, 2010. április 27. (Hozzáférés: 2010. április 27.)
  136. Malajzia njeh Republikën e Kosovës (albán nyelven). Ministry of Foreign Affaires of the Republic of Kosovo, 2008. október 31. (Hozzáférés: 2008. október 31.)
  137. Malaysia Recognises Kosovo Independence, Verbal Note (angol nyelven). kosovothanksyou.com. (Hozzáférés: 2008. október 30.)
  138. Malaysia Recognises Kosovo Independence (angol nyelven). balkaninsight.com. (Hozzáférés: 2008. október 31.)
  139. Verbal Note of Malaysia (angol nyelven). Kosovo Thanks You. (Hozzáférés: 2012. június 4.)
  140. The Republic of Kosovo establishes diplomatic relations with Malaysia (angol nyelven). Ministry of Foreign Affaires of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2011. március 23.)
  141. THE ESTABLISHMENT OF FORMAL DIPLOMATIC RELATIONS BETWEEN MALAYSIA AND KOSOVO (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of Malaysia, 2011. március 23. (Hozzáférés: 2011. március 23.)
  142. Micronesia recognizes Kosovo independence (angol nyelven). New Kosova Report, 2008. december 6. (Hozzáférés: 2008. december 6.)
  143. Micronesia recognizes independence of Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2008. december 5. (Hozzáférés: 2008. december 5.)
  144. FSM Recognizes Kosovo Act of Self-Determination (angol nyelven). Government of the Federated States of Micronesia. (Hozzáférés: 2008. december 5.)
  145. The Republic of Kosovo establishes diplomatic relations with the Federated States of Micronesia (angol nyelven). Ministry of Foreign Affaires of the Republic of Kosovo, 2013. szeptember 19. (Hozzáférés: 2013. szeptember 19.)
  146. Panama Recognizes Kosovo (angol nyelven). balkaninsight.com, 2009. január 16. (Hozzáférés: 2009. január 16.)
  147. Panamá puerta de entrada de Kosovo a América Latina (spanyol nyelven). Ministerio de Relaciones Exteriores de la República de Panamá, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2013. augusztus 28.)
  148. Hoxhaj: Panamaja, portë për Amerikën Latine (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2013. augusztus 28.)
  149. Maldives Recognise Kosovo's Independence (angol nyelven). balkaninsight.com, 2009. február 19. (Hozzáférés: 2009. február 19.)
  150. Kosova dhe Maldivet vendosin marrëdhënie diplomatike (albán nyelven). Telegrafi, 2009. április 16. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  151. Official recognition letter by President of Palau (angol nyelven) (pdf). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2009. március 11.)
  152. Gambia njeh pavarësinë e Kosovës (albán nyelven)
  153. The Kingdom of Saudi Arabia recognizes the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2009. április 20.)
  154. Kosova-Arabia Saudite me marrëdhënie diplomatike (albán nyelven). Telegrafi. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  155. "Kosovo Diplomatic Missions Abroad" (angol nyelven). mfa-ks.net. (Hozzáférés: 2011. április 17.)
  156. Note verbale of the Comore Islands (francia nyelven). Le Ministère des Relations Extérieures, de la Coopération, chargé de la Diaspora de la Francophonie et du Monde Arabe de l'Union des Comores, Kosovo Thanks you. (Hozzáférés: 2009. május 14.)
  157. Bahrain recognizes Kosovo (angol nyelven). Bahrain News Agency. (Hozzáférés: 2009. május 19.)
  158. Republika e Kosovës vendos marrëdhëniet diplomatike me Mbretërinë e Bahreinit (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. március 13. (Hozzáférés: 2014. március 13.)
  159. Jordan recognizes the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2009. július 8. (Hozzáférés: 2009. július 8.)
  160. Ambasadori Spahiu i dorëzoi letrat kredenciale te Mbreti i Jordanisë (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. június 5. (Hozzáférés: 2013. június 5.)
  161. Dominican Republic recognized the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2009. július 11. (Hozzáférés: 2009. július 11.)
  162. Verbal Note of Dominican Republic (Spanyol nyelven). Kosovo Thanks You. (Hozzáférés: 2012. június 4.)
  163. New Zealand recognizes the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2009. november 9. (Hozzáférés: 2009. november 9.)
  164. Ministria e Punëve të Jashtme (albán nyelven). Ks-gov.net. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  165. Republic of Malawi recognizes Kosovo as independent and sovereign state (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2009. december 16. (Hozzáférés: 2009. december 18.)
  166. "Kosovo president thanks Malawi for diplomatic support" (angol nyelven). [2013. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 16.)
  167. The Islamic Republic of Mauritania recognized the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2010. január 14. (Hozzáférés: 2010. január 14.)
  168. Republika Islamike e Mauritanisë njohu Republikën e Kosovës (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2010. január 12. (Hozzáférés: 2010. január 12.)
  169. Recognition of the Republic of Kosovo by the Kingdom of Swaziland (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2010. április 12. (Hozzáférés: 2010. április 12.)
  170. Official recognition letter by Ministry of Foreign Affairs and External Trade of the Republic of Vanuatu (angol nyelven). Kosovo Thanks You. (Hozzáférés: 2010. április 28.)
  171. Republic of Kosovo and Republic of Vanuatu established diplomatic relations (angol nyelven). President of the Republic of Kosovo, 2010. szeptember 23. (Hozzáférés: 2010. szeptember 23.)
  172. Recognition is confirmed by Djibouti (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2010. május 12. (Hozzáférés: 2010. május 12.)
  173. Republika e Kosovës dhe Republika e Xhibutit vendosin marrëdhëniet diplomatike (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. március 22. (Hozzáférés: 2013. március 22.)
  174. Somalia recognized the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2010. május 21. (Hozzáférés: 2010. május 21.)
  175. Honduras recognises the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2010. szeptember 3. (Hozzáférés: 2010. szeptember 3.)
  176. Established Diplomatic Relations between the Republic of Kosovo and the Republic of Honduras (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2009. december 12. (Hozzáférés: 2010. december 2.)
  177. Kiribati recognises the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2010. október 25. (Hozzáférés: 2010. október 25.)
  178. Verbal Note of Kiribati. New Kosovo Alliance. (Hozzáférés: 2012. június 4.)
  179. Tuvalu recognises Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2010. november 19. (Hozzáférés: 2010. november 19.)
  180. Qatar recognized the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. január 7. (Hozzáférés: 2011. január 7.)
  181. Qatar recognized the Republic of Kosovo. Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. január 7. (Hozzáférés: 2011. január 7.)
  182. The Republic of Guinea-Bissau Recognized the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. január 14. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  183. ^ a b Republic of Kosovo Established Diplomatic Relations with Sultanate of Oman (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. február 4. (Hozzáférés: 2011. február 4.)
  184. The Principality of Andorra recognizes Kosovo's independence (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. június 8. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  185. Kosova and Andorra establish diplomatic relations (angol nyelven). MFA of Kosovo, 2011. szeptember 14. (Hozzáférés: 2011. szeptember 14.)
  186. Central African Republic recognized Kosovo independence (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. július 22. (Hozzáférés: 2011. július 22.)
  187. ^ a b The Republic of Niger and the Republic of Guinea Conakry recognize Kosovo’s independence (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2011. augusztus 16. (Hozzáférés: 2011. augusztus 16.)
  188. Verbal Note of recognition of Guinea. Kosovapress.com, 2011. augusztus 16. (Hozzáférés: 2011. augusztus 16.)
  189. Republika e Kosovës dhe Republika e Nigerit vendosin marrëdhëniet diplomatike (albán nyelven). Ambasada e Republikës së Kosovës në Paris, 2013. január 25. (Hozzáférés: 2013. február 4.)
  190. The Republic of Benin is the 80th state to recognize Kosovo’s independence (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2011. augusztus 18.)
  191. Santa Lucia is the 81st UN member state to recognize the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2011. augusztus 19.)
  192. Kosovo’s recognition confirmed by the Republic of Gabon (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2011. október 13.)
  193. Republika e Gabonit njeh shtetin e Kosovës (albán nyelven). Telegrafi. (Hozzáférés: 2011. szeptember 9.)
  194. Gaboni njohu Kosovën (albán nyelven). rtv21.tv. (Hozzáférés: 2011. szeptember 10.)
  195. Republika e Kosovës dhe Republika e Gabonit vendosin marrëdhëniet diplomatike (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. március 5. (Hozzáférés: 2014. március 5.)
  196. Côte d'Ivoire recognizes Kosovo Independence (angol nyelven). Top Channel. (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
  197. Bregu i Fildishtë njeh Kosovën (albán nyelven). NOA. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
  198. Kuwait formally recognizes the Republic of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2011. október 11.)
  199. Kosovo establishes diplomatic relations with Kuwait (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. január 16. (Hozzáférés: 2013. január 16.)
  200. Ghana Republic – the 86th country recognising the Independence of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2012. január 23.)
  201. The Republic of Kosovo establishes diplomatic relations with the Republic of Ghana (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. október 2. (Hozzáférés: 2012. október 15.)
  202. The Republic of Kosovo establishes diplomatic relations with the Republic of Ghana. Embassy of the Republic of Kosovo in the United States, Washington, DC, 2012. október 2. (Hozzáférés: 2012. december 14.)
  203. Haiti’s recognition of Kosovo confirmed during Minister Hoxhaj’s visit to this state (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2012. február 10.)
  204. Hoxhaj: We will further our cooperation with Haiti following the recognition (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2012. február 11.)
  205. Governo reconhece Kosovo como estado soberano (Portugál nyelven). Rádio e Televisão de Portugal. (Hozzáférés: 2012. március 15.)
  206. Verbal Note of São Tomé and Príncipe (Portugál nyelven). First Deputy Prime Minister for International Recognitions and Foreign Investments of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2012. március 13.)
  207. Brunei Darussalam recognizes Kosovo independence (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2012. április 25.)
  208. Chad recognizes the Republic of Kosovo (angolaccessdate=2012-06-01 nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo
  209. Timori Lindor njeh pavarësinë e Kosovës (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. november 9. (Hozzáférés: 2012. november 9.)
  210. Note verbale of Timor Leste, 2012. szeptember 20. (Hozzáférés: 2012. szeptember 20.)
  211. Papua New Guinea konfirmon njohjen e Kosovës (albán nyelven). Koha Ditore, 2012. október 3. (Hozzáférés: 2012. október 3.)
  212. Papua New Guinea confirms recognition of Kosovo (angol nyelven). M-Mag, 2012. október 3. (Hozzáférés: 2012. október 3.)
  213. Declaration par la Republic du Burundi de la Reconnaissance de l'Etat du Kossovo, Ministere des Relations Exterieures et de Cooperation Internationale de la Republic du Burundi] (francia nyelven), 2012. október 16. (Hozzáférés: 2012. október 29.)
  214. The Republic of Burundi recognized the Republic of Kosovo (angol nyelven). First Deputy Prime Minister of the Republic of Kosovo, 2012. október 28. (Hozzáférés: 2012. október 28.)
  215. Prime Minister Thaçi: Kosovo’s membership in EBRD testified that the process of the recognition of the Kosovo as a democratic and sovereign country has taken an irreversible up-turn and is recognized as an historical fact (angol nyelven). Office of the Prime Minister of the Republic of Kosovo, 2012. november 19. (Hozzáférés: 2012. november 19.)
  216. Fiji’s verbal note recognizing Kosovo arrives”, Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. november 22. (Hozzáférés ideje: 2012. november 22.) (angol nyelvű) 
  217. Fiji recognises Kosovo's independence”, KosovaPress, 2012. november 19. (Hozzáférés ideje: 2012. november 20.) (angol nyelvű) 
  218. The Republic of Kosovo establishes diplomatic relations with the Republic of Fiji (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. február 14. (Hozzáférés: 2013. február 14.)
  219. Saint Kitts and Nevis recognized Kosovo's independence (angol nyelven). KosovaPress, 2012. november 14. (Hozzáférés: 2012. november 14.)
  220. Saint Kitts dhe Nevis njeh zyrtarisht pavarësinë e Kosovës (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. november 28. (Hozzáférés: 2012. november 29.)
  221. Dominica recognizes Kosovo’s independence (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. december 11. (Hozzáférés: 2012. december 11.)
  222. Kosova vendos marrëdhëniet diplomatike me Dominikën (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2012. december 11. (Hozzáférés: 2012. december 11.)
  223. RECOGNITION OF THE REPUBLIC OF KOSOVO (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Islamic Republic of Pakistan, 2012. december 24. [2013. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  224. Kosova dhe Pakistani vendosin marrëdhënie diplomatike (albán nyelven). KosovaTimes, 2013. január 27. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  225. Kosovo and Pakistan establish diplomatic relations (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. január 27. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  226. Guajana njeh shtetin e pavarur dhe sovran të Kosovës (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. március 16. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
  227. Guajana zyrtarizon njohjen e Kosovës (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. június 13. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  228. Pacolli: Tanzania na njohu, merita është e imja (albán nyelven). Telegrafi.com, 2013. május 30. (Hozzáférés: 2013. május 31.)
  229. Tanzania recognizes Kosovo independence (angol nyelven). Focus-fen.net, 2013. május 31. (Hozzáférés: 2013. május 31.)
  230. CKA 699/755/01, Ministry of Foreign Affairs and International Cooperation of the United Republic of Tanzania, 2013-06-05
  231. Hoxhaj continues lobbying, establishes diplomatic relations with Tanzania (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. április 3. (Hozzáférés: 2014. április 3.)
  232. Yemen recognizes Kosovo (angol nyelven). Saba Net, 2013. június 11. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  233. MPJ ka pranuar notën verbale të njohjes nga Jemeni (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. június 12. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  234. Note Verbale of Yemen (arab nyelven). The official facebook page of Enver Hoxhaj. (Hozzáférés: 2013. szeptember 30.)
  235. قرار حكومة جمهورية مصر العربية الاعتراف بجمهورية كوسوفو كدولة مستقلة وذات سيادة (arab nyelven). Ministry of Foreign Affairs of Egypt, 2013. június 26. (Hozzáférés: 2013. június 26.)
  236. Republika e Egjiptit njeh Kosovën shtet të pavarur e sovran (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. június 26. (Hozzáférés: 2013. június 26.)
  237. El Salvador recognises Kosovo (angol nyelven). KosovoNews.com, 2013. június 29. (Hozzáférés: 2013. június 29.)
  238. June, month of record recognitions, Kosovo's New Diplomat, Ministry of Foreign Affairs of Republic of Kosovo, June/August 2013
  239. Arrin nota verbale nga El Salvadori (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. október 4. (Hozzáférés: 2013. október 4.)
  240. Republic of Kosovo established diplomatic relations with El Salvador (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. október 18. (Hozzáférés: 2014. október 18.)
  241. Tajlanda njeh shtetin e Kosovës (albán nyelven). Gazeta Tribuna, 2013. szeptember 25. (Hozzáférés: 2013. szeptember 25.)
  242. The Prime Minister today in New York at a meeting with Deputy Prime Minister of Thailand, Dr. Surapong Tovichakchaikul also received formal recognition from the Kingdom of Thailand (angol nyelven). The Republik of Kosovo - The Office of the Prime Minister, 2013. szeptember 26. (Hozzáférés: 2013. szeptember 26.)
  243. Announcement On the Establishment of Diplomatic Relations Between The Republic of Kosovo and the Kingdom of Thailand (angol nyelven). The Republik of Kosovo - The Office of the Prime Minister, 2013. november 22. (Hozzáférés: 2013. november 22.)
  244. Establishment of Diplomatic Relations between Thailand – Kosovo”, Ministry of Foreign Affairs of the Kingdom of Thailand, 2013. november 22. (Hozzáférés ideje: 2013. december 5.) 
  245. Grenada njeh Kosovën (albán nyelven). Telegrafi.com, 2013. szeptember 25. (Hozzáférés: 2013. szeptember 25.)
  246. Prime Minister Thaçi meets the Foreign Minister of Grenada, Nickolas Steele – he officially accepts recognition of Kosovo by Grenada (angol nyelven). The Republik of Kosovo - The Office of the Prime Minister, 2013. szeptember 25. (Hozzáférés: 2013. október 2.)
  247. Thaçi pranoi zyrtarisht njohjen nga shteti i Grenadës (albán nyelven). Telegrafi.com, 2013. szeptember 25. (Hozzáférés: 2013. szeptember 25.)
  248. Edhe Libia e njohu Kosovën (albán nyelven). Telegrafi.com, 2013. szeptember 25. (Hozzáférés: 2013. szeptember 25.)
  249. Libya officially recognises Kosovo (angol nyelven). Libya Herald, 2013. szeptember 26. (Hozzáférés: 2013. szeptember 26.)
  250. Republic of Kosovo establishes diplomatic relations with Libya (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. május 14. (Hozzáférés: 2014. május 14.)
  251. Tonga e njeh Kosovën (albán nyelven). Gazettaexpress.com, 2014. január 17. (Hozzáférés: 2014. január 17.)
  252. First recognition of Kosovo for 2014 is Tonga (angol nyelven). Balkaneu.com, 2014. január 17. (Hozzáférés: 2014. január 17.)
  253. Arrin nota verbale e njohjes nga Mbretëria e Tongës (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2014. január 20.)
  254. Mbretëria e Lesotos njeh pavarësinë e Kosovës (albán nyelven). RTKLive.com, 2014. február 11. (Hozzáférés: 2014. február 11.)
  255. Pas njohjes nga Lesoto, Hoxhaj vazhdon lobimin në Afrikë (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. február 12. (Hozzáférés: 2014. február 12.)
  256. Hoxhaj pranon notën verbale të njohjes nga Mbretëria e Lesotos (albán nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. február 19. (Hozzáférés: 2014. február 19.)
  257. Togo recognized Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. július 2. (Hozzáférés: 2014. július 3.)
  258. Hoxhaj welcomes the Togolese counterpart, signs the establishment of diplomatic relations (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. július 21. (Hozzáférés: 2014. július 21.)
  259. Solomon Islands recognizes Kosovo as independent state”, Solomon Star, 2014. augusztus 13. (Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 13.) 
  260. Solomon Islands recognise Kosovo`s Independence (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2014. augusztus 13. (Hozzáférés: 2014. augusztus 13.)
  261. Taiwan recognizes Kosovo independence (Angol nyelven). Tiraspol Times, 2008. február 18. (Hozzáférés: 2008. február 20.)
  262. MOFA Statements The Government of Taiwan Congratulates Kosovo on Gaining Independence (Angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of China, 2008. február 18. (Hozzáférés: 2008. február 18.)
  263. Deputy Prime Minister Selimi received in a meeting Malta’s Order of Templars (Angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo. (Hozzáférés: 2011. október 26.)
  264. Permanent Observer Mission of the Order of Malta to the U.N. 216 East 47th Street New York, NY 10017 (USA)
  265. RESOLUTION ADOPTED BY THE GENERAL ASSEMBLY without reference to a Main Committee (A/48/L.62 and Add.1)
  266. Le gouvernement dénonce l' "ingérence" américaine”, Le Soir d'Algérie (Hozzáférés ideje: 2008. március 18.) 
  267. Rechazará Argentina independencia de Kosovo”, El Universal, 2008. február 20. (Hozzáférés ideje: 2008. február 20.) 
  268. Azerbaijan says not recognizing Kosovo independence”, Reuters, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) 
  269. Venezuela's Chavez won't recognize independent Kosovo”, International Herald Tribune, 2008. február 21.. [2008. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2008. február 22.) 
  270. Радмановић: БиХ неће признати независност Косова”, RTRS, 2008. február 21. (Hozzáférés ideje: 2008. február 26.) 
  271. PRESIDENT KOMSIC: BOSNIA WILL NOT RECOGNIZE KOSOVO ANY TIME SOON”, Bosnia News, 2008. február 20. (Hozzáférés ideje: 2008. február 27.) 
  272. "New Bosnian leader praises ties with Turkey, expects Erdoğan visit", Today's Zaman, by Celıl Sağir in Sarajevo, 8 March 2008. Link accessed 2008-03-11.
  273. Brasil não reconhece Kosovo sem acordo com Sérvia”, Grupo RBS, 2008. február 22. (Hozzáférés ideje: 2008. március 15.) 
  274. ^ a b c d Kosovo MPs proclaim independence”, BBC, 2008. február 17. (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  275. South Africa: Govt Calls for Continued Kosovo Negotiations 
  276. Statement by the Foreign Ministry of the Republic of Belarus relating to the unilateral proclamation of independence by the Kosovo temporary authorities of self-government”, The Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Belarus, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) 
  277. Belarus’ Parliament issues statement in connection with Kosovo self-declaration of independence”, BelTA, 2008. február 21. (Hozzáférés ideje: 2008. február 22.) 
  278. ЗАЯВЛЕНИЕ Постоянной комиссии Совета Республики по международным делам и национальной безопасности и Постоянной комиссии Палаты представителей по международным делам и связям с СНГ Национального собрания Республики Беларусь (Russian nyelven). National Assembly of the Republic of Belarus, 2008. február 21. (Hozzáférés: 2008. február 22.)
  279. Belarus supports Serbians’ pursuit of territorial integrity”, National Center of Legal Information of the Republic of Belarus, 2008. február 28. (Hozzáférés ideje: 2008. február 29.) 
  280. Georgia not planning to recognise Kosovo-minister
  281. Georgia Will Not Recognize Kosovo’ - Foreign Minister
  282. Statements of FM Ms. Bakoyannis following the EU General Affairs and External Relations Council (GAERC, Brussels). Greece in the World. Ministry of Foreign Affairs of Greece, 2008. február 18. [2008. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva].
  283. Valinakis on SE Europe, FYROM”, ANA-MPA, 2008. március 24. (Hozzáférés ideje: 2008. március 24.) 
  284. Both sides must mutually accept solution for Kosovo, Papoulias stresses”, Embassy of Greece, 2008. február 17. (Hozzáférés ideje: 2008. február 22.) 
  285. "In response to questions on developments regarding Kosovo", Press release of the External Affairs Ministry of India, New Delhi, 18 February 2008. Link accessed 1 March 2008.
  286. Indonesia supports Kosovo problem solution through negotiations
  287. Kosovo's proclamation of independence triggers more mixed responses
  288. afp.google.com/article/ALeqM5i3P7GRr55t2l7VZqxiWweagLgJqw. [2008. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  289. www.mfa.gov.cn/eng/xwfw/s2510/t408032.htm
  290. Kirgisien erkennt Kosovo-Unabhängigkeit nicht an (német nyelven), 2008. február 21. (Hozzáférés: 2008. február 21.)
  291. Позиция Кыргызской Республики по Косово (orosz nyelven). Kyrgyzstan Ministry of Foreign Affairs, 2008. február 21. (Hozzáférés: 2008. február 21.)
  292. Ataques al “padre” de la secesión de Kosovo”, Compañía Tipográfica Yucateca, 2008. február 29. (Hozzáférés ideje: 2008. március 1.) 
  293. Laos comments on Kosovo. Lao News Agency. (Hozzáférés: 2008. február 19.)
  294. Moldova will not recognise Kosovo's independence, gov't says”, Associated Press, 2008. február 17. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) 
  295. President Basescu says Romania not to recognize Kosovo independence”, HotNews.ro, 2008. február 19. (Hozzáférés ideje: 2008. február 19.) 
  296. Romania will not recognize Kosovo independence”, Reuters, 2008. február 19. (Hozzáférés ideje: 2008. február 19.) 
  297. Sri Lanka says Kosovo independence a threat to world peace”, AFP, 2008. február 17.. [2008. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  298. Таджикистан не признает независимость Косово. Central Asian News, 2008. február 19. (Hozzáférés: 2008. február 22.)
  299. Ukraine to back Serbia's position on Kosovo. National Radio Company of Ukraine, 2008. február 20. (Hozzáférés: 2008. február 20.)
  300. Situación de Kosovo a estudio (Spanish nyelven). Ultimas Noticias, 2008. március 4. (Hozzáférés: 2008. március 4.)
  301. Venezuela se opone a independencia de Kosovo”, Globovisión, 2008. február 21. (Hozzáférés ideje: 2008. február 21.) 
  302. Vietnam says against unilateral Kosovo independence”, Reuters, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) 
  303. Islam, Siddique. „Bangladesh Closely Monitoring Kosovo Situation, Hasn't Taken Stand On Recognizing New Nation”, AHN, AHN Media Corporation, 2008. február 18. 
  304. Sources: Israel won't be among first states to recognise Kosovo”, Haaretz, 2008. február 17.. [2008. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  305. Kosovo "Will Boost Karabagh Recognition Drive"”, Reuters, 2008. február 16. (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  306. S'pore studying Kosovo's declaration of independence from Serbia”, Channel NewsAsia, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 18.) 
  307. Vatican calls for moderation in Kosovo, Serbia”, Reuters, 2008. február 17. (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  308. Pope meets with Kosovo president, Vatican stresses no change in stance on future, AP (via International Herald Tribune, February 2, 2008.
  309. Security Council divided on Kosovo independence”, The Times of India, 2008. február 17.. [2008. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  310. http://www.icj-cij.org/docket/files/141/14813.pdf?PHPSESSID=5426a5c2a95c0a220c70c0027ac00394
  311. EUobserver.com
  312. Serbia, Russia fury as Kosovo independence draws near”, EurActiv, 2008. február 15. (Hozzáférés ideje: 2008. február 20.) 
  313. EUobserver.com
  314. MEPs welcome progress of Serbia, Kosovo and Montenegro towards joining the EU, European Parliament, 2012-03-29
  315. Official NATO Statement as of 18-2-2008
  316. Secretary General of the OIC declares support to the Kosovo Independence
  317. Organization of the Islamic Conference backs Kosovo independence : Middle East World
  318. Saudi-Kosovo set to join OIC, Menafn, 2012-06-18
  319. Hoxhaj welcomes the OIC declaration calling for recognition of Kosovo (angol nyelven). Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Kosovo, 2013. február 9. (Hozzáférés: 2013. február 11.)
  320. K. Albanians announce Caribbean recognitions 2011.09.18.
  321. Kosovo Joins the IMF and World Bank, US Department of State, 2009-06-29
  322. IMF recognizes Kosovo, begins to weigh membership, Reuters, 2008-07-15
  323. Kosovo Joins IMF, World Bank, Nasdaq, 2009-06-29[halott link]
  324. Kosovo Becomes the International Monetary Fund's 186th Member, International Monetary Fund, 2009-06-29
  325. IOC to recognise Kosovo”, ANSA, 2008. február 17. (Hozzáférés ideje: 2008. február 20.) 
  326. IOC: Kosovo Olympic Team 'Unlikely'”, Associated Press, 2008. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. február 20.) 
  327. http://www.unmikonline.org/regulations/2004/re2004_26ala03_24.pdf
  328. Serbian bishop calls for war”, New Kosova Report, 2008. február 17. (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  329. Serbia pledges long-haul fight over Kosovo”, Reuters, 2008. február 17. (Hozzáférés ideje: 2008. február 17.) 
  330. Serbia recalls US ambassador
  331. PROTESTNE NOTE SRBIJE I POVLAČENJE AMBASADORA IZ AUSTRALIJE
  332. "Srbija suverena, Kosovo nije"
  333. http://www.b92.net/eng/news/politics-article.php?yyyy=2008&mm=07&dd=24&nav_id=52168
  334. Koszovó nem sértett nemzetközi jogot (index.hu)
  335. Az ENSZ-bíróság szerint jogszerű volt a koszovói függetlenség kikiáltása (origo.hu)