Korányi Frigyes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Korányi Frigyes
1498 Design 60.png
Korányi Frigyes arcképe emlékbélyegen (1963)
Születési neve Kronfeld Frigyes
Született 1828. december 10.
Nagykálló
Elhunyt 1913. május 19. (84 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása belgyógyász,
egyetemi tanár

Báró tolcsvai Korányi Frigyes (szül. Kronfeld[1] ) (Nagykálló, 1828. december 10.Budapest, 1913. május 19.), belgyógyász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a magyarországi orvostudomány egyik korai meghatározó alakja, (ifj.) báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter (1931-1932) és Korányi Sándor orvosprofesszor apja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koranyi.jpg

Kronfeld Sebaldus és Nyíri (Kandel) Anna első gyermekeként, 1828. december 10-én született Nagykállóban tehetős izraelita orvoscsaládba, később még nyolc testvére született. A középiskolát a szatmárnémeti piaristáknál végezte, a pesti egyetem orvosi karán 1844-ben kezdett tanulni.

Orvostanhallgatóként rész vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, előbb mint nemzetőr, majd a Szabolcs vármegyei önkéntes zászlóalj gyógyszertár parancsnoka, aztán a nyíregyházi katonakórház főhadnagya, a szabadságharc végén pedig mint a 104. honvédzászlóalj főorvosa. 1848-ban apja kezdeményezésére ő is (teljes családjával együtt) áttért a katolikus hitre és felvette a Korányi nevet. 1849 őszén folytatta tanulmányait Pesten, 1852-ben szerzett diplomát. A szabadságharcban való részvételéért még ebben az évben száműzték Bécsből (ahová, mint műtőnövendék két évre készült) felségsértés címén (egy magánlevélben tett egy megjegyzést Ferenc Józsefre – „a császár jóképű gyerek” – amit – szándékosan vagy véletlenül – „jól táplált gyereknek” fordított félre a rendőrségi cenzúra, így az gúnyosnak hatott) illetve Pestről is, Nagykállóba. 1852-ben kezdte meg praxisát Nagykállóban, 1859-ben egyik alapítója volt a helyi kórháznak. 1857-1858-ban több tanulmányutat tett a kor legnevesebb orvosi intézményeibe illetve egyetemeire Markusovszky Lajossal, Hirschler Ignáccal és Török József debreceni gyógyszerésszel. A tapasztalatait tanulmányokban adta közre az Orvosi Hetilapban, a hazai orvosképzés reformjának szükségességét hangoztatva, illetve – az elsők között – a gyermekhalandóság okait vizsgálta. 1861. január 30-án Szabolcs vármegye főorvosának nevezték ki. A magyar alkotmány felfüggesztése (provizórium) elleni tiltakozásul 1861. november 4-én a teljes megyei tiszti karral együtt lemondott. (a provizórium egészen a kiegyezésig tartott) 1864-ben amnesztiát kapott és visszatérhetett Pestre, ahol előbb a tífusz-fiókkórház, majd 1865-ben a Szent Rókus kórház idegosztályának vezetője lett. 1864-ben a pesti egyetemen magántanári képesítést szerzett idegkórtanból. 1866-ban kinevezték a pesti egyetemen a belgyógyászat tanárává.

1878-ban kezdődött meg az I. belklinika (ma Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, rövidebb nevén „Korányi Kórház”) építése saját tervei alapján, melynek átadása (1880) után egészen haláláig igazgatója lett és maradt. „Klinikáján” – Magyarországon elsőként, de a korban sem túl elterjedt módon – bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi-, bakteriológiai- és röntgenvizsgálatokat. Előadásaiban, szakirodalmi tevékenységében a kor leghaladóbb, legkorszerűbb tudományos nézeteit propagálta és érvényesítette.

Részt vett az 1870-es évek egészségügyi reformjainak előkészítésében és kidolgozásában (1874. évi egyetemi orvosképzési reform, 1876. évi közegészségügyi törvény), ennek révén számos korábbi, még tanulmányútjai során megfogalmazódott reformelképzelését keresztül tudta vinni. Munkássága elismeréseként 1884-ben „tolcsvai” előnévvel (Adolf nevű öccsével együtt) nemesi, majd (egymaga) 1908-ban bárói rangot kapott, 1891-ben a főrendiház örökös tagja lett. Szintén 1884-ben az MTA levelező tagjának választotta.

Korányi család síremléke a budapesti Kerepesi temető jobb árkádsorán (45)(Ligeti Miklós alkotása)

1886-ban kinevezték egyetemi rektorrá. Ebbéli minőségében bevezette az egyetemen a klinikai gyakornoki rendszert, a belgyógyászati szakvizsgáknál pedig feltételnek szabta meg a klinikain felül az ideggyógyászati és a kórbonctani gyakorlatot is. A „kórházában” olyan nevek fordultak meg a keze alatt, mint Victor Babeș (később világhíres bakteriológus), Udránszky László, Kétly Károly, Elischer Gyula, Bókay Árpád, Issay Artúr, Buday Kálmán, és még sokan mások. Főleg a mellkasi betegségekkel foglalkozott, az elsők között vizsgálta a relatív szívbillentyű zavarokat, munkáiban, előadásaiban gyakran vizsgálta illetve mutatott rá az adott betegséggel összefüggésbe hozható társadalmi hátterekre. Kezdeményezésére indult meg az aktív megelőző és gyógyító küzdelem a tuberkulózis (tbc) ellen, melynek keretében aktívan részt vett a tüdővizsgálói rendelő hálózat (ma: tüdőszűrő állomások) kiépítésében, elterjesztésében. Teljes egészében neki köszönhető az Erzsébet királyné Tüdőszanatórium 1905-ös megnyitása, mely a saját tervei alapján az általa gyűjtött adományokból épült fel.

Hosszú ideig volt elnöke az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, tagja az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak. Fontos feladatnak tartotta a folyamatos kórházfejlesztéseket, a legújabb eljárások, eredmények alkalmazását, illetve szorgalmazta a gyógyfürdők fejlesztését, integrálását a gyógyászatba. 84 éves korában, 1913. május 19-én hunyt el, Budapesten.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tőle[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több külföldi kézikönyv összeállításánál kérték fel szerzőnek.

  • Über Milzbrand und Rotzkrankheit. In: Franz Freiherr von Pitha und Theodor Billroth : Handbuch der allgemeinen und speciellen Chirurgie. 1865
  • Die Lungenkrankheiten. In: Albert Eulenburg: Real-Encyclopädie der gesammten Heilkunde. Bécs, 1880–1883
  • Zoonosen. In: Carl Wilhelm Hermann Nothnagel et al. [Hrsg.]: Handbuch der speciellen Pathologie und Therapie. Bécs, 1894–1905, 24 Bände.
  • A belgyógyászat kézikönyve (szerk. Bókai Árpád, Kétli Károly, K. F. I–V. Bp., 1894–1898)

Ezeken felül még több mint 150 tudományos közleménye jelent meg.

Róla[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bókay János: Korányi Frigyes (Akad. Ért., 1928)
  • Tállyai Róth Miklós: Korányi Frigyes (Bp., 1932)
  • Máté István-Réti Endre: Korányi Frigyes (Bp., 1951)
  • Babics Antal: Megemlékezés Korányi Frigyesről (Magy. Tud. 1963, 12. sz.)
  • Varga Lajos: Id. Korányi Frigyes (Orv. Hetit. 1963 . 22. sz.)
  • Hajos Károly: Korányi Frigyes és kora (Communicationes ex Bibliotheca Historiae Medicae Hungaricae, 1963. 29. sz.)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Korányi Frigyes témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 968. o.  
  • Dr. Kapronczay Károly: Orvosdinasztiák I. – A Korányi család (magyar nyelven) pp. 1–4. Turul. [2002. március 14-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 25.)
  1. Korányi Frigyesnos. Magyar Életrajzi Index. (Hozzáférés: 2013. december 21.)