Konyhai vita

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A konyhai vita[1] egy rögtönzött (tolmácsokon keresztül zajló) megbeszélés volt Richard Nixon amerikai alelnök és Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártfőtitkár között. A megbeszélésre 1959. július 24-én Moszkvában a Szokolnyiki Parkban az Amerikai Nemzeti Kiállítás megnyitóján került sor. A kiállítás alkalmával egy teljes amerikai típusú házat építettek fel, ami a kiállítás szervezői szerint Amerika egész területén előfordulhatna. Tele volt munkaerő-kímélő, rekreációt elősegítő eszközökkel, melyek az amerikai kapitalista fogyasztói piac gyümölcseit kívánták bemutatni.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konyhai vita az 1955-ös genfi csúcstalálkozó óta az első magas szintű megbeszélés volt a szovjet és az amerikai vezetők között. William Safire – aki a kiállítás hírügynökségének képviselőjeként vett részt a találkozón – visszaemlékezései szerint a megbeszélés a kiállítás számos helyiségében folyt, de a legjellemzőbb helyszín egy kertvárosi ház konyhája volt, mely félbe volt vágva, így könnyen be lehetett látni.[2]

A megbeszélés másik neve a „szplitnyik,” mely a szovjet Szputnyik program nevén alapuló szójátékként jött létre. A két férfi az általuk irányított gazdasági rendszerek – a kapitalizmus és a kommunizmus – előnyeit ecsetelték. A párbeszédre a hidegháború elmérgesedésének idején került sor, ami a Szputnyik 1957-es kilövésével kezdődött s az U–2 incidenssel folytatódott 1960-ban. A legtöbb amerikai úgy gondolta, Nixon jött ki győztesen a vitából, ami megnövelte belföldi elismertségét. Színes videófelvételen örökítették meg az eseményt. Ezt a technikát az USA területén fejlesztették ki. Nixon olyan amerikai eredményeket sorolt fel mint a mosogatógép, a fűnyíró, a szupermarketek, fűszerekkel teli polcok, a Cadillac, a sminkszínek, a rúzs, a tűsarkú cipő, a készételek, a hi-fi készülékek, süteményválogatások és a Pepsi Cola. Nixon az amerikai háztartásokban elérhető berendezésekre, így például a mosogatógépre helyezte a hangsúlyt, s innét kapta a megbeszélés a konyhai vita nevet.

Mindkét férfi saját országuk ipari eredményeivel büszkélkedett. Hruscsov megjegyezte, hogy a szovjetek olyan dolgokra koncentrálnak, „ami számít,” és nem a luxusra. Szatirikusan megkérdezte, hogy van-e olyan gépezet, mely „beteszi a szájba az ételt, s ott lenyomja”. Nixon erre úgy válaszolt, hogy ez a verseny inkább technikai, s nem harcászati. A vita végén mindketten egyetértettek abban, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak is nyitottabbnak kell lennie a másik irányában. Azonban Hruscsovban kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy Nixon ígéretéhez híven tényleg le fogják-e fordítani angolra s sugározni fogják-e azt, amit ő mondott a vita folyamán.

A konyhát a floridai All-State Properties építésze, Andrew Geller tervezte a Raymond Loewy Associatesnél. A vitát követően a cég késztetést érzett, hogy megfizethető, előre gyártott második otthonokat készítsen.

Televíziós közvetítés és amerikai reakciók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Egyesült Államokban július 25-én három nagy televízió sugározta a konyhai vitát. Erre a szovjetek tiltakozással válaszoltak, mivel Nixon és Hruscsov előzetesen abban állapodtak meg, hogy a vitát egyszerre fogják Amerikában és a Szovjetunióban sugározni. A szovjetek azt mondták, még nem álltak készen a felvétel közvetítésére. Azonban az amerikai hálózatok úgy érezték, a várakozással csökken a műsor hírértéke.[3] Két nappal később, július 27-én késő éjszaka a vitát közvetítették a moszkvai televízióban is, de Nixon reakcióit csak részben fordították le.[4]

Az amerikai fogadtatás vegyesnek volt mondható. A New York Times ez „egy olyan eszmecsere volt, mely megmutatta a kelet és nyugat közötti szakadékot, de keveset foglalkozott az érdemi kérdésekkel.” S inkább a politikai figyelemfelkeltés eszközeként mutatta be.[5] Az újság szerint a közvéleményt megosztotta a vita.[6] Másik oldalról viszont a vitával szintén foglalkozó Time Magazine dicsérte Nixont, s azt írta, „egyedi módon próbált megszemélyesíteni egy nemzeti karaktert, mely büszke a békés hozzáállására, az életmódjára, s veszélyben is magabiztos saját erejében.”[7]

Annak ellenére, hogy a megbeszélés nem volt diplomatikus, Nixon Moszkvából történt hazatérését követően azonnal növelte népszerűségét. Ezt megelőzően a külvilággal langyos volt a kapcsolata.[8][9] Az út következtében megnőtt Nixon tekintélye mint államférfi, s nagyban megnövelte annak esélyét, hogy a Republikánus Párt a következő évben őt nevezi meg elnökjelöltjének.[10]

Referenciák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_hruscsov_nixon_konyhai_vita/ A Hruscsov–Nixon „konyhai vita”
  2. Safire, William. "The Cold War's Hot Kitchen," The New York Times, Friday, July 24, 2009.
  3. Richard H. Shepard. "Debate Goes on TV over Soviet Protest" New York Times, July 26th, 1959
  4. Associated Press. "Soviet TV Shows Tape of Debate." New York Times, July 28th, 1959
  5. "News of the Week in Review" New York Times, July 26
  6. "Moscow Debate Stirs U.S Public" New York Times, July 27, 1959
  7. "Better to See Once" Time Magazine, August 3rd, 1959
  8. Paul Kengor. "The Vice President, Secretary of State, and Foreign Policy." Political Science Quarterly Vol. 115, No. 2 (Summer 2000) 174-199. pg 184
  9. Bruce Mazlish. "Toward a Psychohistorical Inquiry: The Real Richard Nixon" Journal of Interdisciplinary History Vol 1, No. 1 (1970) pp 49-105
  10. "Now the Summit" New York Times, August 3rd, 1959

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]