Kompenzáló nevelés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kompenzáló nevelés (latinul: 'kiegyenlítő, pótló'): a gyógypedagógiai nevelési folyamatban lehetővé teszi a nehezen fejlődő, ill. a sérülés következtében nem megfelelően működő pszichikus folyamatok helyett az épen működő folyamatokra támaszkodva a személyiség fejlődését.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

E felfogás képviselői szerint a kompenzáló nevelés biológiai alapját az idegrendszeri működések kompenzatorikus átrendeződésének, átszervezésének törvényszerűségei képezik; pszichológiai szempontból a Wundt-féle kompenzációs elvre és az ingerfeldolgozások Bischof-féle elveire (kompenzáció, rekonstrukció, korrekció) épül. A kompenzáló nevelés elmélete és gyakorlata a defektológia köréből származik. Eszerint az anomáliás gyermekek defektusainak a kompenzációja a fejlődésnek azt a sajátos folyamatát jelenti, „amelyben kialakulnak a feltételes kapcsolatok új, dinamikus rendszerei; különböző fajtájú pótlások jönnek létre; végbemegy a sérült vagy fejletlen funkciók kijavítása és helyreállítása; kialakulnak a szociális tapasztalat elsajátításának és tevékenységének módjai: fejlődnek a gyermek fizikai és értelmi képességei és egész személyisége.” (Zemcova).

A kompenzáló nevelésnek a különböző típusú fogyatékosok nevelésében más és más tartalma van, attól függően, hogy mely pszichikus funkciókra irányul. Különösen az érzékszervi fogyatékosok, (hallássérültek, látássérültek) nevelésében kapott nagy szerepet a kompenzáló nevelés. A gyógypedagógia-elmélet a kompenzáló nevelés mellett - különösen az értelmi fogyatékosok nevével kapcsolatban említi a korrekciós, ill. a regenerációs nevelést. A gyógypedagógiai tevékenységnek ezek a formái fogyatékosság következtében megsérült pszichikus funkciók helyreállítását segítik elő.

A fejlődési deficitekre összpontosító gyógypedagógiai szemlélet átalakulási folyamatában a kompenzáló nevelés hangsúlya csökken. A modern gyógypedagógiai terápia az egyéni speciális nevelési szükségletek megismerésére támaszkodva fejleszti azokat az eljárásokat, amelyek - a sérült ember személyiségének másságát elfogadva - segítik őt sajátos kompetenciáinak és identitásának kialakításában.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Zemcova, M. J.: A defektusok kompenzációjának alapjai az anomáliás gyermekeknél. in: Az anomáliás gyermekek nevelésének és oktatásának alapjai. (Szerk. Djacskov, A. J.) Moszkva, 1965. 101-122.;
  • Mihály O.: Neveléselméleti problémák a gyógypedagógiában. in: Tanulmányok a gyógypedagógia köréből. (Szerk. Lovász T.) Budapest, 1971. 9-89.;
  • Méhes J.: A tipológiai diagnosztika alapjai a látási fogyatékosságok kompenzáló nevelésében. Spec. Pedagogika, 1977. 1. 1-11.;
  • Gordosné Szabó Anna: Gyógypedagógia. Budapest, 1981. 71-83.;
  • Becker K.-P.: Rehabilitationspädagogik. Berlin, 1984.;
  • Illyés Sándor: Gyógypedagógiai alapismeretek. Budapest, 1987.