Szent György-szobor (Kolozsvár)
Koordináták: é. sz. 46° 46′ 5″, k. h. 23° 35′ 43″
A kolozsvári Szent György-szobor (románul Statuia Sfântului Gheorghe) a Farkas utcai református templom előtt áll, a hársfák alatt. Az eredeti művet 1373-ban készítette a kolozsvári testvérpár, Márton és György, és Prágában, a Hradzsin udvarán áll.
I. Ferenc József király a prágai Szent György-szoborról két gipszmintát készíttetett, ezek közül az egyiket az Erdélyi Múzeumnak ajándékozta. Az 1900-as évek elején Kolozsvárott gyűjtést indítottak a gipszminta alapján készítendő bronzszobor felállítására. A másolat Róna József budapesti öntödéjében készült el és 1904. szeptember 28-án leplezték le az Arany János-téren (utóbb Szent György, Gheorghe Sion, Béke, jelenleg Lucian Blaga tér). 1960-ban, a Diákművelődési Ház építésekor a szobrot átköltöztették jelenlegi helyére.
Tartalomjegyzék |
További másolatok [szerkesztés]
Ma Budapesten szobornak több másolata ismert. Egyik köztéren felállított példánya a Halászbástya lépcsősorának alján található. Egy másik az Epreskertben, a Képzőművészeti Egyetem intézetének parkjában látható. Belső térben a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is látható egy-egy példány.
Magyarországon vidéken Szegeden áll e nevezetes szobor másolata, mivel az első világháború után a kolozsvári egyetem Szegedre költözött.
2012. május 5-én Sepsiszentgyörgyön is felállítottak a szoborról egy másolatot.[1]
Galéria [szerkesztés]
-
Az eredeti szobor Prágában
-
Másolat a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán
Jegyzetek [szerkesztés]
Források [szerkesztés]
- László Gyula: Kolozsvári Márton és György Szent-György szobrának lószerszámja (Kolozsvár, 1943)
- Kolozsvári Márton és György
- Gábor Dénes: Százéves a Kolozsvári testvérek – Márton és György – Sárkányölő Szent György kolozsvári szobra; Művelődés, 2004, 12 sz
- Prokopp Mária: Márton és György Sárkányölő Szent György-szobra: 1373
- Sümegi György: Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának néhány képzőművészeti ábrázolásáról, Korunk, 2006. október
- Szent György szobor, Halászbástya
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- A kolozsvári Szent György szobor a régi sajtóban – Erdélyi Napló, 2005. március 26.

