Kodifikáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
CORPUS IURIS CIVILIS ROMANI (Gothofredus, 1583)

A kodifikáció egy nagyobb életviszony-csoportra vonatkozó egynemű jogszabályok rendszerbe foglalása, szerves egységbe ötvözése. Eredményét törvénykönyvnek, kódexnek nevezik. A kodifikáció szót tágabb értelemben gyakran használják a jogalkotás folyamatának szinonimájaként.

Középkori kodifikációk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában a középkori városok joga rendkívül sokféle jogforrásból állt össze, az ebből eredő jogbizonytalanságot és ellentmondásokat számos városban jogösszegzéssel, kodifikációs munkákkal próbálták feloldani. Az ebből adódó kihívásoknak a városok korszakonként eltérően próbáltak megfelelni:

  • a korai kodifikációs szakaszban alapvetően a korábbi források összegyűjtésével, újrarendezésével jött létre az új városi jog – mint Hamburgban (1270) vagy Brémában (13031307). A jogrendezést legtöbbször egy kisebb kodifikációs bizottság végezte, melyet aztán a városi tanács, vagy a polgárközösség jóváhagyott. Előfordult (például Hamburgban), hogy más városok korábbi kodifikációs munkáit is figyelembe vették.
  • A következő kodifikációs hullám a 15.16. században következett be. Ez alapvetően összhangban volt a Német-római Birodalomban jelentkező megújulási szándékkal. Ezek az újítási törekvések azonban sajátos, középkori viszonyok között úgy jelentek meg, hogy bennük a „régi jó viszonyok” helyreállítását fogalmazták meg célkitűzésnek. Emiatt ezen korszak kodifikációs termékeit reformációnak, vagy új reformációnak nevezik. Jelentősebb reformációk ebben az időben Köln (1437), Nürnberg (1479), Hamburg (1497), Worms (1499) vagy Freiburg (1520) városokban történtek.
  • A kodifikációt jelentősen felgyorsította a könyvnyomtatás elterjedése. Az első európai, nyomtatásban megjelent világi törvénykönyv Róma város 1471-es reformált városjoga volt, Nürnberg jogát pedig hatszor nyomtatták ki 1564-ig. Ezután a források bősége miatt a városok gyakran éltek kompilációs módszerekkel, akár más városok jogának egyszerű átvételével.

A modern kor felé tartva[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

CCC (Imprint: Frankfurt, J. Schmidt. Verlegung Sigmund Feyrabends, 1577)

Constitutio Criminalis Carolina (CCC)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez az 1532-es, büntető anyagi és eljárási szabályokat egyesítő törvénykönyv északolasz és német városi előzményekből táplálkozott, közvetlen előkészítőjének a Constitutio Criminalis Bambergiensis tekinthető. Johann von Schwarzenberg munkája, a Carolina a tényállásokat próbálta rögzíteni, szabályozta az inkvizitórius eljárást, keretek közé próbálta szorítani a tortúrát. Hatása egyes területeken egészen a 19. század elejéig volt kimutatható.

Porosz Általános Törvénykönyv (ALR)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Allgemeines Landrecht für die Preussischen Staaten (ALR) a felvilágosult abszolutizmus mindent szabályozni kívánó törekvésének mintapéldája. 19.000 szakaszból állt, az egyes eseteket külön-külön (kazuisztikusan) próbálta meg szabályozni. Közjogi, közigazgatási jogi, magánjogi, perjogi és büntetőjogi normák tömkelegét tatalmazta, hatása 1900-ig, de egyes szerzők szerint akár a Német Demokratikus Köztársaság jogáig kimutatható (az építésrendészeti szabályozásban).

A polgári korszak jelentős kodifikációi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Code Civile[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia kódexek közül a legjelentősebb az 1804-es polgári törvénykönyv (a Code Civile). Tartalmazta a jogegyenlőség elvét és többek között felszámolta a rendek különjogait. Központi kérdése volt a tulajdon szentsége. A szerződési és végrendelkezési szabadságra vonatkozó elveivel dinamizálta az addig statikus tulajdonfogalmat. 2281 szakaszból áll, bevezetésből és három könyvből épül fel. Tartós, a modern viszonyoknak megfelelő törvénykönyv, mindmáig hatályban van Franciaországban, de egyéb területeken is (pl. a kanadai Quebecben vagy az USA Louisiana államában), a joggyakorlat pedig sikeresen továbbfejlesztette, így átfogó revíziója mindmáig szükségtelennek bizonyult.

Az osztrák polgári törvénykönyv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A német polgári törvénykönyv (BGB)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dr. Kajtár István: Egyetemes állam- és jogtörténet I-II.