Kis pecsétírás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kis pecsétírás
XiaozhuanQinquan.jpg
Kis pecsétírásos, kőbe vésett szöveg a Csin-korból
Típus logografikus
Nyelvek kínai
Időszak i. e. 3. századtól napjainkig
Irány fentről lefele, jobbról balra
Rokon írásrendszerek Nagy pecsétírás
Átírási segédlet
hsziao-csuan
Kínai átírás
Hagyományos kínai 小篆
Egyszerűsített kínai 小篆
Mandarin pinjin xiǎozhuàn
Wade–Giles Hsiao3-chuan4

A kis pecsétírás a kínai írás első standardizált formája, amelynek kanonizált, végleges formáját a Kínát első ízben egyesítő Csin-dinasztia első uralkodójának Csin Si Huang-tinek a parancsára főminisztere, Li Sze öntött végleges formába i. e. 213-ban.[1] A kínai írás egykor hivatalos stílusának számító kis pecsétírásnak manapság leginkább csak a kalligráfiában és a nyomatott szövegek esztétikailag változatos megjelenítéséért felelős tipográfiában van jelentősége.

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kínában már az i. e. 1. évezred végén kialakultak a mai írásjegyek archaikus formái. Első kanonizálásukat a hagyomány szerint a Csou-ház egyik uralkodója, Hszüan 宣 király (i. e. 827-782) rendelte el, a feladattal pedig a „Történész” Csout (Si Csou 史籀) bízta meg. Így született meg a kínai írás Csou írásának” (Csou ven 籀文) nevezett változata, amelyet az utókor a „nagy pecsétírás” (ta-csuan 大篆) néven ismer.[2] Az írásjegyek új stílusának formáját a „Si Csou kötete” (Si Csou pien 《史籀篇》) című gyűjtemény rögzítette, amelyet hagyományosan kb. i. e. 800 körülre datálnak, de a töredékekből ismert mű keletkezési idejét néhány modern kutató inkább helyezi a Hadakozó fejedelemségek vagy a Csin-dinasztia korába.

A kínai írásjegyeknek azonban számos változata alakult ki és volt használatban az i. e. 3. századig, s bár közös tőről fakadt a legtöbb fejedelemségnek megvolt a saját írásváltozata. Ezeket összefoglaló néven „a hat fejedelemség írásjegyei” (liu kuo ven-ce 六國文字) néven ismerték, és évszázadokon keresztül ezek használata a fejedelemségek bürokratikus adminisztrációja, de a kőbe vagy bronzba vésett feliratok, valamint az irodalmi, filozófiai, történeti műveket is ezekkel jegyezték le a korabeli íráshordozóra, a bambuszcsíkokra, amelyeket összekötve „könyvtekercsek” formájában tároltak.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kínát i. e. 221-ben egyesítő Csin állam uralkodója, a Csin Si Huang-ti néven trónra lépő Első Császár egységesíti törekvései során, nem csupán a pénzt, a mértékegységeket stb. egyesítette, hanem a birodalom működtetéséhez elengedhetetlen közigazgatás, az adminisztráció eszközét, az írást is szabványosítani kívánta (tung ven-su 同文書). A szabványosított csin-pecsétírás (csin-ven 秦篆) kidolgozásával főminiszterét, Li Szet bízta meg.[3]

Li Sze az addig használatban lévő írásjegyek mintegy felét eltöröltette, a megmaradtak felét pedig nem csak grafikus formájukban, hanem akár struktúrájukban is átszerkesztette. Ennek egyik főkövetkezménye az volt, hogy a másolás útján hagyományozott Csin-kor előtti írásbeliség szövegei eltorzultak. A bronzfeliratok kivételével ma már ezeknek a szövegeknek egyike sem ismert eredeti formájában. Az eltörölt írásjegyeket másokkal kellett helyettesíteni, az írásjegyek megváltoztatása azonban nagyobb hibalehetőséget rejtett a másolás során.[4]

Használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori Kínában rendkívül fontos szertartási edény, a három lábú bronzüst (ting 鼎), írásjegyének történeti alakulása a kezdeti képjeltől a Kína egyesítésekor egységesített írásformáig.

Csin Si Huang-ti a császárként való trónra lépése után néhány évvel személyesen járta be a birodalmát, és a jelentősebb helyeken, például szent hegyeken az ő, illetve főbb hivatalnokai parancsára kőbe vésett feliratokon örökítették meg dicsőséges tetteit és érdemeit. A történetíró feljegyzései című krónika, az Első Császár életrajzi fejezetében hat ilyen terjedelmes szöveget ismertet. Ezek közül eredeti formájában ma már csak egyet ismernek, amelyik 84 elmosódott, kis pecsétírással írt szövegtöredéket tartalmaz.[5]

Jól lehet, az írás egységesítésének feladatát Li Sze sikeresen elvégezte, de az általa kidolgozott kis pecsétírás mégsem bizonyult praktikusnak a mindennapi használat során. A kis pecsétírás karakterei elemei még őrzik a kemény anyagba (csont, bronz, kő) történő bevésés hatását, épp ezért a formai jegyeiket tekintve merevek, kissé szögletesek és geometrikusak.[6] A kis pecsétírást valószínűleg csak a hivatalos feliratok, ünnepélyesebb dokumentumok lejegyzésére szolgálhatott, a kevésbé fontos iratokat egyszerűbb, a kis pecsétírással párhuzamosan kialakult úgy nevezett „kancellár írással” (li-su 隸書) írták, amely a rövid életű, i. e. 207-ben elbukott Csin-dinasztia után teljes mértékben felváltotta.[7]

Bár a kis pecsétírásnak roppant kevés korabeli emléke maradt fenn (kőbe vésett feliratokon, bronztárgyakon, kerámiákon, pénzérméken stb.), de mégsem tűnt el nyomtalanul. A kínai írásjegyek Li Sze által megreformált, kidolgozott új struktúrája és készlete valamennyi további stílusnak kiinduló mintájául szolgált, és a személyazonosításra szolgáló hagyományos pecsétnyomók véseteinek kedvelt stílusa mind a mai napig. Ezenkívül az archaizáló kalligráfiák stílusaként is népszerű.[8]

A legújabb kutatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kínai írás korai fejlődésének újabb tudományos vizsgálódásához nagy lendületet adott az elmúlt évtizedekben végzett régészeti feltárások során, a Csin-kor előttről származó kéziratok, kéziratos szövegtöredékek előkerülése. A témát kutató, kiváló szakember, Galambos Imre a Hadakozó fejedelemségek korából származó szövegek, valamint az i. sz. 100 körül összeállított etimológiai szótár, a Suo-ven csie-ceben 《說文解字》 feljegyzett és máig megőrződött korai írásjegyformák, variánsok összehasonlító vizsgálata alapján megállapította, hogy a kínai írás egységesítése aligha történhetett egycsapásra, sokkal inkább valószínű, hogy egy több évszázadon át tartó, fokozatosan végbemenő folyamat betetőződése.[9] Galambos szerint Li Sze tevékenysége inkább abból állt, hogy az addig létezett, de nem a felismerhetetlenségig eltérő írásformákat, írásjegy változatokat eltörölte, és a legterjedtebbet, legdominánsabbat jelölte ki követendő mintául.[10]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Boltz 1994  156. o.
  2. Miklós 1973 61. o.
  3. Boltz 1994 157. o.
  4. Blunden-Elvin 1995 180. o.
  5. Salát 2006 44. o.
  6. Ferenczy 2003 16. o.
  7. Kwo 1990 26. o.
  8. Kwo 1990 26. o.
  9. Galambos 2006 144. o.
  10. Galambos 2006 145. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kacsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]