Kis grizon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kis grizon
Galictis.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Család: Menyétfélék (Mustelidae)
Alcsalád: Menyétformák (Mustelinae)
Nem: Galictis
Bell, 1826
Faj: G. cuja
Tudományos név
Galictis cuja
(Molina, 1782)
Elterjedés
Lesser Grison area.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kis grizon témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kis grizon témájú kategóriát.

A kis grizon (Galictis cuja) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a menyétfélék (Mustelidae) családjába és a menyétformák (Mustelinae) alcsaládjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kis grizon Dél-Amerikában őshonos. A kontinens déli felén él, Argentína, Bolívia, Brazília, Peru, Chile és Paraguay területén. Az ültetvények közt, de általában az épületek közelében szeret tanyázni, s a baromfiállományban nagy pusztítást szokott végezni. Inkább a füves térségek lakója, ámbár rengeteg erdőben is előfordul. Ha kutyák veszik üldözőbe; nem kúszik a fára, hanem inkább kövek vagy fagyökerek alá rejtőzik.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Galictis cuja cuja
  • Galictis cuja furax
  • Galictis cuja huronax
  • Galictis cuja luteola

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testhossza 65 centiméter, ebből farka 22 centiméter. Bundájának színezte érdekes, mert testének felső része világosabb, mint az alsó. Orra, nyaka alsó része, hasa és állkapcsa sötétbarna, míg egész felső része, a homlokától a farkáig halványszürke, mivel nemezszőre fekete-fehér gyűrűs. Homlokáról arcán át világos agyagsárga, a vállak táján kissé kiszélesedő sáv fut végig. Farka vége és kicsiny fülei egészen sárgák, talpa és sarka tompa fekete színű. A hím, a nőstény és a fiatal példány bundájának színe azonos.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Menekülés közben odvas fákba, sziklahasadékokba vagy földbe vájt lyukakba rejtőzik el. Az a különös sajátsága, hogy hosszú nyakát úgy emelgeti, mint a mérges kígyók szokták; e közben apró fekete szeme élénken kivillog a fehér sávok alól, s kétségtelenül elárulja az állat okosságát és vérszomjas természetét. A grizon éppoly vérengző, mint a mi nyusztunk, vagy nyestünk, s állítólag éhség nélkül is annyi állatot mészárol le, amennyihez csak hozzáférhet, bátor természetű. Rio Grande do Sul tartományban nagy magtárakban úgy tartják a grizont, mint nálunk a macskát, a patkányok pusztítására. Egyenes ülésű, mozgását kinyúlt testtel végzi.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alfred Edmund Brehm. Az állatok világa, A legújabb német kiadás nyomán teljesen átdolgozott, az új felfedezésekkel és a magyar vonatkozásokkal kiegészített új magyar kiadás, Budapest: Arcanum (2000). ISBN 963 86118 2 0 „Brehm2000”