Khadzsuráhó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Khadzsuráhó műemlékegyüttese
Világörökség
Khadzsuráhó
Khadzsuráhó
Adatok
OrszágIndia
TípusKulturális helyszín
KritériumokI, II, III
Felvétel éve1986
Elhelyezkedése
Khadzsuráhó (India)
Khadzsuráhó
Khadzsuráhó
Pozíció India térképén
é. sz. 24° 51′, k. h. 79° 56′Koordináták: é. sz. 24° 51′, k. h. 79° 56′
A Wikimédia Commons tartalmaz Khadzsuráhó témájú médiaállományokat.
A Visvanátha-templom
A Laksmana-templom
A Visnu négykarú, háromfejű ábrázolása a Laksmana-templomban
A Csitragupta-templom
A Kandarija–Mahádévi templom
A dzsaina Sántináth-templom
A tizenegyedik tírthankara („gázlókészítő”) szobra a Sántináth-templomban

Khadzsuráhó (hindi: खजुराहो) indiai kisváros Madhja Prades tartományban, a cshatarpuri kerületben, 175 km-re Dzshánszítól, 620 km-re délkeletre Delhitől, India fővárosától. Neve a khadzsur hindi szóból ered, ami datolyapálmát jelent. Khadzsuráhó India egyik legnépszerűbb turistalátványossága. Híres turistacélponttá erotikus témájú szobrokkal dekorált templomai tették. A hindu templomépítészet nágara stílusának egyik legismertebb képviselője.

A 950–1050 között épült város volt a hindu Csandela királyok fővárosa — ők a 10. és 12. század között uralták Indiának ezt a vidékét. A mintegy 85 hindu és dzsainista templomból mára 20 maradt fenn látogatható formában. 1986-tól a kulturális világörökség része[1]

Története[szerkesztés]

A Csandelák a Gurdzsára-Pratihára-dinasztia vazallusaiként kezdtek építkezni a vidéken. Mivel a Hold (Csandra) leszármazottainak tartották magukat, másik elnevezésük a Csandrátréják. Hatalmuk kiteljesedése Dhanga (950–1002) királyuk alatt következett be, ekkor függetlenítették magukat, és fővárost alapítottak Khadzsuháró közelében. Mivel a térség távol esett a muszlim hódítások szokásos útvonalától, a templomok és a faragott szobrok nagy része fennmaradt az utókor számára. A Csandelák területei 1310-ben a Delhi Szultanátus fennhatósága alá került, azonban az épületegyüttes továbbra is épen megmaradt. Modern felfedezése 1840-re tehető, amikor az angolok tudomást szereztek a dzsungel által elfedett romokról, de tudományos igényű feltárása és helyreállítása csak a 20. század húszas éveire tehető.

A terület jelentősebb műemlékei[szerkesztés]

A legtöbb templom teraszokon áll, építőanyaguk homokkő. Szabad területen állnak, nincsenek elkerítve. A legnagyobbak alaprajza kettős kereszt alakú. A tornyokat (sikharák) kisebb tornyocskák, ún. angasikharák veszik körül. Tetejükön az elmaradhatatlan, bordázott ámlaka, ennek tetején a korsó, vagy kalásza látható. Csaknem mindegyik templomra jellemző a díszítmények, szobrok fantasztikus túlburjánzása, ami az építészet és szobrászat egységes megjelenését eredményezi. A nagyobb templomok a szokásos, szinte kötelező jellegű templomépítészeti egységekből állnak: A talapzaton álló épülethez lépcső vezet fel, a nagyobbakat öt, a kisebbeket három épület alkotja. A látogató egy kisebb előtéren (ardhamandapa) keresztül jut a gyülekezeti csarnokba (mandapa), ez egy kis átjárón (antarála) át vezet a szentélyhez (garbagriha). A szentély körül a körüljárás útjának, (pradaksina) van kialakítva egy szűk, keskeny folyosó.

A mintegy 20 000 szobor kis része az erotikus tartalmú (mintegy száz), a szalagfrízek témájukat tekintve ünnepségeket, felvonulásokat, vadászjeleneteket, isteneket és harcosokat és azok kísérőit ábrázolják. Nem ritkák a geometrikus motívumok, indák, egyéb növényábrázolások sem.

A templomokat két csoportba, keleti és nyugati csoportra osztják.

A keleti csoport templomai[szerkesztés]

  1. Visvanátha
  2. Laksmana
  3. Mátangésvara
  4. Varáha
  5. Kandaríja Mahádévi
  6. Dzsagadamba
  7. Csitragupta
  8. Párvati

A Sivaszágara-tó mellett áll ez a csoport, a legfontosabb a Visvanátha-templom, a legrégebbi a saiva Mátangésvara-templom, amelyet a 10. század elején építettek. Ennek érdekessége, hogy külső felülete nem tartalmaz szobordíszítéseket. Jobbra a kis Varáha-templom áll, benne Visnu egyik avatárájának, a vadkannak (Varáha) monolit szobra.

A templomépítések sorozata a Jasovarman (megh. 950) parancsára épített Laksmana-templommal kezdődött, majd később a saiva Visvanátha-templomot építették fel.

A Laksmana-templom szentélyében Visnu egy négykarú ábrázolása (Vaikuntha) látható, így erről a templom másik neve Csaturbhuja („négykarú”). A szobornak három feje van, a középső emberi, a szélsők oroszlán és vadkan alakot öltenek. A főszentélyen kívül még négy mellékszentélye is van, amelyek a hatalmas terasz négy sarkában állnak. A talapzat oldalán több sávban láthatók szeretkező párok, szexuális pózok ábrázolásai. Eredetileg szintén Visnunak szentelték a Párvati-templomot is, noha jelenlegi neve alapján Siva lenne a védelmező istene.[2]

Bár az építészeket nem szokták számon tartani, úgy tudjuk, hogy az 1002 és 1017 között épült Csitragupta- és Dzsagadamba-templomot Ganda alkotta, a területen legismertebb templomot, a Kandaríja Mahádéva-templomot Vidhádhara (1017-1029) építette A Dzsagadamba-templomot (1002-1017) eredetileg Visnunak szentelték, jelenleg Durgának a kegyhelye, aki a hindu anyaistannőnek, Mahádévinek egy népszerű, vad formája, Siva saktijának[3] kegyetlen és ádázul oltalmazó megnyilvánulása.[4]

A Visvanátha-templom 1000 körül épült, három sávban tartalmaz szobrászati díszítést, többek között a Szaptamátrikák („Hét Anya”) csoportját találhatjuk itt, akik a Sakti erős aspektusait jelképezik. A fő gyülekezési csarnok, a mahámandapa kazettás mennyezete és a szentélybejárat kerete kimagaslóan kidolgozott faragásokkal rendelkezik.

A Csitragupta-templom Szúrjának, a napistennek van szentelve, akinek hét ló vontatta napszekere a szentély fő látványossága. Bár ez a templom némileg eltér a Khadzsuráhóban megszokottaktól (azoknál sokkal hosszabb), talapzatán változatos életképek, csata- és vadászjelenetek domborművei láthatók.

A Mahádéva-templom ma már sajnos nem áll, csak a talapzata és előcsarnoka maradt meg, azonban itt látható a Csandelák címerképe kifaragva, amely a dinasztia egyik ősét ábrázolja, amint egy oroszlánnal küzd.

A legimpozánsabb templom ezen a területen a Kandaríja Mahádévi-templom, amelyet 1017 és 1029 között építettek. Ennek a templomnak a legmagasabb a sikharája, 31 méteres, és ezt tartják a Csandela képző- és építőművészet csúcspontjának. A központi tornyot mintegy 80 kisebb, a fő tornyot utánzó angasikhara látható. A nágara-templomépítészet sekhari stílusú (→sikhara) tornyára talán ez a legszebb példa. A sikhara alatt a viszonylag kis szentélykamra (anyaméhkamra, garbagriha) található, benne Siva férfierejét szimbolizáló márványból készült lingával. A szentély kultikus körüljárására szolgáló folyosón, a pradaksinán nyolc istenség foglal helyet, akiknek feladata a megszentelt hely őrzése. A mandapa, azaz az előcsarnok mennyezete igen finoman faragott, akárcsak a garbagriha, a szentély ajtókerete.

A nyugati csoport templomai[szerkesztés]

  1. Nandi
  2. Laksmi
  3. Mahádéva
  4. Csaunszath Jógíni
  5. Vámana
  6. Brahma
  7. Dzsavári
  8. Ghantái
  9. Ádinátha
  10. Pársvanátha
  11. Sántinátha
  12. Duladeo
  13. Cshaturbhudzsa

Ez a templomcsoport a kis falu, a tulajdonképpeni Khadzsuráhó körül helyezkedik el.

A Csaunszath Jógíni („Hatvannégy Jógíni”) temploma az egyik legrégebben épült együttes (9. század). Gránittömbökből, kötőanyagok nélkül állították össze. A jógínik női istenségek, akik a többalakú főistennő, Sakti kíséretéhez tartoznak. A templomot a jógínik cellái alkotják, amelyek a belső udvart veszik körül, mindegyik tetején kis torony található. A bejárattal szemben álló nagyobb cella Siva egyik félelemkeltő megnyilvánulási formájának, Bhairavának van szentelve.

A Brahma- és Vámana-templomok egyszerű felépítésűek, a mandapa–antarála–garbagriha, azaz előcsarnok, átjáró, szentély sémát követik. Bár belül egyszerűek, kívülről gazdagon díszítettek.

Nandi szentélyében Siva hátasállatának, a bikának két méter magas monolit szobra áll.

Négy dzsaina templom is található ebben a csoportban, építőik is dzsainok voltak. Jól példázza ez az amúgy saiva Csandelák sokszínű vallási világát, hiszen más vallásokat is támogattak. Az Ádintha-templom az első tírthankarának (a tírthankarák a dzsainok szentjei, azaz a „gázlókészítők”, akikből 24 létezett) van szentelve, a 19. században újjáépített Sánthinátha-templom a tizenegyedik tírthankarának állít emléket, szobra a szentély közepén 11. századi. A legismertebb dzsaina építmény a Pársvanátha-templom, a 23. tírthankara emlékére épült 955-ben. Érdekessége a folyamatosan emelkedő belső tér, és az előtér (antarála) monumentális oromzata. A templom külső díszítése rendkívül gazdag, ám erotikus szobrokat itt nem találunk, híven az aszketikus dzsaina tanokhoz.

Az egyetlen oszlopcsarnokból álló Ghantái-templom nevét az oszlopokon kifaragott harangfüzérekről kapta. A Cshaturbhudzsa-templomot széles bejárati csarnok és sarokszentélyek jellemzik, a körüljárásra szolgáló folyosó azonban hiányzik. A szentélyben található 2,4 m magas szobor a korábbi feltételezéstől eltérően nem Visnut, hanem Sivát ábrázolja. A 12. században épült Duladeo-templom mennyezetét égi alakok tartják.

Az erotikus szobrok szerepe[szerkesztés]

Szuraszundarik

Khadzsuráhó híre – építészeti megoldásain túl – rendkívül gazdag és változatos erotikus témájú szobrainak köszönhető, bár e szobrok szerepére ma sincs egyértelmű magyarázat. Erotikus szoborkompozíciókra máshol is akad példa (például Konárakban), a legismertebbek mégis az itteni templomok külső falain látható ábrázolások.

A faragott alakok a hindu szobrászat hagyományainak megfelelően szigorúan kötött szabályoknak felelnek meg. A fej, nyak, test, végtagok arányát a silpa-sásztrák,[5] vallási leírások rögzítik. A templomok külső falain gyakran látható, a szerelmi egyesülést nyíltan ábrázoló képregényszerű jeleneteket nyugati művészettörténészek közül sokan úgy értelmezik mint a misztikus tantrizmus képi bemutatását, azaz tekinthető ez egyfajta ember-isten egyesülés képi megformálásának is, ami bizonyos hindu szekták teológiájának sajátja. A kaula és kápálika tantrikus szekták virágzásával, illetve a bhakti-kultusz kifejlődésével az erotikus szobrászat egyre nyíltabb formákat öltött.[6]

A nők a rambhák, szuraszundarik, vagy apszarák isteni lények, akik a varázslatos szépséget jelképezik. Még a kezdetek kezdetén kiemelkedtek a kavargó kozmikus óceánból.[7] Az indiai hagyomány szentnek tekintette a szép nőt, jobban, mint bármely más, ember alakot öltött objektumot. Szimbolizálta a test és a lélek egységét, a várakozást, a vágy és a valahová tartozás eszményét, mindazt, amit az indiai lélek szépnek talált. Az eszményi nő nemcsak a költészetet és az érzékiséget, hanem a nyugalmat és a spiritualitás végső valóságát testesítette meg.[8]

A maithuna, azaz a szerelmi egyesülés különböző módozatait – a szobrok tanúsága szerint – érzéki, spirituális pózokban gyakorló nők a korábbi feltételezések szerint az istenekkel való egyesülést szimbolizálják, azonban a csoportos szexuális együttlét, illetve az állatokkal folytatott aktusok ábrázolása miatt ma már ezt nem tartják valószínűnek. Ugyanígy elvetik ma már a Káma szútra (a szerelem vezérfonala) tanításainak egyfajta illusztrációját, mivel a szöveg is elítélően szól ezekről az indiaiak szerint máig deviánsnak tartott szerelmi aktusokról.

A hindu hagyományok a maithunának mágikus hatásokat tulajdonítanak, amik segítenek a hívőnek az elmélyülésben és megvédik a templomokat a rontó szándékú démonoktól. A maithuna a titkos, kétértelműen írt tantrikus szövegekben is elsőrendű, hiszen a férfi és női pólus egyesülését teljesíti be. Sokan feltételezik az úgynevezett jantrákkal (felidéző, misztikus képek) való kapcsolat szerepét is, amelyek a titkos tanításokhoz egyfajta diagramot szolgáltatnak a képregényszerű, szalagosan elhelyezkedő szoborcsoportok elhelyezésével.[9] A tantrikus rítusok azonban mégsem a gyönyörszerzésre irányulnak, hanem művelői szerint ezek segítségével érhető el az örök körforgásból (szanszára) való megszabadulás, azaz a móksa, amit minden hindu végső céljának tekint.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Khajuraho Group of Monuments. whc.unesco.org. © UNESCO World Heritage Centre 1992-2014 (Hozzáférés: 2014. április 15.)
  2. Párvati Siva felesége
  3. Helmut von Glasenapp Az öt világvallás, i. m. 49. o.
  4. Storm Keleti mitológiák, i. m. 119. o.
  5. A silpa-sásztrák kifejezetten a faragások technikai leírásával, a szobrok kialakításával, az ikonok, falfestmények kivitelezésével foglalkoznak.
  6. Baktay India művészete II., i. m. 18. o.
  7. Más néven Dévangana vagy Madanika vagy a gyönyörű nő, ami értékes drágakövet is jelent
  8. Harsha V Dehejia: Beautiful woman. timesofindia.indiatimes.com. The Times of India: Bennett, Coleman & Co. Ltd. (2012) (Hozzáférés: 2014. május 7.)
  9. Marilia Albanese Időtlen India, i. m. 158. o.

Források[szerkesztés]

Commons:Category:Khajuraho
A Wikimédia Commons tartalmaz Khadzsuráhó témájú médiaállományokat.