Kenneth Waltz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kenneth Waltz (Ann Arbor, Michigan, 1924. június 8.2013. május 13.[1]) amerikai politikatudós.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1924-ben született Berkeleyben. Itt járt iskolába.

Egyik legismertebb tudósa/kutatója volt az IR-nak (International Relations). A nemzetközi kapcsolatok neorealista elméleti iskolájának egyik létrehozója volt (a neorealizmust más néven strukturális realizmusnak is nevezik).

1957-ben doktorált a Kolumbiai Egyetemen, majd Berkeleyben tanított, mint a politikatudomány professzora. 1987 és 1988 között az Amerikai Politikatudományi Szövetség elnöke volt. Majd az amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja lett.

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1990. „Legjobb cikk” – ’Nuclear Myths and Political Realities’
  • 1999. James Madison-díj

Teóriaalkotás fontossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • „A teóriaalkotás nem egy erőfeszítés arra, hogy lemásoljunk mindent, ami történik körülöttünk. Ha így lenne, akkor az ideális teória egyenlő lenne a valós világgal. E helyett az elméletalkotás egy egyszerű eszközként szolgál arra, hogy képesek legyünk megérteni és megmagyarázni a világ dolgait.” ( Theory of International Politics )
  • 1979-ben azt jósolja, hogy a hidegháború folytatódni fog a következő évszázadban is, ez azonban nem igazolódik be – nem borítja fel elméletét, mert az nem konkrét államtetteket vagy eseményeket próbál megjósolni, hanem olyan általános alapelveket fogalmaz meg, melyek irányítják az államok közötti kapcsolatrendszert egy anarchikus nemzetközi térben

Realizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alapja: az állam fő célja az, hogy biztosítsa saját és állampolgárai védelmét, és mindezt fegyveresen vagy a politikai meggyőzés eszközével éri el
  • Anarchia vs. belső rend (nemzetközi kapcsolatok↔belső, államon belüli kapcsolatok)

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Man, the State, and War: A Theoretical Analysis (1959)
  • Foreign Policy and Democratic Politics: The American and British Experience (1967)
  • Theory of International Politics (1979)
  • The Spread of Nuclear Weapons: More May Be Better (1981)
  • The Spread of Nuclear Weapons: A Debate (1995)

Man, the State, and War: A Theoretical Analysis (1959)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A nemzetközi kapcsolatok során fellépő viselkedési formák okai – hármas látásmód: individuális – nemzetállam alapú – nemzetközi rendszer
  • Nemzetközi rendszerben való gondolkodás hangsúlyozása – háború alapvető oka ebben keresendő

Theory of International Politics (1979)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Anarchia: nem dezorganizáló tényező, segít megmutatni, hogy mik azok a nagyobb egységek a világban, amelyek kapcsolatban vannak egymással → mivel nincsen rend a világban, mindenkinek boldogulnia kell valahogyan, hisz csak magadra számíthatsz, senki nem véd meg → „self help” fontossága
  • Egyenlőtlenség: nem beszélhetünk egyenlőségről, a képességek egyenlő megoszlásáról a világban → erős vs. gyenge, erős formálja a többit, a főbb szereplők alakítják ki a színteret, melyben a többieknek szerepelniük kell
  • Világkormány: ameddig nem beszélhetünk világkormányról, addig egy anarchikus világ marad a nemzetközi viszonyok rendszere
  • Alkalmazkodás: a második világháború előtt 5-6 nagyhatalom, hidegháború alatt kettő, mára egy maradt (USA) → alkalmazkodás nehézsége, új típusú világ kihívásokat jelent minden korban és minden résztvevő számára

Globalizáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Új kihívásokat állít az államok elé, de Waltz szerint azokat nem fogja felváltani más szerveződési forma, mert semmi sem lehet képes betölteni az államok szerepét
  • Amerikanizáció – unipoláris világ veszélyei, nincs ellenőrző hatalom, ugyanakkor Kína lehetséges felemelkedését említi.

Hidegháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Stabilitás! 1964-ben cikket ír a bipoláris világ stabilitásáról → sokkolja az embereket, kritikákat kap („Európa még mindig számít!”), de úgy gondolja, hogy a katonai interdependencia - amely meghatározza az USA és a SZU viszonyát – számít a nemzetközi kapcsolatokban és a világ éppen ezért bipoláris! → 10 éven belül belátják, hogy igaza volt

The Spread of Nuclear Weapons (1995)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mostani világ: új kihívás – rezsimek nukleáris fegyverhez jutása
  • Waltz szerint ezek a rezsimek nem fogják használni ezeket a tömegpusztító fegyvereket, túl nagy a nyomás rajtuk és nem képesek államként működni (kritika: ha nem is államok ezek a csoportok, azért még befolyással vannak a világra! – elvileg ez a fontos) → később beigazolódik, hogy téved, ma már ez komoly problémát jelent
  • Az USA feladata egyrészt az, hogy megakadályozza, hogy más országok is nukleáris fegyvert szerezzenek, másrészt viszont ha egy állam annyira akarja, hogy legyen nukleáris arzenálja, azt nem lehet megakadályozni (későbbi USA-politika kritikája)

Összegzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Klasszikus realizmus: E. H. Carr, Hans Morgenthau, George F. Kennan, Reinhold Niebuhr → középpontban a „human nature”, mint az események kiváltója/alapja
  • Neorealizmus: Kenneth Waltz, Joseph Grieco, Stephen Walt, John Mearsheimer → strukturális kényszerek hangsúlyozása, szemben a stratégiával és az egyéni motivációval
  • Államok között nincsen bizalmi viszony, ezért fontos az állandó fegyverkezés a pozíció erősítése érdekében → „security dilemma”
  • Fontos a szövetségalkotás, más-más érdekből → hatalmi egyensúlyra való törekvés
  • Neorealisták: a nemzetközi kapcsolatokat irányító tényezők nem változtak alapvetően Thuküdidész óta és a hosszú távú béke éppen ezért nem garantálható → sokak szerint ez pesszimista álláspont

Kritika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Egyik kihívás: demokratikus béketeóriák (kevesebb erőszak és háború jellemzi a demokrata államokat)
  • Válasz: rossz demokrácia definíció + a háborúk a demokrata államok között más okok miatt hárultak el
  • „Hatalmi egyensúly” fogalmának problematikája: Stephen Walt szerint az államok nem a hatalmat, mint olyat próbálják kiegyensúlyozni, hanem e helyett létezik egy „félelemi/fenyegetettségi egyensúlyra” való törekvés, melyben az államok mindig arra törekednek, hogy a leginkább fenyegető állam ellen lépjenek fel, nem feltétlenül a legerősebb ellen. Randall Schweller az „érdekek egyensúlyáról” beszél.
  • Tudományfilozófia kritikája: (kutatás oldaláról közelíti meg a kérdést) John Vasquez szerint ezek a fogalmi csúsztatások csak kimagyarázzák a realista teória eltérő eredményeit – az ellentmondásos hipotézisek növelik annak esélyét, hogy közülük egy is megfeleljen egy empirikus teszten, így az egész neorealista kutatási program a degeneráció jeleit mutatja

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]