Kenedi-jelentés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Kenedi-jelentés a jelenleg (2008 ősze) is titkos, pártállami állambiztonsági iratokról szóló jelentés, nevét Kenedi János tudományos kutatóról kapta. Az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság vezetésére 2007 nyarán kérte fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kenedi János tudományos kutatót.

Kenedi-bizottság[szerkesztés]

Tagjai[szerkesztés]

Feladata[szerkesztés]

A grémium feladata részben az volt, hogy tekintse át azokat a rendszerváltás előtti állambiztonsági iratokat, amelyeket még nem adtak át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. Bár egy 2003-as törvény előírása szerint a hivataloknak minden 1990 előtt keletkezett állambiztonsági iratot külön jegyzékekbe kellett foglalni, voltak olyan iratok, amelyeknek meg kellett volna lenniük, de mégsem találták őket.

A jelentés[szerkesztés]

A vizsgálat során a kutatók több kérdésben, például az iratok és a bennük szereplő adatok nyilvánosságra hozatalának formáiban, valamint a külföldieket is érintő akták megismerhetőségében nem értettek egyet, így a jelentés közös megállapításaihoz különvéleményüket is csatolták.

A Kenedi-jelentés dokumentációját 2008. szeptember 11-én adták át a bizottság Szilvásy Györgynek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszternek.

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozás[szerkesztés]