Kancellár írás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kancellár írás
LishuHuashanmiao.jpg
Kancellár írással, kősztélére vésett szöveg pacskolata a Han-korból
Típus logografikus
Nyelvek kínai
Időszak Hadakozó fejedelemségek korától máig
Irány fentről lefele, jobbról balra
Rokon írásrendszerek Nagy pecsétírás, Kaj-su
Átírási segédlet
li-su
Kínai átírás
Hagyományos kínai 隸書
Egyszerűsített kínai 隶书
Mandarin pinjin lìshū
Wade–Giles Li4-shu1

A kancellár írás (li-su) a kínai írás egyik változata, amely a Hadakozó fejedelemségek korában alakult ki a pecsétírással párhuzamosan. A Han-korban vált általánosan elterjedtté és lett a korabeli kínai írás hivatalos stílusa. A korábban létezett stílusok közül a leginkább alkalmas az ecsetírásra, épp ezért a kínai kalligráfia máig népszerű formája.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kínai írásjegyek legkorábbi formái bizonyíthatóan az. i. e. 13. századból származó, úgy nevezett jóslócsont feliratokon jelentek meg. A Sang-dinasztia vége felé használt szertartási bronzedényre vésett szövegek, már, egy strukturáltabb, egységesebb írásformában, az úgy nevezett pecsétírással íródtak. A Csou-korban a pecsétírás, időben és térben különböző változatai voltak a legelterjedtebbek. Csin Si Huang-ti rendeletére megalkották az addig használt pecsétírások különböző változatainak egységes, standard formáját, amelyet kis pecsétírásnak neveztek, a korábbi írásváltozatokra, mintegy összefoglaló névként ekkortól kezdve hivatkoznak úgy, hogy nagy pecsétírás. A rövid életű, ám a kínai írás máig használt alapjait kidolgozó, annak egységes rendszerét megalkotó Csin-dinasztia bukásával a pecsétírások korszaka is véget ért.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Csin-dinasztia idején kidolgozott egységes írásforma, a kis pecsétírás elvitathatatlan érdeme, hogy egy átgondolt, összefogott rendszert alkotott a kínai írásjegy szabványosított formai megjelenítésére. A hátránya azonban, hogy ez még mindig magánban hordozta a karcolással, véséssel kialakított formajegyeket, és ezért nehézkes volt az ecsettel történő írása. Az ecset feltalálását a hagyomány ugyan az Első Császár egyik tábornokának, Meng Tiennek tulajdonítja, de régészeti bizonyítékok igazolják, hogy ecsetet, ecsetszerű íróeszközt már az i. e. 3. század előtt is használtak Kínában. Ugyancsak régészetei leletek bizonyítják, hogy a kancellár írás, ecsetíráshoz kialakított korai formája már a Hadakozó fejedelemségek korában is létezett.[1] Az i. e. 5-4. századtól kezdve, valamint a Csin-dinasztia idején a pecsétírások feltehetően csak a hivatalos, méltató vagy díszes szövegek rögzítésére használhatták, míg a mindennapos gyakorlatban a kancellár írással írtak.[2]

A hagyomány tudni véli a kancellár írás megalkotóját is, aki Cseng Miao 程邈 (i. e. 240-i. e. 207.) volt.[3] Csin Si Huang-ti kishivatalnokának életének részleteiről alig maradt fenn bármi említésre méltó, annyit lehet tudni róla, hogy az Első Császár bebörtönöztette, és a börtönévei alatt alkotta meg a kancellár írást.[4]

Elnevezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „kancellár írás” kínai megnevezésében (li-su) szereplő li 隸 írásjegy jelentése: 'szolga', 'rabszolga', 'alávetett (személy)'. A szónak az írásfajta megnevezéséhez kapcsolásának miértje bizonytalan. Vannak, akik azt feltételezik, hogy Csao Miao bebörtönzésének történetére utalhat a név.

A kancellár írásnak magyarul nincs egységes megnevezése, de a legtöbb változat a kancellár, illetve a kancellária szavak valamelyikét használja, lásd: kancelláriai írás, [5] kancellista írás[6], kancelláriai stílus[7], ezenkívül még találkozni az írnokírás, hivatali írás[8], illetve a hivatalos írás, hivatalnoki írás[9] változatokkal is.

Használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kancellár írás a Han-korban vált hivatalos írásstílussá. Az ekkor bevezetett hivatalnoki vizsgarendszer (amely intézmény 1905-ig fennmaradt) keretei között lebonyolított írásbeli vizsgák alkalmával a jelöltek kancellár írással megfogalmazott dolgozatban kellett számot adni tudásukról.[10]

Amikor i. sz. 175-ben Ling 靈 császár (156-189) elrendelte, hogy a legfontosabb konfuciánus szent könyv teljes szövegét felállított kőtáblákra véssék, a korszak ünnepelt kalligráfusának, Caj Jungnak a kancellár stílust használó kézírása volt a minta.[11]

A kancellár írás jellegzetes szögletességét a későbbi formák is megőrizték. A kis változtatással megalkotott „szabályos” vagy „standard” stílus, az úgy nevezett kaj-su megjelenéséig, és annak 7. századi bevezetéséig Kína hivatalos írásstílusának számított.[12] Jelentőségét azonban kínai és japán kalligráfiában mindmáig megőrizte.

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Qiu 2000 59., 104. o.
  2. Qiu 2000 107. o.
  3. Qiu 2000 103. o.
  4. Gáncs 2009 83. o.
  5. Gáncs 2009 83. o.
  6. Miklós 1973 62. o.
  7. Ferenczy 2003 16. o.
  8. Blunden-Elvin 1995 182. o.
  9. Gáncs 2009  83. o.
  10. Kwo 1981 28. o.
  11. Tokaji 2013 15., 17. o.
  12. Ferenczy 2003 17. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Blunden-Elvin 1995: C. Blunden - M. Elvin. A kínai világ atlasza. Budapest, Helikon 1995. ISBN 963 208 348 2
  • Ferenczy 2003: Ferenczy Mária (szerk.). A Tíz Bambusz csarnoka. Könyv- és nyomdászattörténeti kiállítás a Kínai Nemzeti Könyvtár kincseiből. [Kiállítási katalógus] Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, 2003.
  • Gáncs 2009: Gáncs Nikolasz. Shodó. Az ecset útja. Budapest: [Magánkiadás], 2009. ISBN 978-963-06-8524-5
  • Kwo 1981: Kwo Da-Wei: Chinese Brushwork in Calligraphy and Painting. Its History Aesthetics and Techniques. New York, Dover Publications, 1981. ISBN 0-486-26481-5
  • Miklós 1973: Miklós Pál. A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest: Corvina Kiadó, 1973.
  • Qiu 2000: Qiu Xigui. Chinese Writing. Translation of 文字學概論 by Mattos and Norman. Early China Special Monograph Series No. 4. Berkeley: The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California, Berkeley. ISBN 1-55729-071-7.
  • Tokaji 2013: Tokaji Zsolt. A kínai könyv története. Budapest: Quattrocento 2013. ISBN 978-963-366-279-3

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]