Kanadai vapiti

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kanadai vapiti
John James Audubon rajza kanadai vapitikról. A rajz 1847-ben készült.
John James Audubon rajza kanadai vapitikról. A rajz 1847-ben készült.
Természetvédelmi státusz
Kihalt
Kihalás ideje: 1880
Status iucn EX icon.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Cetartiodactyla
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Család: Szarvasfélék (Cervidae)
Alcsalád: Szarvasformák (Cervinae)
Nem: Cervus
Faj: C. canadensis
Tudományos név
Cervus canadensis canadensis
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kanadai vapiti témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kanadai vapiti témájú kategóriát.

A kanadai vapiti (Cervus canadensis canadensis) az emlősök (Mammalia) osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a szarvasfélék (Cervidae) családjába tartozó vapiti (Cervus canadensis) egyik kihalt észak-amerikai alfaja.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kanadai vapiti az USA északi és keleti részein, valamint Kanada délkeleti részén élt. Az utolsó példányt Pennsylvania államban lőtték le 1877. szeptember 1-jén.[1][2] 1880-ban Az Amerikai Egyesült Államok Halászati és Vadászati Hivatala (U.S. Fish and Wildlife Service) kihaltnak nyilvánította az alfajt.[3] Rokona, a Cervus canadensis merriami is körülbelül ebben az időben halt ki.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kanadai vapiti nagyobb volt nyugati rokonainál. Egy felnőtt bika elérte az 543 kilogrammot, marmagassága a 150 centimétert. Agancsának hossza 180 centiméter volt.[2]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1400-as évek végén Észak-Amerikában a vapiti volt a legelterjedtebb patás állat; a kontinens majdnem mindegyik részén rá lehetett bukkanni. A kanadai alfajt meg lehetett találni egész Kelet-Kanadában és Kelet-USA-ban, nyugaton egészen a Mississippi folyóig. A nagy, erdős területeket kedvelte. Ahogyan az európaiak a következő századokban terjeszkedtek a kontinensen, a vapiti állományok csökkenni kezdtek, mivel az emberek túlvadászták őket és kivágták élőhelyüket, a hatalmas erdőket. John James Audubon természettudós azt állította, hogy 1851-ben, az Allegheny-hegységben már csak kevés vapitit lehet találni, és az eredeti elterjedési területükről már eltűntek. A 19. század végére a kanadai vapiti teljesen kihalt. Ami keveset tudunk erről az alfajról, azt csontvázakból és korabeli leírásokból ismerjük.[4]

Betelepítések a kanadai vapitik korábbi területeire[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemsokára, hogy a kanadai vapiti kihalt, a Yellowstone Nemzeti Park vezetői féltek, hogy a Parkban és környékén túlszaporodnak a vapitik, ezért állatokat ajánlottak olyanoknak, akik befogadnák őket. Az újonnan létesített Pennsylvania Game Commission (Pennsylvania állam Vadászati Hivatala) jelentkezett erre a hirdetésre, hogy kitöltse új vapitikkal az üresen maradt erdőket. 1913–1926 között a Hivatal 177 állatot eresztett szabadon, ezekből 50 a Yellowstone-ból származott. Pennsylvania 10 megyéjében történt betelepítési program.[5] Manapság Pennsylvaniában több mint 800 vapiti él, elterjedési területük ebben az államban 1287 négyzetkilométer.[6][7]

1990-ben vizsgálatot végeztek az egykori kanadai vapiti elterjedési területén, hogy lássák ha még élnek itt vad vapiti állományok. A vizsgálódás után Arizonából, Kansasból, Új-Mexikóból, Észak-Dakotából, Oregonból, Utahból és az Alberta tartományi Elk Island Nemzeti Parkból egészséges sziklás-hegységi vapitikat telepítettek be a kanadai alfaj területére.

A vapitit sikeresen betelepítették 1995-ben Wisconsinba, 2001-ben Ontarióba és Kentuckyba, 2002-ben Tennesseebe, az észak-karolinai Great Smoky-hegység Nemzeti Parkba és Michigan északi részébe. További élőhely vizsgálatokat tettek Illinois, Virginia, Nyugat-Virginia és New York államokban, de ide még nem telepítettek vapitikat.[8]

Lehetséges megmaradt állományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lehetséges, hogy a kanadai vapitiból nemcsak csontvázak maradtak meg. 1905-ben, Theodore Roosevelt amerikai elnök Új-Zélandnak 20 vapitit ajándékozott. Ezekből 18 élte túl a hajóutat, és őket a Fiordland Nemzeti Parkba helyezték. Az állatok fele a Yellowstone Nemzeti Parkból származott, míg a másik fele a massachusettsi Brookfield melletti vadasparkból, amely H.E. Richardson tulajdona volt. A Massachusettsből származó állatok sokak szerint Észak-Minnesotában befogott kanadai vapitik. Ezt a feltételezést az is erősíti, hogy az új-zélandi vapitik különleges tulajdonságokat mutatnak, ilyen az „elágazó agancs”, ugyanis a fő ág csúcsa elágazik.[9]

Akárhogy is legyen, a genetikailag tiszta kanadai vapiti valószínűleg már megsemmisült. Ahhoz, hogy a kanadai vapiti megmaradjon és alkalmazkodjon Új-Zéland kemény éghajlatához, más, szívósabb vapiti alfajokkal kellett kereszteződjön. A tisztavérű állomány tönkremenéséhez egyéb okok is hozzájárultak; például 1935-ben elvesztették védett státuszukat; kereszteződtek a gímszarvassal; az új-zélandi kormány káros, inváziós fajnak nyilvánította. Manapság a vapiti állomány csak árnyéka az egykori populációnak, amely most csak hibrid állatokból áll. Ezeknek az állatoknak sokszor sikerül túlélni a kormány által elrendelt kiirtási „hadjáratokat” a Fjordland környékén.[10]

Lehet, hogy Ontario nagy erdeiben még élnek kanadai vapitik. Az 1980-as évek elején, Sault Ste. Marie város közeléből beszámolók érkeztek egy vapiti csoportról. Lehet, hogy a látott állatok a kanadai alfajhoz tartoztak, ami azt jelentené, hogy Ontarióban még létezik ez a kihaltnak vélt állat.[9]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]