Kallós Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kallós Lajos
Született1819. május 15.
Borzova
Elhunyt1881. szeptember 2. (62 évesen)
Debrecen
Foglalkozásajogtudós,
jogi író
SablonWikidataSegítség

Kallós Lajos (Borzova, (ma: Szlovákia), 1819. május 15.Debrecen, 1881. szeptember 2.) jogtudós, jogi író, az MTA levelező tagja.[1]

Életpályája[szerkesztés]

A nemesi származású Kallós Lajos, tanulmányait a Sárospataki Református Kollégiumban végezte, 1842-ben gróf Károlyi uradalmi ügyészségnél volt gyakorlaton, majd Pestre költözött és 1843-ban letette az ügyvédi, 1844-ben pedig a váltóügyvédi vizsgát. Gyakornoki tevékenysége után Pesten folytatta jogi pályafutását, ahol a királyi tábla helyettes jegyzőjeként dolgozott három éven át Balassa Lajos mellett. Jogi írói pályája 1846-ban kezdődött, amikor kiadta az Alapelvek a magyar polgári jogban című jogtani kézikönyvét, amelyet István nádornak ajánlott. Ezt 1848-ban követte másik műve: Néhány lap az élet jogirataiból, amelyet 1862-ben Debrecenben új cím alatt adott ki: Magyarországi főtörvényszéki ítéletek gyűjteménye.

1861-ben a sárospataki főiskola jogi tanszékére hívták meg, s ott hirdette két éven át a magyar jog elveit. Ugyanakkor 1852-ben kiadta az Osztrák polgári jog elveit is. 1853-ban a Debreceni Református Kollégium jogtanára lett, ahol újra kiadta (bővebb átdolgozásban) A magyar polgári jog alapelveit.[1] A debreceni kollégiumban Kallós, és további három jogászprofesszor idején az 1853–54-es tanévben a kultuszminiszter nyilvános jogakadémiának nyilvánította a kollégium önálló jogakadémiáját. Kallós haláláig, 1881-ig töltötte be professzori tisztségét a kollégiumban. Népszerűségére jellemző, hogy a diákok emlékünnepséget rendeztek halálakor.[2] Tudományos érdemei felkeltették a Magyar Tudományos Akadémia figyelmét és 1863. január 13-án, Lonovics József érsek ajánlatára (akivel Kallós folyamatos levelezésben állott), levelező taggá választották. Székfoglalója a törvények tiszteletéről szólt.Többször is felszólalt a magyar protestáns autonómiáért, valamint a debreceni jogakadémia érdekében. Cikkei megjelentek a Pesti Hírlapban és a debreceni Protestáns Egyház Könyvtárában, 1857-1860 között, később jogi szaklapokban is publikált.

1882. szeptember 2-án hunyt el Debrecenben.

Főbb művei[szerkesztés]

Kéziratban[szerkesztés]

  • Egyetemes európai jogtörténet
  • Kamatkérdés

Források[szerkesztés]

  1. a b A Pallas nagy lexikona: Kallós Lajos
  2. Kocsis Elemér (főszerk.): A Debreceni Református Kollégium története - A magyarországi református egyház zsinati irodájának sajtóosztálya Budapest, 1988

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Lacza Tihamér: A tudomány apostolai. Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén, I-II. kötet, Madách Kiadó, 2013.
  • Pallas Nagy Lexikona. 10. kötet, Budapest: Pallas, 1895, 60.p.
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 5. kötet, Budapest, Hornyánszky, 1897. 856-857. p.
  • jog Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap