Kalecsinszky Sándor

Sasini és brześciani Kalecsinszky Sándor (Sátoraljaújhely, 1857. február 27. – Budapest, 1911. június 1.) kémikus, geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Fő kutatási területe a magyarországi kőszén- és agyagelőfordulások teleptani feltárása volt, emellett nevéhez fűződik az erdélyi sóstavak felmelegedését okozó helioterm jelenség leírása.

Életútja

Apja, Feliks Kaleczinsky lengyel nemes az 1850-es években telepedett le Magyarországon. Középiskoláit Ungváron végezte, majd a Budapesti Tudományegyetemen hallgatott természettudományi tárgyakat. Főtárgyként kémiából, melléktárgyakként fizikából és ásványtanból 1878-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet. Ezt követően az egyetem kémiai intézetében dolgozott gyakornokként Than Károly és Lengyel Béla irányításával. 1882–1883-ban a kémiai intézet tanársegédje volt. 1883–1884-ben féléves ösztöndíjjal Robert Wilhelm Bunsen heidelbergi laboratóriumában kutatott, útja során több ausztriai, németországi, svájci és olaszországi intézetet is felkeresett. Előzőleg már 1883-ban elnyerte a Magyar Királyi Földtani Intézet frissen meghirdetett vegyészi állását. Heidelbergből hazatérve meg is kezdte a munkát, majd 1898-tól haláláig fővegyészként dolgozott a földtani intézetben.

Munkássága

Tudományos pályája 1884-től a Magyar Királyi Földtani Intézethez kötődött. 1884-ben kőszén-, agyag-, ásvány-, kőzet- és ásványvíz-vizsgálati célokra korszerű kémiai laboratóriumot rendezett be az intézet falai között. A laboratóriumi felszerelést folyamatosan fejlesztette, részint saját találmányú műszereivel, részint Semsey Andor összesen mintegy 200 ezer koronányi támogatásából. Később megalapozta, majd két évtizeden át kezelte a kerámiaipari múzeumi gyűjteményt (agyagok, festékföldek stb.), 1891-ben pedig ő állította fel a földtani intézetben az első földrengésjelző készüléket. Több fórumon és kiállításon képviselte anyaintézményét, így például az 1891-es budapesti agyag-, cement-, aszfalt- és kőipari kiállításon az ezerpéldányos intézeti agyagmintákat mutatta be, az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon, illetve az 1900-as párizsi világkiállításon agyag- és szénminta-kollekciójával jelent meg.

Kiváló kőszénelemzési eredményeiért 1892-ben elnyerte a Magyar Királyi Természettudományi Társulat 1000 forintos pályadíját. Még ez évben megbízták a magyarországi kőszéntelepek összetételének, szerkezetének és rétegtani helyzetének átfogó vizsgálatával. 1901-ben megjelent kőszénkatasztere mellett jelentős eredményeket ért el a Kárpát-medencei agyagelőfordulások regionális földtani feldolgozásában is. 1905-ben részletes térképekkel kiegészítve adta közre Magyarország agyagkataszterét, amelyben hét tűzállósági osztályba osztotta az agyagos kőzeteket. Megállapította, hogy a tűzálló agyagásványok a földpáttartalmú kőzetek előfordulásához kötődnek.

Eddig említett kutatásai mellett a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából tanulmányozta a bánsági szerpentines kőzeteket. 1901–1906 között az erdélyi sós vizeket vizsgálta. Kutatásai eredményeként leírta a heliotermia jelenségét. Elméletében tisztázta, hogy a sós tavak (például a szovátai Medve-tó) vize azért melegebb környezeténél, mert az alsóbb rétegek tömény sóoldata akkumulálja a napsugárzás hőjét, a felszíni édesvízréteg pedig megakadályozza e rétegek lehűlését. Akadémiai székfoglalóját is e témáról tartotta 1903-ban A Nap melegének accumulatiója különféle folyadékokban címmel. Az artézi kutak működési elvével kapcsolatos kutatásai során újszerű szempontokat vetett fel.

Több mint száz cikket, tanulmányt, kötetet publikált; ezek közül több a kor legrangosabb magyar (pl. Földtani Közlöny, Akadémiai Értesítő, Magyar Chemiai Folyóirat, A Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentése, Mathematikai és Természettudományi Értesítő, Természettudományi Közlöny, Turisták Lapja) és német (Chemisches Zentralblatt, Zeitschrift für Analitische Chemie, Zeitschrift für Anorganische Chemie) nyelvű szaklapjaiban jelent meg.

Társasági tagságai és elismerései

Tudományos érdemei elismerésekén 1902-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, de részt vett számos hazai tudományos társaság munkájában. 1879-től rendes, 1901-től örökítő, 1904-től választmányi tagja volt a Magyar Királyi Természettudományi Társulatnak; alapító tagja, egy időben alelnöke, később tiszteleti tagja volt a Magyar Chemikusok Egyesületének; közreműködött a Magyarhoni Földtani Társulat és a Matematikai és Fizikai Társulat munkájában is. Több közéleti-közművelődési egyesület munkájában is részt vett (Képzőművészeti Társulat, Országos Köztisztviselő Egyesület, Magyarországi Kárpát Egyesület (1891-től a budapesti osztály választmányi tagja is volt), Magyar Turista Egyesület (1892-től választmányi tag), Országos Közegészségügyi Egyesület (választmányi tag). Jeles amatőr fényképészként a Magyar Fotográfiai Egyesület alapító tagja és titkára, az 1890-ben tartott I. Nemzetközi Fotográfiai Kiállítás egyik szervezője volt.

Az erdélyi sós tavak vizsgálatában elért eredményeinek elismeréseként 1906-ban Szabó József-emlékérmet kapott, 1907-ben pedig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tiszteletbeli díszdoktorává avatták.

Főbb művei

• A magyar korona országainak megvizsgált agyagai és az agyagiparnál felhasználható egyéb anyagai. In: A Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentése 1892. 181–211. o.
• Über die Aufbewahrung chemischer reiner alkalischer Lösungen. In Zeitschrift für Anorganische Chemie 1894.
• A magyar korona országainak tűzálló agyagjai. Budapest: Magyar Királyi Földtani Intézet. 1896.
• A magyar korona országai tűzállóságra megvizsgált agyagjainak átnézetes térképe (1:900 000). Budapest, 1899.
• A magyar korona országainak ásványszenei: Kőszenek, barnaszenek, lignitek, különös tekintettel chemiai összetételükre és gyakorlati fontosságukra. Budapest: Magyar Királyi Földtani Intézet, 1901. 309 p.
• A szovátai meleg és forró konyhasóstavak mint természetes hőaccumulátorok. In Mathematikai és Természettudományi Értesítő XIX. 1901. 5. sz. 450–469. o.
• A szovátai meleg és forró konyhasóstavakról mint természetes hőaccumulátorokról: Meleg sóstavak és hőaccumulátorok előállításáról. In Földtani Közlöny XXXI. 1901. 10–12. sz. 329–353. o.
• A Nap melegének accumulatioja különféle folyadékokban. In Természettudományi Közlöny 1904. (Akadémiai székfoglalója)
• Naptól felmelegedő sós tavak. Budapest: Magyar Természettudományi Társulat. 1904.
• A magyar korona országainak megvizsgált agyagai. Budapest: Magyar Királyi Földtani Intézet. 1905. 218 o.

Források

• A Pallas nagy lexikona X. (Kacs–Közellátás). Budapest: Pallas. 1895. On-line elérés
• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 840. o. Online hozzáférés
• Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 406–407. o.
• Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 437. o. ISBN 963-9257-02-8
• Hála József: Kalecsinszky Sándor. In Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Budapest: Pulszky Társaság; Tarsoly. 2002. 437–438. o. ISBN 963-86222-4-5
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 683. o. ISBN 963-547-759-3
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 618–619. o.

További irodalom

• Muraközy Károly: Kalecsinszky Sándor. In: Magyar Chemikusok Lapja II. 1911. 12–13. sz. 67–68. o.
• Schafarzik Ferenc: Búcsúbeszéde Kalecsinszky Sándor levelező tag sírjánál. In: Akadémiai Értesítő XXII. 1911. 8–9. sz. 527. o.
• Ilosvay Lajos: Kalecsinszky Sándor emlékezete. In: Földtani Közlöny XCII. 1912. 3. sz. 232–242. o.
• Pap János: Ismertetés Kalecsinszky Sándorról. In: Magyar Kémikusok Lapja XVI. 1961. 6. sz. 268. o.