Kakapó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kakapó
Kakapo (Strigops habroptila)-6.jpg
Természetvédelmi státusz
Súlyosan veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Papagájalakúak (Psittaciformes)
Öregcsalád: Bagolypapagáj-félék (Strigopoidea)
Család: Strigopidae
Nem: Strigops
Gray, 1845
Faj: S. habroptilus
Tudományos név
Strigops habroptilus
Gray, 1845
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kakapó témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kakapó témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kakapó témájú kategóriát.

A Pounamu nevű példány 2005 decemberében

A kakapó vagy bagolypapagáj (Strigops habroptilus) a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe és a bagolypapagáj-félék (Strigopoidea) öregcsaládjába tartozó faj. A világ egyik legritkább madara.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Besorolása sokáig vitatott volt, jelenleg a papagájalakúak rendjébe tartozó bagolypapagáj-félék (Strigopoidea) öregcsaládjába sorolják. Ezen belül a Strigopidae család, Strigops neméhez tartozik.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Új-Zéland területén honos. A fák gyökérzete között levő földi üregekben és lyukakban él, de néha előrehajló sziklák tövében is találkozunk vele. Valaha egész Új-Zéland hegyvidéki erdeiben honos volt. Ma három kis erdős szigeten (Codfish-sziget, Anchor-sziget, Little Barrier-sziget) próbálják megmenteni.

Jó, felteszem, a pingvin is elég különös teremtmény, ha végiggondolja az ember, de elég robusztus is, és az a madár tökéletesen alkalmazkodott ahhoz a világhoz, amelyikben találta magát, olyan értelemben, ahogy a kakapó nem. A kakapó más korban élő madár. Ha az ember belenéz nagy, kerek, zöldeskék arcába, olyan derűsen ártatlanul értetlen a tekintete, hogy az ember legszívesebben megölelné, és azt mondaná neki, minden rendben lesz, bár tudja, hogy valószínűleg nincs igaza.
– (Douglas Adams, Mark Carwardine: Utoljára látható)

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csőre erős, vastag, lefelé kerekedő. Magasabb, mint amilyen hosszú, szinte már függőleges irányú, a hegye pedig meglehetősen tompa és rövid. A csőr hegye előtt a kávája élei oldalt gyengén kiöblösödnek; az alsó káva alacsonyabb, mint a felső; ellaposodó kávaélei szélesek, ívesen felfelé hajlanak, és rajtuk négy mély hosszanti barázda fut végig.
  • Lába igen erős, csüdje hosszú és vastag, ujjai ugyancsak jó hosszúak és vastagok; karmai erősen hajlottak, hegyesek.
  • Szárnya rövid; kerekített; az ötödik evező a leghosszabb, a szárny hegye rövid.
  • A meglehetősen hosszú farok vége enyhén kerekített.
  • Tollazatuk eléggé lágy, az egyes tollak laza szálúak, szélesek, végük kerekített; a homlok és a pofák tollai foszlottak, száruk hosszú, szőrhöz hasonló, a csőr tövét sugarasan veszik körül, s a baglyokéhoz hasonló fátyolt alkotnak.
  • Testtömege maximum 3,5 kg. Hossza 50-60 centiméter. A hím nagyobb, mint a tojó.
  • A hím egész felső teste élénk olajzöld; az egyes tollak feketésbarna tövén olajsárgás keresztsávok és szárfoltok vannak. Alul zöldes olajsárga, minden tollon rejtett, keskeny, a szár mentén megszakított sötétbarna keresztsávok. A széles bagolyszerű fátyol, mely a homlokot és fültájékot is borítja, az állal együtt halvány szalmasárga, csak a fültájék felé megy át elmosódott világos olajbarnásba. Az evezőtollak belső zászlója a szár mentén sötét feketésbarna, a külső pedig feketén márványolt olajsárgás-barna. A sárgás olajbarna kormánytollak úgy belső, mint külső zászlója feketén már márványozott; az alsó farkfedők majdnem egyszínű olajzöldek. Csőre világos szarufehér, lába világosszürkés szarubarna; szeme fekete.
  • Röpképtelen, de ennek ellenére siklórepülésben 100 métert is meg tud tenni.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mind a párzás, mind a táplálkozás éjszaka zajlik. Bogyókkal, fiatal hajtásokkal táplálkozik, de néha a gyíkokat is megfogja.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Strigops habroptilus 1.jpg

A párzási időszak decembertől februárig vagy májusig tart. Nem költ minden évben. Párzási időszakban a hím erős, messzire hangzó kiáltásokkal hívja a nőstényt. A tojó – ha éppen fogamzóképes – nagy távolságokból látogatja meg a hímet, párzik vele, majd megy a dolga után. Fák gyökerei alatti üregben fészkel, melynek több bejárata is van. Fészekalja 2-4 tojásból áll. A tojó egyedül neveli fel fiókáit.

Természetvédelmi állapota[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Visszaszorulásának okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ember megjelenése előtt Új-Zélandon nem voltak emlős ragadozók. A maorik hozták Új-Zélandra az első kutyákat és patkányokat, a kakapót pedig tolláért és húsáért vadászták. Az európaiak újabb kutyákat, macskákat, vadászgörényeket, menyéteket hoztak a szigetekre. A behurcolt ragadozók számára a földön fészkelő madarak tojásai könnyű prédának számítanak. A fiókák, mikor más állatok közelítenek a fészekhez, nagy lármát csapnak, így könnyű megtalálni őket.

Védelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután két kis szigetet (Codfish-sziget, Little Barrier-sziget) megtisztítottak a kakapóra veszedelmes ragadozóktól, a fellelhető összes kakapót (14 tojó, 29 hím – 1995) ezekre menekítették. Jelenleg a Chalky-szigeten és a Codfish-szigeten vannak a kakapók. Mindegyiküknek saját nevet adtak. A projektet a Kakapó Helyreállító Program felügyeli (Threatened Species Trust Department of Conservation; Box 10420; Wellington; New Zealand). 2005-ös adat szerint 83 példányuk él a Földön, 45 hím és 38 tojó. 2014-ben számuk 130-ra emelkedett, melyből 64 hím, 60 tojó, és 6 még ismeretlen nemű fiatal egyed. Valamennyiük a három védett új-zélandi szigeten található, állatkertekben eddig nem sikerült szaporítani őket, habár házi kedvencként korábban a maorik majd később az európaiak is szívesen tartották.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]