Kősün

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kősün
Paracentrotus lividus profil.JPG
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Tüskésbőrűek (Echinodermata)
Osztály: Tengerisünök (Echinoidea)
Rend: Echinoida
Család: Echinidae
Nem: Paracentrotus
Faj: P. lividus
Tudományos név
Paracentrotus lividus
(Lamarck, 1816)
Szinonimák
  • Echinus (Toxopneustes) lividus (Lamarck, 1816)
  • Echinus lithophagus Leach, in Tilloch, 1812
  • Echinus lividus (Lamarck, 1816)
  • Echinus purpureus Risso, 1826
  • Echinus vulgaris Blainville, 1825
  • Euryechinus lividus (Lamarck, 1816)
  • Microcordyla asteriae Zirpolo, 1927
  • Microcordyla asteriae Pascale la Cascia, 1930
  • Paracentrotus (Strongylocentrotus) lividus (Lamarck, 1816)
  • Strongylocentrotus lividus (Lamarck, 1816)
  • Toxocidaris livida (Lamarck, 1816)
  • Toxopneustes complanatus L. Agassiz & Desor, 1846
  • Toxopneustes concavus L. Agassiz & Desor, 1846
  • Toxopneustes lividus (Lamarck, 1816)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kősün témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kősün témájú kategóriát.

Paracentrotus lividus

A kősün (Paracentrotus lividus) a tengerisünök (Echinoidea) osztályának az Echinoida rendjébe, ezen belül az Echinidae családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kősün a leggyakoribb tengerisün a Földközi-tengerben. Az Atlanti-óceán partvidékein Írországtól Marokkóig és az Azori-szigeteknél fordul elő.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kősünök színe nagyon változatos. A zöldes színű egyedek mellett barnás, sötét- és világosibolyás tüskéjűek is előfordulnak. A test átmérője eléri a 6 centimétert, a tüskék 3 centiméter hosszúak.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kősün társasan él, gyakran ezrével ül egymás mellett sziklákon és part közeli tengerifűmezőkön. A kősün erős fogazatának segítségével, tüskéivel támogatva - feltehetően a hullámverés elleni védekezésként - néha befúrja magát a kőzetbe (főleg mészkősziklákba). Lakóüregét idővel kimélyíti, a bejáratát azonban nem tágítja ki, így végül gyakran barlangjának foglya marad. Ekkor valószínűleg a hullámjárással besodort szerves anyagokkal táplálkozik. A szabadban élő állatok kizárólag a sziklák algabevonatát és a benne levő parányi szervezeteket fogyasztják.


Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. [Budapest]: Officina Nova. 1993.