Közönséges víziskorpió
|
|
||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||||||
| Magyarországon nem védett | ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Nepa cinerea Linnaeus, 1758 |
||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
|
A Wikifajok tartalmaz Közönséges víziskorpió témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges víziskorpió témájú médiaállományokat. |
A közönséges víziskorpió (Nepa cinerea) a rovarok (Insecta) osztályának a félfedelesszárnyúak (Hemiptera) rendjéhez, ezen belül a poloskák (Heteroptera) alrendjéhez és a víziskorpiók (Nepidae) családjához tartozó faj.
Tartalomjegyzék |
Elterjedése [szerkesztés]
A közönséges víziskorpió Európától Kínáig honos. Eredetileg széles körben elterjedt volt, napjainkban száma csökken.
Megjelenése [szerkesztés]
A közönséges víziskorpió körülbelül 2 centiméter hosszú. Potrohán a légzőcső hosszúra nyúlt. Teste rövid és erőteljes felépítésű, nyújtott tojás alakú, lapított, felül barnás vagy feketésszürke, a potroh hátoldala kiterjedten vörös. Feltűnők a „ragadozólábakká” módosult első lábak, melyek a zsákmány megragadására szolgálnak. A víziskorpió sajátos hidrosztatikus szervvel rendelkezik, segítségével állandóan érzékelni képes a megfelelő vízmélységet, amelyben a légzőcső még éppen eléri a víz felszínét.
Életmódja [szerkesztés]
A közönséges víziskorpió különböző típusú, igen sekély vizek lakója. Tápláléka ebihalak, rovarlárvák, ritkán apró halak is. Szúrása fájdalmas.
Szaporodása [szerkesztés]
Április-májusban a nőstények víz alatti növények szárára és levelére rakják petéiket. A peték 6-9 finom légzőfüggeléket viselnek, melyek az őket körülvevő levegőburokkal vannak kapcsolatban, így elegendő oxigénellátásban részesülnek.
Forrás [szerkesztés]
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. [Budapest]: Officina Nova. 1993.

